Utána átmentünk Pestre, ahol az Operettszínházban megnéztük a Menyasszonytánc c. operettet. Klezmer zene. Tipikusan az, amelyiktől ha magában hallgatnám, a hideg rázna és felidegesítene. Szeretem a színpadot. Az sokkal inkább az én világom. A mozgás, a térkitöltés, az összhang, a színészi játék, a hangsúly, a mimika, a gesztusok, zenével kísérve. Remek darab volt, szívesen megnézném máskor is. A legnagyobb élmény nekem mégis az volt, hogy sosem gondoltam volna, hogy valaha is élőben, testközelből láthatom színpadon játszani Mikó Istvánt, Molnár Piroskát és Faragó Andrást. Nyilván előző kettő érte meg inkább, utóbbi még fiatal.
A nézőtéren a földszint legelső sorában ültünk, bal szélen. Így is nagyon jól lehetett látni a színpadot, ráadásul annak egy része kicsit előrenyúlik a nézőtér közelében, úgyhogy egy-egy jelenetben alig egy méterrel előttünk szaladt el egy-egy színész. Nagyon tetszett. Szeretnék gyakrabban színházba járni. Hiányzik a színjátszás.
Viszont van helyette Vokál, bár úgy tűnik, nyárig már nem sokáig, vizsgaidőszakban mindenki szanaszét lesz. A mai próbán eléggé nyüff hangulatban voltam; pedig igazán jó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése