Brixen

Hazajöttem Olaszországból. 9 óra vonatozás, 5 nap program, 9 előadó, 30 diák, rengeteg élmény.
Ez egy téli iskola volt, vagyis egy-egy előadás nem 20 perces konferenciabeszéd, hanem másfél órás ismeretterjesztés volt. Az előadók közül három olyan volt, aki erős akcentussal, vagy más ok miatt de többnyire érthetetlenül beszélt angolul, a többi tanár órája szerencsére nagyon jól érthető és így nagyon hasznos volt. Volt egy olasz, két magyar, egy ír, egy spanyol és egy ciprusi előadó, akik jó előadásokat tartottak, a három kivétel pedig: az orosz prof Franciaországból, a spanyol prof Németországból, és egy svéd prof.

A téli iskola fő témája a nem-globuláris fehérjék voltak, így volt szó a rendezetlen régiókról, rövid lineáris motívumokról (nekem ez a kettő része a témámnak), repeatekről, alacsony komplexitású régiókról, amiloidképzésről és aggregációról - ez utóbbiak nekem gyakorlatilag teljesen új dolgok voltak, jó volt végre megtudni, hogy mik is ezek.

A program elég kötött és fárasztó volt, de mégsem volt túl sűrű, és egy pici szabadidőnk is volt minden nap, de az egész város felderítésére nem volt lehetőség. Elég jól voltunk tartva a napi ötszöri étkezéssel. A vacsi általában elég gourmet volt, nem is voltunk oda érte nagyon, de a desszertek megbízhatóan finomak voltak. A legfurcsább az volt, hogy az ebéd és a vacsora náluk nem fixen levessel, hanem salátával kezdődik. Ezt svédasztalról lehetett elvenni: paradicsom, uborka, kukorica, resztelt káposzta, saláta, rukkola, madársaláta, különböző öntetek. Ehhez pedig mindig volt valami plusz, egyik nap bab, másik nap rák, fülstölt lazacszeletek, ricotta, mozzarella, stb. Az elmúlt egy hétben minden nap kétszer ilyen vegyes salátával kezdtük az étkezést, és amilyen furcsa volt elsőre, annyira megszoktam és megtetszett a végére. Brixen Észak-Olaszországban, Dél-Tirol tartományban van. Az első ebédnél egy olasz srác ült mellettem, és megkérdeztem, hogy náluk ez a saláta-dolog normális-e. Azt mondta persze, náluk ez így szokás - ő szintén Észak-olasz, udinei. A vacsoránál két olasz lány ült mellettünk, őket is megkérdeztük, mit szólnak hozzá. Ők sose csinálnak ilyet, mondták, ők általában tésztát esznek - kitalálhatjárok, ők Rómából és Nápolyból érkeztek.

Szóval mint mondtam, Brixen Dél-Tirolban van, és ez nagyon különlegessé teszi. Egyrészt az emberek: teljesen háromnyelvű ez a vidék. Régen ez az osztrákokhoz, Habsburgokhoz tartozott, nagyon sokan német anyanyelvűek. Csakhogy Olaszországban olaszul szokás beszélni, hát úgy is tudnak. És ha szembejön egy angolul kérdezősködő túrista, minden gond nélkül eligazítják angolul. Ha bemész a boltba, illik előre köszönni a pénztárosnak, hogy ezzel jelezd, milyen nyelven szóljon hozzád. A városi épületeken, utcatáblákon, az éttermek étlapjain minden olaszul és németül is ki van írva, jobb helyeken még angolul is kiírják.

Az épületek és a városkép is teljesen kevert. Az óváros macskaköves, nem túl széles utcái egyértelműen olaszos, déli hatást keltenek, de maguk az épületek stílusukban nagyon is osztrákosak.: nagyon sok épület homlokzata bástyamintát visel. Általában nincs két ugyanolyan színű épület egymás mellett, ez nagyon kedvessé, barátságossá teszi az egész várost. Mi gyakorlatilag csak az óvárost láttuk, ott volt a szállásunk, az iskola, az étkezésünk, minden. A folyó egyik oldala laposabb, a másik dimbes-dombos, és az egész városkát minden oldalról az alpok hegyei veszik körül. Ja, és tele van templommal.

A társaság is jó volt, csak azt sajnálom, hogy kicsit későn nyíltak meg az emberek, későn kezdődtek a jó beszélgetések, és így kevés volt az idő egymásra. Hétfőn még teljesen zárkózott volt mindenki, nyilván az egyetlen dolog, amivel beszélgetést lehetett kezdeményezni, az a honnan jöttél és mi a témád, ami megmondom őszintén, engem nem hozott lázba. Egész nap szakmai előadásokat hallgatunk, nekem utána nincs kedvem még ugyanarról beszélni. Kedden alig volt jobb a helyzet, aztán szerda este végre történt valami. A társaság egy része szerda este vacsi után még együtt maradt, elmentek valami koncertre, de mi ebből kimaradtunk teljesen. Aztán csötörtök este már mi is csatlakozunk, végre elkezdődtek a poénkodások, a jó beszélgetések. Aztán pénteken toltunk még egy kört.

Az volt a fura, hogy kb. 30-an voltunk, egy átlagos osztály méret, mégis szerintem simán volt vagy 15 ember, akivel egy szót sem váltottam. Akikkel pedig rendesen lehetett beszélgetni, azok mind fiúk voltak. Igazából akikről rendes emlékeim maradnak, akikkel a legtöbbet beszéltem és akik a legjobb arcok voltak, az két spanyol, egy litván, egy szerb és egy izraeli srác. Volt két francia fiú, egy Etyien és egy Franszoá, előbbi elég jófej volt, de utóbbi... na ő az összes létező franciákkal kapcsolatos sztereotípiát kimaxolta. Piperkőc, állandó kiegészítője volt egy fehér sál, és alig értettem az angolt, amit beszélt... És persze őket lehetett a legjobban szivatni, látszott, hogy ők ehhez már hozzá vannak szokva, és az egyik spanyol és az egyik olasz srác rendszeresen élt is a lehetőséggel :D

Röviden ennyi, persze tudnék még mesélni, de legyen most ennyi elég, kaptok még képeket inkább.
Sajnos manapság nem lehet szociális kapcsolatokat építeni a fb nélkül, én pedig szomorú lennék, ha soha többé nem hallanék ezekről az emberekről, úgyhogy itt és most bejelentem, hogy visszatérek fb-ra. Hamarosan erről is írok egy kicsit, hogy miket tapasztaltam.

Fából faragott köztéri szobrokból nagyon sok volt.

Őket nézi a szoborbárcsi és a kutyája.

Egy étterem előtt ácsorog, nyakában a táblán a napi menü.

A nagy mackó melletti kirakat is tele volt medvékkel.

Ebben a teremben voltak az előadások.