Azt álmodtam, hogy egy kis furgonnal közlekedek, a körülményekhez képest meglehetősen gyorsan egy szűk, girbe-gurba talajú erdei ösvényen. Egy csomó helyre kellett elmennem, valami futár lehettem, épületekhez kellett elmennem. Volt valami furcsa a vezetésben, amire az álom végén rá is jöttem: a fékezést kizárólag úgy oldottam meg, hogy levettem a lában a gázról, vagy nyomtam a kuplungpedált, mint a bolond, vagy ha tényleg teljesen meg kellett állnom, akkor berántottam a kéziféket oszt' jó napot.
Ezután jött az álom következő része: az első vezetésórám. Az oktató azonnal kivitt a forgalomba. Volt egy egyirányú utca jobbra, ahová be kellett kanyarodnom, és ezt meg is tettem, de valamiért az oktató továbbment egyenesen. Innentől ő valahogy egy másik autóval közlekedett tovább, de ugyanúgy a jobb oldalon vezette azt az autót, mintha mellettem ült volna. Én nem akartam az oktató nélkül kóvályogni, úgyhogy megörültem, hogy mellettem épp egy hosszú, szinte üres parkoló van, úgyhogy fogtam magam, és merőleges parkolással megálltam. Tök büszke voltam magamra, hogy még sose csináltam ilyet, és milyen szépen ment már elsőre!
Pontosan 1 hét múlva lesz a KRESZ-vizsgánk.
2018. február 22., csütörtök
2018. február 20., kedd
Még mindig tudnak újat mutatni
A politikai közélet egy újabb gyöngyszemére bukkantam a postaládánkban. Akik a rendszerváltás korában, illetve a 90-es években figyelemmel követték a politikát, azoknak biztosan ismerős a Magyar Fórum nevű újság. Én most láttam ilyet először.
A headline szerint ez egy közéleti hetilap, a kezemben pedig a miskolci különszámot tartom épp. A szalagcímek egyszerűek, egységükben viszont csodálatosak. Így, pontosan ebben a sorrendben:
"Menekül a Jobbik Ózdról" - "Jön a Csík zenekar"
"Ebből polgárháború lesz" - "Megújul a lillafüredi kisvasút"
És a kedvencem, a két sorba tört cím:
"Soros cigány
iskolája Miskolcon"
Emlékeztek még a mecsetre? Azt a photoshop művészetet überelni nem lehet, de itt is tettek egy - sokkal ügyesebb - próbálkozást: Vonára szép kerek szakállat és egy turbánt applikáltak, mert ettől lesz ő igazán iszlám államelnök.
Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy beleolvassak a "hírekbe", amiből könnyen leszűrtem, hogy: az MSZP egy sz.r, az LMP egy sz.r, a Jobbiktól ments meg Urunk minket, a kormánynak viszont vannak jó pontjai. Csak felületesen futottam át a szöveget, de feltűnt, hogy sehol sem Fideszeznek, hanem csak kormányoznak, ebből gondoltam, hogy ezt az újságot (különszámot) nem dikert Fidesz-aktivisták csinálták (persze lehet, hogy de). De akkor kik? Kié ez az újság?
Most komolyan, meglepődnétek, ha azt mondanám, egy aláírás, egy szerzői név sincs a 8 A3-as oldal egyikén sem? Én mondjuk naivan meglepődtem, mert azt hittem, hogy egy ilyen névvel és "közéleti hetilap" címszóval illetett újságnál ez alapvető lenne. Évek óta nem volt a kezemben semmilyen országos kaliberű újság, például Népszabadság, Népszava, Figyelő, Magyar Narancs, HVG, akármi, úgyhogy ha valaki látott ilyet közelről, az nyugtasson már meg, hogy egyébként a cikkeket a nevükkel együtt vállalják az újságírók...
Nem mondtam igazat. Van egy név az újságban. Rögtön a második oldalon ez áll:
Csurka István
Sorosnak itt nincs helye
A szöveget nem olvastam el, de a végén ezt találtam: (1994)
Tehát egy '94-es szöveget közöltek volna le? A Kossuth rádión szoktak leadni archív felvételeket (pl. rádiókabaré, rádiószínház, "hangoskönyv" stb.), de olyan sokszor, hogy azon szoktam gondolkozni, manapság már semmi nem készül? Úgy tűnik, már az újságíróknak sincs saját fantáziájuk. De ekkor még gyanútlanul forgattam a kezemben ezt a papírhalmot.
Most már nagyon érdekelt, hogy mi ez az újság, valami impresszumnak csak kell lennie benne. Kishíján elkönyveltem magamban, hogy még ez sincsen benne, amikor az 5. oldal aljára suvasztva megtaláltam.
"Első főszerkesztő: Csurka István." - Ja, hogy a saját régi gondolatait közli le a saját újságjában, értem. És ekkor, mintegy villámcsapás hasított belém a felismerés: Csurka nem halt már meg?!
"Szerkeszi a szerkesztőbizottság." - Hangosan elröhögtem magam. Hát mi ez? Nyomtatja a nyomda? Kiadja a kiadó? Ugyan, kérlek, "A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány" adja ki. Kész, itt végem volt.
Csak az ismeretterjesztés kedvéért, Csurka István élt: 1934-2012. A Magyar Fórum nevű lapot a rendszerváltás környékén hozta létre, akkoriban az MDF színeiben politizált. Később távozott a pártból, és megalapította a MIÉP-et. A Magyar Fórum mindvégig az ő ideológiáját tükrözte és képviseli a halála óta is.
2018. február 17., szombat
Körbe
Legutóbbi pesti látogatásomkor a Parlament környékén is kóvályogtam. Valószínűleg már korábban is ott volt, de még sose tűnt fel: a Kossuth-tér közepén, a villamoshoz közel áll az ország lobogója. Körülötte kicsi lánckerítés, a közrefogott 5 méter sugarú körben pedig két (dísz?)fegyveres katona menetel. Nem megfeszített díszlépésben, de azért egyszerre emelgetik a lábukat és sétálnak körbe-körbe-körbe-körbe abban a kicsi körben. Ahogy megpillantottam őket és felfogtam, hogy mit látok, hangosan felkacagtam magamban, aztán a második gondolatom az volt, hogy ezek a szerencsétlen katonák ugye néha megfordulhatnak és mehetnek a másik irányba is?
2018. február 11., vasárnap
Kit válassz?
Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
Harmadszor. Egy kérdés sem vonatkozott az egészségügy, az oktatás, az agrárgazdaság, a frissdiplomások, a kivándorló orvosok és a létminimum alatt élők helyzetére, de a kormánymédia befolyására, és még annyi minden másra sem...
#5
Ez az utolsó, ígérem.
Néhány napja hallottam hírét, hogy a Nézőpont Intézet (remélem, jól emlékszem, és tényleg ők) ajánlják mindenki figyelmébe a megújult partkereso.hu oldalt. Ennek az oldalnak az - lenne - a lényege, hogy néhány kérdésre adott válaszok alapján megmondja, melyik párt programja, álláspontja, véleménye áll a tiédhez a legközelebb. Ideális esetben a kérdések az ország életének minden nagyobb területét lefedik, és átfogó képet kaphatsz a pártok véleményeiről.
Amint hírét hallottam, máris éltem a lehetőséggel, mert volt azonnal volt egy gyanúm. Egy olyan sanda-fajta, hogy már eleve tisztes távolságból figyeled, a befolyásolhatatanság páncéljával felfegyverkezve. Kitöltöttem, és bejött a tippem. Ennek vagy az az oka, hogy tényleg leginkább annak a pártnak a véleményével értek egyet, de hát ugye az is lehet, hogy ha ezt az oldalt a saját elfogultságát bátran felvállaló Nézőpont Intézet kezeli, akkor talán ez is egy kormánymédia-eszköz a gyanútlan, helyes irányt kereső felhasználók befolyásolásának. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy most az írás közben is kitölöttem, több helyen más választ adtam, és más eredményt kaptam, amivel egy kicsit jobban ki tudok békülni.
Nem fogom most végigelemezni az összes kérdést - bár szívesen megtenném, de ez nem sokatokat érdekelne - inkább csak az összképet szeretném lefesteni.
Először is, a kérdések az alábbi témákat érintik: bérekkel, munkahelyteremtéssel és nyugdíjazással kapcsolatos kérdések, legalizációs kérdések (melegházasság, kannabisz), migránsozás, EU-s státuszok, stadionépítés, kötelező hittan/erkölcstan órák, iskolák, kórházak és kulturális intézmények állami átvétele, kormányablakok, honosítás. 32 kérdés van, ennek negyede a migránsokkal foglalkozik...
Másodszor. A kérdések tartalmaznak egy kijelentést, aztán jön, hogy mennyire értesz egyet ezzel, mennyire támogatod. Több kérdés is úgy van megfogalmazva, hogy sugallja feléd, hogy az állításban megfogalmazott dolog neked jó. Sajnos a válaszlehetőségekben nincs lehetőséged kifejteni, hogy igen, ez alapvetően jól hangzik, csak máshonnan nézve nem ilyen szép a kép. Erre muszáj például felhoznom az első kérdést, amely így hangzik.
2010-ben a személyi jövedelemadó kulcsa 32% volt havi bruttó 328 ezer forint felett, a minimálbér pedig nem adózott. Az elmúlt években ez az adókulcs először egységesen 16, majd 15%-ra csökkent, amely kevesebb, mint a fele a korábbi adóelvonásnak. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?Kezdjük azzal, a választók jelentős része nagyon nagyon messziről nézi azt a 328 ezer forintos bruttó bért. Akkoriban én még nem voltam adóügyekben érintett, ezért próbáltam valami támpontot keresni a változásokkal kapcsolatban, és ha nem tévedek nagyot, akkor kb. bruttó 220 ezer forintos fizetésig az emberek az adókulcs-változással csak rosszabbul jártak. Ha jól emlékszem, akkor a korábbi időkben a minimálbér nem adózott, most pedig de. Szóval meg kéne próbálni az állításokat az igazság eltorzítása nélkül megfogalmazni, úgy válaszolni is könnyebb lenne.
Harmadszor. Egy kérdés sem vonatkozott az egészségügy, az oktatás, az agrárgazdaság, a frissdiplomások, a kivándorló orvosok és a létminimum alatt élők helyzetére, de a kormánymédia befolyására, és még annyi minden másra sem...
2018. február 10., szombat
Szavazatok kívülről
Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#4
A politikai témából végül három lesz... Ma ugyanis azt hallottam, hogy több mint 300 ezer külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező személy regisztrált a választásokra. Kicsit utána akartam nézni, hogy sok-e ez, vagy kevés.
Nem volt nehéz megtalálni ezt a kis táblázatot a valasztas.hu oldalon.
Ha április 8-án az összes választásra jogosult polgár - határon innen és túl - elmenne szavazni, és érvényes szavazatot adna le, akkor az eredmények 4.14%-áról a határon túliak döntenének. Ilyen persze nem lesz, de ha a választásokra azonos arányban mennek el itt is, ott is, akkor ez a százalék még igaz lesz.
Tételezzük fel, hogy az összesített választási résztvétel 65% (ez szerintem egy reális szám), de a külföldi magyarok 100%-a szavaz, akkor ők 6.37%-át fogják adni a szavazatoknak. Ez pedig már túl van a parlamenti küszöbön. (Már persze ha nem koalíciós pártról beszélünk, mert náluk ez most össze fog adódni, ha jól tudom.)
Persze ilyen sem lesz, de a magyarországi választópolgárok száma valószínűleg nem fog növekedni, a regisztrált (és ebből adódóan nagy választási kedvvel rendelkező) határontúliak száma viszont még bőven növekedhet. A magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem Magyarországon élő választóknak pedig idén sem könnyítik meg a hazaszavazást. Nem tudom mi a módja annak, hogy az itthoni magyarok akarjanak és el is menjenek szavazni, de én idén a korábbiaknál alacsonyabb (60% alatti) választási részvételt jósolok. Ne legyen igazam.
Csak a tájékoztatás kedvéért bemásolom ide a 2014-es választások szavazatainak arányait, amit a Wikipédián találtam, aztán mindenki vonja le a tanulságokat, és döntse el, hogy ez a közel 350 ezer szavazati jog sok-e vagy kevés.
Mecset az Avason
Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
Közelednek a választások, de nekem már annyira elegem van az egészből, hogy már csak nevetek az egészen. Már három név nélküli, Fideszt és Jobbikot alázó kampánnyal találkoztam, és nem térek magamhoz a kreativitásuktól.
Először felhívtak telefonon, erről írtam pár napja. Aztán jött egy papír, a már ismerős "TUDTA?" felirattal, és a hírrel, hogy a Fidesz 2300 migránst fogadott be, és hogy "Önt ismét átverték". Like I give a fuck, or what. És akkor tegnapelőtt bedobták a postaládába minden idők legmeggyőzőbb photoshop-remekművét, mert a Jobbik mecsetet épít az Avason! Nem érted, itt az Avason?!!!
Szeretném felhívni a figyelmet az alsó kép bal felső sarkában lévő Google Maps címkére, amin 2012-es dátum szerepel.
Én tényleg könnyedén és érzelemmentesen tudok legyinteni minden ilyen, a másikat lejárató kampányra, de az, hogy nem derül ki, hogy kitől jönnek ezek a hívások és szórólapok, hogy név nélkül, arc nélkül, gerinc nélkül tolják ezt az ember arcába, na az mindennek a teteje.
#3
Először felhívtak telefonon, erről írtam pár napja. Aztán jött egy papír, a már ismerős "TUDTA?" felirattal, és a hírrel, hogy a Fidesz 2300 migránst fogadott be, és hogy "Önt ismét átverték". Like I give a fuck, or what. És akkor tegnapelőtt bedobták a postaládába minden idők legmeggyőzőbb photoshop-remekművét, mert a Jobbik mecsetet épít az Avason! Nem érted, itt az Avason?!!!
Szeretném felhívni a figyelmet az alsó kép bal felső sarkában lévő Google Maps címkére, amin 2012-es dátum szerepel.
Én tényleg könnyedén és érzelemmentesen tudok legyinteni minden ilyen, a másikat lejárató kampányra, de az, hogy nem derül ki, hogy kitől jönnek ezek a hívások és szórólapok, hogy név nélkül, arc nélkül, gerinc nélkül tolják ezt az ember arcába, na az mindennek a teteje.
Kevés edzés, sok gyümölcs
Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#2
Vége van február második hetének, és a januárban elkezdtett programom több szempontból felborulni látszik. Ezen a héten nagyon keveset edzettem, és a mérlegre se nagyon merek ráállni. Nem is fogok most nagyon sokat írni, csak fontos magamban is tisztáznom, hogy a jövő hétnek új lendülettel kell nekifogni, és az étrenden is alakítani kell. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy idén még egyáltalán nem ettem se csokit, se édes péksüteményt, viszont a cukorfüggő agyam jól átvert engem, mert most ezek helyett a gyümölcsöt viszem túlon-túlzásba. A meglepődőknek mondom, hogy a gyümölcs alapvetően jó dolog, egészséges, de mindenből megárt a sok, a gyümölcs cukortartalmából meg főleg.
Északi fény
Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#1
Kezdem azzal, hogy már a 3. könyvet fejeztem be. A La Belle Sauvage után most elolvastam az Északi fényt (Az arany iránytű). Ezt már régebben olvastam, de alig emlékeztem valamire, és egészen érdekes volt az előzmények ismeretében olvasni.
Tavaly óta vált szokásommá könyveket angolul olvasni. Nehezen szántam rá magam, mert tartottam tőle, hogy túl sok ismeretlen szóval fogok találkozni, és az olvasásból szótárazás lett. Az a tapasztalatom, hogy érdemes a könnyebb olvasmányokkal kezdeni, csak persze nem annyira tudja az ember, melyik lesz könnyű vagy nehéz. A Narnia Krónikái páldául nekem többnyire könnyű olvasmánynak számít, és most már a 3. kötetet (The Horse and his Boy) is elolvastam.
Az az érdekes élmény ért, hogy miközben az Arany iránytűt olvastam magyarul, többször éledt fel bennem a kíváncsiság, hogy az adott néhány mondat vajon az eredeti angol nyelvű könyvben hogyan van megírva. Ilyenkor valahogyan azt éreztem, hogy a magyar mondat nem elég gördülékeny, vagy nem jól értelmezhető. Például, ha a magyar mondatban harmadik személy az alany, és a jelenetben nem egyértelmű, hogy ki beszél kinek, pedig ez az angol mondatban bizonyára kiderül. Lassan eljutok oda, hogy angol írótól szívesebben fogok angolul olvasni, mint ahogy a sorozatokat és filmeket is inkább nézem már eredeti nyelven.
Azt kell mondjam egyébként, hogy nekem az új könyv, vagyis Az északi fény előtörténete jobban tetszett, izgalmasabb volt. Abban a könyvben volt olyan, hogy konkrétan féltem az egyik szereplőtől. Annyira izgalmas úgy olvasni, hogy hat rád a könyv, nem csak úgy elképzeled magad előtt a történetet, hanem rendesen a lelkedre hat, és magába von.
2018. február 2., péntek
Köszönni ki fog?
Az mi, hogy felhív egy ember (gépi hang), mert nekem mindenképpen tudnom kell, hogy a héten kiderült valami Vona Gáborról, de nem mutatkozik be?!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)