Végre átszenvedtem magam ezen a Copperfield Dávidon, régen fájt már ennyire 400 oldal, és most tudtam meg, hogy ez a könyv csak a teljes regény első fele!!!
Nem olvastam még Dickenst korábban, de a nevét hallottam már, a Karácsonyi ének, a Twist Oliver, ezek mindenkinek ismerős címek. Voltak elvárásaim ettől a névtől.
Nem tetszett benne az, hogy
- terjengős: egész mondatokat ismétel fölöslegesen, olyan megjegyzéseket tesz, amire semmi szükség, mert teljesen érthető a nélkül is. Ebből fakad aztán egyfajta
- gyerekes stílus: a történetet E/1-ben mondja el; úgy kellene ennek lennie, mint egy felnőttkori visszaemlékezésnek. Ehhez képest nagyon sokszor olyan érzésem van, mintha maga a gyerek mesélne a nyilvánvaló, fölösleges megmagyarázások miatt.
- összefüggéstelen: a könyv maga egy történetfolyam, ahol nincsen kapcsolat az egyes epizódok között. Volt például egy karakter, akinek valami furcsa I.Károly-problémája volt, amit ő maga sem értett, ez egy megoldatlan rejtély volt a könyvben. Az egyetlen konkrétum az volt, hogy a királyt 1649-ben fejezték le, és ez úgy volt tálalva, mintha ennek a számnak jelentősége lenne, ez egy kiindulási nyom lenne. Aztán később ez az 1649-es szám szerepel máshol is a könyvben: az egyik fiú szerint ennyi évig tartana a tanáruknak befejeznie a készülő szótárát. Remélhetnénk, hogy a számok azonossága valamilyen jó kis kalandot szül, de nem, ez a sztori itt félbeszakad (igaz el sem kezdődött) és később semmilyen utalás nincs sem egyik, sem a másik esetre. A könyv olvasása során végig azt éreztem, hogy összefüggéstelen, hogy a sztori teljesen lineáris, nincs sem előre, sem visszautalás, az eseményeknek, azok kívül, hogy egymást követik, és megvan közöttük az érthető átvezetés, nincs közük egymáshoz.
- unalmas: Az összefüggéstelenség és a terjengősség egészen unalmassá teszi a könyvet. Amikor azt hiszed, hogy na, most beindul a sztori, és felfokozott figyelemmel várod, hogy mi fog történni, akkor kiderül, hogy semmi...
- "ez de szar!" - kiáltottam fel magamban a könyv utolsó soránál: azzal végződik ugynis, hogy a lány, akit kisgyerekként ismert meg, és akibe beleszeretett, és aki mellett gondolataiban, emlékeiben valahogy mindig kiartott, eljegyzését ünnepli azzal a fiúval, akikkel testvérként nőttek fel. (Nem voltak testvérek, csak árvaságuk miatt egy családban neveledtek.) Aztán megtudtam, hogy ez nem is a teljes egész történet volt.
- nevek magyarosítása - ez természtesen nem írói és nem is fordítói hiba, ez a kor hibája. Egyébként Ottlik Géza fordításában olvastam a könyvet.
Most fel kéne sorolnom, hogy mi tetszett a könyvben, de sajnos meg kell elégedni itt annyival, hogy aki velem ellentétben képes arra hősi tettre, hogy végigolvassa a Gyűrűk urát, az nyugodtan belevághat ebbe a könyvbe is, annyira nem lesz rossz, mint ahogy én itt leírtam.
4 megjegyzés:
Ne ijesztgess a Gyűrűk urával, épp most döntöttem el, hogy el fogom olvasni :-)
A Gyűrűk urát és a hozzá kapcsolódó könyveket én kifejezetten szerettem. Ne riadj vissza tőlük! (Mondjuk azt elismerem, hogy A szilmarilok nem éppen könnyű olvasmány.)
Nem rossz az a Gyűrűk Ura valóban, csak valahogy el kell jutni az utolsó könyvig, amihez pedig meg kell tanulni ügyesen átpörgetni azokat a hosszú oldalakon át elhúzódó részeket, ahol csak mennek és szenvednek, hogy mennyit kell még menniük -- és amiket a filmben egy helikopteres, táj feletti elrepüléssel fél perc alatt megoldanak :) Többször elaludtam rajta, mint egy híján az összes tankönyvemen az egyetem alatt, összességében mégis tetszett, ráadásul egy csomó mindent csak ezután értettem meg a filmből. Ja, és pont egy fokkal gyerekesebb a nyelvezete annak is, mint amit a film alapján várna az ember.
Főleg azért, mert az egy mese, gyerekeknek.
Megjegyzés küldése