Tegnap este, valamikor 9 óra után fúrás hangját lehetett hallani. Aztán mégegyszer, és elmúlt.
Aztán később, amikor már rég elfelejtettük, erőteljes beszédet hallottunk a folyosóról. Olyan veszekedés-félét. Kinéztem az ajtó kukucskálóján, és kiderült, hogy valamelyik lakásból van itt két nő, ők veszekednek a velünk szembeni lakásban lévő férfival és nővel. Az idős panaszos nő nagy hangon adta tudtára a lakóknak, hogy náluk kisgyerek van, akinek aludnia kellene, de ebben a nagy hangzavarban nem tud aludni, és egyébként is benne van a házirendben hogy ilyenkor nem szabad, meg hogy ők napközben dolgoznak és este végre pihennének és mit képzelnek ők egyáltan. Az itt lakó nő azzal próbált védekezni, hogy ők is egséz nap dolgoznak, és ezt most muszáj voltak megcsinálni, de már abbahagyták, nem lesz többé ilyen, és nem győzött bocsánatot kérni. Erre az idős nő továbbra is erős hangnemben közölte, hogy rendben van, DEHAMÉGYEGYSZER!!! ilyen lesz, akkor rendőrrel fog jönni. Aztán elmentek; az idős nővel (aki szerintem a nagymama lehetett), volt egy fiatalabb nő is (gondolom az anyuka), aki - miután a nagyi előrement - még kedves, nyugodt hangnemben váltott pár szót a védekezni próbáló nővel. Az ő beszédét már nem nagyon értettem (ő ugyanis nem üvöltött este 10-kor, mint az idősebbik), de gyanítom a nagyi hirtelen haragjáért kért elnézést.
Nem értem az embereket.
1. Szögezzük le, a nagyinak tényleg igaza volt, a háznak van egy szabályzata, a bejáratnál lévő üzenőfalon is el lehet olvasni, amiben tényleg benne van, hogy mettől meddig lehet ilyen munkálatokat végezni. Én sem voltam először biztos abban, hogy fúrást hallok, mondván ilyenkor csak nem csinálnak ilyet.
2. Általában, ha valaki felújításba kezd, vagy ilyesmi, illik kirakni egy papírfecnit a bejárati ajtóra, az üzenőfalra, vagy a liftbe, hogy ezeken a napokon zaj lesz, tessék ezzel számolni. Nem tudom, hogy most új lakók költöztek-e ide, vagy felújítanak, vagy csak valamit átalakítanak, esetleg egy új bútort akartak most összerakni, de nem biztos, hogy tudtak volna róla előre szólni. Egyébként megjegyzem, amikor a mi új bútoraink megérkeztek, mi is este kalapáltuk be a szegeket, mert akkor volt rá alkalmunk.
3. Ha valami problémád van a szomszéddal, és ez ellen azonnal tenni akarsz valamit, akkor miért nem az az alap, hogy átmész, becsengetsz, és nyugodt hangnemben elmondod a problémádat. Ha a másik hárít, és bunkó módon reagál, akkor lehet határozottabban fellépni, de ez sem feltétlenül jogosít fel arra, hogy viszonzásul még parasztabbak legyünk. Ha meg tök normálisan reagál, például elnézést kér, vagy megpróbálja helyretenni a dolgokat, akkor miért kell üvölteni vele?
Mi is jártunk már úgy, hogy nekünk szerettek volna szólni valami miatt, de ezzel nem hozzánk, hanem a gondnokbácsihoz fordultak, és ő mondta nekik, hogy tessék szépen személyesen velünk kommunikálni. Ilyen óvodásokat...
1 megjegyzés:
...amire aztán kaptunk egy ajtóra ragasztott levelet, mint személyes megkeresés. amire persze már csak levélben illett válaszolni :)
valami olyasmit próbált mondani védekezésképpen a nő, hogy azért kellett most fúrniuk, hogy ne essen a fejükre a valami. csak az idősebbik hölgy ezt nem igazán hallotta meg, mert el volt foglalva azzal, hogy veszekedjen. tíz után, úgy, hogy lazán lehetett hallani bent a lakásban.
Megjegyzés küldése