2011. április 29., péntek

Kinek mi tetszik

Nem vagyok ideges. Inkább csalódott. És nagyon szomorú.
Miközben Angliában mindenki Kate és Vilmos esküvőjével foglakozott, én a Rolleresbácsinál feleltem az emlősökből. Őt eddig csak látásból ismertem, és hallottam róla egyet s mást. Mind igaz. Beleköt mindenbe: az az ige nem illik oda, mindig csak a pontos latin kifejezést használjam, gondolkozzak már logikusan, az első készülés a legfontosabb, stb. Igazából csak háromszor akartam elsírni magam, és otthagyni az egészet a felelés közben.
Aztán a végén kaptam egy 3/4-et (állítólag nem szokott egész jegyet kapni. Korábban volt olyan is, aki 3,8-at kapott?!). A tanár látta rajtam, hogy nem tett túl boldoggá, úgyhogy még elkezdett vígasztalni, hogy ez milyen nagyon jó jegy. Én pedig, bár nem mondtam ki ténylegesen, gondolatban közöltem vele, hogy másnak biztos jó, de nekem nem. Nálam az 5, 4/5 és 4 számít jegynek, ez alatt mindent kudarcnak veszek. Legalábbis anatból.
Készülem is pedig: a tavaszi szünetben is, meg tegnap is, szerintem többet, mint a csoport nagy része. Lehet, hogy nem kéne csalódottnak lennem, mert biztos vagyok benne, hogy más tanárnál legalább 4-est kaptam volna. De, mégis csalódtam magamban.
Vajon az esküvő jó volt?

2011. április 28., csütörtök

Ilyenkor rémes

Nem szeretem, amikor a tananyag a zéhá/vizsga után mászik bele az álmaimba. Tegnap például kétszer kellett végigmondanom valami reakcióutat, meg elmagyrázni másnak... Sokkal jobb, ha az ilyet a zh előtt álmodom, mert akkor reggel nyugodtan ébredek, hogy ilyen ügyesen megjegyeztem már a dolgokat.
- - -
Amikor rákattintottam a vezérlőizében hogy új bejegyzést akarok írni, láttam hogy 404, azt hittem valami hiba, de ez csak az eddigi termés. Végül is, attól még lehet hiba...

2011. április 27., szerda

Növélettan

Túl vagyok a növényélettan zéhán. Szerettem volna erről egy olyan bejegyzést, ami úgy kezdődik, hogy:
"Egy zéhá.
rengetegsok vegyület.
kb. 10 reakcióút.
..."
Ilyen post viszont mégsem lesz, mert a rengetegsok és a kb. 10 helyére szerettem volna konkrét számokat írni, de nincs türelmem megszámolni. Sorry.
Egyébként nekem az "élettan" szóról mindig a bélkaizom-rángatós kísérlet jut eszembe, és nem gondoltam volna, hogy az élettan = biokémia/biomechanizmusok. Ez egyébként nem baj, hogy ilyeneket tanulunk, mert én az ilyet szeretem, csak nagyon sok és nagyon tömény, és hiába értem, hogy mi történik, a reakcióutakat az összes enzimmel együtt megjegyezni akkor is nehezemre esik. Mondjuk a fotoszintézis "fény" szakaszában profi vagyok. Ebben a zéhában egyébként idő se lett volna leírni mindent, úgyhogy remélem nem lesz tele hiányjelekkel az a sokminden, amit leírtam.

2011. április 25., hétfő

Világító doboz

Amikor itthon töltök néhány napot, hajlamos vagyok rászabadulni a tévére. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mostnában milyen igényes műsorokkal szórakoztatják a közönséget.
A Cool péládul retropartyt tart: először Baywatch, utána KnightRider, és ezt még megfejelik egy rész Paula és Paulinával. Ez önmagában még nem érdekelne, de mivel ezeket pont pénteken sikerült megtalálnom, most megvesz a kíváncsiság, hogy mi lesz a PaulaésPaulina következő részében. Az RTL-en délelőttönként ismétlik a Te vagy az életem című sororozatot, amiben Natalia Oreiro és Facundo Arana van, hát hogy a viharba ne nézném, hiába láttam már, ha régen ugyanőket a Vadangyalban is végignéztem kétszer. Nyilván csak én botlok bele a Minimaxon a dínós rajfilm kakis részébe, a szombat délelőtti rajzfilmek közül meg persze nem maradhat ki a SpongyaBob és a JimmyNeutron sem.

Tévé ide vagy oda, de sem a valóságsókat, sem az éneklésre idomított celebeket, sem a köztársasági elnök alkotmányaláírását nem vagyok hajlandó megnézni. Bárki bármit is mond arról, hogy milyen jó film, a CsillagokHáborúját pedig konkréten nem csak hogy nem akarom, de nem is bírom megnézni, akárhányszor is adják le. Így persze azt sem tudom, hogy ki kicsoda és ki kinek az oldalán áll, de hát olyan idióta figurák vannak benne, hogy 5 percet is nehezemre esik megnézni, ráadásul a legkevésbé sem érdekel.

Ez a mostani tévézés igazából nem nekem való, mert a legtöbb adón vagy szennyműsorokat adnak, vagy politizálnak, és nekem egyikre sincs igényem. Nem több ez, csak világító doboz.

2011. április 22., péntek

ValóVilág

Már az is szánalmas, hogy ilyen címmel írok egy bejegyzést, de csak kapkodom a levegőt, hogy ezeknek az embereknek kábé a fele annyi idős, mint én, vagy legalábbis 1-2 évvel idősebbek nálam. Ami azért durva, mert volt ebben a villában néhány "ember", nevezzük inkább jelenségnek, akiktől annyira hangos volt minden, hogy én, aki egyetlen részt sem láttam ebből a rendkívül igényes és informatív műsorból*, mégis tudom kiről van szó, szóval például a Szandika nevű szépség**, akiről most megtudtam, hogy 90-es születésű, tehát elvileg velem együtt érettségeizett - ...érettségizett vajon? - és most így*** néz ki, ahogy. Nem akarok végigalázni mindenkit, de szerintem ezek az emberek szánalmasak, és az is mind, aki nézi. (Itt kérek elnézést a sokmilló nézőktől, még azoktól is, akik még szavazatukkal pénzt is dobálnak ki az ablakon, közben meg panaszkodnak, hogy nincs miből visszafizetni a hitelt.) (Azért volt ebben a műsorban egy normális, vagy legalábbis szimpatikus ember, ő volt Olivér, de ő is csak azért, mert régen a Viván ő vezette a MegaWattot, ami jó volt.) Egyébként milyen ügyesen leírtam a zárójel előtti egy mondatot vagy 7 sorba!


*szenny
**szörny
***inkább nem keresek róla képet, elég baj, hogy láttam már

Böjt

Ez minden évben van, és néha eszembe jut, hogy hátha nem is olyan nagy butaság, talán ki kéne próbálni, de valahogy mindig vagy közvetlenül húsvét előtt (pl. ma), vagy már utána tudom meg, hogy ez már volt. Akkor meg már csak nem áll neki az ember böjtölni. Végülis, sose voltam vallásos, nem is érdekel, hogy miért tojik festett tojást a csokinyúl, úgyhogy csináljon mindenki amit akar.

Na, ennek se volt sok értelme.

2011. április 21., csütörtök

400

Négyszázadik bejegyzés.

Már álmomban is tanulok

Azt álmodtam, hogy megírtam a szakdolgozatom felét, és ezután már készülnöm kellett a földrajz szigorlatra, amit a valójában növényszervezettan tanárom tartott volna.

2011. április 17., vasárnap

Zoo és futóverseny

Annyi minden összejött mostanában, már arra sem emlékszem, mikről akartam írni.
Azt mindenképpen elmesélem, hogy szombaton voltunk az állatkertben. Valamikor 10-11 között értünk oda. Szereztünk térképet, és elterveztük, hogy a számozás szerint fogunk haladni szépen sorban. Pont akkor értünk oda a Noé bárkájához, vagy mihez, amikor egy műsor kezdődött. Ez ilyen színházjellegű kis faépítmény. Volt két bácsi, de csak az egyikük beszélt hozzánk, és bemutatták nekünk az uhut, a szirti sast, a hollót, Banditát, a mosómacit, III. Pestiskét, a patkányt, és Marcit, a vadászgörényt.
Már délután 3 óra felé járt az idő, amikor észrevettük, hogy a térképnek még mindig csak a bal felső csücskében járunk, és még kétszer ekkora területet kell bejárnunk a maradék 3 órában. Szedtük a lábunkat, és végül hűsiesen körbefutottuk minden állatot.

Apropó, futás. Szerdán volt a BME-n valami cucc, ahol lehetett tájfutni az egyetem területén. Herceggel beneveztünk (én és a futás, igen, tudjuk...). De még hogy beneveztünk! Nem is a legkisebb távra (300 m), hanem rögtön az ezerkettesre! És túléltem! (Bár közben állandóan azon gondolkoztam, hogy most épp mennyire fáj a hasam, kapok-e levegőt, és hogy van-e elég vér a fejemben. Meg a karomban, mert hogy futás közben nekem ott nem szokott lenni. De mégis beértünk a célba, kb. 11 perc alatt találtuk meg azt a 10 checkpointot, vagy mennyit. Élménynek jó volt, de én órákon keresztül keringtem volna, ha Herceg nem tudja beazonosítani a térképen az épületeket.

2011. április 13., szerda

Két év

Hétfőn lettünk két évesek Herceggel. Ezt megünnepeltük azzal, hogy elmentünk a láthatatlan kiállításra. Nagyon jó volt, különleges élmény, aki még nem volt ott, annak ajánlom.

Ez a két év olyan relatív. Nagyon soknak tűnik, sok közös élmény bele is fért ebbe, de az mind olyan gyorsan telt el. Így mégis olyan rövid. A sokévtizedes házasságokhoz képest meg pláne rövid.
Igazából ez most mindegy is, mert most csak az számít, hogy van valaki, akivel együtt tölthettem az elmúlt két évet, és akit nem szeretnék elengedni soha már.

Szeretlek, Herceg!

2011. április 10., vasárnap

Szőkefiú szülinapja

Voltunk a Csanyikban, hogy megünnepeljük már ezt a Szőkefiút, ha már végre 18 lett. Nem volt ott mindenki, nyilván, hát miért is lett volna, de legközelebb meg én nem megyek, úgyhogy végül is mindegy. Aki ott volt, annak jó volt.
Az időjárást leginkább a szél, vagyis a SZÉL jellemezte, és nem azért, mert annyira a határon lettünk volna, hanem mert picit hűvösebb lett így. Arról nem is beszélve, hogy a tüzet sem volt künnyű meggyújtani, bár én erről lemaradtam, mert addig elmentünk Tikével lipityókázni. Amiről egyébként megállapítottuk, hogy utoljára kb. 2 éve játszottunk ilyet utoljára. Mire visszaértünk, lett tűz, aztán hozta mindenki a sütnivalóját. A legprofibb nyársa Pickpocketnak volt: kétágú, dupla teljesítményű. A szél meg könyörtelenül fújt minden irányba, úgyhogy senki nem úszta meg se az égett fapöszöket, se a füstadagot.

Reklámszünet
Itt egy gyors kérdés, minden vegyésztől, biológustól, vagy bárkitől aki tudja: ha a szén fekete, akkor az elégetett fa miért fehér (vagy a hamu miért szürke)? (A helyes megfejtők között kisorsolok egy köszönömöt.)

Next episode
Még mielőtt Herceggel már eljöttünk volna, gyorsan inni kellett vanília krémlikőrt, ami egyébként nagyon finom volt, de én nem szeretem a vaníliát. Ennek a csomagolása is megérne néhány szót, de annyira leírhatatlan, hosszas irodalmi fejtegetésekkel annyira kifejezhetetlen, hogy konkrétan spermium. Na, ezt jól megmondtam, de aki látta, az tudja, hogy igazat mondok. És tényleg vanílialikőr volt benne.
Na, ezért éri meg velünk ünnepelni.
Boldog 18-at Szőkefiú!

2011. április 5., kedd

Kérdezz-felelek

Ezt most jól ellopom.

Milyen csúnya szót használsz leggyakrabban?
Basszus. Egyébként elvből nem káromkodom. Ha meg mégis, akkor csak magamban, de azt nem írom ide, mert akkor nagyon elszégyellném magam, de Ts büszke lenne rám.

Kivel beszélsz legtöbbet?
Herceggel.

Emlékszel még az első személyre, akit megcsókoltál?
Naná.

Emlékszel, hol voltál 2001. 09. 11-én?
Gondolom délelőtt suliban, utána otthon.

Inkább te csinálnád a képet vagy rajta lennél?
Festmény? Fénykép? Önarckép? Türökfotó? Nem ér visszakérdezni, tudom. Én művészkedném össze.

Mi volt az utolsó film, amit láttál?
Na nálam ez az a kérdés, amire sosem tudom rávágni a választ. Talán a Sammy nagy kalandja nevű animációs film, nézzétek meg, mert aranyos. Egyébként ált. 2 rész/nap sebességgel haladunk az Neon Genesis Evangelionban. A legutóbbi élőszereplős filmről fogalmam sincs. Gyalog galopp... talán.

Van valamelyik barátodnak gyereke?
ööö.. nincs (?) Össze vagyok zavarodva ettől a barát szótól, de tágabb értelemben véve végül is igen, van.

Nevezett valaha is valaki lustának?
Én.

Vettél be valaha gyógyszert, hogy el tudj aludni?
Nem.

Milyen CD van jelenleg a CD lejátszódban?
Szerintem semmilyen, évek óta nem használtam.

A rendes vagy a csokis tejet szereted jobban?
Nem hiszek a "reggeli italokban".

Mondott el neked valaki titkot ezen a héten?
Kétlem.

Tudsz fütyülni?
Igen.

Mi az első dolog, amit megnézel az ellenkező neműeken?
A haja.

Mit vársz nagyon?

A nyári spanyol utat.

Szeretted gyerekként a rajzfilmeket?
Naná, de miért van itt múlt idő?

Mit fogsz csinálni egy órán belül?

Jó esetben nekilátok megtanulni a hüllőket.

Szerelmes beléd valaki?
Nem tudom... ja de! ^^

Mi volt az utolsó szám, amit hallgattál?
1. Biokémia gyakon a d/l maximális értéke.

Mikor sírtál utoljára?

Nem tudom, de nálam néha előfordul.

Számítógépről böngészel vagy laptopról?
Is.

Akarsz most valamilyen piercinget vagy tetoválást?
Nem.

Randiztál valaha olyan lánnyal/pasival, akinek tetoválásokkal volt borítva a teste?
Nem, de már láttam olyan embert.

Mit csináltál ez előtt?
Miután hazajöttem az egyetemről, mézes-mustáros csirkét főztem csirkéből, mézből, mustárból, és szerelemből, aztán hazajött Herceg, vacsiztunk és most írok.

Mikor aludtál utoljára a padlón?
Szilveszterkor, Szőkefiúnál. (Ezt most új álnév, megtartom.)

Hány óra alvásra van szükséged?
Végtelen.

Mindig reggelizel?
Egy ideje igen, pedig általános és középsulis időkben csak hétvégén kezdtem így a napot.

Gyorsan eltelnek a napjaid?
Mondhatni. Ez a félév így a két szigorlat előtt például utolérhetetlenül rohan. Én szerencsételen meg üldözöm.

Mit csináltál múlt éjjel?
Tanultam békákról, aztán megpróbáltam elolvasni a macskát, de a koponyát már nem volt erőm elolvasni, úgyhogy inkább aludtam.

Hány éves leszel a következő születésnapodon?
Húsz.

Az azonos vagy ellentétes neműekkel jössz ki jobban?
Mostanában mindkettő.

Az oldaladon alszol?

Igen. Néha nem.

Szoktál híradót nézni?
Ha otthon vagyok, mindig, ha Pesten, akkor rádióban hallgatom meg, ha pont akkor van bekapcsolva.

Hogy szerezted valamelyik hegedet?
Műtéttel.

Ki volt az utolsó személy, aki felbosszantott?
A kisgyerek és a mögötte nyomuló nagymama, mert mért nincs annyi eszük, hogy megvárják, amíg az emberek leszállnak a villamosról? Hát belerohan a gyerek a könyökömbe! Normális?!
Ja meg az az idióta, aki kitalálta ezt a csudafőzőlapot!

Szeretsz valakit?
A barátaimat mind szeretem, de szerelemmel csak Herceget.

Melyik oldalát rajzolod először a szívnek?
A vena cava anterior dextra et sinistra után közvetlenül a jobb pitvart (atrium dextrum).

Milyen színű a hajad?
Barna.

Milyen a vértípusod?
Emberi, normális. Buta kérdés, én vércsoportot kérdeznék, egyébként B, Rh+. Az MNO oszályozást és a sok másik félét nem tudom, na nem mintha szokták volna használni.

Kivel akarnál 24 óráig összekötve lenni?

Herceggel. Mondjuk ez majdnem meg is valósul, úgyhogy inkább az 5 legjobb barátnőmmel.

Milyen pletykát terjesztettek már rólad?
Nem tudom, hozzám nem jutott el.

Szereted a sárgarépát?

Igen. Na mi a hézeg hapsikám?

Mit csinálnál, ha beragadnál egy liftbe?

Pont olyan remek élmény lenne, mint amikor észreveszek egy....
De lehet hogy nem izomgörccsel reagálnék, csak szimplán pánikba esnék, és félnék, hogy elfogy a levegőm és melegem van, és nem jönnek a szerelők és nincs térerő, és csak egyre idegesebben kapkodnám a levegőt, amíg el nem fogy.

Bele vagy zúgva valakibe?
Igen. De mintha ezt már mondtam volna...

Mi az, amit mindig is akartál?
Megtanulni az Anyukámtól mindent, ami az önállósághoz kell, és hogy büszke legyen rám.

Sokszor hordasz feketét?
Előfordul. Volt anno egy fekete-korszakom. Szerettem.

Felnőtt vagy?
Hivatalosan igen, és talán már tényleg. Egy felnőtt szeretheti a rajzfilmeket, ugye? És szerethet játszani, ugye?

Hol vannak a legjobb barátaid?
Miskolcon és Debrecenben.

Le vagy barnulva?
Hófehérkéből meg Hamupipőke lett. Világítok, mint a szentjánosbogár.

Tévéfüggő vagy?
Nem. Havonta max 4 alkalommal jutok tévéközelbe, akkor sem ragaszkodom hozzá.

2011. április 4., hétfő

Tanárbetegség

Nincs az az isten, amiért én főfoglalkozású tanár legyek! (Még jó, hogy nem is készülök annak.) Imádok tanítani, de 2 órás majdnem folyamatos beszélés még az én torkomnak se esett jól. Most jövök csak rá, hogy az én Anyukám egy hős, amikor szombatonként a levelezősöknek reggel 8-tól du. 1-ig beszél, néhanap meg duplaműszakban reggel8-tól este8-ig, és mégsem megy el a hangja.
(És kezdem kicsit megérteni a régi tanáraimat, vagy legalább azt az egyet, aki elég sokat hiányzott, többnyire hangszálgyulladás miatt.)

2011. április 3., vasárnap

Tavi tavasz

Körbesétáltuk a Feneketlen-tavat, és megtaláltuk a kacsát, a teknőst, a molnárkát, a békát, a galambot, a verebet, a halat meg a rengeteg szemetet.

2011. április 2., szombat

Tanárnéni

Hirtelen lett két tanítványom, föcit és bioszt tanítok nekik. Egyelőre csak az egyikükkel volt órám, és hihetetlen, hogy mennyit tudok beszélni társadalom- és gazdaságföldrajzból annak ellenére, hogy 3 éve láttam utoljára földrajzkönyvet.
Hihetetlen, hogy az a sokminden, amit anno gimiben tanultunk bioszból, milyen mérhetetlenül kevésnek tűnik az egyetemi szinthez képest.

BestOf

Van nekünk egy kedves növényszervezettan tanárbácsink, aki mindig összegyűjti az aktuális zéhákból a legérdekesebb elírásokat, mellébeszéléseket, zavaros részleteket, stb., majd közzé is teszi.
Ennek mintájára szerintem ideje lesz elkedzenem összeírni a saját hibáimat, leginkább állatszervezettanból, ugyanis olyan orbitális baromságokat tudok írni/rajzolni, hogy magam sem hiszem el.
Egy kis ízelítő annak, aki kompatibilisnek érzi magát ehhez:
-XIII. agyideg (nyilván a VIII-ra gondoltam...)
-a diaphragma ránézeti képébe nyilván a tracheát is belerajzoltam, mert hát mi más menne át rajta?!
-békakeresztmetszeten a gerincpszlopot minden gond nélkül belerajzoltam a testfalizomztba
Jó kacagást!