Beteg vagyok. Pszichológushoz kéne mennem. Lehetetlen célom van. Nyilván semmi sem lehetetlen, de az én módszeremmel igen. Komolyan azt érzem, hogy meg fogok őrülni. Azért így alig 19 évesen elég vacak tudat az, hogy a saját napjaimat emésztem föl. Régen játék volt az "anorexia", tudtam irányítani. Volt egyensúly. Most nincs. Egyedül nincs. Kell valaki, aki vigyáz rám. Aki nem hagyja, hogy a ló egyik oldaláról boruljak a másikra, közben meg sebet ejtsen a patkó. Erre jelenleg egyetlen ember lenne képes. De most még nem lehet.
Addig pedig türelmesen rosszul vagyok magamtól. Néha vasszigorral utasítok vissza minden kilengést, néha engedek. Túlzottan is. Már képtelen vagyok arra, hogy egyedül racionálisan gondolkozzak. Sírhatnékom van. Kérek egy saját otthont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése