Aerials

Aerials, in the sky

When you lose small mind

You free your life.

Megtanultam basszgitáron! Végigakarom.

Gitárpárbaj 2011

Az a nagy szerencsétek, hogy a barátaitok járnak a koncertjeitekre, és elfogultan mindenki megdicsér titeket, pedig...

szóval az énekeseknek például illik úgy színpadra lépni, hogy tudják a szöveget. Ehhez képest volt itt olvasás bogarászás, a szokásos kamuzás, a mindenkor praktikus trallalalla, de olyat még nem láttam, hogy valaki folyamatosan a másik száját szugerálva olvassa le róla a szöveget.
A vokáléneklés az egyik legnehezebb dolog a világon, legalább is én biztos nem lennék benne ügyes. Ha valaki mégis ilyen vaskarikába vágja a fejszéjét akkor nem árt, ha jól csinálja, vagy legalább úgy kell beállítani a mikrofont, hogy ne kiabálja túl a főéneket. És ha valaki épp azt énekli amit kell, annak meg adjatok egy bekapcsolt / behangosított / normális mikrofont, mert szegény hiába ordítja ki a tüdejét, ha mégsem hallja senki.

Orion? Ez mivót ez?!

Egy zenekarban talán a dobosnak van a legnagyobb felelőssége, mert nincs az a zenész, aki értelmesen tud játszani, ha a dobos össze-vissza kalamol mögötte. Így hát a jó dobos nem felejti el, hogy mi jön, pontosabban nem fekejt ki részeket.

Tudom, nem a Ti hibátok, hogy a billentyűt a leghátsó sarokba kellett beszorítani az erősítők mögé, de így sajnos semmit sem lehetett belőle látni.

Az akusztikus-földönülős dal a legeslegjobb hangulatú jelenség az egész koncerten. Az viszont hátrány, hogy ha egy szólamot csak egy gitár játszik, azt a terem hátsó felében már nem hallani. Próbáltunk hasonlatot keresni arra, hogy a közös éneklésetek mihez hasonlítható. Annál jobb volt, mint ahogy egy focicsapat énekli a meccs előtti himnuszt, de talán egy szerenádozó osztály egész jó közelítés.

Lehet, hogy nehéz megoldani, de a közös dalokban, az épp aktuálisan szólózó emberkék kicsit előre / középre jöhetnének, hogy jó hamar észrevegyük, kit kell nézni.

Azért valami pozitívat is biggyesztek már ide: a Temesvári vasárnap nagyon jó volt, akkor is, ha egyesek szerint a dob nem volt a helyén. A dobverővel súgás a következőnek pedig egy aranyos ötlet. Azt hiszem, mindenki BestOf pillanatként emlékszik majd a Stairway to Heaven altfurulya-duettjére.

Egyébként a közönségeteknek egyáltalán nem az a lényeg, hogy CD-minőségben hallgassanak Titeket, hanem a hangulat, amihez Ti kelletek és senki más. Emiatt a béna post miatt meg senki ne érezze magát megsértve, sőt, inkább ne is hallgassatok rám, nem is értek hozzá, vak ember mesél színekről, úgyhogy csak játsszatok még, és majd jövőre visszatérünk rá.

Újra itt van

Két napja reggel épp a budapesti közlekedési híreket sorolták a rádióban, amikor arra gondoltam, mostmár el tudnám viselni, ha elkezdődne az iskola. Na nem mintha tiltakoznék a maradék 2 hét szünetem ellen, de már hiányoznak a csoporttársaim, egyre többet álmodom velük, és mindig úgy örülök nekik olyankor.

Mondjuk arra az emailre egyáltalán nem vágytam, amiben közzölték velem, hogy az indexem nem egyezik az etr-rel.

Arckönyvek

Amióta a Facebookot használom, megváltozott az életem!

Na jó, nem. De az igaz, hogy az elmúlt két évben a myvip-re és iwiw-re összesen ha 10-szer betettem a lábam. Megvan ezeknek az alapkoncepciója:

1. "jéézusom hogy néz ez ki már megint?!"

2. "na hol is tudok itt belépni..."

3. "már megint csak rendszerüzenetet kaptam (myVipÁgika meg ilyenek)"

4. "ezt még tényleg használja valaki?" vagy "ezt mér' használja bárki is?"

5. X

Euspongia

Van egy új háziállatom. Euspongia officinaisnak hívják, nagyon szereti a vizet, és van szája. Mármint anyukám elképzelése szerint a legnagyobb lyuk rajta a szája, persze ezt az után bátorkodott megkérdezni, miután elcsodálkozott, hogy mért van ezen ilyen sok lyuk. Kíváncsi vagyok, a teknősöm mit szólna hozzá, de lehet hogy nem teknősvérengzés áldozata lenne, hanem őt is belepnék az algák. Egyelőre a fürdőszobában marad.

Országzászló

Augusztus 20-tól Miskolcnak is lett országzászlója. Mikor elkezdték a hely kialakítását, az első lépés az volt, hogy arrébbrakták az addig ott álló szobrot, ami valami munkásmozgalmi emlék, vagy mi a fene. Ez a szobor nagy, robosztus, és szerintem nem valami szép - de nem értek az efféle művészetekhez, úgyhogy inkább nem szólok semmit (még a végén kiderül hogy felbecsülhetetlen művészeti értéke van) - eddig jól elbújt néhány fa mögött. Nekünk viszont országzászló kell, nincs mese, a szobrot arrébb kell rakni, a népkerti szökőkút mellé, mostmár senkinek sem kell keresnie. Részemről nem vágytam különösebben erre a látványra, de azt is megszoktam, hogy a "Sportcsarnokból" Generali Aréna lett, ehhez is hozzászokom majd.

Kissé zavart az is, hogy hirtelen ez lett a legfontosabb, amire pénzt kell költenie a városnak, aztán megtudtam, hogy adományokból épül, az önkormányzatnak nincs köze hozzá. Végül arra jutottam, hogy még így 90 évvel Trianon után is sokak önérzetét sérti, hogy ilyen szép rántotthúsalakú lett az országunk, a köret meg már nem a miénk. Legyen a kedvükért, és a határon túli magyarok kedvéért ilyen csudajelképünk, hátha ezzel jobb lesz a világ.

Aztán elkészültek a talapzattal, 20-án felavatták a zászlót, és a helyzet az, hogy szép lett. Tetszik, tényleg, jó ötlet volt. (Kíváncsi vagyok, mikor jelenik meg rajta az első firka.)

GyárFeszt 2011

Arra jöttem rá, hogy nekem már jóideje a Subscribe a kedvenc zenekarom, úgy mindenfélét beleszámítva, és nem szeretném se a Metallicát, se a Systemet, se senki mást megbántani, dehát ezek a srácok mégiscsak nahát, még akkor is, ha most kifejezetten sokat bénáztak a színpadon, például az Álomtégla dallamát a közönség jobban követte mint a két énekes, pedig még áramszünet sem volt, hogy jól bepálinkázzanak időközben. A Highfly pedig elég funky-s lett, de ez legalább tetszett (bár a CD-verzió akkor is jobb).

Most először láttam-hallottam a Soilwork nevű zenekart. 10 perc elég volt belőlük: igazán zúzós zenét játszanak, amiért kapnak is tőlem egy pirospontot, de sajnos a dallamot nem ismerik és az énekes is csak üvölteni tud, úgyhogy nem raktak szép fészket itt belül.

Kissé csalódást okoztak a patkányok is: Paddyék ugyanis nem szóltak szépen. Az egyik mikrofont skótdudára állították be, úgyhogy amikor a srácnak furulya, vagy amennyire láttam thin whistle volt a kezében, azt bizony semennyire sem lehetett hallani, de a szám vége felé addig addig hangosították, amíg megjelent ez a szólam is (gyakran a harmónikát sem lehetett rendesen hallani). Másrészt sajnos azt kell mondjam (pedig eddig tiltakoztam volna ezen állítás ellen, de igaz), hogy ez a zenekar kicsit olyan, mint egyesek szerint az ACDC - van 3 számuk: jelen esetben egyik a Freedom (ami most valahogy nem nyűgözött le anyira), a másik a Drunken sailor (amit most nem játszottak), az összes többi pedig mind ugyanolyan. (Ezért nem hallgatok Kowát sem, mert elég unalmas az énekdallama.)

Ha egyszer végre az Acélvárosban megnyílik a rocktörténeti múzeum, akkor annak bizony az egyik falán ott lesz az én kezem nyoma is, ezzel pedig letagadhatatlanul világhírnévre tettem szert. Imádjatok, rajongjatok. Még kitűzőt is kaptam érte.

Tömegiszonyom eddig is volt, de csak most tudatosult bennem, hogy nem azért viszolygok az emberektől, mert sokan vannak, hanem attól a tudattól, hogy idegenek hozzám érnek. Függetlenül attól, hogy az illető idős vagy fiatal, csúnya vagy szép... Ez persze nem minden élethelyzetben van így, az egyetemen is elviselem a csoporttársaimat, a buszon sem fakadok sírva, ha ki kell bírni néhány megállónyi tömegnyomort, de még egy idegen gyerek érintése is zavar - mit képzel, hogy belemászik a személyes terembe?! Az egyik koncerten egy kb. velem egykorú lány állt/táncolt előttem, akit alapvetően biztos szimpatikusnak tartanék, és a világon semmi félnivalóm nem volt tőle ott sem, de mégis, ha fél méternél közelebb volt hozzám, már nagyon is zavart. Furcsa dolog ez, szerintem butaság is, de nem nagyon tudok vele mit kezdeni, sajnos nagyon rosszul vagyok összerakva.

