2010. szeptember 18., szombat

Na de majd most!

Pihenésképpen itt az ideje, hogy elmeséljem nektek a hetemet. Kilométernyi hosszú írás lesz.

Hétfő
Ébredés: reggel 7 óra. Teafőzés, szendvizskészítés, elkészülés, indulás - fél 8.
8.15-9.45: Bevezetés a biokémiába. Elviselhető, de nem túl izgalmas ízelítő-előadás. Óra után gyors kajálás.
10.15-14.10: Állatszervezettan 'A' gyakorlat. 2 tanárunk van: egyikünk az első félévben sejtbioszt tanított, másikuk a bevezetés az állattanba c tárgyban tanította a Molluscákat, ha jól emlékszem, valamint nála szóbeliztem. Az óra nem eddig tartott volna, de nem voltunk túl gyorsak a Paramecium sp. és a Blepharisma sp. mikroszkopikus vizsgálatában. Festékekkel és sejtmérgekkel kísérleteztünk egyébként - nagyon tetszett. A félév során: minden órán kisebb, beugró jellegű zh. Miből? Az adott órai anyagból. Talán az előzőből is... Több számonkérés is lesz (talán 5?) , szóban és írásban egyaránt. Ez az a tárgy lesz, amiből csalódás fog érni. Tudom, hogy nem leszek belőle 5-ös, de a 4-essel is nagyon csalódott lennék. Az egyik tankönyv nem jelent még meg, de a következő órára megtanulan, kb. 150 oldalnyi anyagot megkaptuk fénymásolva. Van még egy szövettan könyv, aminek az első 50 oldalát adták fel, de bízunk benne, hogy az nem a következő órára kell. Végülis a Poriferák csak álszövetesek, de a Cnidariáknak sincsenek olyan kifejlett szöveteik - szerintem. Mondjuk a Platyhelminteseknél már lenne értelme ezeket tárgyalni. Majd kiderül.
14.10-15.45: Állatszervezettan előadás. Korábban kezdődött, az első pár percről lemaradtam, pedig még negyed előtt odaértem. Az első előadást Sass tanárúr tartotta, de lesz óránk Zboray és Lőw tanárurakkal is. Tipikusan jegyzetelős óra, egyet sem érdemes kiagyni. Elég szigorú és magukat nagy tekintélyűnek tartó/tartató tanárok ők.
16.15-18.45 (19.00): Növényrendszertan 'A' gyakorlat. Tóth tanárúr, vagy ha tegezzük TóthZoli szimpatikusnak tűnik. Ő is mohász, várhatóan az a zh húzós lesz. Szerencsére abból kell megtanulni a legkevesebb fajt, mohákból-zuzmókból összesen kb. 70 van, az összes többi növénycsoportnál 90-120, vagy még ennél is több (kb. 320) fajt kell megtanulni. Az összes kb 800 faj lesz. Magyar név, latin név, jellemző élőhely: talaj, társulás. Állítólag az első zh-n sokan elvéreznek.
Végre haza lehetett jönni. Nagyon elfáradtam aznap. Volt egy kis kavar a másnapi(?) fizkém gyakkal kapcsolatosan, amiről végül kiderült, hogy nekünk csak a következő héten lesz az első alkalom (2 hetente van).

Kedd
Ébredés: a kimaradó fizkémgyaknak hála nem 7-kor, hanem fél 10 körül. Reggeli, készülődés, stb.
12.15-13.45: Analitikai kémia előadás. Szerintem nem ez lesz a kedvenc tantárgyam, de remélem, a tavalyi fizkémhez hasonlóan ezt az akadályt is át fogom ugrani. Ebből szerintem már reálisabban pályázom az 5-ösre, bár van hozzá gyakorlat is, ami nem laborban van, hanem puszta számolás az egész. Abból lesz 2 zh. Azért még külön vizsgázni is el kell menni. Nem adják könnyen. A gyak amúgy szintén kéthetente van, és ajövhéten lesz először, úgyhogy arról még nem tudok mit mondani. A zh-időpontot egyébként már megadták, és nyilván az előtte lévő gyakorlatról a 3 napos növényrendszertan terepgyak miatt a fél csoport hiányozni fog.
13.45-16.15: szünet - hazamehetek ebédelni.
16.15-19.30 (20.00): Állatrendszertan 'A' gyakorlat. A gyakvez ez szimpatikus fiatal srác. Az első órán játszottunk olyat, hogy mutatott vagy 15 képet, és fel kellett őket ismerni. A lapokat beszedte, de nevet nem kellett ráírni, szerencsére. 3 állatot teljes biztonsággal felismertem. Ezek voltak: kék meztelencsiga (nehéz volt: kék színű és nincs háza); zöld sáska (bár a fejét nem láttam az ábrát, beleolvadt a fűszál-háttérbe); katicabogár. Volt egy érdekes kép: én azt hittem, hogy egy hangya van rajta, és mögötte volt egy nagy fekete valami, gondoltam azt biztos megtalálta és el fogja vinni. (F@szt, 9-es.) A helyzet az, hogy ez egy nünüke volt, és az a nagy fekete izé mögötte a potroha volt. Hát, van még mit tanulnom. Egyébként az óra másik részében csigákat határoztunk, a házuk alapján. Belül már nem éltek. Jó óra volt, és a csoport is jó csapat.
20.00 körül: végre hazaértem. Vacsi, alvás.

