Maratoni bejegyzés az esküvőről :)

Szeretnék írni az esküvőről. Reggel fél7-től másnap háromóra húszig mindent el szeretnék mesélni. Azt sem tudom mivel kezdjem. Már jóideje azt gondolom, egy nőnek a gyermeke születésének napja kell legyen a legszebb, ezért ezt a címet nem szeretném az esküvőnk napjának adni. Ó bár találnék szavakat arra, amit most gondolok és érzek... Tegnapelőtt azért ültem ott az anyakönyvvezető előtt, mert életem eddigi legszebb 6 évét ünnepeltem. Annyira csodálatos volt ez az ünnep, tényleg, szavakba önteni nem tudom azt a boldogságot amit érzek.

Fél 7-kor ébredtem. Fél 8-ra volt ébresztőm, de nem is baj, hogy hamarabb ébredtem, mert így még éppen időben jutott eszembe egy kimaradt apróság. Pótoltam, zuhiztam, öltöztem, mentem a fodrászhoz. A ruháimat és az esküvőhöz szükséges kellékeket pénteken már mind a helyére tettük. 12-kor megérkezett a szalonba Joe és a segédje, a fotósaink. Smink, haj, mehetünk. A hotelben lepakoltam, vártam a koszorúslányokat és a dekorost a virágokkal. Gondoltam bemegyek a szobába, leülök egy székre, és megeszem a szendvicsemet, hogy éhen ne pusztuljak az anyakönyvvezető szeme láttára. A szendvicset megettem, de ülvemaradni nem bírtam. Falatonként körberohantam a szobát. Aztán megérkezett a dekoros, a kocsira felkerült a virág, megkaptuk a csokrainkat, és a tulipáncsokrok is a helyükre kerültek. 

Megérkeztek a koszorúslányok, találkoztam a ceremóniamesterünkkel, Danival, majd elmentünk öltözni. Aztán jött a készülődős-fotózás, és hopp, már fél 4, apró pánik fogott el, a Tanúm már a városházán, a koszorúslányok szerencsére még velem. Megérkezett Herceg apukája, indulás a kocsihoz, beszállás, gurulás, kiszállás. Azt hallottam, a násznép már nagyon türelmetlenül várt ránk, pedig éppen a 4 órai dallamot kezdte játszani az Avasi templom, amikor én már az épület előtt csokorral a kezemben álltam. Felmentünk, gyors igazítás, és már indulunk is. Alig bírtam kivárni azt a fél percet a zenében, amíg mi is elindulhattunk. Azt hittem, sokkal hosszabb a terem. 

Olyan hamar ki kellett mondani az igent, hogy teljesen meglepődtem, mikor a lényeges események után az anyakönyvvezető elkezdett hosszabban beszélni. Már egy másik polgári esküvőn is megfigyeltem, hogy ezek a világi szertartásvezetők olyan földre rángató beszédet tartanak. Öröm van, boldogság, de azért nagyon hangsúlyozzák, hogy milyen nehéz lesz, és szépen körülírják, hogy a házasságok többsége válással végződik. Kedves, nem? Az anykönyvvezető jól belőtte nekünk az 50 évet, de remélem, Koptseknek lesz inkább igaza. Azzal kezdte egyébként, hogy az örökkévalóságot a gyűrű szimbolizálja, mert annak se vége, se hossza. Utóbbin annyira meglepődtem, hogy muszáj voltam a Tanúm véleményét kérni, de elég volt ránéznem. Egyébként szerintem nagyon szép a gyűrűnk, a legszebbet választottuk. 

Amikor egy lány férhez megy, általában megváltozik a neve. Ezzel teljesen tisztában voltam, hiszen én magam választottam az új nevemet, de amikor odaültem aláírni a papírt, és az anyakönyvvezető azt mondta, már az új nevemmel írjak alá, éreztem a rövidzárlatot a neuronhálózatban. Mikor végre nekiláttam volna, persze nem fogott a toll, de addig húzgáltam azt a vonalat, amíg végül sikerült leírnom. A gratulációknál aztán vagy 3-szor be is mutatkoztam az új nevemen, amit először elrontottam, mert közel a 24-hez az imprinting már nem megy annyira jól, mint 3 évesen. Gyakorolni kell még. 

Az állófogadás nem éppen úgy sikerült, ahogy elképzeltem, mert lényegében az egész a fotózással telt el, de azért így is jó volt. Nem unatkoztam egy percre sem. Azt nagyon sajnáltam, hogy volt, aki egy szempillantás alatt eltűnt, sőt, talán még olyan is volt, aki gratulálni sem jött oda, de 150 embernél ebben nem vagyok teljesen biztos. Az volt a terv, hogy azokkal, akik a lagzira már nem jönnek, többet beszélgetünk, de ebből nem lett semmi. És sokkal több emberrel szerettem volna közös fényképet, most egészen elszomodtam ettől. Azért remélem, mindenki ráfért valamelyik képre.

Ú, annyira izgultam, hogy a csokrot normálisan dobjam el. Én ugyanis úgy dobok, mint egy lány. Szerencsére nem velem fordult elő anno, hogy a hátrahajított medicinlabda előre indult el, de azért féltem kicsit, hogy ez lesz. De nem, sőt annyira nem, hogy még el is kapták! Nagy harc volt érte, figyeltem! A harisnyakötő-dobással úgy voltunk, hogy ha a nép úgy akarja, akkor lesz, és lett is, Dani jól megoldotta, hogy csipeszeket rakott rá, így nagyobb lett a tehetetlen tömege, és el lehetett dobni. A fiúk sokkal visszafogottabbak voltak, mint a lányok, az utolsó pillanatban egyetlen laza kosaras kéz nyúlt érte lazán, ahogy az illik.

Gyönyörű idő volt, ezért aztán gyalog mentünk át a lagzi helyszínére. Menet közben több járókelő gratulált nekünk, nagyon aranyosak voltak. Fél 7 körül volt egy slideshow, aminek a végét mi nagyon jól kitaláltuk, a zene a legeslegkirályabb volt, de olyan hatalmas ováció fogadott mindket, hogy semmit nem lehetett hallani belőle. 

Volt vacsora, és utána játék. Sajnos volt olyan vendé, aki már ezt sem várta meg, emiatt nagyon szomorú voltam, pedig még után jött a nyitótáncunk. A nyitótáncunk szerintem nagyon király volt, bár én ugye nem láttam, de azt tudom, hogy nem rontottuk el, és tetszett a közönségnek. Ez volt a cél. A terv az volt vele, hogy mindenki kedvet kapjon a táncoláshoz, és el is kezdődött a buli. A zenekar szerintem szuper volt, én imádtam. Évek óta nem táncoltam már ilyen jót, pedig milyen jó!

Még javában ment a buli, amikor Dani szólt, hogy már is jön a torta, ami nekünk azt jelentette, hogy jön a gyertyafény keringő. Remélem ez is nagyon tetszett mindenkinek. Meglehetősen rövid volt, de nem akartuk túlzásba vinni, és ezt sem rontottuk el!!! Utána jött a torta. Úgy terveztük, hogy a tortázás közben jön a második slideshow, a legfrissebb képekből, utána mi elmegyünk átöltözni és jöhet a menyecsketánc. Csakhogy még elé becsúszott a legrégibb pár játék, és mi itt nem tudtunk elvonulni, ugyanis a srácoknak eljött a fiús koccintás és a menyasszonyrablás ideje. Kicsit szomorú voltam, hogy nem ölben vittek le ezek a helyes erős fiatalemberek, de mivel a felajánlott alternatíva a vállon fejjel lefelé lógatva megoldás lett volna, inkább úgy döntöttem, megyek a saját lábamon. A bolondmenyecske szerintem igazán gyönyörű lett, nem is értem, miért én kerültem ki győztesen a dologból. Anyukám teljesen el volt ragadtatva a szerenádtól, én sem kevésbé. Blekmur, az zenekar gitárosa még ilyen manő shaker effektet is tolt alá, nagyon király volt!

Csak ez után tudtunk menni átöltözni, közben én teljesen meg voltam rémülve, hogy mi ez a nagy csönd odafent, de kiderült, hogy éjféli menü érkezett, amiről én teljesen meg is feledkeztem. Az egész este alatt egy tányér levest és némi husit ettem, meg valami köretet, aztán egy szelet torta felét, de semmilyen más süteményt nem kóstoltam, sem az éjféli hidegtálat, sem gyümölcsöket, semmit. Azt sem tudtam, hogy ezek így vannak. És csak szánsavmentes vizet ittam, mint az állatok. Meg is lepődtek egyesek, mikor megtudták, hogy én szín józanon tolom az estét :D

A menyecskeruhámat is imádtam, szerintem haláli cuki volt. Innentől hajnali 3-ig gyakorlatilag végig táncoltam, volt néhány fiú, akivel tényleg szuper volt táncolni! Őszintén megvallva, sajnálom, hogy 3 után véget ért a buli, én még simán nyomtam volna, de amikor a megmaradt társaság fele bejelentette, hogy hazamegy, akkor látszott, hogy itt a vége, ennyi volt. És most kezdődik a következő fejezet.

Több olyan dolgot is tudnék említeni, amire azt mondhatom, hogy az életemet nagyon pozitív irányba mozgató döntések voltak. Ez a döntés is ilyen volt. A házasságkötés, az önneplés, és az, hogy ezt az alkalmat nem tudtam elképzelni a barátaim nélkül, és ehhez ragaszkodtam. Olyan óriási szeretetet és olyan rengeteg élményt kaptam ebben a néhány órában, mint talán egész eddigi életemben összesen. És tudni azt, hogy mindez nem történt volna meg, ha ezzel a fiúval meg nem találjuk egymást, és ilyen szoros köteléket nem fűzünk magunk köré.

Az esküvő előtt az volt a kérésem a Tanúmhoz, hogy pakolja tele a zsebeit zsepikkel, mert valószínűleg nagyon fogok sírni. Bár ő többet tud a valószínűségekről, hallgatott rám, én viszont nem hallgattam saját magamra, és az egész estét kibírtam mindenféle sírás nélkül. Két olyan pont volt, amikor úgy éreztem, hogy eddig bírtam. Az egyik a ceremónián volt, a szülőköszöntés, amikor odamentem az anyukámhoz, és megöleltem. Az első 18 évemet végig végig csak vele töltöttem, és most inkább nem is mesélek erről többet. Ő az Anyukám, És én annyira boldog vagyok, hogy Ő az Anyukám.
A másik ilyen pillanat, amikor Herceg unokatestvére jött gratulálni. Ő számomra nagyon fontos helyet foglal el a családban. Ő egy karakán, nagyon határozott elveket valló, és nagyon jószívű ember, akit talán a legtávolabb éreztem magamtól régen. Pedig már vagy 5 éve, hogy minden karácsonyt és húsvétot nála töltünk Sárospatakon, és én nagyon szeretek ott lenni. A neki való megfelelés, és az ő elismerése rengeteget jelent számomra. Ezért a második mindjártsírok esemény az volt, amikor odajött hozzánk, és azt monda nekem: "Isten hozott a családban!" Ő tudatosította bennem ezzel azt, hogy teljes értékű tagja lettem a családnak, és kölcsönös szeretettel vagyunk egymás iránt. És ezért elmondhatatlanul hálás vagyok.

Olyan rengeteget írtam, de biztosan nem meséltem még el mindent. Most mégis abbahagyom az írást, majd apránként leírom, amikor eszembe jut egy pillanat.

Zárásképpen még ismét elmondom, ha még nem mondtam volna elégszer, hogy én nagyon, nagyon szeretem a barátaimat. Csodálatos ajándékokat kaptam a lányoktól, és rengeteg szeretetet mindenkitől. Egy elköszönéskor történt, hogy az egyik legkedvesebb barátunk azt mondta nekem, ő nagyon komolyan gondolta a jókívánságait, és hogy biztosan nem lesz könnyű majd olyan messzire eljutni, de őszintén remélni, hogy nekünk sikerülni fog. És én erre azt mondtam:

Amíg ilyen barátok állnak melletünk, addig minden könnyű.