Ezeken kívül egyébként én nagyon tudom szeretni a GyárFesztet, még akkor is, ha nem a gyárban van, hanem az egyetemen.

Mik ki nem derülnek

Úgy hozta a sors, hogy ma összegyűltünk páran Verébnél egy kis (néhány órás) figyelemelterelő beszélgetésre, és kiderült, hogy ez nagyon ránk fért már, igazán lemaradtunk egymást illetően egy-két dologról. A nap tanulsága pedig az lett, hogy a csapatunk igen nagy része a mostani körülményeket egyetlen embernek köszönheti, és egyetlen esemény kellett ahhoz, hogy ez mind megtörténjen velünk. Azért lányok, ezt illene megköszönnünk Neki, nem?

Subscribe - Álomtégla

A megteremtett evolúció

Azóta, hogy Darwin megalkotta az evolúciós elméletét, nagyon sok vita forrása lett. Sok követője akadt és mégtöbb ellenzője, sőt, még Darwin sem tudta meggyőzni magát. A kérdés mindig is izgalmas volt, hogy miből lett az élet, hogyan fejlődött tovább, miként kerültünk a Földre, mitől ilyen diverz ez a világ. A genetikusok komoly felfedezéseket tettek, de a választ még mindig nem tudjuk. Egyik tudományos elmélet sem tökéletes, és talán soha nem is fogjuk megtudni.

Az evolúció elméletének legnagyobb ellenzője a keresztény vallás. Persze, nyilván minden olyan vallás, amely valamiféle teremtő Istent tisztel, az elmélet ellen szól. De a katolikus vezetők azok, akik a leghevesebben tiltakoznak és megpróbálnak minden tudományos elképzelést kiiírtani. Abban igazuk van, hogy egyszerűnek és megválaszolhatónak tűnő kérdésekre egyszerűen nincs racionális válasz, és nem lehet mindent a véletlenre fogni. De nekem is van kérdésem, amire még soha választ nem hallottam, talán azért, mert a hitet terjesztők ezt afféle axiómának tartják: mégpedig azt, hogy Isten létezik. Íme az én kérdéseim:

Ki vagy mi ez a bizonyos Isten? Ha valóban létezik, hol van? Hogy néz ki? Azt mondják, Isten az embert saját képmására teremtette. De ha Istennek emberarca van, Őt ki teremtette? Ő hogy jött létre? Ha nem valós, nem kézzel fogható, akkor Ő csak az emberi képzelet szüleménye? Egy gondolat, egy fantázia? Legszívesebben azzal is érvelnék, hogy anyag csak anyagból lehet (nem is gondoltam magamról, hogy ennyire materialista nézeteket vallok), de nem tudom, hogy mi volt a Nagy Bumm előtt, egy erőtér -ha az volt- nem anyag... bonyolult ez már az én pici világomnak.

Ha feltételezzük, hogy az élővilág fajai mind teremtettek, akkor nem aggaszt minket a gondolat, hogy az őslelet-anyagban nem találtunk (még) köztes alakokat. Sokról feltételezzük, hogy az a kihalt faj talán egy másik faj felé mutató átmenetként jelentkezett, de valahogy valakiknek mégis sikerül megcáfolnia. Én viszont most megsúgom, hogy az evolúció nem csak az állatokról szól. A növények is evolválódtak, és erre már bizonyítékok is vannak. (Természetesen a növények sokkal kevésbé képesek a fosszilizációra, épp csak lenyomatokat találni, ezeből is csak feltételezések születnek, és itt is rengeteg a bizonytalanság.)

Az igazságot egyelőre senki nem tudja. Nem szeretném megbántani az istenhívőket azzal, hogy a teremtésben hinni hülyeség, mert nem tudok ellene bizonyítékot mutatni, de nem helyes elutasítani mindent, ami tudományos magyarázatot próbál adni. Az áltudomány és az emberek manipulálása pedig már egy egészen másik téma.

Ajánlom figyelembe ezt a filmet:

http://keresztenyfilmek.com/bizonyitekok/547-az-evolucios-csalas.html

Szülinapok

Íme a hagyományos közös szülinapünneplés, ezúttal Diósgyőrben.

Minden, ami kaja (egész napos grillezés): sülthús - fóliáskrumpli - különleges krumpli - juhtúróval töltött grillezett gombafejek - uborkasaláta - salátátából és hagymából saláta öntettel - gyönyörű torta mindkettőnknek - saslik - csokifondue - házilag gyártott kürtöskalács.

Minden, ami nem kaja: biciklizés oda - harc a kutya és a bicikli között - ajándékosztás - activity - jengle speed - beszálgetés - hintaágyban fetrengés - újabb harca kutya és a bicikli között - biciklizés vissza.

Iiiilllyenjóvolt!

Újabb hasznos tanács lányoknak

Azt mondják, a nők nagy része nincs tisztában azzal, milyen melltartót kellene viselnie, már ami a méretet illeti. Én pedig hozzáteszem: a nők nagy része a megfelelő viseléssel sem törődik, és ez a bejegyzés most ez utóbbiról fog szólni.

Íme a mai elrettentő példa: fiatal lány, narancsszínű ujjatlan felső, a hátán a ruha fölött húzódik a pink csipkesáv.

1. Nem szép, ha a melltartó kilátszik a ruha alól.
2. Even worse, ha a felső és a melltartó színe egyáltalán nem illik össze.
3. Hiba, ha a melltartó hátulja felcsúszik, annak nem kell a vállat támasztania.

Valószínűleg az érintettek ezt észre sem veszik, vagy egyáltalán nem zavarja őket, és nem is gondolnák, hogy vannak, akik ezt észreveszik és szomorúan látják az ilyen divatbaleseteket.

España - 10-11. nap - A hazaút

Délelőtt pakoltunk, kiköltöztünk a házból, és nagyon lassan telt el az idő délutánig, amikor be lehetett rakodni a buszba. 3-kor még kaptunk ebédet, utána indultunk. Természetesen a diákcsoport most is alig akart elférni a buszban, de a tanárnőjük rájuk parancsolt, hogy üljön mindenki oda, ahol idefelé jött. A visszafeléút nyugisan telt, az éjszakát jobban viseltem, mint első alkalommal, és már nagyon vártam hogy hazaérjünk. Olyan béke és nyugalom szállt a buszra, amikor a diákok leszálltak!

Mikor megérkeztünk Miskolcra, esett az eső, de ez már nem változtatott semmit sem azon, hogy hazaértünk épségben, és nagyon jól éreztük magunkat az elmúlt 10 napban.

España - 9. nap - Spanyol vacsiest

Eredeti terveink szerint ezen a napon fürödtünk volna még egyet, de reggel elég hűvösnek-felhősnek látszott az idő, és engem délután sem tudott senki meggyőzni arról, hogy lemenjek a meredek parton azért, hogy tönkretegyem a lábam a kavicson.

A nap lényege a spanyol vacsoraest volt. Egy kis kavarodás miatt mi ketten kicsit mást kaptunk, mint a többiek, vagy legalább is a tálalása más volt. Az előétel a zöldségek összetételében volt más, és abban, hogy nekünk nem jutott rák. Ami azt illeti, ilyen formában nem is vágytam rá, odaadtam volna a Fiúnak, neki azért hiányzott. Néhány olajbogyó is hevert a tányéron, egyet megettem, aztán arra jutottam, hogy a következőt felvágom, mert így túl erős az íze. Amikor kettévágtam, nem igazán értettem, hogy miféle mag van ebben, az csak nem mállik így szét, aztán mikor Herceg felvilágosított, hogy az bizony halmáj a közepén, inkább neki adtam mindet. Volt még a tányéron tonhalhús, ami valamilyen morzsolt-darált kitudjamilyen formában volt, azt hajlandó voltam megenni, de azt a halat, ami egy kis szelet pirítóson hevert, az első lendülettel átadtam. De a zöldségeket megettem mind! Sőt, még tésztasalátát is kaptunk, abból is csak én ettem.

Azt hittük, és arra készültem, hogy főételnek paellát fogunk enni, amiben majd úgyis lesznek tengeri herkentyűk. Az abban lévő rákhúsra próbáltam felkészülni, de nem lett paella, nem lett rák. Lett helyette egészben sült krumpli, egy szép darab csirkehús, két hurkapálcikára tűzdelt sülthúsdarabok, két minivirsli, valamint néhány tonhalkarika. Ezekből mind ettem, csak túl sok volt.

A vacsorához járt még minden asztalhoz Sangría, és valami pudingszerű desszert.

Vacsora után volt még egy kis játék, 4 kijelölt páros versengett, a többiek nevettek, minket pedig megtettek zsűritagoknak. Így telt az utol esténk Spanyolországban.

España - 8. nap - Barcelona

Itt töltöttük el a legtöbb időt és itt láttuk a legtöbb érdekességet, igyekszem röviden összefoglalni.

Az első állomásunk a Sagrada Familia volt. Sokkal nagyobbnak tűnt élőben, mint ahogy a képek alapján elképzeltem. Szép lesz, ha egyszer kész lesz, de legalább olyan sebességgel épül, mint a 4-es metró. Csak kívülről láttuk, nem mentünk be, mert nem volt rá időnk, és amúgy is hatalmas sor állt a bejáratnál.

Barcelonában van egy skanzen, de nem olyan, mint a szentendrei, vagy az ópusztaszeri. Ez egy világkiállításra épült, és egész Spanyolország építészetét igyekszik bemutatni. Nem laknak ott, de tele van kis üzletekkel, kávézókkal, jól érzi magát itt a turista. Az épületek szépek, tiszták, kicsit itáliai hangulatot idéző, de ez biztos csak a mediterrán hatás miatt van. Itt található a Modern Művészetek Múzeuma. Nem túl nagy, hamar bejárható. Ismert művészek (pl. Picasso, Dalí) képei és szobrai is vannak ott, meg néhány nagyon új (2000+) alkotás.

A Güell-park eredetileg a gazdagabb barcelonaiak lakónegyede lett volna, de a túl nagy költségek miatt csak 2 ház épült fel a 60-ból, és az egyikbe maga a tervező, Gaudí költözött be. A pálmafákon szép zöld papagájok élnek szabadon, ott fészkelnek, tőlük hangos a környék. Gyönyörű a kilátás a városra, bár aznap kissé ködbe-füstbe burkolózott Barcelona. Van ott néhány különleges építmény is, oszlopcsarnok, néhány ferde oszlop, különleges színestetejű tornyos épületek, valamint a világ leghosszabb padja, és a Szalamandra-szökőkút - mindkettő csempedarabokból van kirakva.

Az egyik Barcelonai dombról is gyönyörű a kilátás: innen a tengeri kikötőre láttunk rá. Hatalmas teherhajók, óceánjárók "parkoltak".

Benéztünk az olimpiai stadionba. Ebben is csalódtam egy kicsit. Ahhoz képest, hogy 70 ezer ember fér el benne, a belső tere nagyon kicsinek tűnt. Nyilván normális méretű, de én valahogy lenyűgözőbb látványra számítottam.

A barcelonai szabadprogram során bementünk a Dalí-múzeumba. Azt hittük, ez egy kis múzeum lesz, én 2-3 teremre számítottam, és megint tévedtem: kb. 2 órát töltöttünk benn, de az utolsó fél órában, már gyorsan mentünk át a termeken, a lábunk már alig bírta az ácsorgást és totyogva-haladást. Ajánlották nekünk a Picasso-múzeumot is, de mi az ő "művészetét" nem értjük, Dalí viszont lenyűgöz, egyértelmű volt a választás. Itt nem a nagy és híres képei (és szobrai) vannak, de legalább olyan izgalmasak mind.

Innen a Katalán térre mentünk, addig pedig olyan márkaboltok előtt mentünk el, hogy egy divatcica, de még egy normális lány is kapkodva veszi ott a levegőt, és ájuldozik a sok csodától. Mi teljes hidegvérrel kerülgettük a tömeget.

A téren első dolgunk volt megkeresni a Hard Rock Cafét. Eredeti terveink szerint beszereztünk volna onnan egy-két pólót vagy megettünk volna egy fagyit, de olyan elképesztően méregdrága árak vannak ott, ami egy gazdagabb Ny-európai országból érkezőnek megengedhető, de nekünk, csóró magyaroknak csak a nyálcsorgatás marad. Megnézegettük a gitárokat és képeket a falon, aztán mégiscsak lett onnan szuvenír, aminek viszont jobb ára volt így, mintha itthon venné az ember. (Még titok, hogy mi ez, de úgyis kapok belőle a szülinapomra, majd akkor jól meglepődöm és meg is írom.)

Végigsétáltunk a La Rambla-n, benéztünk a piacra is, ahol főleg gyümölcsöt, húsokat, halat és egyéb élelmiszereket árulnak. Mikor ott jártunk, az árusok egy része már bezárt, az embertömeg sem volt vészes, de ez a piac sem nyűgözött le. Sajnálom, utálom az ilyen helyeket. A sétálóutcán 10 méterenkét áll egy-egy sötétbőrű fickó, csipogóval a szájában, meg lehet tőlük őrülni. Vannak mozgásművészek, akik mellett nagy tömeg gyűlik össze, alig lehet kikerülni őket. Vannak kis kacatárusok, virágárusok, mindenfélét lehet kapni, gondolom jó hasznot húznak az ide látogató külföldiekből. Egyébként, ha mégis látunk néhány épületet, akkor azok legalább szépek.

A Colombus-szobrot oroszlánok gyűrűje veszi körül, olyan, mintha a Trafalgar téren lennénk, csak a hatalmas oszlop tetején Colombus mutat a tenger felé (ami egyébként épp az Amerikával ellentétes irány). Innen futottunk még egy kört az Aquarium felé, amihez egy fa szerkezetű hídon át vezet az út. Ez a híd leválasztja a kikötőt a nyílt víztől, ezért ha ki akar menni egy hajó, akkor a hídon megállítják a gyalogosforgalmat, a középső elemet elforgatják, kiúszik a hajó, aztán visszaforgatják a hidat, és mehetnek megint az emberek.

Végül elmentünk a nagy szökőkúthoz, ami egy igazi látványosság. Zenére mozog a víztömeg, hatalmas magasságokba lövik fel a sugarakat és mindeközben gyönyörű színekben pompázik.

Ezzel véget is ért a barcelonai kirándulásunk.

España - 7. nap - Szállj hajóra!

Reggeli után gyalog elmentünk Tossába. Aznap volt ott a helyi vásár. Arra számítottam, hogy tele lesz gyümölcsökkel, ékszerárusokkal, mindenféle különlegességekkel. Ehhez képest elég nagy csalódás volt: volt vagy 1 sornyi gyümölcsös, ahol ugyanolyan gyümiket árultak mint bárhol másutt; a piac többi része pedig a kacatok és a lángosok hiányától eltekintve úgy nézett ki, mint a zsarnai: sok ember, kevés hely, ruhák, táskák, még ruhák, cipők, még ruhák, semmi és semmi érdekesség.

Ezek után inkább csak a város utcáin sétálgattunk, amíg meg nem érkezett a hajó, amivel elmentünk Lloret de Marba, ahol épp az ebédidő ért utol bennünket.

Bementünk egy étterembe, amit ajánlottak nekünk, mert mindig finom és olcsó és szép és minden. Az olcsósággal nem volt gond, ennél alacsonyabb menüárat tényleg nem is láttunk sehol. A széppel sem volt gond, abszolút kellemes hely volt, a pincér is tudott angolul.

Herceg előételnek kagylót választott, de az a zöldséges bigyó ami rajta volt, csak majdnem volt finom - állítása szerint. Én gaspachot kértem. Hercegtől annyi infot kaptam róla, hogy ez egy zöldségleves. Mi sem természetesebb, magam elé képzeltem egy sárgás színű gőzölgő levest tele mindenféle zöldségekkel: répával, petrezselyemmel, zellerrel, esetleg krumplival. Hát elárulom, a gaspacho nem ilyen. Úgy kell elképzelni, mint egy krémlevest, ami narancssárga színű és hideg, emiatt az ízét leginkább a "nem finom" és a "ha már itt van, megeszem" határán lehet elképzelni. A küzdelem során végig arra gondoltam: csak nehogy kiderüljön hogy rákból kagylóból meg mindenféle herkentyűből turmixolták össze.

A főfogás Herceg tányérján néhány halszelet volt főtt krumplival, az enyémen pedig egy hatalmas sülthús sültkrumplival. Önmagában ez még csudafinoman hangzik, de

• nem szeretem a sültkrumplit, Boti viszont nagyon is
• a Fiú nem szereti a főtt krumplit, én viszont nagyon is
• Boti szereti a halat és ízlett is neki, én pedig szeretem a sülthúst, viszont az első amit láttam rajta, hogy csillog rajta az olaj - ennek a látványnak pedig már lassan 2 éve nagyon nem örülök.

Így végül Herceg megette a halszeleteket, megette a hatalmas sülthús kétharmadát, megette a sültkrumpli nagy részét én pedig az ő főttkrumpliját.

Desszertnek ettünk jégkrémet és almáspitét. Amikor Herceg mondta szépen angolul, hogy "applepie"-t szeretne, csodálkozó tekintettel néztem rá, hogy ananászt kér? Régen voltak azok az idők, amikor még tudtam angolul, na.

A menüben kaptunk még bagettet és szomjasak sem maradtunk. Egyébként a bagettről jut eszembe: egészen meglepődtem azon, hogy a spanyoloknál nem is lehet olyan kenyeret kapni, mint nálunk. Azt hittem, bagettet csak a franciák esznek...

Lloretben ezzel el is ment az időnk, alig maradt fél óránk néhány utcácskát megnézni. Utána megint hajóra szálltunk és visszatértünk a kemping partjára.

España - 6. nap - Szabadidő

Szerdán nem volt csoportos program, illetve lehetett volna menni MarineLand-be/ba(?), de mi azt kihagytuk. 20 percre miénk volt az internet, elmentünk boltba, olvastunk, pihentünk. Délután bementünk a tengerbe is. Erős hullámok érkeztek a partra, nagyon vicces volt, hogy felborított és arconvágott és behúzott és kidobott és ringatott. Amíg én napoztam, mert bizony ilyen is volt (bár nem látszik), addig Herceg tett még egy kört a tengerben, és látott halrajt(ot).

España - 5. nap - Girona

Kedden a csoport nagy része elutazott Geronába, vagy ahogy a katalánok írják Gironába. Itt csak két helyet néztünk meg, aztán szabaidőnk volt, végül a diákcsoport kényére kedvére egy plázában kellett eltöltenem két egész órát. Szégyengyalázat.

Eléggé meglepődtem azon, hogy a Sant Feliu-templomban van Szent Nárcisz-szobor, -kápolna, -síremlék, valamint egy fekete-(vagy legalábbis nagyon barna)-bőrű Jézus-szobor.

A szabad programunkban fagyiztunk egyet, mert ott nem úgy adják, hogy kiskanálban kisgombóc, ami belesüllyed a tölcsérbe és keresheted, hanem lapáttal szedik, a tölcsér minden oldaláról terpeszkedik, és alulról kell nyalni, ha nem akarod, hogy az egész kezed olvadt fagyiban ússzon.

A dálutáni plázázás reeendkívül iiizgalmas vooolt. Mondjuk az biztos kalandos volt, amikor az egyik lány otthagyta a telóját és mehetett a rendőrségre.

Ilyen izgalmas nap volt ez.

España - 4. nap - PortAventura

A PortAventura buszjáratával indultunk el egy családdal, aztán útközben több helyen megálltunk, ahol sokan szálltak fel, ezért nagyon lassan haladtunk, már 11 óra is elmúlt, mire bejutottunk. Aki még soha nem hallott erről a helyről, annak elmondom, hogy ez nem egy egyszerű vidámpark, és nem is kicsi: kb. 7 órát töltöttünk el ott, és nem láttunk mindent, nem próbáltunk ki mindent!

Elképesztően jó hely, még én is élveztem, pedig alapvetően vidámparkba be nem tenném a lábam. Vannak mindenféle hullámvasutak, amire nem ültünk fel, mert én az ilyet nem jól viselem, cserébe felültünk a hajóra, amiben teljesen rosszul voltam. Hányingerre számítottam - na az egyáltalán nem volt, de úgy éreztem nem kapok levegőt, remegett kezem-lábam még utána is, soha ilyen borzalmas élményt nem kívánok senkinek. Mondjuk minek ülök bele az ilyenbe, ha még egy egyszerű hintán vagy libikókán sem mindig érzem magam biztonságban. Picibaba koromban is hogy féltem ezektől!

Ami viszont nagyon jó volt, a vizes csobbanás 'Polinéziában'. Volt még a 'Vadnyugaton' két ilyen vizes játék, de oda már a visszaindulás előtt jutottunk csak el, és mindkét helyen legalább 15-20 perces sor állt.

PortAventura viszont nem csak ezekről szól: vannak mindenféle előadások is.

• Láttunk Waikiki-táncosokat,
• a SeaOdyssey-ben egy tengeralattjáróban érezhettük magunkat (3D film + mozgó ülések),
• a madárbemutatón gyönyörű különleges madarak szerepetek egy gyorsanbeszélő fickó vezénylésével, persze semmit nem értettünk, mert spanyolul (vagy katalánul?) beszélt, de a közönség gyakran nevetett és ő maga is jól szórakozott a saját produkcióján.
• 'Mexicoban' a tűz templomában mindenféle tüzes-vizes-hangos-fényes illúzióval játszottak
• végül ami a legjobban tetszett, a BubbleBou-ban zseniális lenyűgöző csodaszép buborékshowt láttunk.

A helyszínek (a Mediterráneum, Polinézia, Kína, Mexikó és a Vadnyugat) nagyon szépek, hangulatosak, már a látványért is érdemes oda elmenni. A kaja marhadrága és kevés, de legalább finom. Rengeteg az ember, de hely még így is van, eszembe sem jutott, hogy mennyire utálom a tömeget. Nagyon jól éreztem magam, tényleg ajánlani tudom mindenkinek!

España - 3. nap - Tossa

Vasárnap szabadnap volt. Reggeli után elindultunk a gyalogúton Tossa de Marba. Volt egy elágazás, ahonnan 3 felé lehetett menni, harmadik próbálkozásra meg is találtuk a helyes utat. Én mondtam, hogy arra kéne menni (tábla jelezte), de Hercegnek a másik irányba volt ismerős. Aztán kiderült, hogy az a szakasz később van. Útközben felmentünk egy kilátóba, ahonnan rá lehetett látni a városra, igazán szép látvány volt.

Tossában szétnéztünk, bementünk néhány boltba, találkoztunk egy magyar eladólánnyal, sétálgattunk az utcákon, nem volt benne sok váratlan fordulat. Vettünk péksütit, ami finom volt, aztán Herceg ebédre megevett egy fél csirkét sültkrumplival és salátával, én meg jól belekontárkodtam. Ő akarta! Később bementünk egy boltba, ahol feltankoltunk Turrónokkal.

Egyébként elég össze-vissza idő volt: mikor reggel elindultunk, kellemesen meleg-szellős időnek ígérkezett. Koradélután már visszaindultunk volna, de nagyon erősen tűzött a nap ezért inkább nem indultunk el, aztán egyszer megijesztettek a felhők, hogy mindjárt esni fog, de nemsokkal később már megint vakított a fény.

España - 2. nap - Hola!

Sokkal, legalább 3 órával hamarabb érkeztünk, mint gondoltam. 10 óra körül elfoglaltuk a szobát, körbenéztünk a kempingben, lementünk a tengerpartra lábatlógatni. A kemping egy dombos részen van, jó meredek a le-fel vezető út, de fentről a kilátás gyönyörű. A lenttel annyi volt a baj, hogy apró kavicsok borítanak mindent, az én talpam pedig ezt nem viselte jól el.

Ez a nap leginkább arról szólt, hogy kialudtuk az út fáradalmait, lábat pihentettünk. Megnéztük még a boltot, vettünk mindenféle rágcsákat, mert a Fiúnak az volt a szíve vágya, én meg őt szeretem. Ő meg hiába mondja, hogy nem szereti az Unicumot...

España - 1. nap - Az utazás

Nem kevés az, amit most el fogok mesélni Neked, kedves Olvasó. Igyekszem rövid lenni. Nem írok le mindent: legyen mit mesélni élő szóban is.

Az utazás napja azzal kezdődött hogy nem feküdtünk le aludni. Hajnali 4-kor indult a busz, 7-kor Pesten még felvettük a csapat nagyobb részét: vagy 40 főnyi iskoláscsoportot. Természetesen nem úgy ültek le, ahogy az ülésrend előírta volna, minket kedvesen bájosan kiszorítottak, persze erre számítani lehetett. Amint felszálltak a buszra, az egyik lány azonnal telefonálni kezdett: "Jaaaj Anya, itt minden rossz! Rettenetes ez a busz, nincs hely, nincs levegő, mindjárt megfulladok, meg vannak itt ilyen... ilyen mások!" Úgy tűnik, nekik nem mondták, hogy nem csak az övék a kétszintes busz.

Útközben nem volt sok gond velük, néha zenét hallgattak hallgattunk a telefonjukról, néha kártyáztak, kiabáltak, nevettek, de ez így van jól. Ha diákcsoport lennék én is pont ezt csinálnám, tekintet nélkül a környezetemben lévő "másokra".

Íme néhány gondolat, ami az út közben fogalmazódott meg bennem:

• Mit keres Heves megyében Hortobágy-tábla?
• Nem tudom, hogy a közlekedési balesetekért mennyire felelősek az út melleti óriásplakátok, de az biztos, hogy nekem, mint utasnak teljesen el tudják venni a figyelmemet, és szerintem egy tapasztalatlanabb sofőr sem tudja kivágni a látóteréből. Az a baj ezekkel, hogy
  a) túl sok van egymás mellett/mögött, és így még akkor is, ha mindegyikre csak egy-egy pillantást vet valaki, az máris lemarad 30 méternyi útról;
  b) túl színes, vonzza a tekintetet, szívesen nézegeti az ember;
  c) a szöveg egy része a betűméret vagy a háttér miatt nehezen olvasható, rá kell szánni néhány másodpercet, hogy kibogarásszuk, mi is van oda írva;
  d) túl sok a szöveg.
  Ha pedig az előttünk lévő autó/busz/kamion hirtelen fékez egyet, megcsúszik a vizes úton, vagy bármi történik, már biztos nem lehet időben reagálni.
• Elég ijesztő látvány, hogy egy jól látható féknyom az útról élesen a középső szalagkorlát irányába fordul.
• Egy ilyen párbeszéd hangzott el a mögöttünk lévő ülésen:
  "- Szépen fogalmaztál.
  - Pedig nem szoktam olvasni."
  Legyél is büszke rá...
  
• A földrajzban mindig utáltam, amikor meg kellett tanulni egy ország gazdaságában azt, hogy mit hol termesztenek, hol milyen ipar van, ésatöbbi. Aki eddig nem tudta - és esetleg szüksége van erre az információra, mert nyilván nagyon hasznos és az élet bármelyik pillanatában jól jöhet ez a tudás - most tapasztalatom alapján mondom: Észak-Olaszországban kukoricát termesztenek. Hosszú killométereken keresztül nincs más, csak kukoricatáblák, néha egy kis szőlőültetvénnyel vegyítve.

Az első nap végén, ami legyen éjfél, még Franciaországban jártunk.