Mi lesz velem nélküled?

Szörnyű, szörnyű dolog az, hogy kétnaponta nem tudok aludni a gyomorfájástól. Ma is rettenetesen fájt, és nem bírtam egyedül megmaradni a szombámban. Fordultam jobbra, fordultam balra, feküdtem a hátamon, a hasamon inkább már nem is mertem, erőm se lett volna hozzá, annyira szúrt a hátam és görcsölt a gyomrom. Aztán a lakás egy másik helyiségében úgy döntöttem, hogy a bulímiásoknak sem tejföl az élet. - Vagy hogy is mondják ezt? Leányálom, meg hab a tortán meg akármi. - Lényeg, hogy aztán az jutott eszembe, átmegyek anyához, ott hátha legalább a zavaros, kesze-kusza gondolatok békénhagynak. (Ti. ilyen hasfájós állapotban szinte félig alszom és nem tudok "józanul" gondolkodni; általában valami zene jár a fejemben, de mindig csak 1, esetleg 2, de azok is mindig keverednek, és mindnek csak egy kis részletét dúdolom újra és újra és újra és újra. Őrjítő.) Aztán tényleg átmentem a Mamához, és ott maradtam mozdulatlanul a lábán fekve, amíg már kevésbé éreztem a szúrást és a görcsöt, aztán bevackoltam magam mellé, és elaludtam. Remélem, elmúlik ez a gyakori rosszullét, mert különben mi lesz a pici lánnyal a nagyvárosban a Mama nélkül? Az én anyukám.