A hosszú kapcsolat titka

Volt most a házasság meg esküvők meg nagycsaládok meg csodás családi sztorik hete, és a Kossuthon tematikus programok voltak. Ez adja az alkalmat most arra, hogy leírjak egyetlen dolgot, ami szerintem egy kapcsolatban a legfontosabb. Íme, a hosszú párkapcsolat titka:


*dobpergés*

* még egy perces néma dobpergés*

BESZÉLJETEK!

*Ba-Dumm-Tsss*


Tényleg. Szerintem a kapcsolatok 90%-a azért megy tönkre, mert a két ember elfelejt egymással kommunikálni. És nem csak arra gondolok, hogy mi minden nap mondjuk egymásnak, hogy szeretlek, mert nem ez a legfontosabb, (nálunk mondjuk nem telik el nap e nélkül), hanem hogy tényleg mindent meg kell beszélni. Azt is, hogy ki mit ebédelt, ki mit hallott-látott a rádióban / interneten, hírekben, hogy mit kell venni a boltban, hogy mikor menjünk angolórára, hogy milyen színű ruhákat mossunk, hogy volt-e galamb / rigó / cinke, hogy milyen jó rollerezni, hogy mi a holnapi menetrend. És ebben semmi eröltetés nincs, mert nem az van, hogy
- Mi volt ma melóban?
- Semmi.
Hanem ilyenkor Herceg 20 perces élménybeszámolót tart, elmondja az összes problémáját, hogy most éppen mit melyik cégtől kéne rendelni, melyik számítógépen milyen konfiguráción mit kéne cserélni, hogy kéne jól működnie a kísérletnek, megbeszélés volt, egész nap elfoglalt volt vagy épp alig volt dolga. Én pedig végighallgatom. Egy csomó mindenhez nem is értek, amiről ilyenkor beszél, de meghallgatom, mert ez a legtermészetesebb dolog kettőnk között. Ha nem mondaná el, ha soha nem beszélnénk ilyenekről és magában tartaná ezeket az élményeket (akár pozitív, akár negatív), akkor szerintem az teljsen meggyengítené a kapcsolatot. Én el szoktam mesélni hogy mit tanultam a suliban, hogy milyen kísérletet csináltam, hogy mi lesz holnap, hogy miért nem jók még mindig az eredmények, hogy miket beszéltem meg a főnökkel, vagy hogy már megint nem volt benn. Ezeket pedig ő hallgatja meg, pedig valószínűleg nem tudja, mit jelent összerakni egy dialízispuffert, és mi baj lehet, ha a hidegszobában +4°C helyett +16°C uralkodik, de mégis meghallgat, mert ha én ezekről a dolgokról nem tudnék vele beszélni, akkor máshoz kellene fordulnom, vagy magamban forralnám fel az eseményeket, és megint eltávolodnánk egymástól. Ezek a párbeszédek pedig olyanok, hogy a mesélő nem feltétenül vár reagálást, tanácsot vagy megoldást a másiktól. Csak puszta odafigyelést, és egy megértő mosolyt. Vagy kettőt. Meg egy ölelést. És egy csókot. Ugye, mennyire könnyű?

Figyelem! Az élmények el-nem-mesélése szorongást, depressziót, rossz hangulatot, kedvetlenséget okoz.

A kapcsolatot érdemes abban a pillanatban befejezni, amikor a kommunikáció megszakad. Amikor nem lehet elmondani a másiknak az élményeinket, és amikor a másik nem mesél semmit. Ha magában akarja tartani, az azt jelenti, hogy nem bízik, és egy bizalmatlan kapcsolat nem vezet sehova. Lehet, hogy valakinek nehezére esik elmondani valamit, mindannyiunknak vannak olyan témái, amiről egyszerűen rossz beszélni, de ezeket is el kell mondani, különben felemészt.

Értem én, hogy "ebben a mai világban" a felszínes kapcsolatok a divatosak, ahol elmegyünk moziba aztán szexelünk, de ezekből lesz a veszekedés és a szakítás.

Ezek után már csak egy dolog marad: beszéljetek az érzelmeitekről. Egyáltalán nem csak az egymás felé való érzelmekről beszélek, hanem bárki mással kapcsolatosan is. Mondd el bátran a párodnak, hogy akivel ma beszélgettetek, az milyen szimpatikus volt, mert sokat mosolygott, vagy épp milyen ellenszenves volt, mert folyamatosan illetlen megjegyzéseket tett. Vagy meséld el, hogy láttál egy vidám kisgyereket, aki tök cuki volt, meg kiabáló embert, akitől megijedtél. Hadd, hogy megismerjen a másik. És közben kérdd, hogy a hasonló élményeit mesélje el ő is.

Az a legtökéletesebb egy kapcsolatban, ha a beszélgetés spontán jön. Ha nem kell gondolkoznod azon, hogy mit is kéne mondani, és közben mindenre fogékony vagy, amit a másik mond. Ha valami nem tetszik, mondd el! Különben később csúnya vége lesz.

Osztom itt az észt, nagy a pofám, pedig életemben egyetlen komoly kapcsolatom volt csak, az is tart lassan 5 éve, ami az életem kicsit több, mint egy ötöde. Hm?
Elismerem, én nem csak egy fiút, hanem egy legjobb barátot, egy lelkitársat és egy hozzá járó nagyon kedves családot kaptam a sorstól. És bármilyen meglepő, mi beszélgetéssel kezdtük a kapcsolatot - akarom mondani az ismerkedést. Nem házibulival, nem mozival, nem szexszel, hanem beszélgetéssel. Ajánlom nektek is.