2016. május 29., vasárnap

Gyereknap után kurzusok

Ma gyereknap van. Ezt akkor még nem tudtam, amikor a Mester utcán szembe jött velem egy 5 éves tűzoltó, tetőtől talpig egyenruhában. Csak akkor jöttem rá, amikor a négyeshatoson gyerekek mondták be a megállók neveit. Nagyon cukik voltak, ott vigyorogtam a villamoson. Aztán később megkergetett egy kölyöktacskó, megtetszett neki a rollerem. Mire beértem, teljesen elhalmozódtam cukisággal.

A csoportunk ma gyereknap alkalmából bement dolgozni. Hétfőtől szombatig EMBO kurzus lesz nálunk, elő kellett készíteni a géptermet....
Van a hetediken ez a gépterem. Az ottani számítógépek 10-25 évesek. Igen. Hi-tech van. Na ezeket a gépeket kipateroltuk a brontba, mert 2016-ban mindenki laptoppal fog érkezni. Miután elpakoltunk mindent az asztalokról, megállapítottuk, hogy ezek az asztalok oda kerülésük óta nem voltak lemosva. Úgyhogy gyereknap alkalmából még takarítottunk is. Mivel 2 körül láttuk, hogy ez hosszabb lesz, mint gondoltuk, rendeltünk kaját, és a főnökünk annyira jófej volt, hogy az egész csoport ebédjét kifizette. Ebéd után aztán elmondtam az előadásom, amit majd júni 6-án reggel fogok elmondani hallgatói beszámolóként.

Az eredeti terv szerint 2 körül legkésőbb már végeztünk volna, de végül 5 körül értem haza. Közben Herceg sütött csirkét krumplival, teljesen ügyes.

Nagyon kíváncsi leszek erre a konferenciára, amin részt is veszek, meg nem is. Hivatalosan nem vagyok résztvevő, de a nyilvános plenáris előadásokon ott leszek és a csapatépítő rendezvényeken is. Úgyhogy az egész jövő hetem foglalt egy olyan konferencia miatt, amin ott se leszek. Aztán lesz még egy kurzus, meg még egy, és azzal vége a hajtásnak.

Nincsenek megjegyzések: