Pont így

Most így visszagondolva annyira szeretem az ilyen hétvégéket. Amikor úgy érek haza, hogy az Anyukám ebéddel vár, amikor koncerten minden megbeszélés nélkül, váratlanul felbukkannak a legjobb barátaim, amikor csak legyintünk egyet, hogy jó, hát akkor mégsem alszom otthon, amikor sokat beszélgetünk, amikor sikerül az első boltban venni egy csini szoknyát meg hozzá felsőt, amikor csakúgy pihenésképp kapcsolgathatom a tévét, amikor Hercegnél vagyok és odagyűlik a nép, akik mind jól érzik magukat, pedig néhányan nem is nagyon ismerik egymást, és lehet közösen fishingandhuntingot nézni, és az izgalom a tető fokára hág, hogy mikor lesz már nem FandH, meg rózsaszín macska ugrik az ember fejére gördeszkázás közben, meg lehet nekik melegszendvicsvacsit csinálni, és kinn a konyhában is lehet beszélgetni, vagy épp egyedül kell zenét hallgatni, meg amikor reggel örömmel ébredek fel, mert ott van mellettem az, akit igazán szeretek, és amikor összegyűlik a Család, akik nem nagyon ismernek engem, de mind olyan kedvesek és történeteket mesének és mindenki nevet, mert ők mind fontosak egymásnak és már nekem is, igazán. És közkívánatra megosztom az egész világgal, hogy alig várom már hogy néhány hónap múlva együtt lakjak Herceggel. S még arra is rájöttem, hogy van, akivel picit többet kéne beszélgetnem, mert fontosabb nekem, mint amennyire azt meg tudom mutatni.