Évértékelő

Vannak terveim a következő évre. Ez az év nagyon mozgalmas volt, mesélnék is róla kicsit. Meg akartam nézni, hogy idén mennyi bejegyzést írtam, alig találtam meg. Közben azt is észrevettem, hogy a hátteret ki tudja mikor frissítettem utoljára. A könyvlista, te jó ég, idén hozzá se nyúltam, teljesen elavult. Pedig néha járok erre, ránézek a jobboldali feedlistára, hátha írt valaki valamit, de be kell valljam, idén nem csak a saját blogomat hanyagoltam el. 36 bejegyzésem volt idén, ez a 37., sose hagytam még itt ilyen kevés emléket. Tavaly is csak 55 volt... ennél azért jócskán izgalmasabb az életem.

Kezdjük ezzel az évvel. Az egész azzal kezdődött, hogy Herceg Miskolcra költözött, én pedig Pesten maradtam. Féltem attól, hogy egyedül leszek, és én leszek a saját magam társasága, úgyhogy igyekeztem telepakolni minden napomat munkával és tanítással. Meg edzéssel. Kellemesen sok edzéssel. Idén csak reggeli edzésekre jártam, és nagyon szerettem. Nagyon hiányzik ez az életemből, de nem fogok felkelni 5.45-kor, hogy 7-8 között eddzek (itthon) úgy, hogy ezzel Herceget is felébresztem, aki még aludni szeretne. Pedig ezért tényleg érdemes felkelni, borzasztóan érzem a hiányát.

Márciustól augusztusig szinte minden napunk az én hazaköltözésemmel, és az újra-összeköltözésünkkel telt. Nem kis dolog az ember életében, ha saját lakásba költözhet. Ki kell választani, az adás-vétellel kapcsolatos hivatalos ügyeket kell intézni, fel kell újítani, és be kell költözni. Ez mind izgalmas, de nagyon hosszadalmas és fárasztó dolog. Megéri viszont, nagyon szeretünk itt lakni - azt hiszem, ezt mindkettőnk nevében bátran kijelenthetem.

Erről meséltem, szokták kérdezni és mindig nagyon határozottan válaszolok, hogy nem hiányzik Budapest, a legkevésbé sem, cserébe nagyon szeretek itthon lakni, az én Miskolcomban, a Bükk mellett, Herceggel, ketten, önállóan. Nem zavar, hogy heti egyszer fel kell járnom Pestre, mert nagyon hálás vagyok a főnökömnek, hogy ezt a helyzetet ő lehetővé tette, támogatott a szándékaim megvalósításában, és igyekszem megtenni mindent, hogy a munkám minőségén ez a változás ne változtasson. Vagy még javítson is, ha úgy sikerül.

Számomra nagy könnyebbséget jelentett, amikor néhány héttel a hazaköltözés után, mikor végre már az új lakásban is beköltöztünk, végre azt éreztem, hogy Herceg megnyugszik, és végre jól érzi magát. Őt sokkal jobban megviselte a külön töltött idő, amiben nehezítő tényező volt, hogy új helyen, új környezetben, új csapatban, új munkát kezdett. Az ő lelki békéjéhez nagyban hozzájárult volna, ha ott vagyok mellette, és sajnos én az ő helyzetét akkor - a külön töltött időben - nem éreztem át igazán. Ezt nagyon sajnálom, talán nem voltam eléggé támogató feleség, de azért igyekeztem én is mindent megtenni, hogy ez a különlét ne tartson túl sokáig.

Az idei történések között mindenképpen megemlíteném a skóciai nyaralásunkat. Herceggel utaztunk ketten, repülővel mentünk, hősiesen kibírtuk, és ott barátoknál töltöttünk néhány napot, Glasgowban, és egy nagyon kalandos hétvégi kiruccanást a Skót Felföldön.

Herceg szüleivel volt egy néhány napos közös nyaralásunk Sopronban és Bécsben, de még mielőtt elutaztunk volna, Hercegből gyorsan Don Boti lett, a keresztapa. Tüneményes keresztfia van, aki hamarosan elég nagy lesz ahhoz, hogy többször találkozzunk vele interaktívabb állapotban.

A hazaköltözéssel együtt az angolóráknak is vége lett. Nagyon szerettem azt a heti egy alkalmat, amikor kimentem a város szélére (nem ezt szerettem benne), és másfél órán át beszélgettünk a tanárommal. Sokat meséltem neki, szívesen meséltem magamról is, kicsit olyan lett, mint egy idegen barát. Furcsa kifejezés, de elég pontos. Ezek az angolórák is hiányoznak annyira az életemből, mint azok a reggeli edzések.

Az a tény, hogy én - viszonylag - könnyen - valójában nem volt könnyű de két hullámvölggyel - átvészeltem ezt a fél évet, szerintem négy dolognak köszönhető. Az egyik, hogy minden nap beszéltünk Herceggel, tehát teljesen szétszakítva sosem voltunk. A másik, hogy sokat jártam edzeni, és ez testileg és lelkileg is rendben tartott. A harmadik az angolórák, amik minden héten lehetőséget adtak egy kis kikapcsolódásra, elvonatkoztatásra, beszélgetésre, pihenésre. A negyedik pedig, hogy lett egy új barátom. Őt eddig is a barátomnak tartottam, de nem volt közeli barát. Ez a kapcsolat is meglehetősen féloldalas, de legalább most a másik oldalról, mint általában. Ettől függetlenül azért egy picit, egy egész picit csalódást jelent(ett), hogy bár mindenki tudott a helyzetről, senki nem keresett meg engem azzal, hogy majd ő ott lesz nekem, hogy ne legyek egyedül. Aki néhány naponta megkérdezi tőlem, hogy hogy vagyok, nem unatkozom-e, nem vagyok-e nagyon magam alatt, nincs-e kedvem találkozni, menjünk már el kirándulni, de ugye kimozdulok otthonról, ugye nem süllyedek szörnyű depresszióba, stb. Pedig a feltételezés jogos lett volna.

Azt hiszem, minden évben panaszkodom arról, hogy bizonyos emberek (barátok...), akikkel korábban viszonylag gyakran találkoztam, jelenlétét néha nagyon hiányolom. Idén újabb emberekkel bővült ez a lista, és sajnos senki sem került le a listáról. Minden ember életében vannak olyan kapcsolatok, amelyek maguktól eltűnnek, és senki sem keresi újra. Nekem azért fáj ez ennyire, mert mi tényleg próbálunk tenni azért, hogy ezek a szálak ne kopjanak el, a másik oldal viszont hideg marad. Szerencsére, és talán ezt kellene sokkal jobban hangsúlyoznom, az "ellen-listán" is történt változás, mert nem csak új szálak keletkeztek, hanem néhány szál meg is erősödött.

Éppen elég hosszú lett ez a kis évértékelés, úgyhogy a jövő évi terveimről kicsit később írok majd. Még egy nagyon fontos dolog maradt viszont a végére: két hete publikálásra került az első cikk, amiben a nevem ott szerepel a szerzők között. Bizony, az első cikkem! Nem vagyok benne első szerző, nem is a saját témám, de dolgoztam vele én is, és nagyon büszke vagyok, hogy végre van egy cikk a nevemmel. Legalább 5 éve várok erre az eseményre, szóval megérdemlem, hogy egy kicsit büszke legyek magamra. Itt találjátok a cikket, ha érdekel (legalább a címe). PMID: 29240760