2013. február 28., csütörtök

Csütör

Tegnap este sikerült újra hozzáférnem a gépem grafikus felületéhez.

Ma hosszú, gyönyörű tavaszi nap volt.
Biofizikán Reynolds-szám volt, érdekeseket tanultunk.
A gráfos órán az átlagéletkor a múlt óráhaiz képest alacsonyabb volt, cserébe megjelent egy eléggé hippi-kinézetű srác, meglepődtem rajta.

A diffegy ea-on remekül szórakoztunk. Voltak lineáris elsőrendű egyenletek,  aztán nem lineáris, de arra visszavezethetőek. A Bernoulli egyenlettel nem volt baj. De aztán jött valami Ricatti. Elkezdtük,  bevezettük x helyett a z-t, írtunk sokat, jó bonyolultakat, már át se láttam, aztán eljutott egy pontra a tanár, és azt mondta: tehát most látjuk, hogy így nem jutottunk sehová. Ezen sokan meglepődtünk, de a tanár elkezdte az új módszert, miszerint inkább y-t cseréjük ki v-re. Ez is jó sokáig tartott, sokan már nyűgösek is voltak, hogy sose fogunk a végére érni. Aztán a végére értünk azzal, hogy újra nem jutottunk sehová, visszakaptuk a kvadratikus alakot. Felhördült a terem... Jó, jöjjön a 3. lehetőség. Kezdtem arra gyanakodni, hogy ennek az egyenletnek nincs is egyszerűsíthető megoldása, csak akkor meg ugye miért taglalnánk mégis. De a harmadik lehetőséggel se jutottunk tovább. Ekkor jött a 4. lehetőség, itt szerintem már mindenki elvesztette a reményt, de végre sikerült eltüntetni az elsőrendű tagot, és nyertünk. Ezzel véget is ért az óra.

Az egy órás szabadidőmben elmentünk Herceggel egy játékboltba, ahol rengeteg féle játék van, a többségről még sose hallottam. Herceg itt kapott 5 szép k6-ot, és visszamentünk az egyetemre.

A szerkvizsg. óra azért rossz, mert a tanár tök unottan beszél, ráadásul sugárzik róla, hogy nem nagyon érti a dolgokat. Szerencsére korábban már valamennyire tanultam azokat a módszereket, amikről a mai órán szó volt.
Próbált arról beszélni, hogy spektrofotometriánál kihasználjatjuk, hogy a fehérjék kb. 200-240 nm-en erősen abszorbeálnak, és ez az amidkötések miatt van. Egy srác megkérdezte, hogy nem peptidkötés? Vagy ez a kettő ugyanaz? A tanár ezen nagyon meglepődött, pislogott kettőt, aztán a peptid szót is felírta a táblára. (Egyébként közben megjegyezte, hogy ez biokémia, és már nem igazán emlékszik erre a kötésre, de az aminosavak között van. Basszus 4 betűt kell hozzá megjegyezni és egy elég könnyen megjegyezhető sorrendben elhelyezni...)
Aztán az energianívók Jablonsky-sémáját próbálta elmondani, több-kevesebb sikerrel. Ezzel nekem egyébként semmi újat nem mondott, mivel növényélettanon (!) tanultuk (a fotorendszerek működéséhez tartozó bevezető volt), és a növényélettan könyvben kiválóan le van írva. A bácsi annak idején olyan szépen mesélt erről, hogy ittam minden szavát, annyira tetszett. Ez a fickó meg valami borzalom. A növélettan könyvben egyébként a FRET módszer elméleti háttere is kiválóan le van írva, amit a fickó szintén nem tudott normálisan elmondani. Szerintem róla még sokat fogok panaszkodni, de szerencsére a félév második felében már egy másik előadó lesz, remélem ő értelmesebb.

Nincsenek megjegyzések: