Múlthét szerdán leamortizáltam a jobb térdemet. Egy láthatatlan acélsodrony volt a hibás.* Apró gyöngyös felületű díszkőnek mutatkozott be a térdem. Otthon teljesen meglepődtem, hogy milyen szép ez a seb, mármint úgy szép, hogy nem ilyen cafatos rögös szétdörzsölt izé, hanem sima, mintha csak egy réteget óvatosan lehúztak volna róla. Csak ott vérzett egy picit, ahol a gyöngyök jobban belemélyedtek, szóval igazán semmiségnek tűnt az egész.
Hát így közel egy héttel az eset után egy kicsit jobban örülnék, ha érdesebbre sikerült volna, úgy biztos könnyebben varasodna. Meg mondjuk ha lett volna itthon sebhintőpor már az elején, és nem csak ma megyek el érte a gyógyszertárba, az azt hiszem sokat segített volna. Merthogy az a legszerencsétlenebb ebben, hogy ha úgy szárad meg a seb, hogy nyújtva van a lábam, akkor utána nem bírom behajlítani, annyira fáj, ahogy feszül szét. Úgyhogy most hazajöttem, kicsit megmostam, beszórtam porral, és behajlított lábbal várom a gyógyulást. Úgy érzem, most jön majd a viszketős időszak.
De ha ez még nem lenne elég baj, ma reggel, amikor a sajtból a lakásban megtalálható legnagyobb késsel próbáltam szeleteket vágni, hupsz, kikaptam egy darabkát a bal kezem hüvelykujjának oldalából. Nem kell semmi undorító véres jelenetre gondolni, igazán apróság, de ez annyira aljas sérülés, mert a vágás pillanatában konstatálod, hogy megsérültél, de nem fáj, csak így látod, hogy pirosodik, tartod a csap alá, és amikor már egy perce folyik rá a víz, egyszer csak eszébe jut megfájdulni. Egyre élesebben. aztán vagy negyed órát kell várni, mire úgy tűnik, hogy már nem vérzik, jöhet a tapasz, de nem, mert még az is piros lesz. Mostanra már láthatóan a gyógyulás útjára lépett.
Van baj.
*Sajnos úgy tűnik, hogy sétatempbóban futás közben, félájultan, a látással, hallással és mozgáskoordinációval kapcsolatos kognitív képességeim egy parton fuldokló-vergődő haléhoz konvergálnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése