2014. március 11., kedd
Viszontlátás
Kaptam egy üzenetet a TDK szervezőktől, hogy kész az absztraktgyűjtemény, mindenki keresse meg a maga cikkét és szóljon, ha valamit szeretne kijavíttatni benne. A csatolmány rengeteg különálló pdf, a szekciók címe szerint csoportosítva. Megnyitottam a biofizikát, de nem volt ott a témám. Megnyitottam a biokémiát, de ott sem volt. Megnyitottam a genetika és molekuláris biológia szekció doksiját, és ott volt benne. Majdnem sírva fakadtam. Nem, semmi baj nincs azzal, hogy ezt a csoportot választották nekem. Gondolom azért nem a biofizikába kerültbem, mert ott van a másik témánk, és szerintem nem akartak egy szekcióba két nagyon hasonló témájú előadást. Akkor mi a baj? Hogy az előttem lévő előadás címét hamarabb láttam meg. Azzal a témával kapcsolatos, amit BSc-re csináltam. Gyorsan le is tekertem megnézni a témavezetőt. Nem tévedtem. Fogalmam sincs, hogy elkeseredett vagyok, félek, vagy dühös vagyok, kiábrándult, vagy gyáva, de most egyszerre érzem magamban az akaraterőt hogy megmutassam, mit tudok és mit tanultam itt az új helyemen, és egyszerre rándul görcsbe a gyomrom a gondolattól, hogy ő ott lesz, hogy megismer, hogy hozzámszól, netán feltesz egy kérdést, és én ott állok majd megszégyenülve, remegő lábakkal, szótlanul....
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Az első TDK-m előtt rettenetesen izgultam, de ez teljesen általános dolog volt, én addig a napig világéletemben minden ilyen helyzetben rettenetesen izgultam. A témavezetőm, BP (aki mostanra már közeli barátommá vált) ezért olyan dolgot mondott nekem közvetlenül az előadásom előtt, ami megváltoztatta az életem, és azóta sem izgultam semmi miatt, pedig azóta történt már egy-két esemény. Azt mondta, hogy azért állok én oda ki előadást tartani, mert ahhoz a témához én értek a legjobban, és előadom a tudományt olyan embereknek, akik máshoz értenek, de ebben a témában gőzük sincs semmiről. Ez nekem olyan megcáfolhatatlan lelki löket volt, amelyet minden előadásomra ezután magammal vittem, és ez tényleg így van, a hallgatóság csak olyan dologba tud belekérdezni, amihez ő is ért. Amihez nem, abba is belekérdezhet, de a válasszal szemben kevésbé lesz igényes, pláne egy TDK-konferencián, ahol nem is a választ magát értékelik, hanem a vitakészséget, hogy hogyan kezeled a kérdéseket.
Így, négy TDK, egy diplomavédés és számtalan konferenciaelőadás után jutottam el végül arra a szintre, hogy BP bizalmasan bevallotta nekem, hogy az utóbbi időben őt már irritálják az előadásaim, mert szerinte túl arrogáns vagyok közben, lekezelő a közönséggel szemben, még ha nem is kommunikálok velük direkt módon, hanem csak monologizálok. Nem hogy laza, hanem ez már túlmutat azon, és az nem jó. Elmagyaráztam neki, hogy nekem ez segít az izulás legyőzésében, de ha ez valóban nem jó, akkor megpróbálok valami középutat keresni.
Ezt a történetet csak azért mondtam el, mert felesleges a hallgatóság miatt izgulni, ez a tanács talán neked is segít. Két okból fognak veled szemben emberek ülni: vagy ők is elő fognak adni (ez esetben nem fognak törődni az előadásoddal, a sajátjukkal lesznek gondolatban elfoglalva), vagy érdeklődők lesznek, akiket érdekel a téma, de nem értenek hozzá, és arra várnak, hogy te előadd nekik. Nem tudnak olyat kérdezni, amire ne tudnál válaszolni. Ha olyan dolgot kérdeznek, amit nem kutattál, és ezért nem tudsz konkrétummal válaszolni, akkor bevallhatod ezt is, nem szégyen, mert nem is a kutatásod témája volt. Okos lány vagy te, biztos vagyok benne, hogy a rád jellemző alapossággal jártad körbe a témát. Ami viszont ezen kívül esik, azzal nem kell foglalkoznod, majd foglalkozik vele más, ha érdekli. Mutasd meg mindenkinek, hogy te nem a hallgatóságot akarod lenyűgözni, hanem kutatóként egy állati érdekes kutatási témát akarsz bemutatni. Az meg hogy lenyűgöződnek-e vagy sem, az ő dolguk :)
Megjegyzés küldése