Herman!!

Bementem az épületbe, nem tudtam, hová kell mennem pontosan. A portás fogadott, volt egy papírja nevekkel-termekkel-előadásokkal. Közben fentről Hédi néni hangja szólt: "őt be kell engedni!". Úgy örültem neki, fel is szaladtam hozzá, ő kalauzolt el. Hol máshol tarthattam volna előadást, mint a német centrumban, amihez az osztályfőnököm miatt sokszor volt közöm. A NC most a bal oldali folyosó végén van, eléggé eldugva, sosem jártam ott korábban. Van ott egy interaktív tábla, nem is láttam még ilyet, nagyon menő. Hamar összeraktuk a rendszert, és vártam a diákokra. Közben Dudás tanárúr is befutott, aki a - ha jól emlékszem "szervusz királylány" - köszönés után rögtön leszögezte, hogy muszáj vagyok tegezni őt, különben ő is kénytelen lesz kézcsókolomozni engem.
Mindkét előadásomon sokan voltak, 30-40-en. Az első közönséget még megkérdeztem, hogy bioszos és kémia faktos van-e köztük, és mivel rengeteg kéz emelkedett a mogasba úgy döntöttem, ők kapják az én témámat. Nagyon élveztem az egészet. Szerintem 10-esek lehettek, és bár tanár nem volt benn a teremben, csendben voltak, éreztem, hogy tényleg figyelnek, szuper érzés volt.
Egyik előadást sem sikerült 45 percesre kihúzni, de szerintem senki nem haragudott meg, hogy pár perccel hamarabb vége lett. Bízom benne, hogy megértették, amit szerettem volna átadni nekik, bár a második előadásomban nem éreztem magam koherensnek.

Az előadások után minden előadót az igazgatói irodában vártak, jó volt oda "következmények nélkül" belépni. Volt több ismerős is, ennek nagyon örültem (addig ugyanis nem tudtam, hogy rajtam és Koptcheken kívül ki ad még elő). Mindenki kapott helyet, szendvicset, innivalót. Beszélgettünk is, jó hangulatú gyűlés lett belőle. Egyszer kimentem az irodából, és ahogy jöttem vissza, a titkárságon egészen át akartam sietni. A következő jelenet zajlott le:
- Bori?? - gyorsan odakaptam a fejem, Alice néni ült ott, gondoltam jaj de bunkó vagyok, körbe se nézek, nem is köszöntem neki. Odaléptem, erre:
- Ő megtanult olvasni! - aha, akkor ez a Bori pont nem én vagyok.
Aztán később még tisztáztuk a helyzetet, olyan kedves volt ő is.

Tulajdonképpen az egész mai hermanos kalandban azt élveztem a legjobban, hogy bárki akivel találkoztam, olyan örömmel fogadott, hogy tényleg úgy éreztem, hazajöttem. A közös beszélgetős részen meg azt éreztem, hogy ez a tanár-diák közti kölcsönös tisztelet a legjobb, amit ettől a sulitól kaphattam. Az, hogy mi arra vagyunk büszkék, hogy ebbe az iskolába jártunk, és hogy ezektől a tanároktól tanultunk, a tanáraink pedig ránk büszkék, hogy amit itt megtanultunk, azt tovább tudtuk fejleszteni és sikereket tudtunk elérni, A világ legjobb iskolája. A legjobb, evör.