Ma két éve, hogy utoljára láttalak. Akkor annyira megijedtem. Féltem, hogy magaddal rántasz. Nem tudtam, hívsz-e, hallak-e, Érted vagy Nélküled élek-e tovább. Később úgy gondoltam, igaz barát voltál. Volt, hogy úgy éreztem, te voltál az egyetlen igaz barát. Bíztam benned, és ha kinyújtottad volna a kezed, én megfogtam volna, szorítottam volna és nem engedtem volna el. Épp ezért lehet, hogy Te tetted jól. Nem kapaszkodtál, nem láncoltál magadhoz, és nem húztál le Magaddal. Köszönöm ezt Neked akkor is, ha nem is tettél semmit, vagy nem is tudtad, hogy később mennyit segítesz majd.
Ma két éve, hogy utoljára láttalak. Két év nagyon hosszú idő. Nagyon sokat gondoltam rád, sokszor nagyon hiányoztál, és olyankor Te mindig erőt adtál. Egyszer, egyetlen egyszer volt hozzám túl közel a penge. Talán te fogtál vissza. Köszönöm ezt Neked, még ha nem Te voltál is.
Ma két éve, hogy utoljára láttalak. Két év elég rövid idő. Ennyi nem elég ahhoz, hogy elfelejtselek. Tegnap a koncerteken (pl. Depresszió) nagyon sok embert láttam, aki hasonlított Rád, akiről Te jutottál az eszembe. Emlékszem arra, hogy Miattad közel egy évig nem hallgattam ilyen zenét. Minden hang Rólad szólt. Akkoriban úgy gondoltam, színed örökké magamon viselem majd. De Te rávezettél, hogy tovább kell lépni, s ezt meg lehet tenni úgy is, hogy nem feledlek. Rám talán még sok két év vár, de Téged soha, soha nem foglak elfeljteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése