2015. november 16., hétfő

Az arany ember

Egyik korábbi bejegyzésemből már tudhatjátok, hogy általános iskolai irodalmi műveltségem hiányosságait most Jókai művével próbáltam csökkenteni.
Van oka is annak, hogy elolvastam. A József Attila Színházban játszák ezt a darabot, megtetszett a szereposztása, és vettünk is rá jegyet. Én persze nem követem el azt a hibát, hogy elemegyek egy színházi előadásra úgy, hogy az alapját képező könyvet nem olvastam el, és nem tudom, miről kell szóljon. Az innentől kezdve egy másik kérdés, hogy a színház miért nem veszi le a műsoráról az előadást, ha a főszereplő motorbalesetből lábadozik, vagy miért nem adja a oda a szerepet másnak. Az előadás elmaradt.

A könyv viszont mindenképpen megérdemli, hogy írjak róla. Amikor csak említettem valakinek, hogy ezt a könyvet fogom olvasni, teljes szörnyülködés volt a fogadtatás, és csak azt hallottam, hogy milyen unalmas, szörnyű, rettenetes, hogy olyan lassú és vontatott, mint a Gyűrűk ura, ahol folyton csak mennek....

Na ez mind nem igaz. Nekem tetszett, nagyon is. Tetszett a stílusa, a nyelvezete, nem volt unalmas, sőt, néha olyan csavarok voltak benne, amire nem is számítottam volna egy kétszáz éve írt történettől. Az biztos, ezt a könyvet soha oda nem adnám egy tizenéves gyereknek, mint kötelező olvasmányt, és egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az akkori emlékei mindenkinek ilyen negatívak. Tíz évesen mégis kit érdekel, hogy egy hapsi nem bír dönteni két nő közül? Ez a történet valós érzelmi problémákat, az anyagi és lelki világ viszonyának kérdéseit feszegeti, ezeket egy mai 10 éves gyerek nem értheti, nem is ismerheti.

Nekem a legfurcsább dolog, amihez nagyon nehezen adaptálódtam a történet olvasása során az volt, ami a történet idején teljesen normális volt, ma viszont büntetőjogi eset, hogy a történet főszereplője, egy közel 40 éves férfi két, 10 éves alig múlt "nőt" szeret / vesz feleségül.

A karaktereket is olyan érdekesen alkotta meg az író, hogy valahogy nem akarja kedvessé, szerethetővé tenni egyik karaktert sem, Minden pozitív hősnek van egy nagyon erős negatív oldala, ami elidegenít tőlük, talán azért, hogy objektívebbenn ítéljük meg őket és az egész élethelyzetet.

Nem írok most bővebb véleményt, mert oldalakat tudnék írni. Ez a történet nem való gyerekeknek, és nem való annak sem, aki az érzelmeit és gondolatait nem tudja ráhangolni erre a nagyon is érzelmekkel, gondolatokkal, lelki cívódással teli történetre.

1 megjegyzés:

Tomi írta...

Noémiben mi a hiba?