Hagyományok

Mondhatni elborzadva nézem, hogy mennyi ember jegyződött el karácsonykor, ami biztosan nagyon jó nekik, de szerintem annyira gáz, hogy ennyi fantázia nincs bennük, hogy válasszanak egy független dátumot. Erre tegnap kiderült, hogy a karácsonyi lánykérés állítólag hagyomány! Hát nem tudom, aztán ha valami nem úgy sül el, akkor, vagy később, akkor két ember fogja utálni onnantól kezdve az összes karácsonyt. Ő dolguk.

A másik egy újévi  hagyomány, amiről szintén most hallottam életemben először, hogy újévkor a rétes a hagyományos sütemény. Életemben nem ettem még rétest újévkor, és ami a legfurcsább, hogy az Anyukám sem hallott még erről, pedig megélt már néhány újévet, ráadsául gyerekként falun nevelkedett. Herceg Anyukája is meglepődött, mikor meséltem neki. Jók ezek a hagyományok, hogy szinte senki nem tud róluk.

SP otthon

Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az idő, amikor Anyukám lelkendezve elmeséli, hogy esténként a ComedyCentralon néha belefut a SouthParkba, és hogy szerinte tök jó. Aztán odakattintunk a CC-re és együtt nézzük a SP-ot, mert tök jó.
True story.

Év végi történetek - 2. rész

Rengeteg mesélni valóm van a karácsonyról, családról, ajándékokról, barátokról és közös időkről. Kénytelen vagyok több részre szedni. Ez itt a második rész.

Sűrű volt a karácsony utáni néhány nap is.
27-én például szokásos karácsonyi LAN party volt, bár nem a szokott helyen és a törzsközönség egy része is kimaradt. Volt cserébe nagyon cuki macsek. BF-eztünk végig - már legalább is amíg én ott voltam. Nem egyértelműen szeretem én ezt a játékot, mondhatni nem is. Igyekeztem kevésszer elhalálozni, hogy legalább ezzel ellensúlyozzam a csekély találati arányomat. Mostanában sokat játszottam a Borderlands-szel, amiben a kedvencemmé váltak a sniperek, de ebben a játékban nem volt annyira kezes fegyver. Volt, hogy mozdulatlan célpontra lőttem, és egy teljes tárat kilőttem eredmény nélkül. Néha meg azonnal talált, főleg a tankok tetején lévő nyitott lövőállásban ácsorgókat volt könnyű eltalálni. Nem jó érzés úgy játszani, hogy tudod, te vagy a csapat leggyengébb tagja. Pedig az elején olyan büszke voltam magamra, hogy végre megtanultam wasd-dal közlekedni és milyen ügyes vagyok, de nem mentem vele sokra. 

***

28-án temetésre mentünk. Nagyon sok gondolat merült fel bennem ennek kapcsán. Az egyik barátunk azt mondta, olyan hülyeség a szomorú temetés, ő biztosan azt szeretné, hogy mindenki arról beszéljen, milyen király dolgokat csinált, és nevessenek sokat. Azt is mondta, hogy ez a szomorúság nem is a halottnak szól, hanem saját magunknak, csak magunkat sajnáltatjuk ilyenkor. Érdekes meglátás, és szerintem részben igaza van.

Nem tudok ebben a témában teljes őszinteséggel nyilatkozni, ugyanis nincs az ilyenben tapasztalatom - 'hálisten'. Úgy gondolom, az ember ilyenkor nem azért sír, és nem azért szomorú, mert az illető meghalt, nem a halál ténye a szomorúság oka - hanem a hiányérzet, az űr, ami a helyén marad. Amire nekünk még szükségünk lenne. Amit nehéz elfogadni. És ily módon valóban magunkat sajnáljuk, de szerintem ez nem baj, ez így természetes.

Ugyanakkor boldognak, felszabadultnak is lehet, szabad lenni, és ez sem baj. Amikor nagyon hirtelen, váratlanul hal meg valaki (pl. baleset miatt), az egy szinte felfoghatatlan, elfogadhatatlan helyzet. Ha viszont valaki hosszú betegségen megy át, ha fájdalmai vannak, ha ő maga felkészült arra, hogy távozzon közülünk, akkor a halála megnyugvás. Ezt jól tudom, a Nagymamám is így ment el. Ő szenvedett a betegségtől, gyenge volt, gyámoltalan volt, tehetetlen volt. Az Anyukám pedig szenvedett az egész helyzettől: attól, hogy a Nagymamámnak most nem jó, attól, hogy kezd lelkileg kimerülni az aggódásban, attól, hogy ő maga is tehetetlen. Az ő vállát nyomta minden teher, senki másra nem számíthatott ebben. Aznap itthon voltam, épp tévét néztem, mikor Anya hazajött a kórházból, megállt előttem, és csak annyit mondott: meghalt. Én nem is tudom, hogyan reagáltam, erre már nem emlékszem. Már csak arra emlékszem, hogy az anyukám sóhajt egy nagyot, és azt mondja, így sokkal jobb. Végre vége. Nagymamám már régóta fel volt készülve a halálra, már csak szenvedés volt neki az utolsó néhány hét, így sokkal jobb neki is, és nekünk is. Persze hogy szomorúak voltunk, ő az édesanyját veszítette el, én pedig az egyetlen nagyszülőmet, az egyetlen nagymamámat, akit ismertem. És én azt éreztem, hogy felszabadultunk. Felszabadultam, mert az Anyukám megszabadult a vállát nyomó lelki tehertől, örlődéstől, bizonytalanságtól. A sors elrendezi a dolgokat. Az Anyukám nem nagyon szokott problmákról beszélni, ettől engem valahogy mindig nagyon ügyesen megkímélt. Lehet, hogy neki volt valami gondja, de ezt velem sosem éreztette. Ez viszont egy olyan helyzet volt, amit már én is megéreztem. Amikor már nem tudtam úgy beszélni vele, hogy ne érezzem rajta, közben folyamatosan Nagymamám helyzete jár a fejében. Nekem olyan nagy magkönnyebbülés volt érezni az Anyukám felszabadulását.

