Apocalyptica

Ők itt voltak, mi ott voltunk, ugyanott voltunk.

Volt a 3 csellós és egy dobos, néha pedig egy énekes. (Egyszer a dobos is leült csellózni, azt hiszem.) A dob nagyon jól volt hangosítva, a csellómetál meg zúzott ahogy azt kell. Ami a színpadtechnikát illeti, a háttér gyönöyrű volt. Az egyik háttér kicsit Dali-s - fantasy-s hangulatú volt. Kicsit egy Picasso-képre emlékeztetett, legalábbis a középső cselló-motívum. A másik képen pedig a 7th symphony c. albumuknak a borítója volt, amin a lány ruhájának felső része egy cselló.

De nem csak az "üres" hátteret kellett néznünk: a világítás engem teljesen lenyűgözött. Nem értek hozzá, nem tudok regényt írni róla, de jópár koncerten voltam már, és ez valahogy emlékezetes maradt.

El ne maradjanak a kemény krtikák és negatívumok:

Elvileg 7 órakor volt kapunyitás, mi szerintem legalább 20 perccel később értünk oda - ekkor már egy kellemesen hosszú sorba kellett beállnunk, így mire bejutottunk jegessé fagytunk. Szerencsére odabenn nem volt még nagy tömeg, a ruhatárhoz nem kellett sokat sorban állni. Mikor bejutottunk, már az előzenekar játszott. Belőlük nem láttunk/hallottunk többet 10-15 percnél, nem is tudok róluk mesélni.

9-kor kezdtek Apocalypticáék. Bár játszottak másfél órát, szerintem mindenki elhallgatta volna még, én kifejezetten kevésnek éreztem. De ha az óra szerint megvolt a másfél óra, határeset, elfogadjuk. Ami még egy picit hibádzott, hogy az énekes néha egészen furcsán más hangokon énekelt mint kellett volna, de szerencsére a refrénekre mindig visszatalált, és olyankor jó volt. Meg volt egy dal, amikor szerintem a zene sokkal jobb volt mint az énekdallam, az egyáltalán nem is kellett volna bele.

Ezek ellenére igazán jól éreztem magam, szerencsére nem volt nagy tömeg. Persze jó sok ember volt, de ahol mi álltunk, ott lehetett mozogni.

Eljátszották a Bittersweet c. számot. Ez volt az első szám, amivel kapcsolatban először hallottam az együttes nevét. Ez alatt most nem volt ének - pontosabban a színpadon nem, ugyanis a közönség énekelt. Én is. Olyan szép az a dal.

Bár sajnos nem sokat láttam, nagyon kellett nyújtózkodnom néha, főleg olyankor, amikor egyik oldalról a másikra rohangáltak a csellókkal és emelkették és döntögették és dőltek velük. Nagyon aranyos látvány volt ez egyébként. Meg hát szépek ezek a fiúk. Bár az egyikük rövidhajú, ő nem az esetem. A második jaj de helyes, hosszú barna hajú, szépszakállú. A szőke hosszú hajú srácnak oda vagyok a hangjáért, és a szép hosszú szóke hajáért, és még csellója is van! De az arca túl lányos, az én fiúmnak legalább van szakála. Ó, azok a szakállas fiúk!

Duplakoncert

Először a Ghymes. Nálam többnyire az a helyzet, hogy mivel a zenét meghallgatom, de azt már nem tudom, hogy kik játszák. Mármint hogy néznek ki. Nem tudom, hogy férfiak vagy nők, alapesetben még csak az sem tűnik fel, hogy milyen sokféle hangszert használnak. Ez a sokféle többnyire 3 + ének, szóval igazán feltűnhetne... De arra akarok tulajdonképpen kilyukadni, hogy a Ghymest sem láttam még soha, egészen más karakterű embereket képzeltem el, és mondjuk csak úgy 3-4-et, bele sem gondoltam, hogy annyi hangszeren nem játszhat egyszerre ilyen kevés ember. Merthogy ők 7-en vannak az aktuális (legalábbis a tegnapi) formációjukban. Na meg persze egy fél szimfónikus zenekar is ott kalamolt mögöttük.

Szépen ügyesen jól játszottak, nagyon tetszett. Egészen lenyűgözött, hogy a Szarka-testvéreknek élőben is olyan a hangjuk, mint a lemezeken. Nyilván ez sok más énekesnél is így van, de az azért nem ritka, hogy a közönség kicsit csalódott, hogy a lemezen jobban szól. Na ez abszolút CD-hű vagy a CD abszolút élethű. Különleges hangjuk van, nagyon megjegyezhető, és szerintem nem is tudnám másokéhoz hasonlítani.

Volt még egy dobos, 2 szintis, és 2 szaxis. Mondjuk a Kétszaxis c. dalt pont nem játszották, pedig az a legjobb. Az egyik szaxis srácnak aranyos a feje, de hát a mááásik! Hát az árnyékába szerelmes vagyok! Igen, az árnyékába.

A koncerten volt még valami igazán szép. A színpad jobb oldalán az egyik monitort (olyan zenei, nem szgépes) megvilágította egy kék reflektor, kicsit mögötte az emelvényen pedig egy nagybőgő oldalára esett rózsaszínes fény, és ettől gyönyörűen vörösesen izzott. Ez a kék-vörös kontraszt gyönyörű volt.

Mikor ennek vége volt, átbattyogtunk a Cornerbe, hogy meghallgassuk a Miskolc Metal All Stars zenekart. A Cornerben én még sose láttam ennyi embert, hihetetlenül sokan voltak, még a teltház tábla is kikerült. MMAS előtt Cemende volt. Erről nem igazán tudok nyilatkozni, mert nem abban a teremben voltunk, nem is hallottam még őket ezelőtt, azt hiszem.

Na mondjuk a MMAS-t sem hallottam/láttam még soha. Metálazész, hogy milyen jók voltak. Nagyon tetszett, jó zenéket játszottak és jó feldolgozásban. Az egyetlen, ami nagyon nem tetszett, hogy valamelyik dalban talán valami effekt miatt nagyon éles hangja volt valaminek. Azt a frekvenciát pedig az én fülem nem szereti, úgy tűnik. Meg ami miatt még picit szomorú foltam, hogy "ijesztgettek" azzal, hogy játszanak egy Metallicát is, de aztán mégsem.

Az este tanulságai:

-a színpadi fények bizony gyönyörűek

-ha valami pozitív elmondható az emberiség eddigi létéről, akkor az az, hogy hangszereket alkotott

-imádom a metááált, olyan jó mélyen mondva metááált, meg a Systemet, jaj azt nagyon.

Térhiány

Most egy picit ellent fogok mondani saját magamnak.

Szerintem a fesztiválok csudajó dolgok. Vannak mindenféle programok, koncertek, árusok a szép (és drága) termékeikkel, és némi szerencsével mindenféle ismerősökbe is bele lehet botlani.

Vs.

Rosszul vagyok a tömegtől. Félek benne, nekem jönnek, nem lehet haladni, már pedig aki egyszer sétált már velem, az tudja, hogy én nem tudok tötyörészni-totyorászni, utálom ha nem engednek hely, és legszívesebben gyomronkönyönyökölném, de legalábbis jól leordítanám azt, aki még tolakodik is, mikor már megfordulni sem tudok. Ó igen, jogos a kérdés, hogy mégis hogy bírok így tömegközlekedni. Egyrészt már megszoktam, másrészt pontosan tudom, hogy meddig kell elviselnem a tömegnyomort, és milyen jó lesz majd, ha leszállok.

De ez a nagy tömeget vonzó városi rendezvényeken nem így van. Vegyünk pl. egy 5 m széles gyalogos utat. A szélén sorakoznak a bódék. Egy ilyen elfoglal mondjuk 2 -2,5 métert. Tovább szűkíti a mozgásteret, hogy a bódé előtt feltorlódnak a nézelődők, akik bizony nem mennek sehova, de még csak fél centit sem bírnak arrébb menni, hogy a haladni próbáló gyalogos ki tudja kerülni. Marad mondjuk 1-1,5 méter széles hely arra, hogy az áramló tömeg vonuljon. Csakhogy közülük a többség azért jött, hogy szétnézzen, így nyilván lassacskán fog haladni, hogy a már eleve ácsorgó emberek között a bódéra pillantson, érdemes-e tovább duzzasztani a gócot. Mindebből az következik, hogy szerencsétlen járókelő, akit bár érdekel a kínálat, de épp csak egy pillantást vetne rá, inkább menne a maga tempójában, kénytelen az előtte csoszogó tempóját felvenni. Na én ez utóbbi szerencsétleg gyalogos volnék.

Ezért utálom én az ilyet. Egyébként már egészen pici koromban sem szerettem az ilyet: a legszörnyűbb élményeim volt minden egyes "most kimegyünk a piacra" történet, mert ott nem tudtam fogni az anyukám kezét, és mindig féltem, hogy elvész, hiszen egy kisember a sok nénibácsitól biztosan nem tudja kiszúrni az anyuci lábát. Aztán mikor nagyobb lettem, annyiban módosult a helyzet, hogy én nem akartam minden árusnál megnézni hogy mivan, nekem egy pillantás is elég, hogy eldöntsem, érdekel-e. Így aztán én mentem volna, mentem volna, mentem volna, de nem lehetett, totyogni kellett és szöszmötölni.

Mondtam már, hogy utálom a tömeget?

Éjjeli törpénet 2.

Volt egy farkasom, egy igazi nagy szépséges szürke farkas, és ölbe vettem és bújt és szeretett és én is szerettem a farkasom.

Éjjeli törpénet

Jaaj-jaaj Nap, olyat álmodtam hogy milyet! Meg Tike neked is mondom, te is benne voltál, te, te, te!

Valami étteremben voltunk, többen is, de nem tudom kikkel, és sokat kellett enni, de ez nem fontos. Az viszont már igen, hogy pacsiviszonyban voltál Hajóssal, és egyszercsak azt mondtad nekem, hogy beszélt neked rólam, és hogy csak találkozna velem, te meg mosolyogtál sandán. Aztán másnap találkoztunk is vele, és bár magas volt, mert nagyon hosszú lábai voltak, de az arca nem is Hajósra hasonlított, hanem sokkal inkább Csaszira! Aztán szerintem én nem is beszéltem vele, viszont valahogy feltűnt Tike, és hirtelen lecsapta a kezünkről, de mint a pinty, aztán itt ért véget az álom.

Álmodtam én ezt valentinnak napján, a fiúm mellett. És komolyan Tike, én akkor majdnem csúnyán néztem rád! (Nade azért csak mosolygok ezen.)

Lab

Egyre jobban tetszik a labor, mert mostmár kezdek kis rutint szerezni. Már végéig látom a dolgokat: vérmintát elő tudok készíteni, RNS-t és DNS-t tudok belőle preparálni, meg tudom nézni, hogy van-e DNS és össze tudok rakni egy PCR reakciót és már tudom is, hogy a grafikonján mi mit jelent, és lassan azt is tudom, minek hol a helye, és már alig várom, hogy akár rám is bízzanak egy-egy feladatot. Persze még jó, hogy mindig ott van a segítség, mert még nem vagyok az a gyakorlott pipettázó, de gyorsan tanulok.

Nagyon jót tesz, hogy ezen a héten beletanulok a labormunkába. Nemsokára már a saját feladatomon is dolgozhatom.

Kezdek megijedni, a több decis poharak és literes edények láttán, és már nem is tűnik olyan kevésnek néhány mikroliter...

Pihihét

Mióta véget ért a vizsgaidőszak, rohamos gyógyulásnak indultam, már csak köhögök, de az is elmúlik mindjárt, ugye?

Szombaton voltunk bowlingozni, egyszer ugyan nyert is a mi csapatunk, de tartok tőle hogy nem az én hibám volt. Mondhatni elég bénácska voltam. Azért jó volt, mert nevetgéltünk sokat, és most megint el fog talni legalább két hét, vagy talán még sokkal több anélkül, hogy látnám őket.

Nekem most van még egy hét szünetem, addig is szorgosan járok majd a laborba, most is indulok mindjárt. Herceg pedig iskolában van, én kicsi elsősöm ^^

Egyébként pedig az új kedvenc szavam a rododendronbokor, illetve a rododendronbokrokon.

