Én vezettem, azt mondd meg

Az oktatót még nem ismertem személyesen, az összes infóm annyi volt, hogy egy szürke Seat Toledot keressek a Centrummal szemben lévő parkolóban. Az első rácsodálkozás az volt, amikor szembesültem azzal, hogy az a parkoló sokkal nagyobb, mint gondoltam. A második pedig az, hogy én még ennyi szürke autót isten bizony nem láttam, mint ott és akkor. Aztán megláttam a tanuló feliratú táblát egy közeledő autó tetején, és nem tévedtem.

Eddig 3 alkalommal voltam, ez 6 tanórát jelent. Az elején még nagyon el voltam veszve, most már kezdem úgy érezni, hogy bizonyos dolgokat tudatosan, teljes megfontoltságból teszek. Nekünk soha nem volt autónk, vezetőülésen soha nem ültem, kormányt, váltót soha nem fogtam, és csak elképzeléseim voltak arról, hogy működhet egy autó, mit láthat, mit érzékelhet a sofőr. Például azt gondoltam, hogy:
- a söfőr látja az autó orrát;
- a kormányt könnyű mozgatni, de az "egyenes" állásban teljesen stabil;
- a kormány és a kerék szögelfordulása azonos;
- a pedálok könnyedén mozognak.

Aztán elég hirtelen rá kellett döbbennem, hogy:
- k.vára nem látok az autóból semmit, konkrétan fogalmam sincs, hogy mettől meddig tart a gép, de se hosszában, se széltében, szóval nem csak azt nem fogom látni, hogy hol kell megállni például parkolásnál, de azt se, hogy menet közben sávon belül vagyok-e még;
- a kormányzás egy kicsit több odafigyelést igényel, mint a számítógépes játékokban, a kanyaros után jól kell időzíteni a kormány egyenesbe tekerését;
- a kormánynak balra és jobbra is van másfél-másfél fordulata, és például amikor merőleges beállás során mindenféle irányokba kell kormányozni, akkor teljesen el tudom veszíteni a fonalat, hogy most éppen milyen irányban vagyok...
- a kormány menet közben a kerekeken keresztül folyamatosan mocorog, egy-egy kátyú pedig rendesen ki tudja lökni a helyéről.
- a pedálok kezeléséhez, de legalábbis a kuplungéhoz erőt kell kifejteni, miután másfél órán át nyomogatod a kuplungot, rendesen elfárad a bal lábad.

A legutóbbi alkalommal már kb. 20 percet forgalomban is vezettem. Szerencsére a táblákra még nem, és a többi közlekedőre is csak kicsit kellett figyelnem, a váltón a kezemet az oktató irányította, és mindig mondta, hogy mikor kell benyomni a kuplungot, elengedni a gázt, vagy éppen nyomni már a féket. Szóval rettenetesen izgalmas, nagyon tanulságos és pozitív élmény volt az első vezetés. Az elején még többször rámentem az út szélén összegyűlt porsávra, de utána már tudatosan használtam a jól kiszemelt viszonyítási pontomat, és végre volt elképzelésem arról, hogy az autó meddig tart jobbra. A bal oldalamat is néztem, de a felfestés nélküli két sávos úttal még barátkozni kell. Bár a fékpedált mindig nagyon óvatosan nyomogatom, többnyire egy kis döccenéssel sikerül csak teljesen megállítani az autót. Még jobban ki kell tapasztalnom, de azért sikerült már teljesen lágyan is megállni.

Én tisztában voltam azzal, hogy a vezetés egy rendkívül összetett feladat, elképesztő koordinációs képességet igényel, a kezeid, a lábaid, a táblák, a pozíció, a forgalom, te jó ég, mennyi mindenre kell egyszerre odafigyelni. Teljesen természetes, hogy ezek nem fognak mind elsőre menni, főleg nem akkor, ha az embernek soha korábban személyes tapasztalata nem volt. Szóval tény, hogy még bénácska vagyok, de közben óráról órára érzem magamon a fejlődést. Borzasztóan el tudok fáradni, már közben is, mert annyira próbálok minden mozdulatot tudatosan csinálni, de ez csak idő és gyakorlás kérdése. A legpozitívabb dolog egyébként az, hogy az oktatóm nagyon türelmes, és amikor én már érzem, hogy többedszerre sem sikerül még valami, és én már kezdek ingerült lenni, mert tudom, hogy más oktató már majd fel robbanna, ő akkor is higgadt marad, és ez nagyon nagyon sokat segít. Szóval jó lesz ez, tetszik.