Szerintem a fesztiválok csudajó dolgok. Vannak mindenféle programok, koncertek, árusok a szép (és drága) termékeikkel, és némi szerencsével mindenféle ismerősökbe is bele lehet botlani.
Vs.
Rosszul vagyok a tömegtől. Félek benne, nekem jönnek, nem lehet haladni, már pedig aki egyszer sétált már velem, az tudja, hogy én nem tudok tötyörészni-totyorászni, utálom ha nem engednek hely, és legszívesebben gyomronkönyönyökölném, de legalábbis jól leordítanám azt, aki még tolakodik is, mikor már megfordulni sem tudok. Ó igen, jogos a kérdés, hogy mégis hogy bírok így tömegközlekedni. Egyrészt már megszoktam, másrészt pontosan tudom, hogy meddig kell elviselnem a tömegnyomort, és milyen jó lesz majd, ha leszállok.
De ez a nagy tömeget vonzó városi rendezvényeken nem így van. Vegyünk pl. egy 5 m széles gyalogos utat. A szélén sorakoznak a bódék. Egy ilyen elfoglal mondjuk 2 -2,5 métert. Tovább szűkíti a mozgásteret, hogy a bódé előtt feltorlódnak a nézelődők, akik bizony nem mennek sehova, de még csak fél centit sem bírnak arrébb menni, hogy a haladni próbáló gyalogos ki tudja kerülni. Marad mondjuk 1-1,5 méter széles hely arra, hogy az áramló tömeg vonuljon. Csakhogy közülük a többség azért jött, hogy szétnézzen, így nyilván lassacskán fog haladni, hogy a már eleve ácsorgó emberek között a bódéra pillantson, érdemes-e tovább duzzasztani a gócot. Mindebből az következik, hogy szerencsétlen járókelő, akit bár érdekel a kínálat, de épp csak egy pillantást vetne rá, inkább menne a maga tempójában, kénytelen az előtte csoszogó tempóját felvenni. Na én ez utóbbi szerencsétleg gyalogos volnék.
Ezért utálom én az ilyet. Egyébként már egészen pici koromban sem szerettem az ilyet: a legszörnyűbb élményeim volt minden egyes "most kimegyünk a piacra" történet, mert ott nem tudtam fogni az anyukám kezét, és mindig féltem, hogy elvész, hiszen egy kisember a sok nénibácsitól biztosan nem tudja kiszúrni az anyuci lábát. Aztán mikor nagyobb lettem, annyiban módosult a helyzet, hogy én nem akartam minden árusnál megnézni hogy mivan, nekem egy pillantás is elég, hogy eldöntsem, érdekel-e. Így aztán én mentem volna, mentem volna, mentem volna, de nem lehetett, totyogni kellett és szöszmötölni.
Mondtam már, hogy utálom a tömeget?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése