Megpróbálom magamtól felidézni az idei év eseményeit, aztán pedig néhány mém-kérdésre is válaszolok.
Az idei évre az volt a fogadalmam, hogy többet fogok mozogni, sportolni, jobban odafigyelek a fizikai állapotomra. Ezt nagyon jól el is kezdtem, itt is voltak hegyek és völgyek, sajnos az utóbbi 3 hónapban mélyföldre értem. A kitűzött célomat március-április környékén elértem, és ebbe kicsit beletunyultam, aztán az év legnagyobb hőstette az volt, amikor szeptemberben az 5vös 5km futóversenyen életemben először egyben 5 kilométert "futottam". Továbbra sem nevezném futásnak, mondjuk annyira volt futás, mint amennyire a Teknősöm gyorsul a szárazföldön. De megcsináltam, nem álltam meg, és ebben az évben erre vagyok a legbüszkébb.
Kitűzött cél volt az angol felsőfokú nyelvvizsga is. Akkor még azt hittem, májusban megcsináljuk, végül július lett belőle, de legalább elsőre sikerült mindkettőnknek, igazán fantanszikusak vagyunk.
Szokott lenni ezekben az évértékelő mémekben kérdés az idén megismert emberekkel kapcsolatban. Azt tudom mondani, hogy Herceg munkatársai közül volt szerencsém néhányakhoz, őket nagyon megkedveltem, szoktunk is velük társasozni, csuda mókásak. Biztosan volt még 1-2 új arc, de őket nem ismertem meg annyira, hogy már nyilatkozzam róluk.
Az év legörömtelibb eseménye Luca baba születése volt, aki Herceg egyik unokatestvérének leánykája. Nagyon bájos az ő kis családjuk, őket is nagyon megszerettem.
A legnagyobb krízis az volt, amikor néhány hónappal ezelőtt egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy lesz mit leírni a szakdolgozatomban, úgy tűnt, minden műszer ellenem játszik, de aztán csak összejött, és ma, az év utolsó napján már a két bekötött példány is megvan.
Volt néhány "utolsó" esemény is ebben az évben, ami leginkább a végzésemhez köthető. Ez volt az utolsó félévem az egyetemen, túl vagyok az utolsó előadásokon, az utolsó gyakorlatokon, és azt hiszem, az utolsó "jaj csak ez legyen meg" élményen is. Még nincs vége teljesen, mert 8-án lesz még egy vizsgám, utána pedig 29-én az államvizsga, de akárhogy is, én már elköszöntem a tantermektől.
Karácsony előtt 3 héttel az egyik este úgy pakoltam el magam után a sotés laborban, hogy itt már nem fogok mérni, a fluorologtól is elköszöntem. Egy héttel később, pénteken pedig úgy jöttem el, hogy a szakdogám tartalmi része kész, és az itteni munkám véget ért. Másfél évig dolgoztam itt.
Szakmailag egyébként úgy érzem, ez az év hozta meg számomra a legnagyobb fejlődést. Posztert vittem a Bolyai Konferenciára, előadtam az Eötvös Konferencián, Genetika és molekuláris biolgia szekcióban második helyezést értem el az Orvosi Egyetem TDK konferenciáján, és, bár ez már nem az idén esedékes, de talán még publikálni is fogok tudni.
Az idei év egyik legjobban várt eseménye, a közeli baráti körünkből való első esküvő. A lánybúcsú is szuper volt, szerintem mindenki örömmel emlékszik vissza rá, hasonlót szeretnék majd én is. Az esküvőn pedig igyekeztem mindent megfigyelni, hogy mit kéne nekünk is így, vagy máshogy. Tücsök csodaszép menyasszony volt, remélem én is ilyen szép leszek majd.
Az augusztusi nyáridő nekem nagyon sok szervezni valót hozott, ugyanis akkor vetettem bele magam abba, hogy az esküvőre zenekart és ceremóniamestert keressünk. Már csak ruhát kellene találnom (meg még egy csomó szervezni való van), de ez is januárra fog tolódni.
Zenei téren az év újítása az volt, hogy először (de rögtön kétszer is, ha jól emlékszem) jártam az A38-on. Egy Subscribe és egy Victor Wooten koncertet hallgattunk meg. A Subinál úgy rémlik, a hangosítás nagyon nem tetszett, a Victor Wooten koncert viszont életem eddigi egyik legjobb koncertélménye volt. Remélem, lesz majd még alkalmunk meghallgatni élőben.
Az idei év legjobb élménye és egyben legnagyobb, mégis könnyen kiheverhető csalódása a légiforgalmi-irányítóképzés volt, ahová jelentkeztem, önéletrajzom alapján visszahívtak, az első teszten, ahol az emberek kb. 90%-át szórják ki, átjutottam, a második körben viszont elvéreztem, mert túl precíz voltam. Hát igen, ebbe is bele lehet bukni, de szerencsére mára már túltettem magam rajta, ha így kívánta a sors, akkor ehhez igazodom.
Kifogytam a mondanivalóból, most jöjjön a mém, de csak azok a kérdések, amire még nem válaszoltam.
Milyen országban jártál 2014-ben?
Sajnos nem jutottam el sok helyre idén, de egy napra átugrottunk Ausztriába, és az egyik legszebb kirándulós élményem az volt, amikor Írottkőhöz mentünk fel, pont a két ország határán.
Mit szeretnél 2015-ban, ami hiányzott 2014-ben?
Több olyan időt, amit nem az iskolai tanulással kell töltenem. Azt hiszem, ez nem lesz nehéz.
Mit szeretnél 2015-ban, ami hiányzott 2014-ben?
Több olyan időt, amit nem az iskolai tanulással kell töltenem. Azt hiszem, ez nem lesz nehéz.
Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
Nem emlékszem a tavaly ilyenkori állapotra, de azt hiszem, boldogabb. Mindjárt befejezem az egyetemet, a szakdoga már a kezemben van, jövőre férjhez megyek, és ha minden jól megy, dolgozni kezdek. Engem ezek a várható események boldoggá tesznek.
Híztál vagy fogytál?
Először fogytam, ahogy terveztem, így az év végére viszont a sok stresszhelyzetben elfogyasztott csokitól és a sok karácsonyi sütitől sajnos híztam.
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
Tegnap kaptam a banktól SMS-t, hogy kamatjóváírás címen 17 forintot kaptam!!!
Nem emlékszem a tavaly ilyenkori állapotra, de azt hiszem, boldogabb. Mindjárt befejezem az egyetemet, a szakdoga már a kezemben van, jövőre férjhez megyek, és ha minden jól megy, dolgozni kezdek. Engem ezek a várható események boldoggá tesznek.
Híztál vagy fogytál?
Először fogytam, ahogy terveztem, így az év végére viszont a sok stresszhelyzetben elfogyasztott csokitól és a sok karácsonyi sütitől sajnos híztam.
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
Tegnap kaptam a banktól SMS-t, hogy kamatjóváírás címen 17 forintot kaptam!!!
Anyagilag egyébként egyértelműen szegényebb vagyok, ugyanis idén egyetlen forintot sem kaptam. Nem volt ösztöndíjam és a sotén is ingyen dolgoztam.
Mit szerettél volna többet csinálni?
Túrázni! Szeretném megkérni minden túrázásra hajlamos ismerősömet, hogy menjünk gyakrabban, mert nem állapot, hogy egy évben csak kétszer van a lábamon a túrabakancs.
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2014-ben?
Bár nem TV-ben néztük, de két sorozatot tudok mondani, az egyik a Modern Family, a másik pedig a Butális Fizika/Biológia/Kémia, mindenkinek ajánlom.
Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
Dan Brown: A daVinci kód, Angyalok és démonok
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
23 éves lettem, és bevallom, hogy egyáltalán nem emlékszem rá, azt tudom, hogy Szaszyval és Verébbel ettünk tortát, de nem pont aznap. Azt hiszem, idén nem volt tortám. Arra sem emlékszem, mit kaptam, pedig biztos nagyon örültem neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése