Victor Wooten

Kedd este, A38, ultramegagigaszuperjó koncert. Nem nagyon vagyok járatos az ő munkásságában, tudom, hogy basszusgitáros, meg láttam már a jútyjúbon és ennyi. Ja meg a tesóját, akinek a hangszerekről elég érdekes elképzelései vannak. Meg az akkordokról, a harmóniákról, a pengetési módokról és a hangszer elhelyezéséről is.

Szóval a csávó ilyen egészen elmebeteg hangszereken játszik, ezért mikor megláttuk, hogy most rendes gitárt hozott, egészen meglepődtünk. Aha, csakhogy a gitárnak nem volt feje. Ja, jó. Aztán mikor nyomott rajta egy szólót... Először ilyen wtf hangokat rakott egy akkordba, de azért látszott, hogy ezt direkt csinálja, meg hogy nem a hangszer hamis. Aztán elkezdett énekelni. Először csak bőgött, nyöszörgött, vagy mit is mondjak, utána jött az I miss u babe, na az [miss] volt, erős, csücsörítős, nyílt sss. Aztán egyszercsak lett ebből az őrületből egy őrülten jó bulis dal, ahol már a zenekar is beszállt. Már nem emlékszem, hogy ebben a dalban, vagy egy másikban talán, de a fickó egy egészen tébolyodott áll-leesős szólót nyomott, de olyan gyorsan, hogy követni nem lehetett. Zseni ez a jóember is, csak beszélni nem tud, mert az ő szavaiból szinte semmit sem értettem.

Na de a csávó, ez a Victor srác, ez... kezdjük azzal, hogy olyan tisztán beszélt, hogy minden szavát értettem, de még a dalszövegeket is! Két hangszert használt a koncerten, de az egyiket talán csak két dalhoz használta, az egyik az egy lassú, szép dal volt, amiről azt mesélte, hogy a lányának írta az ő szép szemeiről, a másik pedig a koncert vége volt, amikor lenyomott egy laza 25 perces magánperformanszt.

Volt egyébként és egyáltalán nem mellékesen egy énekes lány is. Külsőre semmi különös nem volt rajta, mondjuk a pólója nem tetszett, de szuperjól énekelt. Sajnos stílusmeghatározásban nem vagyok túl jó, de ilyen jazzének lehetett. Néha kicsit Christina Agueira-s volt, ha ez nektek mond valamit (nekem se sokat), de zseniális volt ehhez a zenéhez. A kedvenc részem az egész koncertből az az volt, amikor csak ketten voltak a színpadon, ez a lány és Victor. Nem volt se dob, se gitár, mégis mindkettőt kitűnően tudta helyettesíteni a basszusgitár.

A másik kedvenc részem azok az elemek voltak, amikor jó kis táncos témákat játszottak, és mindenki énekelt. A srácok ilyenkor többnyire csak vokáloztak, de volt olyan is, amikor Victor énekelt csak. Ennek a srácnak még a hangja is a helyén van, erről pl nem is tudtam.

A harmadik kedvenc részem pedig az volt, amikor az egyik Victor-szóló úgy épült fel, hogy először pengetett-ezt azt, végül egyetlen hangot megtartva, majd azt loopoltatva arra elkezdtett játszani. Aztán ehhez hozzáadott még két alaphangot, és ezekre játszott rá. Aztán volt egy olyan rész, amikor egy ilyen tü-rü-rü-rümm volt - remélem hallottátok a fejetekben -, ezt rögzíttette a loop-pedállal, majd ezt mögétűzött hangokkal egyesével építette tovább. Komolyan az ész megáll, annyira jó volt.

 A dobosról még nem beszéltem, ő is nagyon ügyes volt, bár a dobhoz aztán végképp nem értek, de a feje nagyon szimpi volt. Mosolygós kopasz. A szintisről sem beszéltem még, ő nem tett rám túl nagy benyomást, mert eleve nem vagyok jó barátságban a szintivel, másrészt a koncert elején többször használt fuvola-hagzást és az nekem nagyon nem jött be. Vagy szerezzenek egy ügyes fuvolistát, vagy használjon másik szinti-hangzást, mert az elég béna volt. Neki is volt egy szólója, ami eleinte nem nagyon tetszett, aztán valamivel jobb lett. Mentségére szóljon, a közönség nagyon hálás volt, amikor a srácról kiderült, megtalult néhány szót magyarul.

A pozitív koncertélményhez egyébként az is nagyban hozzájátszott, hogy a közönség nem volt részeg, nem ugrált, nem lökdösődött, és egészen sokan voltak a 40 fölöttiek. Annak ellenére, hogy elvileg teltház volt, nem éreztem teljesen összenyomva magam. Néha nagyon meleg volt, néha meg éreztem, hogy van valami légkondi, úgyhogy nem volt vészes.

Nagyon jól éreztem magam, úgy örülök, hogy elmentünk meghallgatni őket!