Ezt most csak azért mondtam el, hogy lássuk, a halált sokféleképpen meg lehet élni, de egy biztos: támaszra szükség van. Nem ismertem személyesen, csak látásból azt, akinek a temetésére elmentünk. A feleségét és a fiait viszont ismerem, és barátaimnak tartom őket. Amikor megkaptuk a szomorú hírt, már akkor tudtuk, hogy a temetésen ott leszünk. Nekem nem az ő halála okozott szomorúságot, hanem a tudat, hogy a barátaimnak most fáj. Hogy olyan dolgot élnek át, ahol erősnek kell lenni, és nekem biztosítanom kell őket arról, hogy velük vagyok, barát vagyok, támasz vagyok. Olyan jó érzés volt az, hogy ha más barátokkal valahogyan szóba jött a temetés, akkor senki nem kérdezte meg a másikat, hogy eljössz-e, ott leszel-e, mert természetes volt, hogy ott leszünk, kimondatlanul is.

Én nem tudom kimondani azt, hogy részvétem, mert nekem nem jelent semmit ez a szó. Üres. Az 'őszinte részvétem'-et pedig nagyon álszentnek tartom, pedig biztosan sokan tényleg őszintén, mély együttérzésből mondják, és ők tegyék is ezt. Én nem tudom ezt mondani. Én csak oda tudok menni, és ezzel sugallani azt, hogy a barát tűzön vízen át barát. Kívánom nekik, hogy tudjanak minél hamarabb továbblépni, elfogadni a helyzetet úgy, hogy a szerettüket megőrzik emlékeikben, szeretetükben. 

***

28-án este meglátogattuk Lucáékat. Mikor legutoljára náluk jártunk, talán úgy 2-3 hónappal ezelőtt (az 1. születésnapja környékén), még csak kapaszkodva járt (rohant), néha értelmetlenül gajdolt, és már akkor is pofákat vágott. Most már stabilan közlekedik, persze csetlik-botlik, mert a lába elé nem néz, mindig fog valami a kezében, amit vagy hoz, vagy visz, vagy megmutat, vagy odaad, aztán visszakér, és máshoz visz oda. Még nem beszél, de már szavai vannak, a vau-vau már nagyon megy, és az egy-kettő is alakul. Nagyon gyorsan tanul, ért, és továbbra is pofákat vág. Néha csak mosolyog, néha lányosan szégyellőssé válik, néha hatalmasra tátott szájjal nevet, néha pedig úgy összehúzza a szemöldökét, hogy minden addigi tettedet megbánod hirtelen. Még mielőtt elindultunk, éppen üres volt mindkét keze, kitárta felém, én pedig ezt jelzésnek, őt pedig ölbe vettem. Sosem volt még ilyen kicsi gyerek a kezemben, bár már volt úgy az ölemben, hogy én is ültem, de így, hogy álló helyzetben ölbe vegyem, még sose. Nem is volt nehéz. Aztán mutatott nekem valamit, de közben már indultunk, úgyhogy ennyi volt a móka.

Év végi történetek - 1. rész

Rengeteg mesélni valóm van a karácsonyról, családról, ajándékokról, barátokról és közös időkről. Kénytelen vagyok több részre szedni. Ez itt az első rész.

Karácsony előtt megmondom őszintén már egy kicsit kezdett az agyamra menni ez a dolog. Ide is ajándék, oda is ajándék, de még egy kis ezt, egy kis azt, az "apróság" szótól már falnak tudtam volna menni, az embertömegtől is iszonyodtam. Aztán végre eljött a nyugi, Hercegék idén is jól megvárattak, pedig jól tudom már, hogy náluk a "viszonylag korán, ebéd után" 4 órát jelent, nem kevesebbet. Patak felé ködös volt az út, de olyan fél 6-ra azért csak megérkeztünk. Ilyenkor mindig a beszélgetés és a ki mit sütött kérdés alapos vizsgálata és minőségellenőrzése az első. Aztán "jöhet a jézuska".

Idén csudijó ajándékokat kaptam! Volt egy steames játékpakk Hercegtől, természetesen, már tavaly és az előtt is kaptam egy-egy ilyet, ezekből szerinte sosem elég. De ami az ideiben a legjobb, hogy benne van a Torchlight II yeeeey! Aztán kaptam tőle még 5 könyvet - csak hogy ez se legyen kevés - ebből 4 Terry Pratchett Korongvilág-sorozatából való, és ebből kettőt már tavaly óta vártam. Az 5. könyvről pedig még mindig nem tudom, micsoda is valójában. Nagyon különleges, úgy van megcsinálva, mintha könyvtári könyv lenne, ez a felirat bele is van írva az első lapra, kívül van rajta jelzet, és a borító is régies. A lapok sárgásak, ahogyan egy régi könyv lenne, de persze teljesen épek, frissek. A legkülönlegesebb benne pedig, hogy nem csak egy történet van benne, hanem két illetőnek a levelezése is. A margókon, csatolt lapokon, újságcikkek másolataival, ilyesmivel. Szerintem az egész betűről betűre meg van írva, úgyértem szerzői kitalációk a csatolt források is, de hát a fene tudja, olyan megtévesztő itt minden. A két valakinek a levelezése egyébként a könyv szerzőjéről szól, egy kis nyomozás is van benne, nagyon érdekes. Sosem láttam még ilyen könyvet, remélem, megértem majd a végére. És mire megértem, már adhatom is oda Herceg unokatesójának, mert már most szemet vetett rá, de nem baj, majd elbarterezem a tavaly kapott Poirot könyvére. Aztán visszacseréljük.

Herceg szüleitől kaptam még két könyvet, az egyik az Egy nap a városban blog szerzői által írt Egy hét a városban, ami Budapestet mutatja be, de semmiképpen sem hagyományos formában. Ők azok, akik nem a túrista látványosságokat fényezik tovább, hanem a legeldugottabb kis utcácskák legjobb streetfoodjait kínálják fel, a legromosabb épületek legértékesebb belsőit mutatják meg, és ezt mi mind tervezzük végigjárni. Erre a könyvre pedig már most bejelentkezett Herceg anyukája.

A másik könyv pedig a Titkos kert. Nekem ez a színezőkönyv már eddig is nagyon tetszett, kifestetlenül a könyvesboltban, de most, hogy megkaptam, még jobb. Kaptam hozzá olyan filcet is, ami nem üt át a papíron, így már tényleg levakarhatatlan vagyok róla. Nagyon jó elfoglaltság, mert nagyon leköt ki is kapcsol, teljesen bele tudok merülni. Eddig egy képpel vagyok készen, elég sok órába telt, nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokáig el lehet vele lenni.

 

Ha már könyv, Herceg apukája megkapta Dan Brown Inferno c. könyvét, ami az Angyalok és démonok és a DaVinci kód folytatása, ezt pedig én stipistopiztam le.

Herceggel közösen kaptunk egy állólámpát, és ez azért nagyon jó, mert tényleg igényünk volt rá. Nagyon szeretem a praktikus ajándékokat, és Herceg unokatesójától mindig valami hasznosra lehet számítani. Szintén tőle kaptunk egy Goat simulatort is, YeY! :D

Egyébként idén Anyától is nagyon hasznosat kaptam, egy kis diódarálót, ami nem foglalja el a fél asztalt, és még elpakolni is van hely. Ezen kívül mindketten kaptunk tőle egy-egy szürke kötött csősapkát (zsiráfsálat, orrmányvédőt, vagy kígyópulcsit, kinekhogyan tetszik) a feketék mellé. És ha már hasznos: Herceg is ilyeneket kapott tőlem. Egy fiókba való tárolót (erre azóta van igényünk, mióta a mostani lakásunkba költöztünk, csak eddig nem találtunk olyat, ami pont befér), egy kerek pizzasütő tepsit és egy takarót, mert ha filmet nézünk, akkor általában az egy plédünk erre nem elég.

Az ajándékok csomagolását idén elég minimalistára vettem, ugyanis az ajándékok jelentős részét netről rendeltem, és a dobozban helykitöltő céllal papír ívek voltak - ezeket használtam csomagolópapírnak. Kissé gyűröttek voltak, szépnek semmiképp sem nevezhetők, de mivel a Patakra küldött ajándékok csomagolóanyaga mindig a kályhában végzi, ezért nem is nagyon érdemes drága papírba borítani. Viszont, hogy ne legyen olyan unalmas, rajzoltam rá neki. Más-más minta került a három ajándékra, de a LizCozmo rajz lett a legjobb, szerintem, ez itt:

Herceg szülei tőlünk a dec. 17-i Cesar Millan showra kaptak jegyeket - értelemszerűen hamarabb megkapták. Nagyon tetszett nekik, jól választottunk. Herceg Anyukája kapott még egy székre rakható deréktámaszt, Herceg Apukája pedig egy mindenféle felületen megálló telefontartó kis állványt. Herceg unokatestvére egy olajspray-t, Herceg nagynénje pedig "gyömbér mézben"-t, és egy nagyon illatos, szép füzért kapott tőlünk. 

Herceg unokatestvére egyébként egy nagyon különleges ajándékot kapott Herceg Apukájától: ő maga sajátkezüleg faragott egy utcatáblát. Egy szép fába véste az utcanevet, teljesen titokban csinálta, senki nem is tudott róla, hogy ő ilyet tud, talán még ő maga sem. Nagyon szép lett, szerintem az idei év karácsonyán ez a legszebb és legértékesebb ajándék mind közül. 

Anyukámat pedig karácsonyra megleptük az esküvői fotóalbummal, hogy legyen mit mutogatnia, ha valaki vendégségbe jön hozzánk. A saját fotóalbumunkat még mindig nem válogattuk össze, majd talán az első évfordulónkra összehozzuk.

Volt még finom vacsi, reggeli és ebéd is. A másodnapon elmentünk kirándulni a hutákhoz. Későn indultunk el, ezért alig másfél óránk volt sétálni, ami kevés, de azért jó volt. És különleges! Találkoztunk egy muflonnal. A két mudi próbálta arrébb terelni, de ez egy olyan gyámoltalan jószág volt, hogy a mudik nem is értették, mi történik. Mások szaladni szoktak előlük, ez meg alig lép arrébb. Visszafelé jövet még mindg ott volt. Teljesen abnormális, hogy egy vad így viselkedjen, még hozzá is lehetett érni. Teljesen érthetetlen volt az egész jelenség, állítólag tegnap és tegnapelőtt is ugyanott volt még. Csoda, hogy még él, de amilyen gyámoltalan, egy róka simán elviszi. Úgy sajnálom szegényt, nem is tudom, mi baja lehet. 

Aztán visszajöttünk Patakról, karácsony másnapján pedig Hercegéknél jártak vendégek aztán mi mentünk tovább vendégségbe, de ezekről már nem tudok sokat mesélni. Aznap este volt még egy GodDam koncert a Cornerben, és ezzel véget ért a karácsony.

Újévi fogadalom, avagy ne hagyjatok ki semmiből

Kedves Jelenlegi Olvasóim, és Mindazok, akik azért fognak idetévedni, mert fb-on is közzé teszem majd a tényállást!

9 nap múlva itt az újév, és én úgy döntöttem, hogy alávetem magam egy társadalmi, szociológiai és pszichológiai kísérletnek, mégpedig, hogy három hónapra kikapcsolom a facebookot. Nincsenek nagy elvárásaim, ez nem egy "challenge", hogy kibírom-e, hanem válaszokat keresek bizonyos kérdésekre. Mindössze annyit szeretnék magamtól, hogy ha a facebookozással töltött idő felszabadul, akkor azt munkaidőben megpróbálom inkább hasznos munkára fordítani, szabadidőmben pedig több olvasásra, edzésre, játékra, és ha végre kedvem támadna, akkor gitározásra, fotózásra, és bármire, amire egyébként lusta vagyok. Egyáltalán nem biztos, hogy ebből bármi meg is valósul, de ez is egy kérdés, amire a választ szeretném megtudni. Ilyen kérdéseim vannak még, ezen kívül:

- Miből maradok ki? Lesznek-e olyan események, amire egyszerűen nem kapok meghívást, nem kapok értesítést, nem szól nekem senki, csak azért, mert kiszakadok a közösségi hálózat egyik kommunikációs csatornájából.
- Lesz-e olyan szervezés, amiben egyszerűen nem tudok részt venni, ha nem vagyok a közösség tagja? Például ha egy meglepetés szülinapi bulit kellene összehozni, esetleg egy osztálytalálkozót (bár az most épp nem akutális), amiben több emberrel egyszerre kell egyeztetni.
- Lesz-e olyan, amiről nem tudok majd információt szerezni? Mióta a facebook ennyire népszerű, sok olyan szolgáltatás van (pl. kávézók, éttermek), ami már nem is készít magának saját honlapot, csak facebookon lehet megnézni őket. Ehhez mindenképpen hozzá kell tennem, hogy ha nyilvánosak az adatok, akkor a google megtalálja és láthatom bejelentkezés nélkül is.
- Értesülök-e az ismerőseim fontosabb élményeiről? Mi például, amikor Herceggel az eljegyzésünket tartottuk, facebookra csak akkor írtuk ki, amikor már a közeli ismerősöket személyesen értesítettük. Ezzel szemben vannak olyan "közeli" barátaim, akikről csak facebookról tudtuk meg, hogy eljegyezték egymást. De még csak nem is személyes üzenetben, hanem a közös hírfolyamból. De hasonlóan fontos esemény alatt értem azt, ha valaki megházasodik, babát vár, új helyen kezd dolgozni, másik városba költözik, kapcsolatba kerül, stb., amit az emberek szívesen megosztanak magukról.
- Eljutnak-e majd hozzám képekben az események? Például látni fogom-e a kicsi Lucát, ahogy épp lebontja a szekrényt, vagy a barátaim világjárását, vagy a szombati buli emlékeit, stb...
-  Tudok-e segítséget kérni bizonyos helyzetekben? Gyakran előfordul, hogy fb-on szerveződnek olyan csoportok, amelyek egymás segítésére szolgálnak. Például van egy eltés neptunos fórum, amire lehet, hogy nem lesz szükségem, de az tényleg jól működik. Vagy ha elhagynék valamit, ott van a Pesten Találtam, (rosszabb esetben a Pesten Hallottam), de akár a Used Stuff in BP is jól jöhet egyszer.
- Igaz-e, hogy jó hatással van a kilépés, hogy kevésbé leszünk stresszesek és "szabadabbak" lehetünk? Én nem tartom magam függőnek, és nem érzek feszültséget amiatt, hogy éppen nem lehet megnyitva a fb (például nyaralásoknál kifejezetten örülök, hogy nem nézem), az viszont tény, hogy általában meg van nyitva, az internetezésem első két kattintása a gmail és a fb, ezért nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha nem kattinthatok majd rá.

Természetesen nem válok offline-ná, nem lépek ki a társadalomból. E-mailen és a Gmail chaten továbbra is elérhető leszek bármikor, és persze telefonon is, sőt, még viberem is van. Herceg egyébként marad, és bármily meglepő ebben a világban, mi még kommunikálunk egymással, ezért jó eséllyel rajta kereszül is értesíthető vagyok. Az, hogy eljussanak hozzám például képek, elég sok, fb-ot nem igénylő módon megoldahtó. Természetesen a hírportálokról sem zárom ki magam, a történések továbbra is érdekelnek, és továbbra is mindenről itt fogom a véleményemet kifejteni, épp úgy, ahogy ez előtt is tettem. Hogy valami szórakozás is jusson, a 9gag is követhető marad, csak hogy ne maradjak ki az aktuális mémekből sem.

A kísérlet menetét igyekszem gyakran dokumentálni. Három hónap nem hosszú idő, de remélem elég lesz arra, hogy a kérdésekre választ kapjak. Most úgy gondolom, hogy a kérdésekben sugallt dolgok hiányozni fognak, és érdemes lesz majd újra belépni. Elképzelhető persze az is, hogy olyan nyugodt és kiegyensúlyoztt leszek like-ok és kontentek nélkül, hogy továbbra is messziről elkerülöm majd, állok elébe ennek a verziónak is. Azt mondjuk előre sajnálom, hogy nem láthatom és lájkolhatom majd, ahogy az Anyukám széttrollkodja a fb-ot, hogy helyretegye megtévelyedett ismerőseit, mert azokon igazán jókat szoktam derülni.

Addig is, nagyon boldog, és legfőképpen nyugodt karácsonyt kívánok mindenkinek, és persze boldog új évet. Itt az új évben is találkozunk.

Újabb figyelemelterelő pletykatéma

A magyarországi tévézés színvonalon aluli tevékenység. Ez nem a tévénézés, hanem a tévéműsorok kritikája. Kifejezetten boldoggá tud tenni, ha azon ritka alkalmakkor, amikor tévé közelébe kerülök, olyan műsort találok, ami értéket képvisel. Ami nem seggrázás, mellmutogatás, szex és veszekedés, verekedés, panaszkodás, aljas politizálás, stb. Kellemes szórakozást nyújtani, tanulsággal szolgálni, és pozitív értékeket képviselni nagyon kevés műsor tud.
Ezért vagyok végtelenül szomorú emiatt. Én Jakupcseket egy nagyon művelt és nagyon szimpatikus nőnek ismerem. A Ridikül c. műsorát pedig különösen kedveltem, és szerintem ezzel még rengetegen így vannak. Kevés adást láttam, szerintem egy számjegyűt csak, de az mind igényes és nagyon kedves volt. Valószínűleg valami háttérben húzódó ideológiai ellentétnek eshet most áldozatul, mert épeszű vezető nem lenne olyan igénytelen, hogy egy ilyen igényes műsort dobjon ki. Sajnálom ezt nagyon.

Második forduló

Ma visszamentem a fogászatra, és nem voltam hős.
Ez a doktornő nem mond semmit.
Tök szimpatikus amúgy, és meg is bízom benne, biztosan tudja, mit kell csinálnia, és ebben a hitben az is mererősít, hogy szerdán miután a zsibbadás elmúlt, és egész csütörtökön egyáltalán nem fájt a fogam.
De nem mond semmit. Így például azt sem mondta, hogy ma mit fog csinálni, és hogy ez esetleg fájhat. Én arra számítottam, hogy betömi a tátongó űrt. Ehelyett, valami tűszerű izével belenyúlt a fogamba, és fájt, aztán egy másik tűszerű izében még jobban megnyomkodta, az már nagyon fájt, végül annyit mondott, kész vagyunk. Én meg csak néztem, hogy ennyi idő alatt nem lehet betömni, akkor ez most mi volt. De mondom most fáj. Nem baj, majd megnyugszik. Kedden jöjjek vissza. Jó, és mennyi ideig kell majd még vissza-vissza járnom. 2-3 hétig. Remek, de én 2 hétig Miskolcon leszek. Akkor majd a két ünnep között ott is elmegyek egy ilyen jó kis fájdalomkúrára...
Hazajöttem, Herceg itthon volt, bőgtem kicsit, mert nagyon fájt, és mert egy kicsit sem voltam hős. Kb. délután fél 4-kor (vagyis kb. 4 órával a fél perces beavatkozás után tudtam először úgy a fogamra gondolni, hogy nem éreztem benne a fájdalmat.
Amíg itthon voltam, megkértem egy fogorvosnak készülő ismerősömet, hogy az elmondásim alapján rekonstruálja már az esetet, és mesélje már el, hogy mi történt velem, mit csinált az orvos, és miért fájt, ha nincs ott az ideg... Nagyon készségesen felvilágosított a dolgokról, és most már tudom, hogy ez a mai szeánsz addig fog ismétlődni, amíg teljesen behegedik a seb, és panaszmentessé válik a fog. Akkor majd betömik a gyökeret és visszaépítik a koronát, és az majd megint fájni fog, de egyszer csak elmúlik.
Szép kilátások. Mivel jelenleg ki van nyitva a fogam, alig merek enni, igyekszem csak bal oldalon rágni, és nem merek megenni semmit, ami pl. apró morzsákra hullik szét a szájban, így kiesik minden féle keksz és nem teljesen friss kenyér, és minden, ami diós, mákos, túrós, rizses, ami savanyú (narancs, alma), ami túl édes (csoki, cukor a teában), ami esetleg fogba ragadhat (szintén csoki, karmella, lekvár), nem tudok sem enni sem inni hideg dolgokat (joghurt, hűtött víz, hideg paradicsom)...
Utoljára akkor volt ilyen diétás karácsonyom, amikor előtte műtöttek.

Fogas

Ez a nap igazán eseménydús és tanulságos volt.

4 napnyi lokalizálhatatan fogfájás után elmentem a fogorvoshoz. Kívülről nem volt nyoma a fogfájásomnak, és miután készítettek panorámaképet, úgy tűnt, belülről sincs. Nagyon szép volt a fogröntgenem, igazán csinos fogsorom van, és a doktornéni is megdícsérte. Aztán egy kis alaposabb szemrevételezés és kocogtatás után abban maradtunk, hogy szerinte a jobb felső 5. fog a gyanús. Azt mondta, fel kellene fúrni.

Kaptam egy érzéstelenítő injekciót. Felálltam az orvosi székből (a folyosóra indultam várakozni), ekkor a doktornő szólt, hogy nyugodtan csukjam be a számat. - Aha, ó, egóálo. - Fordítok: "aha jó, megpróbálom. Kinn várakozott még egy nő, ő kérdezte, hogy be lehet-e menni. Én meg olyan kábán, mint akit leütöttek, válaszoltam, hogy foglamam sincs, de kaptam egy injekciót és kicsit szétestem tőle. Ő ezt készségesen elfogadta.

Kb. egy perc múlva az addig jól tapintható fogaim egy érzéketlen sziklatömbbé váltak. A szám is zsibbadt és én egészen mókásnak találtam a helyzetet. Egészen addig, amíg el nem kezdtem érezni egy enyhe remegést, a vállaim elgyengülését, és azt, hogy ebből ájulás lesz, és szerencsére volt annyi eszem és tudatom, hogy bekopogjak, és szóljak. Kb. sápadtabb voltam, mint egy hóember, gyorsan be is fektettek a másik, éppen üres rendelő székébe. Baromi jók ezek a fogorvosi székek, hogy minden irányban állíthatók, amint ledöltem, rögtön jöbban éreztem magam. Itt kipihentem magam, amíg egy másik beteggel beszéltek. Fogalmam sincs, hogy mi okozhatta ezt, vérvételnél is mindig félek az ájulástól, de most pont nem volt bennem ilyen jellegű félelem...

Na a lényeg, hogy hála az érzéstelenítésnek, a fúrásból tényleg semmiféle fájdalmat nem éreztem. Talán még 5 perc sem volt az egész, amíg a doktornő kivette a fogamból az ideget.
 most az 5. fogam egyik oldala hiányzik, pénteken kell majd visszamennem, akkor már nem kapok szurit.

Azt mondta a doktornő, hogy kb. 2 órán át tart a fájsalomcsillapító hatása. Hazajöttem, elmeséltem a történtetket Hercegnek, felhívtam az Anyukámat, szerintem büszke rám, amiért ilyen hősiesen vállaltam a fogorvoshoz menést. Végül szóltam a főnökömnek, hogy kicsit kipihenném ezt a zsibbadást, de majd délután bemegyek.

Aztán lefeküdtem aludni. Volt ez olyan fél 2-kor, vagyis kb. 2 és fél órával az injekció beadása után. Ekkor már kezdtem érezni a fogaimat, és örültem, hogy fájdalmat viszont továbbra sem érzek. Mikor felébredtem, már teljesen visszatért belém az érzékelés, a zsibbadás elmúlt, csak egy valami nem stimmelt: a szám felső részének jobb oldala béna maradt. Próbáltam mindenféle módon artikulálni, grimaszolni, csak nem működött. Igyekeztem lelkileg nem azonnal összetörni a gondolattól, hogy képes voltam lebénulni egy nyamvadt érzéstelenítőtől, ezért összeszedtem magam, és bementem dolgozni. Közben találkoztam Herceggel, aki mondta, hogy biztosan el fog múlni, másnapig türelmesnek kell lenni. Aztán a főnököm is nyugatott, hogy el fog múlni, mert először az érző idegek regenerálódnak, és a mozgatók csak később. Úgy tűnik, csak dolgoznom kellett, mert kb. 1 óra múlva már éreztem, hogy újra működik az arcom. Mostanra már tökéletesen helyrejöttem.

Ami pedig a fogamat illeti, az a tartós, néha kóborló, néha több fogra is kiterjedő fájdalom úgy érzem, megszűnt. Ahol most egy nagy lyuk furat tátong, ott érzek némi fájdalmat, és bizonyos esetekben élesen belehasít, de azt remélem, hogy ha a lyukat furatot betömik (vagy nem tudom mi történik majd) akkor megszűnik taljesen.

Ma rá kellett jönnöm arra, hogy a fogászat az orvoslásnak, az orvosbiológiának az a része, amihez végképp nem értek. Mármint nyilván tudom, hogy épül fel a fog, de hogy milyen bajai lehetnek és mire mi a megoldás, és hogy az ideget csak így ki lehet venni, hát ezt nem tudtam...

Ezen kívül tanultam valamit az érzékelésről. Egy tárgyról egy egyszerű érintéssel rengeteg dolgot kideríthetünk (hideg/meleg, nedves/száraz, érdes/sima, még az anyagáról is mondhatunk valamit), de engem az érdekelt, hogy amikor saját testünkhöz érünk akkor melyik rész érez. Nyilván mindkettő, inkább az az érdekes, hogy melyik rész mit mond el az agynak. Próbáljátok ki, hogy a nyelvetekkel megpiszkáljátok a fogaitokat. Érzitek az alakot, a mélyedéseket, a peremeket... Én azt gondoltam, hogy az érzéstelenítéstől hiába nem érzem a fogaimat, a nyelvvel ugyanúgy letapogathatóak, de nem. A nem érzéstelenített bal oldalt ugyanúgy érzékeltem, mint bármikr máskor, tehát nem a nyelvem volt a hibás abban, hogy a jobb oldalon sziklatömböt talált. Szóval nem a nyelv érzi a fogat, hanem a fog érzi a nyelvet. Ez biztos senkit nem érdekel, de nekem nagyon érdekes. Ez van, ha az ember egy kicsit biológus.

A másik mai tanulság pedig, ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem is gondolnánk, milyen apró izomcsoportoknak milyen óriási szerepe van a mindennapi életünkben, és  hogy azok hiánya milyen óriási veszteség. És ha ez így van ezekkel az apróságokkal, mit élhet át az, akinek egy egész testrésze, karja, lába, arca lebénul. Persze minden helyzethez lehet adaptálódni, és már én is azt terveztem, hogyan kellene egy vállvonással elfogadni, de közben tényleg nagyon megijedtem, nekem ez a másfél-2 órán át tartó trauma is sok volt. Nagyon vigyázzatok magatokra.

Mi a baj az unokákkal

Nem tudom megállni, hogy ne mondjak véleményt ezzel a hírrel kapcsolatban:

Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legnagyobb minőségének azt tartanák, hogy unokákat szülhetnének nekünk

– mondta tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz-kongresszuson. Kövér unokaszülős beszéde elég sok nőt kiakasztott, úgyhogy el is indult már egy akció, aminek keretében negatív terhességi teszteket gyűjtenek neki.

Mindenki ki van akadva, hogy ez mekkora egy paraszt kijelentés volt, láttam olyan képet, hogy egy nő felírta a hasára: "kormányváltásig nem szülök"...

Én nem értem, mi ezzel a baj, tényleg nem. Kezdjük talán ott, hogy nem írják le az eredeti szöveget, nem derül ki, milyen kontextusban mondta ezt. Így tehát én azt mondom, hogy itt nincs szó arról, hogy egy nő nem dolgozhat, nem nem csinálhat karriert, nem kaphat vezető szerepet, hogy nincs egyenlő joga. Nem utolsó sorban pedig azt sem mondja, hogy most azonnal minden nő pottyantson ki magadból egy gyereket. Kb. fél órájapróbálom megírni, hogy szerintem ez a mondat mit jelent, de sehogy sem tudom pontosan megfogalmazni. Annyit mond, hogy lehet karriert építeni, csak ne felejtsük el, hogy a gyermekvállalás és az anyaság egy nő számára "az önmegvalósítás legnagyobb minősége", és erről nem szabad lemondani. A mostani trendek szerint az első gyermeket a nők egyre később vállalják, sokan lépnek túl a 30-on már ekkorra. Ennek persze sok oka lehet, de minden nőnek saját döntésének kell lennie, és ha valaki a karrierépítésnek szenteli a 20-as 30-as éveit, az alapvetően nem baj, csak a karrier koronája legyen a család. Ennek a témának egyébként olyan rengeteg vonatkozása van, annyi pro és kontra érvet fel lehet hozni, gazdasági, egészségügyi, pszichológiai, szociológiai és minden egyéb, hogy igazán fölösleges egy ilyen béna kis blogon bővebben tárgyalni, de a lényeg, amit szerettem volna mondani, hogy nem értem, mi ez a nagy felháborodás, nem nem tudom ezt a mondatot úgy érteni, ahogy a tiltakozók.  

mém

Do you have a good relationship with your parents?
Az egyikükkel igen, másikukkal még nem volt alkalmam kapcsolatot kiépíteni.

Who did you last say “I love you” to?
Hercegnek, mily meglepő.

Do you regret anything?Egy kicsit bánom, hogy ilyen rengeteg csokit eszek mostanában, de úgy tűnik, nem eléggé.

Are you insecure?
Általában nem. Bár erről lehet Hercegnek más lenne a véleménye.

What is your relationship status?
Házas. Pedig nem is vagyok csiga!

How do you want to die?
Pardon, inkább még nem szeretnék, köszönöm.

What did you last eat?
Csokit, mint már említettem...

Played any sports?

Régen nem kifejezetten, de mostanában kettlebelleket, tárcsákat és egyéb súlyokat emelgetek, meg fitnesz órára is járok, meg néha jégkorizni is megyek, pont mint ahogy az előző poszban,.

Do you bite your nails?
Nem szokásom.

When was your last physical fight?
hm... ezt igazán nem tudom. talán középiskolában?

Do you like someone?
many

Have you ever stayed up 48 hours?
neeeeem, még 24-et se nagyon bírok ki egyben. néha még másfelet is alig.

Do you hate anyone at the moment?
Igen, van ilyen.

Have any pets?kicsiTeknős Miskolcon, és remélem kb. másfél év múlva már velünk lakik majd

How exactly are you feeling at the moment?
Túlságosan is tele vagyok csokival, valamint fáradt vagyok, és örülök, mert Herceg hívott, hogy mindjárt hazaér.

Are you scared of spiders?
HÁHÁ! NNNEM!

Would you go back in time if you were given the chance?
nagyon szívesen lennék újra 6 éves elsős, de ennek az időutazós dolognak én nem látom sok értelmét

Jégkoriz

Ma elmentünk jégkorizni. Eléggé féltem tőle, mert legalább 15 éve nem volt jégkori a lábamon, de szerintem még görkori sem nagyon az elmúlt 10 évben...
Oda is mentünk a városligeti pályához (csak ketten, pedig úgy volt, hogy négyen megyünk), és első dolgunk volt hátra menni megnézni, hogy mennyien vannak, és egyáltalán, milyen maga a pálya. Az első, amit észrevettem, hogy nem volt palánk! Ettől nagyon megijedtem, mert én a következő egy-másfél órában a palánkba kapaszkodva terveztem csoszogni... Nem voltak még vészesen sokan pályán, a két sorban viszont rengetegen várakoztak a bejutásra. Tartottam attól, hogy majd nagyon sokan lesznek, és nem hagynak teret a bénázásomnak, vagy hogy az első lépéssel seggre fogok esni. Még arra is gondoltam, mikor a munkahelyemről eljöttem, hogy szólok a többieknek, hogy holnap lehet gipszelt karral fogok jönni, fel kell készülni minden eshetőségre.