Szerda
Ébredés: 7.00. Teafőzés, szenvicskészítés, készülés, indulás.
8.15-9.45: Állatrendszertan előadás. Az óra nagyon mesebeli, Jancsi és Juliska tartják (Farkas János, Török Júlia). Korábban Dózsa-Farkas Klára tanárnő tartotta, de mivel nyudíjba ment, idéntől TörökJuli vette át. Őszintén szólva én ennek örülök, mert ő egysejtűekkel foglalkozik, míg D-F Klára férges volt (Caenorhabditis elegansokkal, meg mindenféle televényférgekkel foglalkozik) és eléggé szigorúnak tűnt. Farkas tanárúr (ez túl Hermanos megszólítás, majd találok neki valami másik nevet) jó órákat tart - szerintem már az egész világot beutazta, rengeteget tud mesélni a különböző helyek "ínyenc" fogásairól (bogarak, férgek, stb.).
10.15-11.45: Növényrenszertan előadás. Egy Kalapos Tibor nevű férfi tartja. Kénytelen vagyok mindig a gombákra asszociálni róla. Pedig pázsifűfélékkel foglalkozik, azt hiszem. Róla még nem tudok sokat mesélni.
11.45-14.00: szünet - hazamegyek ebédelni.
14.00-15.30: Biológiai Fizika. Elég komikus figura tartja ezt az órát. Mikor beültem a terembe, még az előző órai tanár is ott volt, és anélkül, hogy ismertem volna, egészen biztosra vettem, hogy ő lesz a tanárunk. Kissé magas a hangja, az arca telt, olyan minta mindig vigyorogna. A bácsi szimpatikus, meg barátságos, csak kicsit sokat őőőzik, meg gyakran mondja határozottan, hogy "na!" - és a táblához lép, gondolkodik kicsit, megfordul, "ööö" és valahogy elkezdi az új gondolatot, vagy mégegyszer visszatér az előzőhöz. Egyelőre nem sok újat mondott nekem, pedig pénteken is volt óra. Ja igen, ez tipikusan az az óra lesz, amire bejárok, de végigsudokuzom. Amit a tábára írt, azt meg leírom.
Itt 16.15-17.45 lenne az analkém gyak, ami most még nemvolt.
Helyette hazajöttem, és Herceggel elmentünk bevásárolni a csütörtöki vendégségre.

Csütörtök
Ébredés: 6.55.
8.15-9.45: Növényszervezettan előadás. A tanár azzal kezdte az előadást, hogy az egekig fényezte megát, hogy milyen nagy és elismert tudományos alak ő - ebben mondjuk semmi kétségem, csak kicsit kellemetlen volt, mert ezzel azt is sugallta, hogy jobb, ha meg se szólalunk, mert úgysem úgy van, ahogy mi gondoljuk, és úgyse írsz 5-öst. Egyébként az órája teljesen jó hangulatú, gyakran dobja fel a hangulatot nagyszerű és kissé fárasztó viccekkel. Csak egy példa. A zh-ról és vizsgáról volt szó, és arról, hogy nem ülhetnek akárkik egymás mellé. Ezt azzal vezette be, hogy "Mivel növényekkel foglalkozom, szeretek ültetni."
10.15-12.45 (13.00): Növényszervezettan 'A' gyakorlat. Egy nő tartja az órát. Először nagyon szigorúnak tűnt, aztán később lazult a hangulat, és mostmár nagyobb bizalmam van benne. A kaprot és a borsót vizsgáltuk, néztük lupéval és mikroszkóp alatt. Virágképletet írtunk fel, és rengeteg latin szót, amit következő órára illene megtanulni, mivel az óra során ő gyakran azokat a kifejezéseket használja. És a legjobb, hogy abból a teremből pont rálátni az utcánkra. A házat nem látni, mert kanyarodik az utca, és a házak (pl. az unikumgyár) eltakarja.
12.45-16:00: szünet. Hazajöttem, bekevertem a palacsintatésztát, előkészítettem a leveles sütiket, közben Anyát instruáltam nyomtatás-ügyben. Majd siettem vissza.
16.00-16.45: Gazdaság és menedzsment. Ezt eddig egy férfi tartotta, 1 kötelező és 6 ajánlott irodalmat adott meg, természetesen mindet ő, vagy ő és a felesége írtak. Idéntől (nyugdíjazás miatt) egy nő tartja, aki ugyanazt a kötelező irodalmat adta meg, gondolom ugyanazt veszi át, mint az eddigiek voltak. Ez az az óra lesz, amire nem járok be, csak zh-t írni megyek. A nő nagyon monoton, mintha unná az egészet, teljesen kedvetlen, ez egyben lehangoló és rettenetesen unalmas.
Ezután hazajöttem, sütöttem palacsinát, aminek a mennyisége elmaradt a becsült értéktől, emiatt szomorú voltam, de megoldottuk. A leveles tésztából jó sok lett, szerencsére.
7 óra körül hazajött Herceg, fél 8-tól pedig folyamatosan érkeztek a vendégek. A pesti-miskolciaknak tartottunk lakásnézőt, 12-en voltunk. 5 székünk van. Nem volt gond. Remélem, mindenki jól érezte magát, örültem, hogy ilyen sokan eljöttek. Miután az utolsó emberek is elmentek, elkészültünk és aludtunk hamar.

Péntek
Ébredés: 6.55. Indulás előtt elköszöntem Hercegtől, aki hétvégére hazautazott.
8.15-9.45: Biokolloidok és nanostruktúrák. Szimpatikus férfi tart szimpatikus témából érdekes órát. Kicsit mást vártam, azt hittem, hogy megismerjük pl. a szervezet és élővilág legfontosabb fehérjéit, valójában azonban ez a tárgy sokkal közelebb áll a fizikai kémiához. Az első óra tetszett, és várom a többit is.
10.15-11.45: Természetes szénvegyületek. Ez gyakorlatilag a tavalyi szerves kémia folytatása -a tanárunk is ugyanaz. Az órák stílusa, menete, jegyzete mind ugyanolyan. Szerettem a szervest, remélem most sem gondolom majd meg magam.
11.45-14.00: szünet, eléggé rohangálós. Elindultam hazafelé, útközben bementem egy papírboltba, szereztem füzeteket. Hazajöttem, átpakoltam a táskám tartalmát és indultam is vissza, mert 1 órakor találkoztam csoporttársaimmal az egyetemen. Előtte még gyorsan szereztem egy szövettan könyvet egy másik csoporttársamnak, utána pedig a többiekkel mentünk a fénymásolószalonba, hogy legyen miből tanulnunk hétfőre. Szerencsére meglett minden, a hiányzó tizenvalahány oldalt is utólag megszereztük.
14.00-15.30: BiolFiz - erről nincs több mesélnivalóm. ld. szerda.
Ezután hazajöttem, átjött Tündi, odaadtam neki a könyvet, beszélgettünk egy órát, aztán ő hazament, én ettem, és nekiláttam tanulni.

Ma este 21.51-kor fejeztem be a tanulást első körben: átnéztem az anatómiai praktikum kimásolt kb. 150 oldalát, a külön kijelölt képeket, a szövettan első összefoglaló 50 oldalát és a növényrendszertan gyakra feladott alap társulás-típusokat. Közben pedig aludtam összességében kb. 9 órát, volt időm boltba menni kenyérért, enni, mosni, hajatmosni és kapcsolatot tartani. És íme, most időm volt írni is.
Holnap 10-re megyek tanítani, aztán átnézem még ezt mégegyszer, délután pedig hazajön Herceg, és megölelem jól.

Nincsenek megjegyzések: