Ultraédes karácsony

Most már aztán tényleg elegem van ebből a karácsonyi mizériából. Ennyit enni egyszerűen nem is lehet, de még mindig újabb és újabb adag sütemények készülnek. Meg a szaloncukrok. Meg a csokik.

A mi karácsonyunk

Amíg mások tüntire járnak, addig mi karácsonyozunk. Így:

vokáloskarácsony

mechapót

ajándékok

takarítás

karácsonyfa

worms

reszelt túrós

tejszínes gombás pulyka

brownie vaníliafagyival

vektornégyes

Mintapinty

Holnap úgy meg fogok bukni mechanikából, mint a pinty.
Vagy mint két pinty, ezt még nem döntöttem el.

Anyja lánya

Csuda érdekes dolgot tudtam meg az Anyukámról.
Az Anyukám bölcsész. Eddig ezt tudtam. Most pedig elmesélte nekem, hogy régen máshogy tervezte a dolgokat.

Azt mesélte, hogy ő általános iskolában a többiekhez képest igencsak jó volt matekból, szerette is nagyon. Aztán a fizika is nagyon tetszett neki. Otthon pedig azt látta, hogy az apukája, aki csak egy egyszerű kőműves volt, művezető volt építkezéseken, és egy barátjával néha náluk nézegettek tervrajzokat. És akkor az én Anyukám bizony arra gondolt, hogy ő majd mérnök lesz, építész, például.
Aztán középiskolában kapott egy olyan matektanárt, aki nem tudott magyarázni, a bizonyítás nála annyi volt, hogy orrhangon kijelejtette: "mer' így jön ki". A fizikával meg gyorsan elmaradó matektudásával már semmire sem ment. Itt ért véget mérnöki karrierje. Pedig hermanos volt.
A nagymamámnak és a nagyapámnak is csak 6 elemije volt, és Anya két fiútestvérének se volt erőssége a tanulás,  de az én Anyukám elhatározta, hogy ő bizony egyetemre fog járni.
Hát, nem lett mérnök. Viszont jó volt oroszból és önerőből olaszt tanult, így került egyetemre. Sose érezte otthon magát abban, amit csinál, nem ez volt az ő igazi helye. Aztán csak lett diplomája, kandidátusi disszertációt írt, egyetemi docens lett. Hogy hogy a viharba kezdett aztán politologiát tanítani, az egy másik hosszú sztori.

Szóval ő az én Anyukám. És itt vagyok én, aki - bár szintén nem vagyok mérnök - mégis csak be akarom bizonyítani, hogy Anyám lánya vagyok.

Mostanában

Olyanok történtek mostanában, hogy a fiúm kapott egy csomó díjat a tdk miatt, ráadásul az összes tárgyból 5öst kapott eddig, szóval olyan büszke vagyok rá, hogy az csuda!
Én meg 5öst kaptam kalkulusból aminek nagyon örülök, mivel ez azt is jelenti, hogy végre tudok integrálni, ami azért elég király, és valószínűleg elég nagy túlzás is. Még azt tegyük hozzá, hogy nekem hivatalból nem szabad tudnom integrálni, mert a fizikusok inkább perturbálnak. Vagy ha nekem fosztóképzőm van, akkor nekem mégis szabad?
Holnap megkérdezem, hogy sikerült-e a második mecha zh és délután írok egy vektorzh-t is. Azzal amúgy az van, hogy a gyakon már semmi esélyem nincs az 5ösre, úgyhogy odamegyek, jutok amire jutok oszt cső. Nem stresszelem én már magam ezen, elég volt a múltkor bőven.
A zh után inkább nem megyek olyan koncertre ami nem lesz. Helyette haditervet fogok készíteni, amiben az elkövetkező 3 hetem minden percét be kell osztanom, hogy legyen időm kidolgozni 38 vektortételt és megtanulni rezegni és hullámozni.
Szombaton hazamegyek, hogy még a világvége előtt lássam az anyukámat egy kicsit.

A nagyvonalú állam szinte mindenkit támogat

Az állam közel 70.000 diák felsőoktatási képzését támogatja jövőre. Van, akit állami ösztöndíjjal, és van, akit a diákhitel kettővel.


Szerintem jelenleg az a helyzet, hogy a diákhitelek többségét nem azért veszik fel az emberek, mert abból kell a félévente 200-400 ezer forintos tandíjat fizetni, hanem azért, mert állami ösztöndíjas, de a családja nem tudja támogatni a más városban való megélhetését.

Egyébként pedig szerintem az nem támogatás, hogy adok pénzt, aztán (kis kamattal) vizesd vissza, és úgyis itthon kell dolgoznod.

Szóval szerintem ez is ugyanúgy fog becsődölni, mint az idei részösztöndíjas jelentkezés. De még semmi sem biztos, meg amúgy is világvége lesz, nem mindegy akkor már?

Integrál

vonal
kör
felszíni
felületi
térfogati
tartományi

egyelőre ennyi

A kalk gyak előtt egy lányt épp arról világosítottak fel, hogy a 2. zh-nak lesz beugrója, ahol deriválni és integrálni kell majd.
"Integrálni??? Mi tunultunk integrálást???"
Nyilván karácsonyi cukorbotoknak gondolta azt a rengeteg integrál jelet, ami beborítja a gyakfeladatok utolsó oldalát...

Az ic amivel hazajöttem, olyan pontos volt, mint egy atomóra.

Lett új táskám, de nem szokásosan fekete, hanem szép színes, amin még én is meglepődtem, pedig én választottam. Kell valami jó már ebbe a randa nagy sötét téli depressziómba.

Vettünk a válogatós kis széncinkéinknek 1 kiló napraforgómagot. Remélem örülni fognak neki.

Túrórudit szeretnék most hirtelen.

Csodálatos Neptun

Az a csodálatos ebben a Neptunban, hogy mindenkinél produkál valami hibát. Nálam eddig csak az volt, ami még rengeteg más embernél is, hogy állami részösztöndíjasként voltam beírva, ami nyilván nem igaz, viszont ezt másnapra ki is javították. Pedig nem is szóltam miatta.

Na de most krízis van, vizsgajelentkezés, vagyis csak lenne, nálam legalábbis, mivel nem látom a vizsgaidőpontokat, hiába állítok be mindent ebben az ostoba rendszerben. Megjegyzem nem csak a vizsgaidőpontok nem jelennek meg, hanem a tárgyak sem. Ez nem zavarna különösebben, ha nem 3 hetem lenne vizsgázni, és ha biztos lehetnék benne, hogy a megfelelő időponton lesz helyem.
Most mindenesetre kivárok, és ha addig nem történik semmi, akkor hétfőn bemegyek a TO-ra, és majd ők felveszik nekem a vizsgát. Az egyébként külön poén, hogy a TO minden ajtaja előtt ki van téve a megfelelő név és a hozzá tartozó szakok listája, így mindenki jól tudja, hogy kihez kell pennie panaszkodni. Csakhogy a biofiz msc bezony sehol se szerepel. Na most mi lesz.

Egyébként nem tudom miért aggódom. Dec 21-én úgyis világvége.

Színek

A fonott rozsdabarna haj jó.
A lila kabát jó.
A narancssárga térdig érő csizma jó.
A kék pulcsi jó.
A sötétzöld sál jó.
A tehéntarka táska nem jó.

De mindez együtt, egy emberen, egy időben, na az a nem mindegy.

Vizsgák

Ez most valószínűleg tökre senkit nem fog érdekelni, de azért csak leírom, hogy nem bírom beosztani a vizsgaidőszakomat.
Van 3 teljes hét, ami alatt 6 vizsgát és egy beadandót kell letudnom.
A vektorvizsgáa szóbeli, 38 tételt kell majd kidolgoznom hozzá, de ha ugyanazon a héten még rezgéstanból és kalkulusból is el akarok menni vizsgázni, ami elég valószínű, akkor máris kevésnek tűnik az a 12 nap, amit erre a három tárgyra felkészülési időnek szánni tudok. Egyébként ugyanezen hét péntekén van a bioinf beadandó.
Ezen kívül van még egy áltfiz vizsgám, valószínűleg az is szóbeli lesz, de hogy mikor az még kérdés, valószínűleg egyetlen, nem arrébbrakható időpontban fogunk megegyezni. Az érzékelés biofizikája és a környezetbiofizika szintén kérdés, talán megkérhetem a tanárt, hogy ezt a kettőt egyszerre szeretném letudni, ha már mindkettőből hozzá kéne menni szóbalizni.

Igazából az zavar, hogy a biosznál ott volt előttem, hogy mikből kell majd vizsgáznom, és akkor azt mondtam, hogy na, erre kell egy egész hét, mert ebben sok az anyag, meg meg is akarom tanulni, a másikra elég lesz 4 nap is, arra meg akár kettő is. De most nem tudom felmérni, hogy mire mennyi időt kell majd szánnom, ezért nem tudom pontosan beosztani minden pillanatomat és az egész világ megint ki fog csúszni a kezeim közül. Feltéve hogy egyáltalán addig elkapom a csücskét...

(5-től vizsgajelentkezés van, de még nem akarják meghirdetni az időpontokat.)

Járunk is meg nem is

Az amerikai filmek/sorozatok rendszeresen megjelenő élethelyzete az, amikor a pár, akik már egy ideje kóstolgatják egymást, és azt állítják, hogy együtt járnak, tehát párnak tekintik egymást, szóval a pár egyik tagjának véletlenül kicsúszik a száján a bűvös szó, hogy "ájlávjú" és akkor van ám nagy megdöbbenés, romantika meg minden.
Na én ezt aztán soha nem tudtam megérteni. Először járunk, aztán szeretjük egymást? Hát hogy van ez kérem? Nem fordítva kéne lennie? Meg amúgy is, hogy képes két ember együtt meglenni párként a nélkül, nem mondják egymásnak hogy szeretlek. Ha meg nem tudják kimondani, akkor nem is szeretik egymást. Akkor meg ne járjanak. Vagy ne nevezzék annak. Mindegy. Hülyeség ez is, mint minden.

 fuckthisshit

Végre siker

Jelen pillanatban a legnagyobb sikerélményem, hogy ugyanazt a megoldást kaptam egy mecha példára, mint ami a könyvben van. Elég ritka ez nálam, és sajnos nem a könyv tudja rosszul a dolgokat. Szomorú ez, de legalább édes, mint az a mézes madzag, amit a második zh-n fognak elhúzni előttem.

A mechanika könyvben nem fejezetek, hanem paragrafusok vannak.

A fizikus könyvtárban az 1960-as évektől kezdve megvan az összes Nature és Science kiadvány könyvekbe kötve. Gyönyörűek.

A három héttel ezelőtti álmomban tényleg Fourier-sorfejtettem és -transzformáltam. Semmit kétség.

.

Több emberben is tartom a lelket, de magamban nem tudom. Teljesen önellentmondó az egész elképzelt világom.

Névnapi geometria

Az anyukám névnapi csokrának díszpapírján Escher-féle körhatár rajzok, euklideszi térben ábrázolt hiperbolikus terek vannak. Szerintem jól választottam.

Találtam egy mémet

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Ugyanaz, mint a dédnagymamámnak és remélem ugyanúgy.

2. Melyik dalon tudsz úgy igazán sírni?
Mostanában végülis bármelyiken, de ez nem a dal hibája.

3. Félsz a sötétben?
Nem, a takaró alatt nem bánthat semmi.

4. Szerelmes vagy valakibe?
Több, mint 3 és fél éve.

5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami történt veled életedben?
Nem tudom, az ilyeneket igyekszem nem megjegyezni.
De amikor szegény lovat leprokariótáztam, az elég vicces volt.

6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Nem, de elég sokakat pofoztam volna fel, vagy vágtam volna tarkón. Pedig sosem tennék ilyet a valóságban.

7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?
Hétvége jön utána, persze hogy szerencsét!

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Az apámnak még soha semmit sem árultam el.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Nincs, kiváló zenei ízlésem van.

10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál?
Bátor kölyök voltam én, nem egy alamuszi nyuszi, mint most.

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Attól függ.
Ha azért lennék híres, mert lettem valamit az asztalra (pl egy tudományos cikket egy jelentékenyebb folyóiratban) akkor leginkább büszke lennék magamra, és az egész életemet lecserélném egy olyanra, ahol vagy egy szép házam egy nagy tanyával, ahol van 1-2 ló, 2 kutya, néhány tyúk, és egy szép nagy veteményeskert. Akkor bizony boldogság lenne.
De ha pletykalapok rovatain lennék híres, akkor elmennék minél messzebbre, ahol senki nem talál meg.

12. Szoktál álmodozni?
Nem, a fejemben egy fekete lyuk van, ami mindent elnyel és semmit sem enged ki magából...

13. Járnál Chace Crawforddel?
Életemben nem hallottam ezt a nevet, biztos hogy nem.

14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, nevek?
1et mindenképp, de 3-ig még gondolatban is bátran elmegyek. Csak az első lányom nevét tudom, de nem árulom el, majd ha aktuális lesz.

15. Adni, vagy kapni jobb?
Barátságot adni, bizalmat kapni.

16. Van elég önbizalmad?
Mostanában nincs, másoknak adtam.

17. Mit változtatnál magadon?
Örülnék ha nem lennék ilyen hízékony alkat, de inkább 10 centivel hosszabb és egészségesebb hajat szeretnék.

18. Várod a sulit?
Minden vasárnap este tűkön ülök.

19. Mi a kedvenc tantárgyad?
Ebben a pillanatban nincs, a túlélésre törekszem. Így visszanézve a biosz szak alatt 3 volt: Biokolloidok és nanostruktúrák,  Fizkém, Szerves kémia. Most azt remélem, hogy a Fullerének és szén nanoszerkezetek c.tárgy lesz, de erre még egy kicsit várnom kell. Meg a termodinamika, arra kíváncsi vagyok.

Nem nyert

Hazahoztam egy csomó tanulnivalót, de hozzá sem akarok nyúlni, mert eddig sem volt semmi értelme. Kezdem azt hinni, hogy ezt a matekos fizikus bulit csak én élvezem, de jobb lenne ha nem tenném. Azért ezt a félévet valahogy végigcsinálom, addig minden nap átgondolom  az életem, kétszer is, amíg rá nem jövök, hogy igazából nem értek semmihez.
A madárijesztő vagyok, aki eszet szeretne. Egy ostoba szalmaembeh.

Gyanús

Van az egyetemen egy srác, több közös órám van vele, fizikus gólyának álcázza magát. Lehet, hogy tényleg az, mindenesetre gyanús. Nagyon agresszív kinézete van. Télen-nyáron napszemüveget visel (ami miért ne jelenthetné, hogy a közelmúltban szemműtete volt). Gyakran hajtja fel a pulcsija kapucniját, miközben a sapkája mindig rajta van, ami elég ijesztő külsőt kölcsönöz neki (lehet hogy csak fázik, vagy félti a kevés hajhagymáját, ami még maradt). Vékony alkatú, nagyon fehér bőre van és némi borostája. Őszintén szólva nem is tudnám megmondani ez alapján, hogy hány éves. Ha tényleg fizikus gólya, akkor mondjuk 19, amit el tudok képzelni róla, de ha kiderülne, hogy 30 is van már, hát azon sem lepődnék meg. A szünetekben általában kimegy cigizni.

Tulajdonképpen félek tőle. Pont úgy néz ki, mint aki nem azért jár egyetemre, hogy tanuljon (bár meggyőződésem hogy az egyetemisták 60-70%-a nem tanulni jár az egyetemre), hanem hogy megfigyeljen, hogy terve minden részletét kidolgozza, majd egy szép napon fegyvert ránt és lesorozatgyilkol egy egész fizikus évfolyamot, vagy bárkit, aki szembe jön. 

Ma vektor ea vége előtt egy kicsivel, dgy egyszer csak összeráncolta a szemöldökét, és valakitől megkérdezte: "Te mit csinálsz ott hátul?" A teremben ülő ~150 ember egyszerre odanézett - én is - és láss csodát, ez a fura figura ott állt a leghátsó sorban, és rendezkedett, kicsit meglepődött a kérdésen, halkan elnézést kért, dgy folytatta az órát, ő pedig valószínűleg elhelyezkedett.

Ezek után ezzel a sráccal volt kalk. gyakom, és nagyon féltem bemenni a terembe. Lelki szemem előtt már lejátszódott minden, hogy képes bárkit lelőni kérdés nélkül, de inkább abbahagytam a hülye vízióimat, és megpróbáltam meggyőzni magam arról, hogy nem lesz semmi baj. És nem is volt. Még. 

F, L, T

Az álmom nagy részére nem emlékszem, de megint tele volt képletekkel, amik újra és újra megjelentek. Reggel elmeséltem Hercegnek, hogy nem tudom miféle bonyolult képletek voltak ezek, amiket F-fel és L-lel jelöltem. (Meg volt T is.) Herceg szerint álmomban Fourier- és Laplace-transzformáltam. Ez nem túl valószínű, tekintve, hogy még egyikről sem tudom, hogy micsoda. Talán a Fourier-féléről sejtem, hogy mi lehet. De ha már ennyire hangoztatom, hogy nem tudom mik ezek, talán utána is járhatnék. És akkor kiderülne, hogy tudat alatt már rég tudok ilyet is.

Zebra

Ha egyszer lesz egy akusztikus basszusgitárom, (ami még egy ideig várat magára), akkor az első dal, amit eljátszom majd rajta, az a Zebra lesz (úgy 2 bejegyzéssel előbbről). Majd szóljatok, szavam ne feledjem.

Schrödinger macskája

Ez a könyv, amit most olvasok. A szerző John Gribbin. Alcíme: Kvantumfizika és valóság. Először talán ijesztőnek tűnik a könyv címe, nekem kihívásnak. Aztán csalódnom kellett benne, kétszer is. Egyrészt mert értem amit ír, másrészt mert azt nagyon jól írja.

Ez a könyv zseniális. Ez a könyv olyan, mint egy jó krimi. Tele van furcsa jelenségekkel, és rengeteg kérdéssel, amire választ kell találni. Ebben a könyvben Einstein a rutinból, saját tapasztalatból építkező nagynevű hadnagy, akinek lehet adni a szavára, de azért sokan és egyre többen vannak, akikben felmerül a gyanú, hogy talán mégsem minden olyan egyértelmű, és erre adnak is bizonyítekot. Hosszas nyomozás után végül kiderül, hogy senkinek fogalma sincs, de nem is lehet arról, ami a terv és az eredmény között történt. Valójában minden köztes esemény ugyanakkora valószínűséggel fordulhatott elő. És mivel nem tudjuk eldönteni, kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy mindegyik lehetőség megvalósult.

Na ilyen, és ehhez hasonló érdekességek vannak ebben a könyvben, csak épp a kvantumfizika nyelvén megfogalmazva, és az enyémnél kicsit jobb hasonlatok. Elektronok, pozitronok, mezonok, pionok és ilyen, ma már bizonyítottan létező részecskékről is ír, amiről az iskolában aligha lehet hallani. Talán mert nagyon bonyolulttá teszi az amúgy sem túl egyszerű képet, pedig sok kérdésre választ adnak.

Eddig ez az első olyan könyv, amit bár még be sem fejeztem, de már most tudom, hogy újra el fogom olvasni, méghozzá egy év múlva ilyenkor. Aztán a vizsgaidőszak végén újra fogom olvasni a Galaxis útikalauzt.

Séta

Ma tettem egy nagy sétát. Ha már úgy is dolgom volt a városban, akkor kihasználtam az alkalmat arra, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem az eheti rémségek után. Sikerült is, újra megvan az egyensúly, nem is emlékszem már erre a hétre. Akárhányszor eszembe jut egy hibamorzsa a tegnapi zh-ból, azzal próbálom nyugtatni magam, hogy már nem emlékszem, mit írtam le, azért illene megbíznom a saját zéhányomás alatti stesszben működő józan ítélőképességemben, és talán mégsem írtam sinus helyett cosinust. Mindegy is, mondom, egyensúly van, ilyeneken nem akadunk fenn.

Szóval tettem egy nagy sétát, és elmentem a Fressnapfbe. Komolyan mondom, ennyi cukiságot egy helyen én még életemben nem láttam! Az a rengeteg szép póráz, nyakörv, hám, kutyapulcsi, játékok cicáknak és kutyáknak, az a plüssTás, a kosárkák és fekhelyek, azok a játékdobozok, a kajás zacskókon lévő helyes kutyák és cicák, és olyan csábítóan néztek ki a kutyáknak való rágcsák...
Ennél már csak az IKEA gyerekosztálya cukibb.
Egyébként madaraknak való magokért és faggyúgombócokért mentem. Remélem tetszeni fog nekik.

Aztán azon az úton sétáltam tovább, ahol annak idején, amikor még kolis voltam, elég gyakran jártam. Alig változott valami arrafelé. Mondjuk az egyik üzlet, ami azelőtt vegyesbolt volt, most már csak pékség. Vele szemben pedig még mindig ott van a kedvenc pékségem, bár mintha az is kicsit megújult volna kívülről. Ott ettem a legfinomabb kakaóscsigát, a legfinomabb diós kiflit, és a legfinomabb sajtos rudat. Na azért bizony szerettem kolis lenni. És imádtam azokat a keddeket, amikor csak 11-re mentem suliba, és reggel aludhattam kedvemre, és aztán lementem a pékségbe és vettem magamnak nagyon finom reggeliket.

Ahogy sétáltam tovább, megtaláltam azt a festéküzletet is, ahonnan hárman cipeltük haza a zöld festéket, ami azóta is ott díszeleg a volt szobánk falán. Erről persze nyilván eszembe jutott az az eset, amit szerintem már sose fogok elfelejteni, mert annyira vicces volt, és ezen persze ott helyben nevetni támadt kedvem, közben pedig reméltem, hogy épp senki nem néz bolondnak. (Egyébként ez egy olyan idióta dolog, hogy az emberek, ha egyedül vannak, akkor mindig komoran néznek maguk elé, és valamiért nem mernek nevetni. Pedig mennyivel jobb lenne egy olyan városban élni, ahol mindenki bátran mosolyog az utcán, és ezért senki nem néz rájuk furcsán.)

Ezután már nem tartott soká a sétám, elintéztem, amiért mentem, úgyhogy hazajöttem ebédelni.

Egyébként itt egy dal.

Heti rémálom

Ezennel ennek a hétnek vége van. Már ami az iskolai rettegést illeti. Inkább elmondom, hogy volt.

Kezdődött azzal, megkaptuk a mecha zh eredményeit. Ahogy az várható volt, nem lett meg, de arra nem számítottam, hogy még így is éppen jobbat írtam az átlagnál.

Aztán jött a péntek, egyre közelebb és közelebb, és én egyre jobban féltem. Reggel úgy indultam suliba, hogy én ezt az atomkvantum gyakzht bizony megoldom. Legalább 2 feladatot az 5-ből, és majd boldog leszek, de nem így lett.

Egyrészt mert csak 4 feladat volt, másrészt mert mindegyik abból a feladatsorból volt, amiről a tanár azt mondta, hogy annál könnyebbek lesznek a zh-n. Én mindent megtettem, amit tudtam, kitöltöttem 4 oldalt a semmivel. Szánalmas próbálkozásaim vegére szerettem volna a tanárnak egy kis levelet írni, melyben bocsánatot kérek, amiért időt kell szánnia erre az újrahasznosítható szemétre. Aztán mégsem tettem, viszont átgondoltam a lehetőségeimet, és arra jutottam, hogy a legjobb lesz, ha ezt a tárgyat csak jövőre csinálom meg, amikor már sokkal okosabb leszek, mint most. Például addigra megtanulom a mechanikát, a diffegyenleteket, az integrálást, a termodinamikát, és némi statisztikus fizikát.
Akkor pedig majd nem azért fogok tudni megoldani egy feladatot, mert bemagoltam az egyenletet, amit a füzetemben találtam, hanem mert tudom, hogy úgy kell, és hogy mi mit jelent.

Délután vektor zh volt, ami mitatt nagyon aggódtam, de azt hiszem, jól sikerült, még vektoregyenletet is fel tudtam irni, és ha kérdezték volna, még a vetítés vagy a tükrözés mátrixot is meg tudtam volna adni. Már most tudok egy hibát, de szerintem azért nem jár 2-nél több pont levonás. Nem is tudom, hogy mennyi a max pont. Azért még egy kicsit izgulok érte.

Mukk

Azt hiszem a mániás depresszió teljesen maga alá temette kis lelkem békés homeosztázisát. Kb 5 percenként lesz nevetésből sírás, aztán megint vissza, ami akár dinamikus egyensúlynak is tekinthető, így máris megvigasztaltam magam.   Most mindjárt kezembe veszem a gitáromat, és egy ideig nem engedem el. Közben pedig ok nélkül fogok sírni.

Sci

Végre kezd ötletem támadni arra, hogy miből is írjak majd szakdogát, csakhogy ehhez viszonylag rövid időn belül szükségem lesz némi atomfizikai (ehhez statfiz) és némi szilárdtestfizikai ismeretre. Mivel ilyen tárgyaim általában nem lesznek, és ami van, azt se nagyon értem még, úgyhogy most fogom magam, és minden kötelességérzet nélkül Schrödinger macskájáról és Stephen Hawking elképzeléseiről fogok olvasni. Csak úgy, hogy ne legyek olyan... nem is tudom mi a jó szó erre. Szakbarbár.

Találkozás

21 évesen
életemben először
láttam az apámat.

Anyával jártunk a városban, ott jött szembe, köszöntek egymásnak, majdnem le is álltak beszélgetni, de aztán mégsem. Talán ha egy fél másodpercig láttam az arcát, nem is jegyeztem meg, csak utóbb tudam meg, hogy ő volt. Utánafordultam, de már csak az esernyő alatt sétáló barna nadrágot láttam.

Mechazh

Ezt a játékot ma nagyon csúnyán elvesztettem.
Majd legközelebb lealázom, addig meg még gyűjtöm a bátorságot hozzá.

Mindent vagy semmit

Most bemegyek az iskolába, és déltől matekzh-t írok, és félek, de nem azért, mert nem fogom tudni, hanem hogy ha nem sikerül jól, akkor mennyire fogom szégyellni magam mások előtt. Sose éreztem még ezt a félelmet, azt hiszem.

Könyvek

A hosszú hétvége például kiváló lehetőség arra, hogy végre ne csak tananyagot vegyek a kezembe, és rászánjak néhány órát négyszáz oldalnyi szépirodalomra.
Írtam már erről a Leslie L Lawrene-ről, hogy milyen remek írásai vannak, amiből egyébként lassan végtelen mennyiségű lesz. Mondhatnám, hogy az összes könyve ugyanolyan, és ez mennyire unalmas, de annyira zseniálisan ír, úgy fenntartja az izgalmat, hogy hiába leszek álmos 50 oldal olvasástól, mégiscsak a 132 oldalon rakom le a könyvet végkimerülésemben, de már akkor alig várom, hogy folytassam.

Egyébként a nagy nyári irodalmi tervem hogy végigolvasom a Harry Potter sorozatot, mert az nálam kb. az első 3 oldal után befuccsolt, valamikor 8-10 évvel ezelőtt. Filmből is csak vagy 4-et láttam, persze azért sem mentem el a moziig. Nem mintha olyan nagy lelkesedéssel beszélnék most erről a tervemről, de csak van valami oka, hogy a világon több millió rajongója van ennek a villámkarcos gyereknek. Remélem jó lesz.

Ikszfaktor

A tehetségkutató műsorok közül talán az első Megasztárt láttam, meg mondjuk az első CsillagSzületiket, de akkor sem ültem minden szombat este körmöt rágva a tévé elé. Elég is volt. Azóta "celeb"-tömeggyártásba kezdett az ország, és közben minden héten milliókat kaszálnak be az ostoba emberektől a kereskedelmi tévék. Közben meg szart se ér az egész. Már bocsánat.
Ezek a műsorok már inkább az "imidzsről" és a show-ról szólnak, csak szennysajtó-képes alanyokat kell keresni, aztán haccójjon, majdnem mindegy, hogy ki "énekel" és mit.
A "legjobb" részek a válogatókon felvett részek, de azt is inkább a szánalmas-szórakoztató műsorok kategóriájába sorolnám, úgy a KészÁtverés szintjére. Most, hogy itthon vagyok, kalandvágyból megnéztem egy ilyen közönségnyalogatást.
Itt van ez az amerikai csoda, az X-Faktor. Nem tudom hányan vannak most, mert csapatok is vannak, vagy mifene, de maximum 3 embert mernék mondani, akiket hajlandó lennék meghallgatni még egyszer.
Az a két rapper-gyerek... az nem produkció volt, hanem kocsmai karaoké maximum. Volt vagy 3-4 olyan dal, amin majdnem elaludtam. Annak a kétfiú-egylány csapatnak a dala is ilyen volt, bár az jobban zavart, hogy kiabálnak, mintsem énekelnek. A Call me maybe-től meg majdnem sírtam, hogy egy ilyen semmitmondó dalt minek választanak ki. Ja, persze, mert azt a közönség ismeri, és a kislánynak kell a sok sms, amit a közönség nagy része csak azért küld el, mert végre felismert egy dalt.

Elég undorító műfaj ez a tehetségkutató sóbiznisz.
(Meg a kereskedelmi tévé, mint olyan.)

Ész nélkül

Vannak dolgok, jelenségek, emberek, amiket/akiket egyszerűen nem lehet komolyan venni.

Mint például azt a számológépnek álcázott rózsaszín abakuszt, ami épp csak négy műveletet tud, de azért valaki büszkén kirakta a padjára, és zéhát is írt vele.

Vagy azt a srácot, aki a tábláról való másolásban mindig nagyon le van maradva, és ezért egészen félre tud érteni dolgokat.
A tanár ezt írta a táblára:

Def: egy f: R → R függvény alulról korlátos, ha ∃ K∈R, hogy f(x) ≥ K, ∀x∈D(f).

Ő pedig úgy 5 perc késéssel megkérdezte, hogy az a D, ott deriválást akar-e jelenteni.

Újdal

Kitaláltam egy dalt, egy tök jó dalt, csak össze kéne rakni, meg le kéne írni, hogy el ne felejtsem.
Meg fel kéne venni. És valami cím is kéne neki.

Nyígógépek

Az ész megáll, hogy emberek mennyit tudnak nyígni és panaszkodni a problémájuk miatt, ami akár sok mást is érint. Pl. hogy jaaaj most mi lesz a zéhában jaaaj de mit fog kérdezni, jaaaj milesz jaaaj. Nem mindegy?! megtanulod, kérdez, válaszolsz.

Most épp egy fb csoportban vetette fel valaki, hogy jaaaaj az utolsó héten 5 zh-t írnak, valamelyiket csak jó lenne átrakni a vizsgaidőszak második felére. Én is írtam már 7 zh-t az ősziszünet utáni héten. Nekem is sz@r volt, megcsináltam. Lett is diplomám. 

Kussolsz, csinálod, békén hagysz!

(Kéne egy másik blog, ahol nem fognám ennyire vissza magam a fogalmazásban. De elveim vannak.)

Szeretlek

Három és fél év nem kevés. De még nem elég.

Új húrok

Áthúroztam a gitáromat. Az új húrok fényesen csillognak. Kicsit fura játszani rajtuk. Fémes. Kifejezetten fémes. Nem lágy, nem dorombol, hanem búg, és berreg és zizeg, de majd ezen is megtanulok játszani.

Közben meg lehet hogy inkább Warwick gitárom lesz.
Pl egy ilyen.

Vajon rossz ötlet lenne bundok nélkül venni egy ilyet?

Sokadszorra

Van az, amikor meg kéne tudni oldani valamit, vagy használni kéne valami okos összefüggést, amit még soha senki nem mondott el (normálisan), és van az, amikor ugyanazt az egyszerű dolgot 2 héten belül 5 órán is megtanítják, ugyanazokon az egyszerű példákon keresztül.
Nyilván ez utóbbi a jobb, csak kicsit túlzás.

Mindenki szenved

Nagyon meg tudja nyugtatni a pici lelkemet, amikor atomkvantum ea végén a másodévesek arról panaszkodnak egymásnak, hogy mennyire meghaltak ezen az órán ebben az információtornádóban.

Mindeközben megtanultam hidegvérrel tűrni a "megint nem tudom miről van szó" érzést.

Gitár

Egészen eddig azt terveztem, hogy ilyen új basszusgitárom lesz decemberben:

Küldtem íméleket hangszerboltoknak, hogy náluk van-e ilyen, mert a honlapokon leginkább csak a 4 húros verziók vannak fenn. Egyelőre egy helyről válaszoltak, mégpedig azt, hogy öthúrosat már nem gyártanak belőle. Ez azért eléggé szomorú hír, úgyhogy most vagy az lesz, hogy valahol találok egy utolsó darabot, vagy használtat (amit igazából nem annyira szeretnék), vagy becsukom a szemem, elszámolok 10-ig, közben elfelejtem ezt a szépet, és átpártolok ehhez: 

Or not. 

Hangfoglalás 2012

Voltunk, láttuk, jó volt.
Megnéztük a Frantic zenekart, akik még mindig jók, mondhatni "horzsolnak", és meglepő módon az énekesnek az énekhangja és az üvöltözős hangja is tök jó. Viszont úgy 5 kilóval kevesebbel jobban nézne ki.  Az a szegény basszusgitár meg nagyon pórul járt, össze volt szigszalagozva, nem volt túl elegáns.
Jól szóltak egyébként, leszámítva, hogy az utolsó dalban a szóló közben egyszercsak eltűnt a szólógitár hangja.

Sajnos sehol nem találtam 5 húros Thunderbirdöt, csak 4 húros volt kirakva belőle, és abból sem a trans black. Cserébe kipróbáltam egy Cort fretless akusztikus basszust, nagyon tetszetős volt játszani rajta, viszont lehet csalni, mert a fogólap tetején vannak pöttyök. Nagyon szép hangja volt, 132 ezer forintért mondjuk legyen is.

Találtam hevedereket mindenféle mintával. Itthon utánanéztem hogy mennyi is az annyi, 7000 Ft egy ilyen heveder, állítólag az USA-ban készítik kézzel. Két ilyen hevedert néztem ki, de olyan drágák...

