2012. augusztus 31., péntek

Összevissza

Olyan butaságokat álmodtam már megint.

Elkezdődött a suli, de a legelső órámra nem mentem be, mert olyan helyszín volt megadva, amiről még nem is hallottam. Valami 8. épület 8. terem... Persze a többiek se tudták, hogy hová kell menni. Ez egyébként egy olyan óra volt, ahol azonnal zh-val kellett kezdeni, és én nagyon aggódtam, hogy nem írtam meg az első zh-t, de ráadásul a másodikra sem készültem még fel. Aztán kiderült, hogy a zh-n elég már 1 pont is, hogy érvényes legyen.
Aztán volt órám este 8-tól, és mondtam anyának, hogy az épületet 22:20-kor bezárják, úgyhogy tovább biztos nem fog tartani az óra.
Az egyik fizikai órán öten voltunk, ebből jöttem rá, hogy milyen órán vagyok.
Volt egy matekos gyakorlat, amit a kelleténél jóval hamarabb befejeztünk, mert a tanárnak el kellett mennie, de kifelé menet még aggódva hozzátette, hogy a következő óra 3 hét múlva lesz, aztán a hosszú hétvégék miatt csak valamikor novemberben lesz, utána pedig már karácsonyig csak egyszer találkozunk, mert nem nagyon ér rá órát tartani.

Egy másik jelenetben pedig jöttem haza a vonaton, vagy épp a másik irányba mentem, már nem is tudom, mindenesetre nem volt nálam vonatjegy. Pontosabban volt, sokféle, régiek mind. Sokáig nézegettük a jegyeket az ellenőrrel, hogy nincs-e közte a megfelelő, pedig én már akkor tudtam, hogy elfelejtettem jegyet venni. Szerencsére nem kellett büntetést fizetnem, csak az ellenőrnél megvettem a jegyet. Volt nálam kb. 10 ezer forint, és rengeteget vacakoltam azon, hogy milyen címletekben is kéne kifizetnem az árat. Aztán elejtettem egy ezrest, és miközben kerestem, belenéztem egy cipőbe is (merthogy a mögöttem ülőnek kényelmesebb volt cipő nélkül aludnia a vonaton), és abban meg találtam egy másik ezrest. A végére csak sikerült megadnom az összeget.

Tegnap meg még valami olyasmit is álmodtam, hogy a belgyógyászaton dolgoztam, valami ápolóféleségként.

Nincsenek megjegyzések: