Összevissza

Olyan butaságokat álmodtam már megint.

Elkezdődött a suli, de a legelső órámra nem mentem be, mert olyan helyszín volt megadva, amiről még nem is hallottam. Valami 8. épület 8. terem... Persze a többiek se tudták, hogy hová kell menni. Ez egyébként egy olyan óra volt, ahol azonnal zh-val kellett kezdeni, és én nagyon aggódtam, hogy nem írtam meg az első zh-t, de ráadásul a másodikra sem készültem még fel. Aztán kiderült, hogy a zh-n elég már 1 pont is, hogy érvényes legyen.
Aztán volt órám este 8-tól, és mondtam anyának, hogy az épületet 22:20-kor bezárják, úgyhogy tovább biztos nem fog tartani az óra.
Az egyik fizikai órán öten voltunk, ebből jöttem rá, hogy milyen órán vagyok.
Volt egy matekos gyakorlat, amit a kelleténél jóval hamarabb befejeztünk, mert a tanárnak el kellett mennie, de kifelé menet még aggódva hozzátette, hogy a következő óra 3 hét múlva lesz, aztán a hosszú hétvégék miatt csak valamikor novemberben lesz, utána pedig már karácsonyig csak egyszer találkozunk, mert nem nagyon ér rá órát tartani.

Egy másik jelenetben pedig jöttem haza a vonaton, vagy épp a másik irányba mentem, már nem is tudom, mindenesetre nem volt nálam vonatjegy. Pontosabban volt, sokféle, régiek mind. Sokáig nézegettük a jegyeket az ellenőrrel, hogy nincs-e közte a megfelelő, pedig én már akkor tudtam, hogy elfelejtettem jegyet venni. Szerencsére nem kellett büntetést fizetnem, csak az ellenőrnél megvettem a jegyet. Volt nálam kb. 10 ezer forint, és rengeteget vacakoltam azon, hogy milyen címletekben is kéne kifizetnem az árat. Aztán elejtettem egy ezrest, és miközben kerestem, belenéztem egy cipőbe is (merthogy a mögöttem ülőnek kényelmesebb volt cipő nélkül aludnia a vonaton), és abban meg találtam egy másik ezrest. A végére csak sikerült megadnom az összeget.

Tegnap meg még valami olyasmit is álmodtam, hogy a belgyógyászaton dolgoztam, valami ápolóféleségként.

Utolsó napok

Jó volt ez a nyár. Voltunk sokat - de nem eleget - kirándulni. Zenéltünk is sokat - de talán szintén nem eleget. Persze nincs mindenre idő, ráadásul jön a suli, és még annyira se lesz. Ja hogy suli... tanultam én fizikát, meg matekot is, cserkész becsszóra mondom, de nem volt elég ez a nyár, mély lesz nekem ez a víz. Majd kapálózom, ahogy tudok, amíg meg nem tanulok benne úszni rendesen.

Addig van még néhány nap, hétvégén költözés, jövőhéten megpróbálok hozzájutni a diplomámhoz, meg ha már ott vagyok, be is iratkozom. Terveim szerint sokáig nem jövök haza, remélem az erősítőm is felkerül hamar, különben szomorú leszek.

Kéne egy kutya.

Gitárbaj 2012

Tök jó volt. Tényleg.
Mármint én nagyon jól éreztem magam, és ezt köszönöm mindenkinek, akivel együtt zenélhettem, és akik társaságában gyakorlatilag életemben először állhattam ki színpadra "zenészként". Jó srácok ezek, mind.
A közönségnek is van mit megköszönni, még akkor is, ha a többségük a szüleink voltak, és akkor is, ha nem jöttek el azok, akikre vártam.

Valójában kicsit összezavarodtam most.
Nem tudom, kinek vagyok fontos.
Azt hiszem, tévedtem.
Azt hiszem, csalódtam.
Azt hiszem, másokra jobban számíthatok.
Nem akarok hátat fordítani.

Gyakorlat

Azért jó fizikát tanulni, mert ki tudom számolni, hogy mennyi vizet töltsek a literes palackba, hogy a mélyhűtőben is épen maradjon minden. Persze ezt azzal a bizonyos ránézéses módszerrel is meg lehetne oldani, de akkor minek tanultam meg a hozzá való képletet?

Egy vadász tanyáján

Csötörtök reggel érkeztünk Pécsre. Az állomáson már várt a nagybátyám. Kóvályogtunk még egy kicsit, aztán felmentünk a hegyre és megérkeztünk hozzá.

Ő valami őrféle. Egy nagy régi gyártelepen lakik, már nagyon régóta nem gyártanak ott semmit, az épületek többsége egy romhalmaz. A területet erdő veszi körül. Néha betévednek a szarvasok, néhol a fák kérge teljesen le van hántva, máshol az ágak vannak letörve. Előfordul arra vaddisznó, róka, nyúl, meg még borz is. Rengeteg az odaszokott cinke és a csuszka.

Van négy kutyája. A legidősebb, Marci, kis tömzsi kutya, már szinte szélesebb, mint hosszabb, és nagyon nehézkesen rakja a lábait egymás után. Próbál menni a többiekkel, de öt méternyi futás után már lassítania kell.
Van egy másik idősebb kutya, Vicok, ő is kistermetű, okosfejű eb, talán ő a legnyugodtabb, legbékésebb.
Aztán ott van Jakab, a hat éves magyar vizsla, igazi vadászhoz illő kutya. Kicsit fura a fejformája, mintha a falcsontján hátrafelé lenne egy taraj. Nem is nagyon szereti, ha a fejét simogaták, ahhoz a tarajhoz érve inkább elkapja a fejét. Egyébként szereti a simogatást, folyton a fenekét dugja az ember kezéhez. Bár vagy két számmal nagyobb bőre van, mint kéne, nagyon jó erőben van, a többi kiskutyához képest hatalmas, a marjánál kb. 80 centi lehet. Kissé ijesztő, amikor nagy lendülettel közeledik, és ugat, mint a bolond, de valójában barátságos.
A negyedik kutya egy alig három hónapos németjuhász kölyök, Luca. Most próbálgatja a fogait, folyton Vicok fülét harapná, vagy a vizsla fülét, csak azt nem éri föl. Olyankor a tokájánál lévő bőrredőt próbálja elkapni, vagy a lábát. Játékos kutya, a nagybátyám még nem kezdte el a tanítását, de remélem elsőnek leszoktatja a harapásról, mert az ember kezét-bokáját is szívesen csipkedi. Én is hazahoztam tőle két apró kis horzsolást.

A nagybátyám nemrégiben belefogott az állattartásba. Vannak tyúkjai és fürjei. A ház mellett egy elkerített részen 6 malac lakik. A malacok lakhelye olyan, mintha a miskolci Vadasparkban lennének: aljnövényzet nélküli talaj, sok fa, kényelmes dagonyázóhely és egy otthonos ól. Van négy csüngőhasú malac: Manci, Manci, Emese és Győző. Emese fehér színű, talán két barna folttal és rózsaszín orral. A többiek feketék.
Lakik velük két vadmalac: az idősebbik, Géza, és a féléves Sanyi.
Géza inkább csak a nagybátyámmal barátságos, az unokatesómmel szemben kissé agresszívebb, és az volt az érzésem, hogy különösebben engem sem kedvel.
Sanyi egy elképesztően bájos vadmalac. Barátságos az emberekkel, szereti ha megvakarják a hasát, és nagyon szívesen téblábol a ház körül, neki ugyanis néha szabad kijönnie, olyankor pedig lelegeli a ház másik oldalán növő szőlőt és paradicsomot. Persze húst is kap néha, a jó zsíros husit bátran elveszi Luca elől. Ha meg nem figyel rá senki, bemegy a házba, felborítja a kajaillatú zacskót és diadalittasan kihozza és elrágcsája a száraz kakaóscsigát.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha vaddisznót fogok simogatni...

Ebéd után, amikor már az unokatesóm is ott volt, elmentünk megnézni egy vadászházat. Mostanában lett átalakítva vendégházzá. Az étkezőben csodaszépen faragott faasztal van, körülötte a falon kitömött állatok: egy szarvasnak és egy termetes vaddisznónak a feje, ill. egy mormota a sarokban. A szobákhoz vezető folyosó végén egy siketfajd és egy nyírfajd áll a sok szarvas és őzkoponya között.
Innen egy forráshoz mentünk. Az erdőben láttunk egy fiatal őzbakot, kecses ugrásokkal tűnt el. Nem messze tőle egy suta is elbújt a fák között.

Visszamentünk a házhoz, és előkerültek a puskák. Tudtam, hogy egy vadászhoz jövök, tudtam, hogy van puskája, de hogy ennyi féle-fajta fegyvere legyen... Volt kis kézifegyvere, egy sörétes puska, egy távcsöves puska, meg egy nagyobb, amibe golyós töltény kellett, meg ott volt az unokatesóm légpuskája.
Nekem még soha nem volt a kezemben fegyver, talán közelről sem láttam még, féltem is tőle inkább. Aztán rávettek, hogy próbáljam ki. A sörétes puskán megmutatták, hogy kell megtartani, hogy kell célozni. Szerencsére ez nem az a visszarúgós fajta volt. 50 méterre volt egy fatuskó, azon egy vízzel töltött sörösdoboz, azt kellett eltalálni. Az első három alkalommal mellélőttem. Aztán negyedszerre sikerült. Aztán hatodszorra megint. És hetedszerre is.

Egyszer aztán, épp a lőszert akartam berakni a puskába, amikor az unokatesóm állt mellettem, és a nagy távcsöves puskával célzott. Azt hittem, nincs benne lőszer, korábban nem volt. Aztán eldördült. Nem számítottam a lövésre, ezért kicsit megijedtem, de igazán csak akkor, amikor felfogtam, hogy a bal fülemet egy hatalmas lökéshullám érte, és csak iszonyatos sípolást hallok. Hirtelen mindkét kezemmel odakaptam a bal fülemhez, és csak annyit tudtam mondani, hogy "nem hallok, nem hallok!", és tudtam, hogy amit mondok, csak a jobb fülemmel hallom. Aztán pár másodperc múlva a sípolás csendesedett, és újra érzékeltem a bal fülemmel is. Nagyon megijedtem. Mikor tudtam, hogy nem lesz baj, remegő kézzel próbáltam visszarakni a lőszert a kezemben lévő puskába, de azzal már nem találtam célba.

A játékot abbahagytuk, aztán nemsokára el is indultunk, még megnéztük az unokatesóm családjának másik felét (anyai oldalát), akik nagyon szimpatikusak voltak. Még nem is találkoztam velük ezelőtt.
Innen kimentünk a vasútállomásra, visszamentünk Pestre, ma pedig reggel hazajöttünk.

Bice

Jövök haza a buszon, aztán mikor le akarnék szállni, a jobb térdemben érzem a zsibbadást, aztán be is dagadt, meg ráállni se nagyon tudok. De nem történt vele semmi, tényleg, semmi!
Így megyek Pestre, aztán Pécsre, aztán haza.

Gyanús, hogy a tavalyi spanyol nyaralás előtt is a jobb térdemmel mentem orvoshoz, de az legalább szalaghúzódás volt, és tudtam is, hogy miért van.

De ez?!

Olimpia

Az Olimpia az a rendezvény, amire az élsportolók általában a legjobban vágynak. Már az is nagy dicsőség, ha valaki kijut oda, az egész ország / nemzet büszke a csapatra, ami képviseli kisebb nagyobb hazáját.

Amikor elkezdődnek a Játékok, a szurkolók is az élre törnek, és hatalmas lelkesedéssel bíztatják a sportolóikat.

Aztán amikor a versenyző célba ér, a vélemények megoszlanak.

Vannak versenyzők, akiktől érmet várnak, akár aranyat is. Másoktól nem várnak el olyan sokat. Ha sikere van, akkor az egekbe emelik, de ha nem ér el nagy eredményt, akkor csak megköszönik neki a szereplést, és a neve már el is tűnik a névsorban.

Miért?
Ha van egy sportoló, akitől érmet várnak, de pl. "csak" 5. lesz, az miért baj? Annak miért nem lehet örülni? A riporter miért azzal kezdi az interjút, hogy
- Mi volt a probléma, mi történt veled a verseny során, amiért csak az ötödik helyen értél célba?
Miért nem kezdik azzal, hogy
- Gratulálunk, bejutni egy olimpiai döntőbe fantasztikus teljesítmény! Köszönjük, hogy büszkék lehetünk Rád!

Nem értem ezt a magyar logikát. Ezek a sportolók emberek, hatalmas nyomás, óriási elvárások súlya nehezedik rájuk. És nem lehet mindenki súlyemelő.

Lányos

Már mindjárt 21 éves leszek, és már mindenki olyan komoly felnőtt ember a közelemben, hogy dolgoznak, meg nyaralnak, meg annyi mindent csinálnak, hogy muszáj volt ma ünnepelni. 

Nem tudom, az ilyen 21 éves lányok miket szoktak kapni szülinapra, de például ruhát, könyvet, ékszert, vagy dísztárgyakat...

Az Anyukám azt mondta, találjam ki, mit is szeretnék, aztán valahogy arról lett szó, hogy kapok egy karórát. Valami értékeset, valami elegánsat, valami nagyon szépet. Szét is néztünk a városban, volt is olyan, ami nagyon tetszett, de ezek ilyen drága órák, meg szépek tényleg, de félteném én nagyon, nem is merném hordani.

Úgyhogy inkább megkértem Anyát, hogy mi lenne ha gitáralkatrészt kérnék, így lett aztán új húrkészletem és kábelem. 

Aztán jöttek a fiúk lányok, és nem kaptam se könyvet, se apróságokat, hanem egy F-16 Fighting Falcon repülőgépmodellt. Olyan igazi modellt, olyan összerakós-kifestős-matricázós félét. A barkácsolás idejére pedig kaptam Hercegtől egy hajlított végű csipeszt, amit kár, hogy vissza kell adnom, mert boncolásokhoz abszolút praktikus lehet. Na nem mintha biofizikán annyira nagy szükségem lenne rá... 

Arra jutottam, hogy ezek nem túl lányos dolgok, de mennyivel jobbak már! Sokkal!

Ijedés van

Most komolyan, kell ez nekem?

Egyébként hétszáz.