Hamarosan kiderült, hogy minden félelmem teljesen fölösleges volt. Miután beálltunk a sorba, kb. 7 perc és 2 m után otthagytuk az egészet és elmentünk enni. Mi így toljuk a fitneszt.

Később csatlakozott hozzánk egy a kettőből, akire vártunk, ő a Hősök felől jött, és mondta, hogy még mindig bazi nagy a sor, és most már a pálya is tele van. A másik barátunkról azóta sincs hír.

Miskolci

Miskolc.
Szombat. Reggel negyed 8. A házunk előtt egy vízelvezető csatorna körül bontják a betont.
Vasárnap. Dél múlt. Nyiik ... Nyiik. Vologdai játszótéren egy 18 év körüli srác hintázik. Egyedül van. Kabátban és rövidnadrágban.

Post Miku

Reggel láttam három, csapatban közlekedő postást. Kettő nagy táskát vitt, egy pedig gurulós postástáskát húzott maga után. Ahogy a rolleren elsuhantam mellettük, a harmadiktól elcsíptem némi hamiskás dallamot: "van zsákomban minden jó..."

Ajtóbanállós 2.

Elfelejtettem még egy passzust beleírni az előző ajtós-jótanácsos bejegyzésbe.

Ha vendéget vársz magadhoz, olyan vendéget, aki még soha nem járt nálad, akkor te menj előre és te mutasd az utat. Ez főleg akkor fontos, ha lépcsőházba mentek be, ahol nem egyértelmű, merre van a lépcső, merre van a lift, ill. a folyosón melyik ajtóhoz kell menni. Hasonlóképp kertes családi háznál, ez esetében még egy adalék, ha sötét van - az új vendég nem tudja, hol kell például lépcsőre figyelni, vagy egyáltalán merre van a bejárat.

Americans know science

Állítólag ezen a teszten csak az amerikaiak 6%-a tud helyesen válaszolni minden kérdésre. Ez kevésnek hangzik, de szerintem nálunk még kevesebb lenne... Én mondjuk mindegyikre tudtam a helyes választ, de ezt el is vártam magamtól, és nem is mernék most erről írni, ha nem így lett volna. Amúgy ha megnézitek, ez a 6% elég semmitmondó infó, mert azért a kérdésekre külön-külön mégis csak nagyon sokan tudják a jó választ. A 70% fölötti arányok teljesen vállalhatóak. Szerintem semmi kivetnivaló nincs abban, ha valaki nem tudja az összefüggést a tengerszint feletti magasság és a víz forráspontja között, nem készülhet mindenki hegymászónak, hogy ez fontos legyen. Az asztronómia vs. asztrológia kérdésben viszont még meg is lepődtem, hogy milyen sokan tudják jól - de nem is csoda, mert ez ugye rendkívül fontos a mindennapi életben... A scatterplotos kérdésnél viszont nagyon gáz, hogy csak 63% képes egy ilyen egyszerű ábrát megérteni, a maradék 37 %-ot szerintem nyugodtan hívhatjuk vizuális analfabétának, és sajnos ebből Magyarországon szerintem még több van...

Karácsonyi mizéria

A karácsonyt szerintem a legtöbb gyerek imádja és mindig nagyon várja, a legtöbb felnőttnek pedig csak púp a hátán, és ők inkább túlélni igyekszenek.

Én egész gyerekkoromban utáltam a karácsonyt. Pontosabban nem utáltam, csak nem értettem, hogy mit lehet ezen szeretni. Nekem a karácsony egyet jelentett a "szünet van és végre hétköznap is lehet mesét nézni" boldogsággal, de semmi vallási, semmi spirituális érzelem, semmi hangulat nem kötődött hozzá. Nálunk nem volt nagy ajándékozás, nem volt karácsonyi menü és nem volt karácsonyfa sem (nehány évesen én magam kértem, hogy ne legyen, miattam ne vágjanak ki fát).

Aztán 18 évesen, mikor Herceggel egy pár lettünk, ő bevont a saját családi karácsonyukba. Azóta imádom a karácsonyt. Mindig van ajándékozás, és nagyon szeretek nekik ajándékokra vadászni, de mégsem ez az, ami a karácsonyt karácsonnyá teszi, hanem az a két nap, amit Sárospatakon töltünk, mintha egy kicsit kivonulnánk a világból. Sütés-főzés, sok-sok beszélgetés, nevetés, finomabbnál finomabb ételek, kutyasétáltalás, délutáni alvás és teljes nyugalom. Ma jöttem rá, hogy a legtöbb embernek azért nyűg a karácsony, mert ezekből számukra semmi sincs meg. A legkülönbözőbb helyekre rohangálnak a rokonokhoz, mindenhol enni kell, akkor is, ha nem esik már jól, mert csak sértődés lesz, mindenhová ajándékot kell vinni, de nem is tudják, hogy kinek mit, és egyáltalán minek, sietni kell, nincs idő semmire, még a fát is meg kell venni, nem fér be a talpba, rohadjonmegazegész, sütni is kell, ide is jönnek, takarítani is kéne, a gyereket vidd már el addig otthonról, még neki nincsen ajándékom, tőle nem kaptam semmit tavaly se, méresikahó, mérnemesikahó, hagyjatokmárbékén.

Ez a jó abban, ha kicsi a család és összetartó, és nagyon nagyon kívánom, hogy ha majd már gyerekeink is lesznek, akkor is minden évben menjünk Patakra, és legyen ez a mi saját kis karácsonyunk, minden évben szép emlék.