Gyorsan eltelt ez a pár nap. Kezdődött azzal, hogy múlthét pénteken este hazajöttem, miután a biofizika zh-t (remélem elég ügyesen) letudtam. Nagyon jó volt végre itthon lenni, és ilyenkor szokásomhoz híven, bár foglamam sincs miért, elkezdtem zabálni. Szerintem is teljesen irreális, de úgy tűnik, lehet 2 nap alatt 5 kilót hízni. (wtf?!) No azért a helyzet nem vészes, már visszament a poci a megfelelő helyére. ^^
A hét első fele inkább gyorsan, mintsem hatékonyan telt. Ellenben sikerült szereznem fekete garbót, amire már nagyon régen vágyom, és úgy tűnik, Anyának bejön ez a nélkülem vásárlós dolog, mert megint jól választott. :) A régi öveim már eléggé ramaty állapotban vannak, és kerestünk másikat, de egyik sem igazán nyerte el a tetszésemet. Aztán végül beállított egy teljesen egyszerű fekete bőrövvel, ami viszont tényleg tetszik, a csatja sem túl nagy, és ráadásul nem is lyukacsok vannak benne, hanem fogacskák. Csak nehéz levenni. De majd kicselezem, azt hiszem, már rájöttem a trükkjére.
Kb. szerdán sikerült magam először rendesebben is rávenni a tanulásra, de inkább csütörtökön és főleg pénteken meg szombaton. 6 zh az 6 zh. Még akkor is, ha a fiúm már pénteken is itthon volt és jó sok időt töltöttünk együtt a hétvégén, pedig mióta együtt lakunk, ez nem is szokásunk.
Péntek este Klazz koncerten voltunk a Művészetek házában. Na őket tényleg érdemes meghallgani. A Miskolci Szimfonikusokkal játszottak együtt. Klasszikus komolyzenei darabokat játszottak, csak épp egészen más, kicsit latinos, kicsit jazzes stílusban. Magamtól tuti nem mentem volna el meghallgatni őket, de az hiba lett volna. Amit nagyon sajnáltam, az az volt, hogy a színpadból szinte csak a 20 hegedűst láttuk és a karmester hátát, még észrevehető volt vagy 2 brácsás, 3 csellós (persze többen voltak), de a fúvósokból annyira nem láttam semmit, hogy a második félidőben vettem észre, hogy van fuvolista. Ami azért valljuk be, nem szép tőlem. A színpad lághátsó részében volt egy zongorista, akiből csak a zongora felhajtott részét láttam, mellette állt a nagybőgős. A bőgőnek csak a nyakát láttam, a műsor végén viszont már kikukucskált a bőgős is, aki pedig szerintem csúnya. De legalább milyen ügyesen játszik. Nem is tudtam, hogy a bőgőn rendes dalamokat is szoktak játszani, én azt hittem az kísérőhangszer. (Bocsánat minden bőgőstől...) Játszott még egy kongás is, aki fekete volt, és nagyon mosolygott, és néha táncolgatott is, az előadás végén a bonus trackben pedig még énekelt is és ezért nekem ő tetszett a legjobban. Volt még egy ütős, tamféléken játszott, de nem tudom hogy annak pontosan mi a neve, úgyhogy inkább nem mondok hülyeséget. Végül volt még egy egész dobfelszerelés hátul középen, amit csak akkor láttam, amikor szünetben a nézőtérre bejöttünk. Addig azt sem vettem észre, hogy ott van még valaki, de Boti mondta, hogy ő látott egy felemelt dovberőt, tehát ott kell lennie a hozzátartozó dobosnak is.
Remélem ha legközelebb itt járnak, akkor is el tudunk majd rá menni.
Szombaton hallgatózás volt, közben Catanoztunk és nem én nyertem, ami már csak azért is szörnyű, mert a Fiú nyert úgy, hogy ki-be rohangált és azt sem tudta sose, hogy éppen hol járunk. De hát nem tudtam mit tenni, a játék elején agyagom nem volt, aztán meg búza nem termett. Este volt még Corner, ami jó volt, csak úgy utálom, hogy valahogy mindig sikerül akkor menni, amikor aznap mosok hajat, és otthon meg szagolhatom a hajamon meg minden ruhámon a sok dohányos illatanyagait. És a hajam másnapra nagyrészt kiszellőzik, de hiába szeretnék felvenni egy ruhát a tegnapiak közül, mindegyikből dől a büdös.
Ma végre, úgy 3 év kihagyás után újra lovagoltam! Annyira jó volt. Az elején attól is tartottam, hogy fel fogok-e tudni szállni a lóra úgy, ahogy azt kell, de szerencsére minden gond nélkül ment. Aztán féltem attól, hogy annyira nem vagyok edzett, hogy a lábam nem fog majd tudni eléggé szorítani, de ezzel sem volt nagy gond. Az ügetés is ügyesen ment, bár kétségtelenül nem bírtam sokáig. De sokszor keveset menni jó volt. A végére persze már nagyon elfáradtam, azóta alig bírok ülni a fenekemen, annyira fáj. Akikkel a Tiszatónál voltunk, biztosan emlékeznek azokra a nagyszerű biciklikre, és a kééényelmes ülésükre. Na. Ez most valami olyasmi.
Amin nagyon meglepődtem, hogy a karom nagyon elfáradt. Aminek viszont örültem, hogy hajlamos vagyok elég görbén tartani magam, de a lovon teljesen természetes volt az egyenes hát. Ez kifejezetten jól esett, és örülök, hogy végre valami sporttól lesz izomlázam.
Holnap halottak napja, ami nem egy túl vidám dolog, de szerintem meg legyen mindenki boldog azért, hogy ismerhette azt az embert, akit ilyenkor szeretettel látogat meg és szép emlékekkel gondol.
