Olyan jó újra itthon lenni!
Csak 2 hét telt el azóta, hogy elgutóbb itthon voltam, de sokkal jobban vártam ezt a hétvégét. Most olyan jó érzés itthon lenni. Elég volt most nekem az elmúlt 1 hónap, nem akarok visszamenni. Nekem az itteni barátaim kellenek. Úgy értem: nekem a barátaim kellenek.
A Kutatók Éjszakája nekem most nem arról szólt, amiről tavaly és azelőtt, hogy tök buli a sok kísérlet és bemutató és miegyéb. Ez most alakalom volt arra, hogy jól érezzem magam azok között, akiket a legjobban szeretek. Még vissza sem mentem, sőt, még ma is látom az embereket, de már most jobban hiányoznak, mint az elmúlt 1 hónapban bármikor. Pedig az sem volt elhanyagolható érzés: olyan sok miskolci ismerős jött velem szembe a pesti utcákon, az egyetemen, a villamoson... de egyikük sem volt ott valójában. Elvonási tünetek, azt hiszem.
Erre most, hogy itthon vagyok, és tegnap találkoztam mindenkivel, és ma is fogok találkozni mindenkivel, egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy nem akarok visszamenni és legyünk újra osztálytársak és unatkozzunk együtt az órákon és nevessünk együtt a szünetekben és kísérjük haza egymást, és panaszkodjunk, hogy jaj már megint dolgozat, és délután 2kor, a 7. óra után akarok fáradt lenni, nem este 6-8-kor, a sokadik duplaóra után. És itthon akarok még lenni, itt a saját szobámban, egyedül, és zenét akarok hallgatni, és énekelni, ahogy nem zavar senkit, és ha azonnal beszélnem kell valakivel, akkor az anyukámat akarom.
És én még nyáron azt is elképpelhetőnek tartottam, hogy csak havonta járok haza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése