Konferenciák

Akár vannak értelmes eredményeink, akár nincsenek, ennyi hónap munka után ideje megturnéztatni a működésemet. Ma leadtuk a jelentkezésemet a Bolyai Konferenciára, ami márc. 22-23-án lesz, feltéve hogy elfogadják az absztraktom alapján a jelentkezésemet. Ugyanilyen feltétles módban lesz április végén az Eötvös Konferencia, amire hétfő a jelentkezési határidő, és oda kicsit bővebb absztraktot várnak. A kettő között félúton, április legelején lesz a TDK konf, amire a jelentlezésem elvileg rendben van.

Csodás szerdák

Eltelt másfél hét az új tanévből, én pedig jószerint még semmi érdekeset nem meséltem Nektek erről. A hétfőmet elmeséltem, ott van statisztikus fizika meg termodinamika. Ezek kötelező tárgyak, ennyit elég is tudni róla. Illetve a termodinamika előadáshoz még annyit, hogy
1. a bácsi nagyon lassan, megfontoltan beszél, múltkor tíz percig csavarta a mondatokat mire sikerült kinyögnie hogy "hő".
2. én örülök neki, hogy fontolva haladunk, csak biztos vagyok benne, hogy félév második felében a bácsi átkapcsol max sebességbe és azok elég durva órák lesznek.

Na de a ma, a szerda, ó a szerda, ezek csodás-csodás napok lesznek!
Ma volt megtartva az első óra a Bioanyagok című tárgyból. Az első negyed óra után úgy éreztem, hogy ezért a tárgyért jöttem erre a szakra! Hogyha tudtam volna, hogy ilyen van, akkor azonnal itt keresek témát! Egy szimpatikus tanárnő tartja az órát, megjelenésében nagyon hasonlít az egyik zeneiskolai szolfézstanárnőre, a kettő közül is arra, amelyiket szerettem. Az órán olyan anyagokról fogunk tanulni, amik alapvetően szervetlenek, viszont élő szervezetben vagy élő anyaggal akarjuk használni. Monjuk a kontaktlencse, vagy egy vérvételes fiola, vagy egy csípőprotézis, vagy bármi más, ami élő anyaggal kerül közvetlen kapcsolatba. Ezen az órán szó lesz anyagtudományról, felületek fizikájáról és kémiájáról, és nyilván biológiáról. A legszebb kombináció amit el tudok képzelni. Ha nem jön be a szakmától való teljes elfordulással járó tervem, akkor oda fogok menni ehhez a tanárnőhöz, és meg fogom kérdezni, hogy akkor én ezt most hol csinálhatom, mert ez a legjobb biofizikus dolog, amit el tudok képzelni.

Aztán este van egy órám a tanárok tanárával, aki fehérjékről mesél nekünk. Mesél, mert nem száraz rizsát nyom, amit majd szórul szóra meg kell tanulni és nem látjuk a hasznát, hanem csupa érdekes dolgot mond, amit valamelyest már eddig is tudhattunk, de ő úgy mondja el, hogy az egész egy csodának tűnik. Tulajdonképpen az is, csak ő már ezzel a tudattal alszik el minden nap, nekünk pedig az újdonság erejével hat. Olyan dolgokról beszélgetünk, amik teljesen jogosan vetődhetnek fel, és sokan gondolkoznak ezeken a kérdéseken, de az egyetemi képzés során annyira átugranak ezek fölött, hogy mi nem is érezzük a késztetést, hogy feltegyük őket. Pedig ha ezt mind megtanítanák, mennyivel színesebben látnánk a fehérjék és molekulák világát! Attól olyan jó ez az óra, hogy a tanár nagyon egyszerű, teljesen hétköznapi hasonlatokat hoz fel, és ahogy magyaráz az olyan nagy tudást rejt a háttérben. És nem csak szakmabeli tudást, hanem az egész világnézetét, és mindenféle más ismeretet. Ezt az embert akkor is tudnám órákig hallgatni, ha nem érteném amit beszél, de az egészben az a legjobb, hogy értem, és elgondolkodtat.

Érdekes belegondolnom egyébként, hogy én erre az egyetemre egy elég erős háttérrel jöttem. Szerintem nekem sokkal alaposabb volt a tudásom bioszból, mint az évfolyam 90%-nak, és a kémiai hátteremre sem panaszkodhattam, mivel egyetemen ezeket a tárgyakat is nagyon könnyen tanultam. Ennek ellenére szakkollégistaként azt tapasztaltam, hogy - ekkor ugye első éves voltam - nagyon keveset tudok. A bioszos előadásokon rendszeresen ültem ott úgy, hogy hát ez biztos nagyon érdekes lenne, ha akár egy kukkot is értenék belőle. Ezek elég negatív élmények voltak, nem is mertem vállalkozni arra, hogy mondjuk egy TDK-ra elmenjek hallgatóságnak. Egészen addig, amíg a mostani helyemen bele nem jöttem a labormunkába, teljesen dilettánsnak, laikusnak, inkompetensnek éreztem magamat. Amikor valaki a kutatásáról mesélt nekem, akkor próbáltam bólogatni, mintha érteném, közben meg nem is értettem semmilyen módszert. Mostanra sikerült hozzáértőbbnek érezni magamat, magabiztosabban tudok beszélni ilyen témákról. Ez a két imént említett tárgy speci, és tényleg annak is vannak szánva, vagyis érdekességnek, tudásbővítésnek. Mára már felnőttem a feladathoz, hogy ezekben a beszélgetésekben részt vegyek, értelmes hallgatóság legyek, és már nem csak megérteni próbálok, hanem kérdezni is.

Elektrontömeg

Megjelent az Indexen egy cikk, azzal a címmel, hogy Pontosították az elektronok tömegét. Bemásolom ide a cikket úgy, hogy aláhúztam benne bizonyos dolgokat, csak hogy segítsek megkeresni a hibákat.

1. Oké, a szövegértés mindig kibillentett a lelki egyensúlyomból, de rögtön a legelső mondatot én úgy értelmeztem, hogy az új érték 13-szor pontosabb az eredetinél, vagyis hogy bővítették az tömeg ismert tizedesjegyeinek számát. Nem tudom rendesen megfogalmazni, de semmiféleképpen sincsen értelme. Valójában az a mérés, amit végeztek, na az 13-szor precízebb (feltételezem ennyivel kisebb a mért értékek szórása vagy ilyesmi lehet).

2. Szerencsére (!) az eltérés egyáltalán nem jelentős. Hát EMBER! Érted te azt, amit ide leírtál, Jaózsi?! Hát ha nem lenne jelentős, akkor hagyhatták volna úgy is, ahogy van, nem?! Az eltérés kicsi, de igenis jelentős. Számoltam én már olyan számokkal, ahol azt hittem, hogy 3 tizedesig bőven elég számolni, aztán kiderült, hogy ha 6 vagy 8 tizedesig írom ki akkor ilyen böszmenagy lesz az eltérés. Ilyen atom / kvantumfizikai szövegkörnyezetben még a 20. tizedesjegybeli változásnak is van jelentősége, de még mennyire!

3. Ó igen, azt valahogy elfelejtették leírni, hogy akkor most mégis mekkora a tömege.

4. Áh, hogy tömeg... atomtömeg?? Mióta van az elektronnak ATOMtömege?! Az elektronnak elektrontömege van, a protonnak protontömege, a neutronnak neutrontömege, ezekből pedig mindenféle elemre és azok mindenféle izotópjára adódik egy atomtömeg. Megjegyzem ezek nyugalmi tömegek, bár annyira pro majd csak a következő félévben leszek, hogy erről is tudjak nyilatkozni. Mindesetre meggyőződésem, hogy az atomi tömegegységben kifejezett elektrontömeg nem nevezhető az elektron atomtömegének. Meh!

5. FORRÁS! Ember, ha leírsz valamit, akkor írd oda, hogy hol olvastad! Először azt írod, hogy a Nature-ben számoltak be az új eredményről, aztán azt mondod, hogy az MTI írja, aztán pedig "mondta a német tudós". Csakhogy az "atomtömeg" miatt annyira gyanús volt nekem az az utolsó mondat, hogy rá akartam keresni az eredeti leírásra. És ekkor a majom hatalmasat csobbant a vízbe, ugyanis megtaláltam ám azt a cikket, amit ez a jóember itt bizonyos mondantokat kihagyva, másokat szinte tükörfordításban (!) prezentált nekünk magyar nyelven. A cikket a LifeScience írta meg, s az utolsó mondat így szól:
">>The electron mass will be a key input parameter for these experiments.<<"

Nem az elektron atomtömege Jaózsi, ezt még a német tudós se mondta! Aztán annyira kétségbeestem, hogy magyarul kerestem rá arra a kifejezésre, hogy az "elektron atomtömege". És ekkor mit látok? Kaptam találatot az elektrontömegre, az atomtömegre, és rengeteg friss magyar találatot "az eletron atomtömege" kifejezéssel, ami mind-mind ezt a cikket tartalmazza. Szóval végülis nem tudom, ki volt az első, de az biztos, hogy valaki megtalálta ezt a cikket, lefordította magarra, hibásan, és ezt aztán szépen más újságírók itt-ott saját szájuk ízére alakították, hogy ne mindenhol ugyanaz legyen leírva, de azért tudományosnak tűnjön, és most ez terjed a világban.

Nyeh.

Egy jegyet kérek!

Annyira gáz, hogy Budapesten ilyen problémák nehezítik az emberek életét, miközben én Miskolcon egész életemben ehhez a rendszerhez votlam hozzászokva, és érdekes módon nálunk működik. Budapest sokkal nagyobb, sokkal több ember utazik, sokkal több az egyszeri utazó, de akkor is meg lehetne ezt valahogy oldani. Én nem tudom mit csinál egy közlekedésmérnök, de elnevezése alapján szerintem egy ilyen problémát nekik kellene megoldani.

Mire jó a házasság

Nagyon örülök annak, hogy egyik előző postomat ilyen örömmel és egyetértéssel fogadtátok. Az egyik olvasói levélben* M azt kérdezte, nekem mi a véleményem a házasság kontra-érveiről, például arról hogy "ilyen fiatalon nem kéne házasságot kötni" vagy hogy "ez csak egy papír".

A házasságokban, válásokban, élet-összekötésekben és szétválásokban mindig vannak trendek, hogy ilyen fancy szóval éljek. Ma a statisztikai átlagok szerint a nők a húszas éveik végén, a férfiak pedig harminas éveinek elején házasodnak meg először. Ezt én azzal magyarázom, hogy a fiataloknál nagyon hosszúvá vált a "gyerekkor", vagyis hogy még egyetemista korukban, 18-25 évesen sem függetlenek a szüleiktől. Értem ezt elsősorban a lakáskérdésre és nyilván a pénzforrásra. Itthon a fizetések és az árak nincsenek túl jó viszonban egymással, arról nem is beszélve, hogy a MNB kb. havonta csökkenti a jegybanki alapkamatot, tehát gyakorlatilag alaptőkéből nem lehet befektetés és vállalkozás (/kockázatvállalás) nélkül hasznot termelni, sem félretenni. Így aztán az egzisztencia megteremtése nehézkes folyamat, és mire összegyűlik a megfelelő tőke a közös élet elkezdéséhez, az emberek már a harmincas éveik közelébe kerülnek. Ilyen körülmények között teljesen természetesnek hat, hogy a fiatal korban megkötött házasságon meglepődnek az emberek. Mivel a mai trendek szerint a házasságok jelentős része végződik válással 5 éven belül, szintén természetes, hogy óvatosságra intik a fiatal, házasodni készülő párokat. Valószínűleg azok kiabálnak leginkább az ilyen házasságok ellen, akik vagy saját vagy szülei, vagy sok imerősének páldáját látja maga előtt. Igen, én is azt érzem, hogy a rossz példából van több.

Most, hogy ilyen jól leírtam a jelenlegi helyzetet, és mindenki megnyugodott, hogy a fiatalon való házasság tényleg megfontolandó, szeretném, ha mindenki felidézné a nagyszüleit, a dédszüleit és történelmi ismereteit. Nem kell az arab világig vagy Indiáig elmennünk ahhoz, hogy bőven találjunk példát a fiatalkori házasságra. Az én Nagymamám például azt hiszem 20, 22 és 23 éves volt, amikor Anya és a testvérei megszülettek. Természetesen ekkor már házasságban élt. Sajnos én ennél többet nem tudok a felmenőimről, de ez is tökéletes példája annak, hogy még a 20. században is az volt a normális, az volt az elvárás, hogy az ember lánya 16-20 éves korában férjhez menjen. Ha ez nem történt meg, akkor az szégyen volt mind a szülőknek, mind a lánynak. Ha most visszamennénk az időben mondjuk 80 évet, akkor lehet, hogy rám megvetve néznének az emberek, amiért lassan 23 éves leszek, még nem házasodtunk össze és nincs gyerekem. M-re pedig milyen büszke lenne mindenki, hogy lám, 16 évesen már jegyben járt.

Érdekes lenne elgondolkozni azon, hogy vajon úgy 50 év múlva, amikor a mi unokáink lesznek annyi idősek, mint mi most, akkor náluk mi lesz a "szokás"...

A másik kérdés, hogy a házasság csak egy papír, vagy több annál. Több, egyértelműen. Itt van néhány érv, ami a "papír" mellett szól.
1. Akik komolyan gondolják az együttlétet, olyannyira, hogy szeretnék hivatalossá tenni az ő közös életüket, és a hangsúly itt a közösön van, akkor a legjobb választás a házasságkötés.
2. A házasság "szentség". Oké, nekem ez vallási értelemben nem jelent semmit, de tényleg úgy gondolom, hogy ez az együttélésnek egy magasabb szintje. Itt még nagyobb az egymással szembeni felelősségünk. Amíg valaki a barátom, vagy párom, addig mások számára "még semmi sincs veszve". Ez így vicces, de tényleg így van, itt még el lehet kacarászni ezeken a dolgokon, egymásra lehet kacsintani. Nem, már itt sem ér megcsalni a másikat, az soha sem ér, de itt még van lehetőségünk meggondlni magunkat. A házasságkötéskor viszont teljessé válik az összetartozás. Ezzel mások számára is jelezzük, hogy a szándékaink egyértelműek, csak egymás iránt, senki más felé, és itt már másoknak is tisztelnie kell minket, együtt, egy párként.
3. A "papír" igenis számít. Képzeld el a szituációt, hogy tök jól tudsz angolul, majdhogynem anyanyelvi szinten beszéled, csak lusta vagy nyelvvizsgázni, mert az csak egy papír, az nem kell. Aha, csak így nem adják ki a diplomádat, amiért néhány éven át az egyetemen vergődtél. Vagy elvégzel elég sok tantárgyat az egyetemen, már alig hiányzik valami az abszolutóriumhoz, és azt mondod, hogy már nagyon akarnál dolgozni, nincs kedved befejezni a sulit, papírod nincs. A munkaadód meg azt mondja, hogy oké, én elhiszem hogy okos vagy, és kellenél nekem, de csak akkor tudlak felvenni, hogyha hivatalosan is igazolod a végzettséged, vagyis hogy te ezt elvileg is tudod. Ugye-ugye, hogy a papírok fontosak?
3. Mocskos anyagiak: a jelenlegi adórendszerben azt hiszem megéri a házasságot választani és a gyerekeket ilyen közegben nevelni. De akik csak az adókedvezmény miatt akarnak összeházasodni, azok... hát, ilyet is lehet. Ha meg valaki a várható örökség miatt akar házasodni, akkor meg pláne számít a papír.
4. Ha mégis megtörténik a válás, akkor a gyerekek felügyeletéről vagy megegyeznek, vagy rosszabb esetben a bíróság dönt, mindenesetre ilyenkor szerintem egyik fél sem léphet le mindenfajta felelősségvállalás nékül. Nem tudom, papír nélkül ez hogy megy, én -mint gyerek- egészen különleges helyzetet képviselek ebben a témában.

Érvek a papír ellen. Be kell valljam, itt is csak pénzügyi és jogi érvek jutnak eszembe.
1. Könnyebb a válás. De tényleg, ha valaki azért nem akarja a házasságot, mert fél, hogy válás lesz a vége, az minek van együtt a másik emberrel?
2. Megmarad a vagyoni különállás. Szakításkor mindenki viszi ami a sajátja, nem kell jogi utakat járni, nem kell válóperes ügyvédet fizetni. A másik titokban felvett hitele nem száll ránk, meg ilyesmi.

Hm, kifogytam az érvekből.

Van egyébként a bejegyzett élettársi kapcsolat is, mint opció, erről viszont nagyon keveset tudok.

Nnna, hát "röviden" ennyi.

Szerintem házasodjon mindenki akkor, amikor idejét érzi, amikor a házasságkötés gondolata biztonságérzetet ad, amikor nem fél a helyzettől, nincs oka a váláson gondolkozni és amikor felelősen lehet ezt megtenni. A házasság komoly dolog, komoly következményei vannak, amiket ha vállal az ember, és kitart a párja mellett egész életében, akkor semmi baj nem lehet.




* Nagyon jó érzés ám leírni ezt, még sose volt ilyen. Bár lenne még több! Kérdezettek tőlem mindig nyugodtan. 

Rugrats

A wikipédia legtanulságosabb cikke evör.

A hosszú kapcsolat titka

Volt most a házasság meg esküvők meg nagycsaládok meg csodás családi sztorik hete, és a Kossuthon tematikus programok voltak. Ez adja az alkalmat most arra, hogy leírjak egyetlen dolgot, ami szerintem egy kapcsolatban a legfontosabb. Íme, a hosszú párkapcsolat titka:


*dobpergés*

* még egy perces néma dobpergés*

BESZÉLJETEK!

*Ba-Dumm-Tsss*


Tényleg. Szerintem a kapcsolatok 90%-a azért megy tönkre, mert a két ember elfelejt egymással kommunikálni. És nem csak arra gondolok, hogy mi minden nap mondjuk egymásnak, hogy szeretlek, mert nem ez a legfontosabb, (nálunk mondjuk nem telik el nap e nélkül), hanem hogy tényleg mindent meg kell beszélni. Azt is, hogy ki mit ebédelt, ki mit hallott-látott a rádióban / interneten, hírekben, hogy mit kell venni a boltban, hogy mikor menjünk angolórára, hogy milyen színű ruhákat mossunk, hogy volt-e galamb / rigó / cinke, hogy milyen jó rollerezni, hogy mi a holnapi menetrend. És ebben semmi eröltetés nincs, mert nem az van, hogy
- Mi volt ma melóban?
- Semmi.
Hanem ilyenkor Herceg 20 perces élménybeszámolót tart, elmondja az összes problémáját, hogy most éppen mit melyik cégtől kéne rendelni, melyik számítógépen milyen konfiguráción mit kéne cserélni, hogy kéne jól működnie a kísérletnek, megbeszélés volt, egész nap elfoglalt volt vagy épp alig volt dolga. Én pedig végighallgatom. Egy csomó mindenhez nem is értek, amiről ilyenkor beszél, de meghallgatom, mert ez a legtermészetesebb dolog kettőnk között. Ha nem mondaná el, ha soha nem beszélnénk ilyenekről és magában tartaná ezeket az élményeket (akár pozitív, akár negatív), akkor szerintem az teljsen meggyengítené a kapcsolatot. Én el szoktam mesélni hogy mit tanultam a suliban, hogy milyen kísérletet csináltam, hogy mi lesz holnap, hogy miért nem jók még mindig az eredmények, hogy miket beszéltem meg a főnökkel, vagy hogy már megint nem volt benn. Ezeket pedig ő hallgatja meg, pedig valószínűleg nem tudja, mit jelent összerakni egy dialízispuffert, és mi baj lehet, ha a hidegszobában +4°C helyett +16°C uralkodik, de mégis meghallgat, mert ha én ezekről a dolgokról nem tudnék vele beszélni, akkor máshoz kellene fordulnom, vagy magamban forralnám fel az eseményeket, és megint eltávolodnánk egymástól. Ezek a párbeszédek pedig olyanok, hogy a mesélő nem feltétenül vár reagálást, tanácsot vagy megoldást a másiktól. Csak puszta odafigyelést, és egy megértő mosolyt. Vagy kettőt. Meg egy ölelést. És egy csókot. Ugye, mennyire könnyű?

Figyelem! Az élmények el-nem-mesélése szorongást, depressziót, rossz hangulatot, kedvetlenséget okoz.

A kapcsolatot érdemes abban a pillanatban befejezni, amikor a kommunikáció megszakad. Amikor nem lehet elmondani a másiknak az élményeinket, és amikor a másik nem mesél semmit. Ha magában akarja tartani, az azt jelenti, hogy nem bízik, és egy bizalmatlan kapcsolat nem vezet sehova. Lehet, hogy valakinek nehezére esik elmondani valamit, mindannyiunknak vannak olyan témái, amiről egyszerűen rossz beszélni, de ezeket is el kell mondani, különben felemészt.

Értem én, hogy "ebben a mai világban" a felszínes kapcsolatok a divatosak, ahol elmegyünk moziba aztán szexelünk, de ezekből lesz a veszekedés és a szakítás.

Ezek után már csak egy dolog marad: beszéljetek az érzelmeitekről. Egyáltalán nem csak az egymás felé való érzelmekről beszélek, hanem bárki mással kapcsolatosan is. Mondd el bátran a párodnak, hogy akivel ma beszélgettetek, az milyen szimpatikus volt, mert sokat mosolygott, vagy épp milyen ellenszenves volt, mert folyamatosan illetlen megjegyzéseket tett. Vagy meséld el, hogy láttál egy vidám kisgyereket, aki tök cuki volt, meg kiabáló embert, akitől megijedtél. Hadd, hogy megismerjen a másik. És közben kérdd, hogy a hasonló élményeit mesélje el ő is.

Az a legtökéletesebb egy kapcsolatban, ha a beszélgetés spontán jön. Ha nem kell gondolkoznod azon, hogy mit is kéne mondani, és közben mindenre fogékony vagy, amit a másik mond. Ha valami nem tetszik, mondd el! Különben később csúnya vége lesz.

Osztom itt az észt, nagy a pofám, pedig életemben egyetlen komoly kapcsolatom volt csak, az is tart lassan 5 éve, ami az életem kicsit több, mint egy ötöde. Hm?
Elismerem, én nem csak egy fiút, hanem egy legjobb barátot, egy lelkitársat és egy hozzá járó nagyon kedves családot kaptam a sorstól. És bármilyen meglepő, mi beszélgetéssel kezdtük a kapcsolatot - akarom mondani az ismerkedést. Nem házibulival, nem mozival, nem szexszel, hanem beszélgetéssel. Ajánlom nektek is.

Restaurant Day

Ma Restaurat Day volt, ezért elmentünk reggelizni Herceg egyik munkatársához. Csuda dolgokat lehetett ott reggelizni, én például tortillába tekert baconös gombás omlettet ettem. Zseniális kaja, egyszer majd én is csinálok ilyet.

Vacsorára itthon én is kitettem magamért, bár csak kettőnknek - mi nem vártunk vendégeket. Kicsit feltorlódtak az elképzelések, mert az utóbbi napokban nem úgy jött ki a főzés kirtmusa mint terveztem, úgyhogy amit most főztem abból talán még szerdán is fogunk enni.
A menü:

Vacsora:
- tárkonyos csirkeraguleves
- spagettiszósz penne rigate tésztával
Desszert:
- rozsos zabkeksz

És végül a kenyér. Ezt már csak reggel fogjuk megkóstolni.

Luft

Háhááhá, ömm.. igen.

Péntek

Reggel vettem bérletet, és voltam boltban is, majd majdnem írtam egy posztot arról, hogy milyen fantasztikus teljesítmény tőlem az, hogy itthonhagytam a bevásárlólistát, mégis mindent megvettem, amit onnan hoznom kellett. Később kiderült, hogy valami lemaradt, még szerencse hogy nem csaptam be mindenkit. Együtt ebédeltem egy barátnőmmel, akivel aztán együtt mentünk az óramegbeszélésre, ahol végül 10 embert szerda 5-7-ig időpontra lehetett összeegyeztetni. Innen a piacra vitt az utam, ahol szintén nem sikerült mindent megvennem, de ez nem az áruhiányon múlt sajnos. Ej, Buksi! Hazafelé beugrottam a boltba a kimaradt leves-alkatrészért, majd konstatáltam, hogy már nincs időm kenyeret sütni, mert indulni kell angolra. Felkaptam a rollert és már suhantam is. Aztán találkoztam Herceggel, és suhantunk együtt. 15 perccel hamarabb értünk a célpontba, ezért tettünk még egy kis kört a rollerrel. Egyszercsak 3 lány kanyarodott ki egy utcából rengeteg lufival. Én elgurultam előttük, de még hallottam, ahogy az egyik lány:

- Kértek lufit?

Na, Hercegnek nyilván nem kellett többször mondani, mikor legközelebb hátranéztem, már egy nagy piros szív suhant mögöttem. Mire az épületben felbaktattunk a negyedik emeletre, az összecsukott rolleremre Herceg felkötötte a lufit, és én közben észre se vettem! Ma egy három órás sessiont nyomtunk le. A speaking practice most nem volt annyira jó, azután viszont megírtam a modulvégi írásbeli tesztet. Angol után bementünk abba a cukrászdába, amit a múltkor vettünk észre. Sütizés után hazagurultunk. Ez volt a mi péntekünk.

Am I the only one here, who has stable relationship and thinks Valentine's Day is stupid? 

Maybe I'm not matured enough. Or just too.

Így válassz, ha tudsz

Ez most ilyen hosszú aktuálpolitikai maszlag lesz.

Van egy honlap, a partkereso.hu, ami arra lenne hivatott, hogy bizonyos kérdésekre adott válaszaink alapján megmutassa, hogy melyik pártok programjával mekkora az átfedés, tehát ez elvileg segítene nekünk a voksolásban. Én kitöltöttem ezt a tesztet, és eléggé meglepődtem, hogy a pártok többségéhez 50% körüli egyezést írt ki. Mindemellett elég aljas módon vannak feltéve a kérdések. Nekem azt tanították a Hermanban, hogy a statisztikát mindenki úgy hamisítja, ahogy akarja, az egyetemen meg megtanították, hogy a közvéleménykutatások statisztikái jelentősen befolyásolhatók a kérdések feltevésével.

Szóval arra jutottam, hogy elmesélem nektek néhány kérdésről, hogy miért félrevezető, hátha ezzel elérek valamit. Bármit. Egy kis feleősségtudatot. Egy kis állandó kételkedést. Sajnos vagy nem sajnos, nem értek minden kérdéshez, ezért nyilván csak azokról fogok írni, amihez van néhány értelmes szavam. Hozzáteszem, a kérdések többésgénél nem tudom, hogy melyik párt(ok) programjának részei, ezért mindenféle ilyen behatás nélkül írom amit írok.

Népszavazást kell tartani Magyarország Európai Uniós tagságáról, amely akár a szervezet elhagyását is eredményezhetné.

Ez egy rendkívül hangzatos mondat, ugyanis a nép mindig szereti érezni, hogy valamihez joga van, ezért valószínűleg a válaszadók többsége igennel szavazna erre a kérdésre, anélkül, hogy elgondolkodna a következményein. Én szerény véleményem szerint jelenleg semmi okunk nincs kilépni az unióból. Ettől függetlenül egy ilyen kérdés bizonyos gazdasági és politikai helyzetekben valóban aktuális lehet. Ó igen, és a mondat megfogalmazására visszatérve egy pillanatra: ezt a kijelentést ugyanis értelmezhetem úgy, hogy ez a kérdés aktuális, és valamelyik párt nem akar népszavazást, hanem önként akar dönteni, tehát az igen válaszommal felháborodást fejezhetek ki, miszerint én igen is élni akarok demokratikus jogaimmal, nem válaszommal pedig a döntést a felsőbb hatalmakra bízom. A mondat azonban úgy is értelmezhető, hogy Magyarország Uniós tagságának megtartása a megfontolandó helyzet, és igen válaszommal szeretném, ha megkérdeznének engem, hogy akarom-e az országot az unióhoz tudni, nem válaszommal pedig így jó nekünk ahogy van.

A parlamenti választáson a külhoni, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhassanak.
Ennél a mondatnál számomra is egyértelmű, hogy melyik párt javára van megfogalmazva a kérdés. Szerintem ez egy tökéletes példa lett volna az elemi statisztika órán a kérdés megfogalmazásának problematikájára.
"A parlamenti választáson a külhoni, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is szavazhassanak." -  Igen / Nem / Semleges

"A parlamenti választáson a magyarországi lakcímmel is rendelkező magyar állampolgárok szavazhassanak." -  Igen / Nem  / Semleges 

If you know, what I mean....

A 2006. október 23-i utcai események kapcsán felelősség terheli az akkori rendőri vezetőket.

