2013. február 20., szerda

Szénnano

Tegnap volt egy tök jó órám. Ezt azért lehet ilyen magabiztosan megállapítani, mert az óra vége előtt 10 perccel néztem rá először az órámra, és akkor se azért, mert már nagyon untam magam, hanem mert azt hittem hogy még csak az óra felénél járunk, erről akartam meggyőződni. 

Az órának az a neve, hogy Szén nanoszerkezetek. Elég jól hangzik, nem? Egyelőre csak a grafit- és gyémántszerkezetről beszélgetünk, aztán majd lesznek a nanocsövek, az lesz a legjobb. Most még bevezető résznél tartunk, a grafit és gyémánt szerkezetének elektronszerkezeti vonatkozását néztük meg, gyakorlatilag az sp-hibridizációkról volt szó, meg a degenerált atomi pályák felhasadásáról, és hogy ezeken a sávos szerkezetűvé váló szigma és pi pályák hogy töltődnek fel elektronokkal, meg aztán hogy lesz ebből szigetelő/vezető, átlátszó/fekete anyag. Nem mentünk bele a mély atomfizikai részletekbe, de azért bővebb volt, mint amit eddig tanultam ezekről. Bár a nagy részét ennek is a gimiben tanultam meg, és elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy ennyire pöpecül megtanították/megtanultam anno a ezeket a dolgokat.

1 megjegyzés:

Koppany írta...

Jááá, ilyen óránk nekünk is volt :D