Csak egy beutalót

Ma kalandoztam egy kicsit az egészségügy felszínközeli bugyraiban, és rájöttem, hol a hiba. Pontosabban a hibának több forrását is megtaláltam.
Eddig szent meggyőződésem volt, hogy az egészségügyi ellátás zavarosságára és bosszúságosságára kizárólag azért panaszkodik szinte mindenki, mert nagyon kevés az orvos, az asszisztens és az ápoló, túl sok beteg jut egy-egy ellátóra, így aztán semmi csodálkozni való nincs azon, hogy az egészségügyi dolgozók néha nem elég kedvesek és odafigyelőek a betegekkel szemben, a betegeknek pedig már a töke tele van az egész tötymörgő rendszerrel. Ehhez jön persze még az, hogy a kórházak anyagoknak híján vannak, akár gyógyszerről, akár segédeszközről, pl. gézről legyen szó.

Aztán ma, ahogy ücsörögtem, várakoztam a háziorvosnál, akitől mindössze egy beutalót szerettem volna kérni az ortopédiára - és persze meg is mutatnám a panaszomat - közben láttam-hallottam a körülöttem ülő embereket. Idősek voltak, többnyire, de ezen ugyan mi meglepődni való lenne. Érkezett egy nő a kamaszkorú fiával, és egy néni. Hamar kiderült, hogy ismerik egymást, mellém ültek le beszélgetni. Ahogy ücsörögtünk, néha kijött az asszisztens, olyankor persze mindenki odarohant hozzá, néhányan receptet kaptak, néhányan receptet kértek, mások a helyettesítésről érdeklődtek, merthogy az orvos pont most van szabadságon. Aztán egy ilyen csődület után az ajtó nyitva maradt, és néhány perccel később egy néni felállt, lassan közeledett az ajtóhoz, közben halkan mondta, hogy most már ő nagyon régóta vár és kezdi elveszíteni a türelmét. Odalépett az ajtóhoz, tágra nyitotta, be is ment, közben nagyobb hangerővel adta tudtára a bent dolgozóknak, hogy mit képzelnek ők, hogy mindenki, aki később jött, mint ő, már rég megkapta a receptjét és elment, ő meg még mindig nem kapott semmit. Az asszisztens megpróbálta megnyugtatni, közben az orvos hangját is hallottam, hogy de, de, már írja a recepteket. Na a nénit nagynehezen sikerült lecsendesíteni. A mellettem ülő néni pedig az orra alatt megjegyezte, hogy na ennek a nőnek is már biztos elment az esze. Ő egyébként hallotta, amikor az asszisztens velem beszélt, és így tudta, hogy én csak egy beutalóra várok. Meg is jegyezte a beszélgetőtársának, hogy én milyen soká várok itt, pedig csak 1 perc lenne megírni azt a beutalót. Erre a másik nő kérdezi tőlem, hogy de akkor mért nem megyek oda szólni, mért nem kopogok be. Én erre csak annyit válaszoltam, hogy tudom, milyen idegesség van odabenn, mindenki türelmetlen, én pedig nem sietek sehová. Erre a két néni olyan kedvesen megdícsért, hogy milyen türelems vagyok, velem biztos milyen jó együtt dolgozni. Bájos.

Ekkor jöttem rá, hogy a magyar egészségügyben a baj nem az orvosokkal és a dolgozókkal van, hanem a betegekkel. Az emberekkel. Az emberek türelmetlenek. Mindenki azt hiszi, ő az isten, ha valami baja van, csak vele kell foglalkozni. Rohadtul senkit nem érdekel, hogy mások is küzdenek valamivel, és hogy az orvosnak mindenkire időt kell szánni. Magára is. Ugye, na erre se gondol senki.

- ember az a két háziorvos, aki most szabadságon van
- ember az az orvos, aki kénytelen kettő helyett dolgozni
- ember az a két asszisztens, akik próbálják rendre csitítani a váróban ülőket
- ember az a több tucat páciens, akik minden egyes nap teltházat varázsolnak a rendelőbe, és türelmetlenkedve várják, hogy végre velük foglalkozzanak.

Megoldás kéne, megoldás. Igen, több orvos és ápoló, akiket megfizetnek. Egy háziorvosi körzetbe legalább két állandó orvos kéne. Az egyik a rendelőben vizsgálná a beteget, a másik pedig az otthon fekvőkhöz menne. Ideális esetben lenne egy harmadik orvos is, aki ül a telefon mellett, ami egyébként állandóan csörög, tehát nem sokat unatkozna, és mellette ő írná a recepteket is.  Vagy ha nem jó az egy körzetre több orvos, akkor a háziorvosi körzeteket kellene kisebbé  tenni. Ha két orvos megy szabadságra, azt két orvos helyettesítse.Egyébként meg olyan rendelők kellenének, ahol van megfelelő felszerelés, ahol a mosdót nem kell kulcsra zárni, ahol kiírások és nyilak tájékoztatják az embert, hogy mit merre talál. Magazinokat kéne kirakni, esetleg képeket, gyerekrajzokat, ami elvonja az emberek figyelmét a várakozás unalmasságáról. Rendes sorszám-rendszernek kellene működnie. Az embereknek pedig végre már meg kéne tanulniuk hogy mit jelent szolidárisnak lenni, és mit jelent türelmesnek lenni. Mert ez bizony nem jelent semmi mást, csak annyit, hogy kivárom a soromat, és tiszteletben tartom, hogy másnak talán nagyobb baja van, mint nekem. Ja, és persze nem kéne mindenkinek annyira sajnáltatnia magát.

Egyébként kaptam beutalót a röntgenbe, ahol készítettek is felvételt, majd visszavittem a leletet, ami szerintem nem helyes, mert szerintem rossz pozícióból készítették a felvételt, és nem vagyok benne biztos, hogy a fevételen látható, ami kívüről látható, mindenesetre kaptam beutalót az ortopédiára, mindezt úgy, hogy csak az asszisztenssel kommunikáltam, az orvos még csak nem is láttam, ahogy ő sem látta a panaszomat. Brávó. Szerdán folyt. köv.