Na ez meg egy tipikus olyan mondat, hogy nyilván igennel fogsz szavazni. Mert felelőst mindig kell találni. Ha mégis nemmel szavazol, akkor tuti, hogy vagy akkori rendőri vezető vagy, vagy legalábbis elég közöd van hozzá. Visszatérve az előző problémára:
"A 2006. október 23-i utcai események kapcsán az akkori rendőri vezetőket terheli a felelősség." Ugye, mennyire mást jelent? Pedig csak felcseréltem két mondatrészt...

A munkaképes emberek főszabály szerint szociális segélyt ne kapjanak, csak fizetéssel együtt járó közmunkaprogramban vehessenek részt.

Ezzel meg pusztán csak annyi a baj, hogy Magyarországon ez az egész segélyezési rendszer eléggé el van baszva. Már bocsánat, de most sajtószabadságot hirdetek. Mindjárt jön egy másik érdekes kijelentés.

Mindenki, aki nem végez semmilyen munkát, jogosult legyen feltétel nélküli, huszonöt-, ötven-, vagy hetvenötezer forintnyi alapjövedelemre.
Ez a mondat így egy f@szság. Sajnos nem tudok túl sokat a dologról, nekem Anya mesélte el ennek a hírét. Ez a mondat azt sugallja, hogy ha nem dolgozol, akkor csak úgy hozzádvágnak x ezer forintot. Ha meg dolgozol, akkor meg izzadjál vért a pénzedért. NEM. Eddig sem neveztem meg pártot, most sem fogok, talán mert ebben a nagy összevisszaságban azt sem tudom már, melyik pártban kik vannak, de ellenzéki ötlet, ez biztos. Az elképzelés elsőre nagyon meghökkentő, valószínűleg elsőre azonnal elutasítja a többség, de jobban megnézve én elég nagy potenciált látok a dologban. Még nem letisztult, de nagyjából arról lenne szó, hogy minden magyarországon élő embernek (vagy magyar állampolgárnak?) alanyi jogon járna havi valahányezer forint. Mondjuk 40-50. Ez akkor is járna, ha _dolgozik_ az ember, tehát aki dolgozik, az _ezen felül_ kapná a fizetését / nyugdíját / ösztöndíját. Ezzel párhuzamosan a segélyezési rendszert úgy ahogy van eltörölnék, és valami mésfélét vezetnének be. (Szerintem bizonyos jellegű segélyekre vagy támogatásokra mindenképpen szükség lenne, pl. ha valakinek esélye sincsen elmenni dolgozni, pl. mert nincsen keze, meg ilyesmik). Ezzel megteremtődne egy bizonyos fajta "társadalmi egyenlőség", ha valaki épp nem talál munkát, az sem hal azonnal éhen, de ösztönzőleg hat a munkakeresésben, hogy akkor több pénzt fog kapni. Ha pedig valaki megél ennyi pénzből, és így már nem is akar elmenni dolgozni, akkor lelke rajta, ahogy jól esik. Még egyszer mondom, ezt nagyon alaposan át kellene gondolni, és ebből szerintem egy nagyon jól működő rendszert lehetne kialakítani. Ha közgazdásznak tanulnék tuti ebből akarnék írni szakdolgozatot.

Helyes, hogy az állami támogatással diplomázott fiataloknak a támogatott képzés idejével azonos évig Magyarországon kell dolgozniuk, de nem közvetlenül a diplomaszerzést követően.
Na álljon meg a násznép, velem másfélszeres idejű szerződést irattak alá!

Mindent egybevetve, a Nemzeti Dohányboltok rendszerének kialakítása inkább jó döntés volt.

Én nagyon szeretnék találkozni egy olyan emberrel, aki ezzel őszintén egyetért. 

A többfunkciós (például rendezvényközpontként is hasznosítható) stadionok építése jó befektetés a jövőbe Magyarország részéről.

Nem a többfunkciós stadionnal van baj, hanem hogy mennyi, és mekkora pénzből, és miért ilyen hirtelen. Egyébként bizonyára jó befektetés. Felcsúton szép lesz a kilátás. 

Minden ingatlantulajdonosra kiterjedő ingatlanadót kell bevezetni.

Ez is egy remekül megfogalmazott mondat, hát könyörgöm, ma melyik lakástulajdonos nyújtaná a kezét, hogy ő szeretne ingatlanadót fizetni? Mivel nem vagyok közgazdász, nem egészen vagyok tisztában az "adó" fogalmával, ezért számomra az is kérdés, hogy ez egyszeri összeg-e, vagy rendszeresen fizetedő. Előbbi esetben ott van az illeték, ami akkor fizetendő, amikor megveszi a lakást az ember, utóbbi esetben pedig mégis mekkora érték után kellene fizetni az adót, hiszen a lakások ingatlanfelmérők által megbecsült ára és piaci ára között akár több millió forintos rés is lehet, szóval héééémááár hogyvanez?

Az arányos (egykulcsos) jövedelemadó helyett vissza kell állítani a sávos, a különböző mértékű jövedelmeket különböző kulcsokkal sújtó adórendszert.

Ez is egy olyan ostobaság. Anyával beszélgettem erről nemrégiben, mert én teljesen a többkulcsos adórendszert támogattam, nem is értettem, hogy ez az egykulcsos hogy lehetne jó. Aztán Anya felvilágosított, hogy valójában bármelyik adórendszer kiválóan tud működni az adott országban, csak az összes többi adófajtát és segélyeket és járulékokat és illetékeket és illetményeket és minden létező pénzügyi vackot össze kéne hangolni az adott rendszerben. Tehát valójában semmi probléma nem lenne egyik változattal sem, csak a köznép felé nem kommunikálják a többi hátterét a dolognak. Talán mert a többség meg sem értené. Mindig az aktuális kormányt kell szidni, az a biztos. 

Helyes, ha adókedvezményt kap az, aki gyermeket vállal.

Ez a kérdés is az előzőhöz tartozik, ugyanis ebben a megfogalmazásban fel sem merül egyéb kedvezmény lehetősége, pl. a családi pótlék, amit már az egykulcsos adó bevezetése környékén meg is szüntettek. Összetett dolog ez nagyon. Nagyon jó szakembernek kell lenni ahhoz, hogy ezekben a kérdésekben jó gazdasái modellt lehessen kialakítani.

A 2013-tól több lépésben bevezetett rezsicsökkentés időzítését, és mértékét tekintve is jó döntés volt.

Ez is érdekes kérdés, mert a jónép ugye próbál örülni annak, hogy kevesebb a számla, miközben a gazdasági elemzők meg kiabálnak hogy ezt így nem lehet. Én ehhez végképp nem értek, még nem tudom, kinek van igaza, azért remélem, hogy nem megy bele tönkre az ország, és próbálok örülni a kisebb számláknak.

Mindent egybevetve, a paksi atomerőmű bővítéséről szóló megállapodás jelenlegi formájában inkább jó döntés volt.

Rendkívül bájos ez a "mindent egybevetve". A híreket hallgató emberek többsége szerintem csak kapkodja a fejét ebben a nagy sietségben, és hirtelen jött ellenzéki hangoskodásban. Nehéz eldönteni, hogy mi a jó. Mert nem csak azt kell belátni, hogy az atomenergia során keletkező radioaktivitás veszélyes (különben egy atomerőmű egészen tiszta állat), és egy baleset rettenetes következményekkel járhat, meg hogy húdedrága, meg jajazoroszok, hanem azt is, hogy magyarországon nincsenek nagy vízesések (valójában még kicsik se nagyon), a megújuló energiaforrásoknak (szélerőművek, napkollektorok) sajnos nincs akkora hatásfokuk, hogy kis területen alkalmazva gazdaságosan működjenek. Termálvíz remekül használható fűtésre, de nem olcsó a kitermelése, a házakba való bevezetése (?), azokat a szép szélerőműmezőket pedig igen csak nagy területen kellene elvetni. Akármelyik megoldást választjuk, óriási költséggel jár egy gazdaságos rendszer kiépítése.

Sulinap

Na, voltam suliban. Király volt. Azzal kezdődött, hogy statfiz-en megkérdezte a tanár a közönséget, hogy tanultunk-e már kvantummechanikát, valószínűségszámítást és mechanikát. A többiek mondták, hogy előbbi kettő köv. féléves tárgy, atom-kvantum (a QM elődje) volt előző félévben. Ők tanultak mechanikát, és végülis én is, csak nem azt, amit ők. Így ültem ott csendben meghúzva magam a bő 100 ember között, hogy ééén ugyan egyiket se tanultam mééég, de majd lesz valahogy.

Amúgy nem ezzel kezdődött a dolog, mert azzal kezdődött, hogy rollerrel gurultunk Herceggel suliba/melóba. Jó volt nagyon.

A statfizen egyébként szó volt fázistérről, konfigurációs térről, és dobozba zárt részecske pattogásának mintázatáról, és ennek 2 szöggel jellemezhető metszetéről. Nofene, hát nem mondom, hogy tanították ezt nekem korábban, de azt hiszem, értem...

A termodinamika előadás előtt találkoztam egy fizikus ismerősömmel, le is ültem mellé. Egyszercsak felfigyelt arra, hogy a teremben van a fizikusok kémiatanára, aki ugyan mit keres itt, és épp kitol a teremből egy kocsit rajta demonstrációs eszközökkel. Oké. Megérkezett a mi tanárunk is, elkezdődött a termo ea, úgy 20 perce tart az óra, amikor egyszercsak BUMMM egy nagy dörrenés hallatszik a szomszéd teremből. Egy pillanatra megdermedtem, ránéztem a srácra nagy kerek szemekkel, ő pedig elmosolyodik: "áh, csak a kémiatanár :D"
Ja, jól van akkor... A következő 2 percben még füleletem, hogy nem hallom-e fejvesztett menekülés és tűzjelzés hangját, de nem. Úgy tűnik, direkt volt. A termo ea második felében volt nálunk is demonstráció, de nem volt különösebben érdekfeszítő.

Volt még ma egy termo gyakom is, amit egy srác tart, valószínűleg doktorandusz, de annyira kis kölyökfejű, hogy kicsit feszélyezett az érzés, mintha egy 16 éves gyerek tartaná az órát. Amúgy szimpi a srác, próbálja elmagyarázni a dolgokat, és papíron kinyomtatva behozta nekünk az órai feladatokat. Ez tök jófej dolog tőle.

Délután hazagurultunk Herceggel, csudajó volt. Este átjött a főbérlőnk, hozott nekünk új ágykeretet, mert ők épp költöznek, és néhány dolog emiatt megújul nálunk. Hamarosan lesz nálunk egy nagyobb mosógép és egy új, forgótálcás mikró. Tökjó lesz ez is.

Elszoktam

Amióta dolgozom, pontosabban amióta van más rendszeres elfoglaltságom a sulin kívül, miközben egyre kevesebb a tanórám, elkezdtem annyira elszokni a sulitól, hogy most egészen bambán ülök, és azon gondolkozom, ilyenkor mit is kéne csinálni. Az előbb például arra gondoltam, hogy ideje lenne összeírnom az órarendemet, meg felírni hogy mi hol lesz... De hova is kéne ezt felírnom... Jaaa, hogy füzet is kéne! Még jó hogy nemrég vettem, amikor az angoltanfolyamot elkezdtük. Most pedig az jutott eszembe, hogy kéne magammal vinnem kaját ebédre. Egészen elfelejtettem, hogy is szoktam ezeket megoldani.

Ha holnap nem fog esni az eső nagyon, akkor rollerrel megyek. Ma olyan jót rollereztünk az angolórára menet/jövet!

STOP

Itt egy kép, ezen felvázolom a helyszínt. Mester utca. A világos nyilak az autók közlekedését mutatja, a sárgák a villamosokét. Balra a Nagykörút felé, jobbra a Haller utca felé lehet közlekedni. Utóbbi esetben az autósoknak nincs külön sáv, a villamossíneken kell közlekedniük. A jobb felső sarokban azt hiszem bárhonnan jönnek az autók, csak a körút felé lehet továbbhaladni. A két kék négyzet a villamosmegállót jelző táblák. Amikor a spárba megyek a jobb oldali, visszafelé jövet a bal oldali zebrát szoktam használni.

És íme a szori. 

A lenti képen a nagy sárga villamos épp megérkezik a megállóba. Bori ekkor lila rombusznak álcázva magát odaér a zebrához. Bori azt hiszi, hogy mivel a villamos épp az ajtóit nyitja, az biztosan nem fogja elütni őt, ezért elindul a zebrán.

A villamos elé érve megálltam, előredőlve próbáltam a villamos mögé pillantani, nehogy onnan érkezzen a meglepedés, erre nagy swunggal az a nagy piros kockaautó zzzjjuummm elhúz az orrom előtt. A piros kereszt jelzi a helyet, ahol óvatosságomnak köszönhetően _NEM_ lett halál(közeli) élményem. Mikor felfogtam, hogy a balra haladó sávból is jöhetnek jobbra az autók, amiket én nem láthatok, ezért visszaálltam a járdára. A villamos bezárta az ajtóit és elhaladt előttünk. Előttünk, merthogy időközben mellém ért egy láthatóan lassan közlekedő néni. Ahogy a villamos ütközője is elhaladt előttünk, megpróbáltunk lelépni a járdáról, ámde jött egy autó az ő megfelelő sávjában. Lassított, ez igaz, de közben láttam, ahogy a szélvédő mögött két kezét széttárva "mivanmá', menjetekmárbazdmeg" arckifejezéssel sugallja, hogy ő bizony nagylelkűen megadja nekünk az elsőbbséget. Közben a néni mellett egy idős bácsi is elindult, én pedig eljutottam a szemben lévő villamos padkáig. Ez viszonylag biztonságos hely a megállásra, de azért ijesztő, amikor gyakorlatilag a zebra közepén áll az ember, és mindenki előtte akar elmenni. Ilyenkor érezni a feszültséget az autósok között, akik először eldöntik, hogy melyiküket engedik előre, majd a kiválasztott még azt is megfontolja, hogy átengedi-e a szegény zebra közepén ácsorgó gyalogost, vagy sem. Én meg ilyenkor úgy állok ott, hogy "bocsi, bocsi, jaj már itt se vagyok, nehogy 5 másodpercre megtörjem az autózás ritmusát". Nem, kibaszottul nekem van elsőbbségem, és rohadjon meg az öszes tapló aki a szembesávban közlekedik és egyébként is az összes, amelyik nem lassít, ha zebrát lát. Baszódjatok meg mind. És még én kérek elnézést.

3szó

Tudjátok, van az a kép, amin rengeteg betű van és sok szó van benne elrejtve, és az első 3 szó amit észreveszel az igaz rád. Meggyőződésem, hogy ebben a szóhalmazban csak pozitív jellemzők vannak felsorolva, majd megnézem jobban is, de az első 3 szó amit megtaláltam:
ész
elme
jószívű

Ügyintézéses

Voltam a TO-n, ahol leadtam a tárgyelfogadási kérelmes papírkámat. Ebben a félévben volt egy szabválként felvett tárgyam, amit szeretném ha a kötválba számítanának be. Ez azért lenne jó, mert akkor
- a tavaszi félévben letudom az összes kötvál tárgyat és már csak kötelezők maradnak
- nem kell kifizetnem 2 kreditet amit egyrészt véletlenül vettem fel, mert elszámoltam a dolgokat, másrészt milyen jó hogy felvettem, mert tök sokat okosodtam tőle.

Ma elindult a szakdolgozat bejelentési folyamat is, hamarosan regisztrálva lesz a témám, akkor röviden leírom ide is, hogy mire kell számítani.

Amúgy az Anyukám felhívott ma kora délután, hogy a postaládába be volt dobva egy postai értesítő cetli, hogy valami csudahivatalos okiratom érkezett. Anya nem tudta elolvasni a cetlin a feladót, és kérdezte, várok-e valamit. Nem vártam én semmit, de felhatalmaztam az átvételére és kibontására. Aztán este megint felhívott, hogy volt a postán, átvette, és az Oktatási HIvatal írt a rezsicsökkentés nevében, hogy állami össztöndíjas hallgató lévén, az állam 400.000 forinttal szponzorálta a tanulmányaimat. Köszi, Viktor, köszi, Rózsi!

Nehéz a választás

Beszélgetjük ezt az esküvő dolgot minden oldaról. Hol legyen, hányan legyenek, ki az, akinek nem biztos hogy a vacsorán is jelen kell lennie, ki az, akinek muszáj, tulajdonképpen hány koszorús lányom lesz, és egyáltalán kik lesznek azok, ki lesz a tanúm. Nagyon nehéz szelektálni az emberek közül, és ez olyan hülyén is hangzik, mintha azt kellene eldönteni, hogy eléggé barát-e vagy sem, én pedig ilyenkor azt mondanám, hogy persze, jöjjön, hiszen kedvelem őt, csapatba illik, és kiderül, hogy a pénz annyira nem vet fel minket, hogy mindenkinek tudjunk adni enni-inni. A "kiválasztottakról" (é. koszorús lányok és tanú) már eddig sem tudtam dönteni, és bár korábban a lehetőségek közül nem tudtam dönteni, most meg lassan a lehetőségek hiányában nem tudok dönteni. Lassan már senkiről sem tudok semmit, és én nem akarok olyan emberek között szépnek lenni, akik nem adnak nekem boldogságot bármikor máskor. Szomorú ez, és esküvő előtt nem lenne szabad szomorúnak lennem. Hogy szervezzek esküvőt, ha az egyszeri esemény mindenkit jobban érdekel, mint én magam bármikor máskor.