2013. január 29., kedd

Hozzá nem értés

Általában büszkeséggel szoktam nyilatkozni itt az Anyukámról, hogy ő milyen ügyes okos, most meg egymás után döbbenek meg azon, hogy miket nem tud. Úgy két hete derült ki, hogy hiába van majd' 4 éve gitáros fiúm, hogy hiába van basszusgitárom egy éve, hogy hiába látott már színpadon is, hogy hiába volt ő fiatal, az én Anyukámnak bizony halvány lila gőze sincs arról, mi a különbség egy gitár és egy basszusgitár között. És akkor azt még nem is rovom fel neki, hogy nem tud különbséget tenni az erősítő és a hangszóró között.
Aztán ma jött a következő lepetés: az Anyukám nem ért a számítógéphez. Pedig már vagy 18 éve számítógép-felhasználó. Mikor kicsi voltam, voltak cd-n játékaim, és mindig megkérdeztem, hogy hogy kell berakni a cd-t, hogy mintával felfelé, ugye. Erre ma, 18 évvel később, az Anyukám átkiabál a másik szobából, hogy hova kell berakni a cd-t? Mondjuk tényleg cseles a dolog, mert van két cd-olvasó helyének meghagyott vakablak, de ott van ám alattuk az igazi dvd író-olvasó, szóval oda kell. Na akkor jött a kérdés, hogy melyik oldalával kell berakni? Mintával felfelé. Úgy. Aztán innentől már simán kellett volna menniük a dolgoknak, de azon a gépen az egyetlen dvd-lejátszásra "alkalmas" program a windows midia player volt. Ez a program egy akkora fostalicska, hogy az valami hihetetlen. Szegény Anya biztosan nem értette, hogy mi történik körülötte, úgyhogy inkább leszedtem egy vlc-t mert az sokkal jobb, például annyira, hogy amint megnyitottam a fajlt, azonnal volt kép is, hang is, kész, mehetamenet.
Szóval az én Anyukám néha így meg tud engem lepni váratlan hozzá nen értésével.

Nincsenek megjegyzések: