2012. szeptember 8., szombat

Vektor

A fizika BSc-s gólyák írtak több tárgyból felmérőket, kritériumdolgozatokat, vagy mi a fene. Ez arra jó, hogy  a tanárok egyeseknek emeltszintű csoportot, másoknak felzárkóztató kurzust javasoljak, miközben nagyon szomorúak, hogy mennyire buta emberek jelentkeznek egyetemre.

Nekem ilyen felméréseket nem kellett írni, de mivel nekem is fel kell venni a Vektorszámítás c. tárgyat, a leveleket én is megkaptam, és terveztem is megírni a tesztet. Szerdán volt ez egyébként. Kedden akartam adni magamnak 4 teljes órát, hogy megtanuljak deriválni, integrálni, vektort számolni és mátrixokkal bűvészkedni. Aztán kb. fél óra alatt átlapoztam egy-két deriválós alapszabályt (nem mintha nagyon megjegyeztem volna), majd további húsz percben rájöttem, hogy én tudok koordináta rendszerbe vektort rajzolni, összeadni, kivonni, skalárral szorozni és vektoriálisan is szorozni, sőt, még a mátrixokat is tudom adni és szorozni. Ezen felbuzdulva az integráláshoz hozzá sem nyúltam. Aztán másnap mégsem írtam meg a zh-t.

Valójában kíváncsi lennék, hogy mit alakítottam volna, meg egyáltalán, hogy miket vártak el. Ma küldött egy levelet a tanár az eredményekről. Szemelvények ebből:

Átnéztem a szerdán megírt matematikai felmérő dolgozatokat,
és igen elszomorodtam. De hát ezen már meg sem lepődtem,
hiszen évek óta így megy.
Mint a dolgozat előtt elmondtam, az nem baj, ha valamit azért nem tudsz, mert nem tanították meg a középiskolában. Az viszont már nem (csak) a tanár hibája, ha valaki az olyan elemi ismeretek terén, mint az egész számok osztása, a törtek összeadása, az egyszerű algebrai kifejezésekre vonatkozó azonosságok vagy a logaritmus egyszerű átalakításai, bődületes, ordító marhaságokat ír. Azt pedig nehéz elhinni, hogy egyes középiskolákban egyszerűen kihagyták a tananyagból a vektorok koordináta-rendszerbeli ábrázolását vagy a kör egyenletét.
Annak a 25 hallgatónak a helyében, akik a felmérő dolgozatban szereplő elemi középiskolás feladatok közül egyet sem tudott megoldani, alaposan elgondolkodnék pályaválasztásom helyességén. 
Szóval így áll a helyzet, kissé ijesztő a kép - nem a tananyagról, az emberekről. Bár hozzáteszem, akármikor is tanultam a kör egyenletét először, azóta akárhányszor megtanultam, mindig elfelejtettem.

r^2 = (x-u)^2 + (y-v)^2
Hátha majd most.

1 megjegyzés:

Tomi írta...

én voltam javítani kritériumdogákat, ez a szemelvény erősen eufemizál. néha nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, és ez most nem túlzás. mondjuk a tejes környtan évfolyamból 4(négy) ember ment át, a fizikások egészen jók voltak.