2010-2011-1

Vége a vizsaidőszaknak, túl vagyok mindenen, tulajdonképpen igencsak sikeresen. Most még nem érzem, hogy rámszakadt a szabadság, valószínűeg azért, mert eléggé levert valami betegség.

Azért csak részletezném ezt a félévet egy kicsit.

Legnaivabb álmaimban nyilván mindenből 5-öst kaptam, és az önteltségig büszke lehettem magamra, de azért tudtam, hogy ez bizony nem így lesz.

Azt hiszem, egyetlen vizsgámra sem úgy mentem el, hogy "igen, erre volt elég időm, csak erre koncentráltam, felkészültem, nem állíthat meg semmi." Mindenre próbáltam időt hagyni, de sajnos van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy csak akkor tudok maximálisan teljesíteni, ha arra az egy dologra tudok koncentrálni megfelelően időn keresztül. Ld. előző félév: mindenre volt egy hetem, és láss csodát, sorra kaptam az ötösöket. Számomra pedig a pozitív visszacsatolásnál nincs nagyobb hajtóerő. Épp ezért estem szét annyira a szorgalmi időszak elején is: már voltak számonkérések, de semminek nem tudtam az eredményét, nem kaptam semmiféle visszajelzést, erre persze kétségbe estem, hogy semmi értelme sincs a tanulásnak ha nem tudok teljesíteni. Aztán csak sikerült összeszedni magam, amint megérkeztek az eredmények.

Lényeg az, hogy a vizsgaidőszak legelején nagyon határozottan és ellentmondást nem tűrően azt mondtam magamnak: "Ez a félév nagyon nehéz, nem kell mindenből 5-ös. Gondolkozz reálisan! Ha 4,00-s átlagom lesz, azzal igenis elégedett leszek. Ha e felett teljesítek, az már csak a saját boldogságomat fogja fokozni, de ha alatta leszek, akkor lesz miért szomorúnak lenni."

Ezzel a gondolattal vészeltem végig a vizsgaidőszakot, és végülis igazán elégedett lehetek magammal. Hogy miért?

• 36 kreditem volt 39 óráért cserébe. Teljesítettem mind a 36-ot, nem volt sem tárgyelhagyásom, sem bukásom, nem kell semmiből sem második tárgyfelvétel, nincs csúszás, ez a terv tökéletes teljesítése. Őszintén szólva erre az adatra vagyok a legbüszkébb.
• Hagyományos átlag: 4,07; kredites átlag: 4,11. Minden szempontból teljesítettem a célkitűzésemet, és a legjobb érzés az, hogy bármennyire is kritikus vagyok magammal szemben, most kivételesen semmivel szemben sincs rossz érzésem.
• Idén volt 15 osztályzós tárgyam + egy 0kredites aláírásos. Ebből sikerült 4 db 5-ös, egy-egy 3-as és 2-es, az összes többi pedig 4-es, ami ha jól számolom 9 tárgyat jelent.

Őszintén szólva van 2 olyan tárgy, amiből bár 4-est kaptam, tudom, hogy 5-ös szintre is tudom, és eléggé ejnye-bejnye hogy csak 4-est kaptam, de az elvileg jó jegy. Most pedig ennek hiszek.

Szóval így mindent összevetve elégedett lehetek, mert mindennel a helyén vagyok, teljesítettem azt a szintet, amit szerettem volna. Tartok tőle hogy lesz még ilyen félév, de már most utálom, nagyon rosszul esett, hogy egy héten 2-3 vizsgám is volt.

És még valami: tisztelet minden csoporttársamnak, akiknek még több vizsgaalkalomra kellett elmennie, és még az uv-hétre is jutott bőven, mégis kibírták lelkileg. Őszintén mondom: ebben a vizsgaidőszakban nem az érdemli a legnagyobb tiszteletet, aki mindenből csúcsteljesítményt nyúlt, hanem az, aki a képes mentálisan kibírni ennyi vizsgát, stresszt, idegeskedést és még mosolyogni sem felejt el. Ez a szak nem az a hely, ahol szánalmat érdemel a gyengébb eredményt elérő diák.

Ide nekem, 4. félév!