Biofiz szeminár előadás

Azért ma csak tartottam egy fél órás példabeszédet + kicsit több, mint fél órás discussiont angolul fuckyeah!
Na jó, azért ennyire nem volt jó, még nem tudok angolul gondolkozni és nyilván nem jutnak eszembe az évek óta nem használt egyszerűbb szavak sem. Azért megdícsértek, állítólag jó volt, meg szerintem értették is.
A polarizált fényről, és a polarizált fényszennyezésről szólt, és ennek káros ökológiai hatásairól. A franc gondolta volna, hogy valaha közöm lesz az ökológiához, de ez végülis alig számít annak. Mindegy, elég jól elvitatkoztunk az adaptív lehetőségekről vagy inkább nem lehetőségekről és a radikális egyedszámcsökkenés további láncszerű következményeiről.
Sőt, volt egy kérdés, hogy ezek az állatok mégis hogy tudják érzékelni a polarizált fényt, és végülis a válasz a szépen egymás mellé ugyanolyan irányultságban sorbarendezett fényérzékelő fehérjékben rejlik, de ezt  így hitelen nem volt egyszerű elmondani, mivel a dolgot az összetett szemnél akartam kezdeni, ami persze angolul nem jutott eszembe. És ott és akkor éppen az ommatidium szó sem. Mindegy, nem is volt rá szükség.

Jóvolt.

Tornaóra

Hazajöttem, bemelegítettem, elmentem futni, visszafutottam, tornázgattam, és a fekvőtámaszoktól úgy fáj a karom, hogy alig bírom felemelni.

Futás előtt bemelegítés. Jó. De anno suliban a futás volt _a_ bemelegítés. Akkor most ez hogy van? Bemelegítek a bemelegítés előtt?

Ismerethiány

Kezdett nekem nagyon gyanús lenni ez a semmitnemértek dolog, úgyhogy megnéztem, mit kéne tudnom másodéves fizikusként, vagyis mi az, amit az első évben megtanulnak, de én nem.
- differenciálegyenletek a fizikában
- elemi statisztikai módszerek a fizikában
- a fizika numerikus módszerei (I.)
- mechanika
- folytonos közegek mechanikája
- elektromágnesség
- termodinamika
- elektronika és méréstechnika
- elektronika lab.
- fizikai alapmérések

Na, kb. ezeket tanulják a fizikus bsc-sek az első 2 félévben. Ezek a tárgyak, amiknek a tananyagát nekem most tudnom kéne, sőt, még emlékeznem is kéne rá. Csakhogy nekem ilyen tárgyaim, nem voltak - és ami a legszebb, nehogy véletlenül esélyem legyen - nem is lesznek.

Másoknak se lehet sokkal könnyebb, mivel a tanár elég gyakran hivatkozik arra, hogy "de ezt már optikából biztos tanultátok", pedig az még nekik is csak 3. félévben van. Mindegy, most engem kell sajnálni.

Szegény kis teknősök :(

Szegény kis tengeri teknősök azért eszik meg a tengerekben sodródó műanyag szemetet, mert az úgy polarizálja a fényt, mintha medúza lenne. Szegény kis butus tengeri teknősöknek meg megtetszik, és nemfinom. Mú.

Operált éjszaka

Általában nem szokott zavarni, ha valamiért azzal álmodom, amit épp tanulok. A nyáron, meg az elmúlt hetekben is többször volt ilyen. 

Betegen viszont az álmok is mások. Az éjjel egy egyenletet próbáltam megoldani, amiben csak operátorok voltak, leginkább a P, R, Q, T és I betűkre emlékszem, és arra, hogy órákon keresztül erről álmodtam. Olyan 1 óra körül valamelyest felébredtem, épp csak annyira hogy kivonszoljam magam a mosdóba, és tudtam, hogy mi történik, én irányítottam magam, de a gondolatom még mindig álmodott és próbálta megoldani azt az egyenletet. Azt is tudtam közben, hogy én ezt nem akarom, úgyhogy mikor visszamásztam az ágyba, direkt pónilovakra, kis színes virágocskákra és lepkekakira akartam gondolni, de nem, mert megint visszaaludtam és tovább rakosgattam a négyzetre emelt operátorokat egyik oldalról a másikra. Közben pedig fájt a mellkasom és a bal karom. 

Azt hiszem lázas vagyok.

Amikor a tanár is fárad

Borzasztó vicces tanárbácsik mondják nekünk a tudományt, pl.
- rengetegszer kellett bázisvektorokat felírnunk borzasztóhosszú képletekbe, és amikor már sokadszorra tartottunk ott, hogy

 "+ a1b3e1 x e3 + a2b3 e2 ... végülis már Petőfi is mondott nekünk ilyeneket, szabadság, szerelem, e kettő kell nekem" 

- na ott mindenki valahogy így reagált és folytattuk a hosszú sort.

Aztán a másik órán, ahol furcsamód 45 perc után szünet következik, ilyen történt:

 "- mielőtt szünetre mennénk még egy dolgot mondanék... van ugyanis egy jó hír: nincs tovább".

Hát, ma is tanultunk valamit.

Bizonytalan

Ezen az atomkvantum előadáson a tanár biztosan nagyon okosakat mond - relatíve kevéssé tudom megítélni - viszont az kissé kiábrándít, vagy inkább tanácstalanná tesz, amikor a tanár elkezd kételkedni abban, amit ő maga írt le a táblára, és gyanús neki, hogy az úgy nem jó, aztán nézegeti a papírját, és néha rájön a hibára, de néha inkább csak közli, hogy ez most így nem jó, mert ebből nem az fog kijönni, de igazából ő még sose tudta megjegyezni ezt a formulát, pedig ő maga foglalkozik ezzel a méréssel, de ugye le van írva a jegyzetbe, akkor nem kell megtanulni.
Akkor most ilyenkor nekem a vizsgán mit kell majd tudni?

Ja, egyébként ma a tanár az órán rengeteget emlegette a relativitáselméletet, és hogy ezeket már nyilván mindenki mind tudja, majd az óra második felében valamilyen hirtlen idíttatásból mégis megkérdezte az "osztályt", hogy tanultunk-e már relativitáselméletet. És nem. Hoppá.

KönyvhétMém

Ilyet találtam a fb-on, em tudom, tényleg van-e ilyen, de játéknak jó lesz.

Nemzetközi Könyvhét van. A szabály a következő: fogd a hozzád legközelebb eső könyvet, nyisd ki az 52. oldalon, és másold ide az 5. mondatot. Ne említsd a könyv címét. Másold be az állapotodba a szabályt.

"Megengedett prefixált SI-egységei: kg/dm^3, g/cm^3."

Na jó, ez a játék mégsem volt olyan érdekes.

Na eeez kell nekem.

Van egy ember, aki elképesztő dolgokkal foglalkozik. Például tudja, hogy hogy néz ki a hópehely, hogy hogy mozog a ló, hogy hogy tekeredik fel az oposszum a fára, hogy milyen az optimális csontszerkezet, hogy miért csíkos a zebra, hogy miért tarka a tehén, és hogy miért szeretik a rovarok az ablakokat, az autókat és az olajtócsákat.

Kicsit szerelmes lettem abba, amit ez az ember művel, és ezeket én (majdnem) mind meg fogom tanulni tőle.

Gólyákok

Annyira cukik ezek a fizikus gólyák, hogy belehalok.

Például, van egy kölyök. [Mostantól csak Kölyök.] Egyszercsak elkezdett hozzám beszélni, kérdezgetett, én meg válaszoltam. Na aztán másnap az egyik előadás előtt odaül mellém, és elkezd megint beszélni. Hát mit van mit tenni, válaszoltam. De ő meg irtó lelkes, úgy értem sokat beszél. Le nem lehet lőni. És Moliért olvas. (?!) Aztán később közli, hogy szerinte én milyen nagyon jófej vagyok, és hogy tök okosakat tudok mondani, meg olyan egyszerűen, tényként tudok beszélni dolgokról, meg annyi mindenhez tudok hozzászólni, hogy akkor mostantól én vagyok az ő példaképe. Wtf, ám legyen. Cuki kölyök, mondom.

Szegények még épp hogy elkezdték az egyetemet, de máris olyan tapasztalatokat kénytelenek szerezni... Nem gondoltam volna, hogy már a 2. héten egy elsős gólya szájából fogom hallani: "Az a durva, hogy ha most ellógnék egy óráról, azért kéne lógnom, hogy másra tanulhassak".
Édesek, nem?


Egyébként dgy valamiért különösen szereti számpéldáiban a 42-es számot emlegetni. Mondjuk megértem.

Az élet, a világmindenség, meg minden

Arra gondoltam ma, hogy

- annak idején, úgy 1900 körül, volt néhány fura fazon, aki egyszer csak azt találta mondani, hogy figyeljetek srácok, oké, hogy két golyót egymásnak löktök és az így meg úgy mozog, meg az alma is leesik a fáról, de mi van, ha ezek a dolgok icipiciben valahogy egész máshogy működnek? Na ezeket az embereket hívták pl. Rutherfordnak, Bohrnak, Einsteinnek, meg Planck-nak, meg még sok másoknak, akiket ritkábban szoktak emlegetni - a lényeg csak az, hogy megszületett a kvantumfizika, amiről addig senki nem gondolta volna, hogy miafene.

- csöppnyi kis földi életformánknak viszonylag régóta az egyik legizgalmasabb kérdése az, hogy vajon van-e a Földön kívül élet. Namármost ezeket a sztorikat általában csak sci-fikből halljuk. Kérdem én: mi a csudáért feltételezzük, hogy egy intelligenciájában hozzánk hasonló, és fejlett életformát találunk?! Hogy egyáltalán ilyen van. Mégis miért gondoljuk, hogy ha találunk életet, az ugyanannak a "definíciónak"* felel meg, mint itt a Földön? Simán lehet, hogy olyan fehérjéket találunk - feltéve ha fehérjék ott is vannak - hogy olyan aminosavakból állnak, amilyenek nálunk vagy nem fehérjealkotók, vagy többnyire egyáltalán nem is fordulnak elő. Vagy például lehet, hogy az információt náluk nem is RNS vagy DNS jellegű molekula tárolja. És ha mégis, akkor lehet hogy nem is abból a négy (A G T C) nuklotidból áll, mint a miénk. Ilyenkor persze nem is azonosíthatjuk a "DNS-t" ha nincs, vagy ha tök más. Lehet, hogy elmentünk már sok-sok földön kívüli lény mellett, csak nem vettük észre. Meg ha már nem is ilyen molekuláris szinten gondolkozunk, hanem mondjuk sejtszinten. Akkor elégedjünk már meg egy kis prokariótával, vagy baktériummal, vagy gombával. Miért akarunk mi mindenáron helyváltoztatásra képes - beszélő - kommunikáló - gépeket használó - a világűrbe hangokat kibocsátó és űrhajóval csillagközi utakat bebarangoló lényeket?

Szóval arra akarok kilyukadni, hogy talán túlságosan is ragaszkodunk a saját világunkhoz, nem akarjuk elhinni, hogy ami most van, azt máshogy is lehet. Persze, a mostani világunkat sem ismerjük elég pontosan ahhoz, hogy ilyen messzire mutató kérdésekbe gabalyodjunk bele. Úgyhogy talán mindegy is, amit leírtam, várasson magára még egy kicsit.



* valójában az életnek nincs pontos definíciója

Hegyen

És akkor szombaton felmentünk a Csóványosra.

Az úgy volt, hogy Nyugati pu - Vác - Királyrét: eddig vonattal-busszal, aztán a csóványosra gyalog, onnan vissza, onnan Királyrét - Kismaros - Nyugati.
A gyalogtúra kb. 20 km volt. Indultunk úgy 260 m-ről és 938-ig jutottunk.
Cserébe volt szép időnk. Ahhoz az erős hideg szélhez azért nem ragszkodtam volna. De sütött a nap.

Nyáron legalább ötször voltunk "túrázni", és hiába fáradtam el, másnap mindig szomorú voltam, hogy nincs izomlázam. Ma délutánra egy kicsi lett, de még ez sem az igazi.

Következő állomás valószínűleg a Rám-szakadék lesz.

Axióma

A fizikusok nem hülyék. Tudják, mi a jó.

Ezt a kijelentést - ami a bioinf gyakon hangzott el - a továbbiakban axiómának tekintem magamra nézve. (A "fosztóképzők" indifferensek.)

Mindeztreggel

Felkeltem fél 7 után, gyártottam reggelit, ebédet, teát, összeszedtem magam, 7.45-körül sietősen távoztam, 7.58-ra beértem az épületbe, és csak tippem volt, hogy hol is lehet a terem, mégis hamar megtaláltam, és üres volt. Igen, a tanár tegnapelőtt szólt, hogy ezen a héten még nincsenek gyakorlatok.

Itt még nem adtam fel, megpróbáltam kihasználni a szabaddá vált időmet arra, hogy bemenjek egy boltba, ahová délután úgyis vitt volna utam, de az ember ne várjon csodát 8.15-kor, ha a bolt 9-kor nyit. Ugye. Na itt volt elég, úgyhogy hazajöttem és játszottam Enter Sandmant inkább.

Kedden kaptam Hercegtől egy hosszú zöld botot. Mára gyönyörű vörös kardvirággá változott.

Third

Ma meg az volt, hogy volt három matekórám egymás után, és mikor hazajöttem, Herceg azért a biztonság kedvéért megkérdezte, hogy nincs-e valami bajom, mert ilyet normális ember nyilván nem csinál. Pedig rossznak nem nevezném.

Az első órán megbeszélgettük, hogy mi az a vektor, meg hogy valójában tökre nem mindegy, hogy fizikai vagy matematikai értelemből beszélünk-e róluk, én meg magamban felidéztem a genetikai emlékeimet és a klónozásos technikákat. Az ide vonatkozó tanárembert a továbbiakban csak dgy-nek fogom emlegetni. Szimpatikus ember, okosan értelmesen, figyelmesen beszél, és jó órát tart.

Aztán volt két kalkulus, egy gyak és egy ea egymás után. Volt szó halmazokról, logikáról, függvényekről. Már erről nem mind részleteiben, nyilván. De majd később. Továbbá rájöttem, hogy a matematikusok szeretik a bioszos példákat, ami miatt én szeretem őket. Egyébként a tanár, aki az előadást tartotta, és aki legyen csak SP, alapvetően szimpatikus, és az órája is az, jókat mond, még viccelődik is néha, és nagyon figyel arra, hogy a közönség gyakran kérdez tőle, és ügyesen válaszol rá. Szeretem az ilyen előadókat. Viszont kicsit olyan politikusos megjelenése van (amit tovább fokoz a teremben található kis pulpitus), ezért ösztönösen nem akarnék neki mindent elhinni, pedig muszáj lesz.

The second day of...

Ma is volt nap, reggel 8-tól kb. mostanáig tartott.
Valójában csak ilyen tájékoztató jellegű órák voltak, nem igazi tanagyag. Kivéve atomkvantumon, mert ott belecsaptak a lecsóba. Finom lecsó volt, csak a végére túl sok lett. Tulajdonképpen egész jó aránynak mondható, hogy a 7 oldalas jegyzetemből az első 6 és fél oldal érdekes és tiszta és vidám, aztán jött valami meglepő matekos rész, aminél elég hirtelen vesztettem el a fonalat.
Este itthon átnéztem újra a jegyzetem, borzasztó stréber vagyok, de nem akarok lemaradni rögtön az első héten, a tananyag nélküli előadásokon... szóval Herceg azt találta nekem mondani, hogy ez bezony gömbi geometria, így ez a korábbi post aktuálisabb már nem is lehetne.

The first day of...

Az első napomon egy órám volt, délután négytől. Általános fizika. Öten voltunk a teremben, egy fizika bsc-s fiú, egy kémia bsc-s fiú, egy fizika alpszakos biofizikus lány és egy orvosi phd-ről elfajzott biofizes srác a kis kaspóban ülő aloe növénykéjével. Aztán úgy háromnegyed 5-kor a lány megkereste a tanárt, majd jöttek. Abban maradtunk, hogy a tárgyat végül 3-an fogjuk hallgatni, és mivel óraütközés miatt a bsc-s mechanikát nem tudjuk felvenni, ezért mégiscsak lesz nekünk ez a tárgy, így, hármunknak, családiasan, egy tanszéki szobában, hétfőnként. Cserébe kedden nem kell ugyanezen a tárgyon este 6-8-ig benn ülni. Aztán kerítettünk magunknak egy gyakidőpontot is - ami szintén hétfőn lesz - majd elfutottunk a fizikus könyvtárba, példatárért. Mindegyikünknek jutott, nekem a '69-es kiadás. Srácoknak talán '72-es.

Egyébként van egy olyan gyanúm, hogy a biofizikus tanárbácsik nagyobbik része a kócos-őszes-szakállas típus. Kicsit fura fazonok.

Vektor

A fizika BSc-s gólyák írtak több tárgyból felmérőket, kritériumdolgozatokat, vagy mi a fene. Ez arra jó, hogy  a tanárok egyeseknek emeltszintű csoportot, másoknak felzárkóztató kurzust javasoljak, miközben nagyon szomorúak, hogy mennyire buta emberek jelentkeznek egyetemre.

Nekem ilyen felméréseket nem kellett írni, de mivel nekem is fel kell venni a Vektorszámítás c. tárgyat, a leveleket én is megkaptam, és terveztem is megírni a tesztet. Szerdán volt ez egyébként. Kedden akartam adni magamnak 4 teljes órát, hogy megtanuljak deriválni, integrálni, vektort számolni és mátrixokkal bűvészkedni. Aztán kb. fél óra alatt átlapoztam egy-két deriválós alapszabályt (nem mintha nagyon megjegyeztem volna), majd további húsz percben rájöttem, hogy én tudok koordináta rendszerbe vektort rajzolni, összeadni, kivonni, skalárral szorozni és vektoriálisan is szorozni, sőt, még a mátrixokat is tudom adni és szorozni. Ezen felbuzdulva az integráláshoz hozzá sem nyúltam. Aztán másnap mégsem írtam meg a zh-t.

Valójában kíváncsi lennék, hogy mit alakítottam volna, meg egyáltalán, hogy miket vártak el. Ma küldött egy levelet a tanár az eredményekről. Szemelvények ebből:

Átnéztem a szerdán megírt matematikai felmérő dolgozatokat,
és igen elszomorodtam. De hát ezen már meg sem lepődtem,
hiszen évek óta így megy.

Mint a dolgozat előtt elmondtam, az nem baj, ha valamit azért nem tudsz, mert nem tanították meg a középiskolában. Az viszont már nem (csak) a tanár hibája, ha valaki az olyan elemi ismeretek terén, mint az egész számok osztása, a törtek összeadása, az egyszerű algebrai kifejezésekre vonatkozó azonosságok vagy a logaritmus egyszerű átalakításai, bődületes, ordító marhaságokat ír. Azt pedig nehéz elhinni, hogy egyes középiskolákban egyszerűen kihagyták a tananyagból a vektorok koordináta-rendszerbeli ábrázolását vagy a kör egyenletét.

Annak a 25 hallgatónak a helyében, akik a felmérő dolgozatban szereplő elemi középiskolás feladatok közül egyet sem tudott megoldani, alaposan elgondolkodnék pályaválasztásom helyességén. 

Szóval így áll a helyzet, kissé ijesztő a kép - nem a tananyagról, az emberekről. Bár hozzáteszem, akármikor is tanultam a kör egyenletét először, azóta akárhányszor megtanultam, mindig elfelejtettem.

r^2 = (x-u)^2 + (y-v)^2
Hátha majd most.

magus

Szóval a múltkor lett nekem igazi m.a.g.u.s. karakterem. Arynn-nak hívják, és már el is játszottuk a mintakalandot, és olyan csuda ügyes ez a lány, hogy rögtön 2. szintre lépett. Ennek örömére kaptam Hercegtől igazi karakterlapot, ma pedig szépséges kockákat is!

Beiratkozós

Na, beiratkoztam. Együtt a mesterszakos fizikusokkal, vegyészekkel és csillagászokkal. Ha nem tévedek nagyot, 3-an (de legfeljebb 4-en) vagyunk gólyák ezen a szakon.
Miután 3 példányban aláírtam a Hallgatói Szerződést, a néni azt találta nekem mondai, hogy most üljek le és tanulmányozzam át, amit aláírtam. Nem fordítva kellett volna ezt?
Egyébként nem is tudtam, hogy a szakomért önköltségesen 400 ezer forintot kellene fizetnem félévenként. Van most az a szabály, hogy az évfolyamon a legrosszabbul teljesítő 15% (vagy 20?%)-nyi embert átsorolják önköltségesre. Remélem, hogy 0,3-0,6 embernél nem vacakolnak ilyennel.
ETR-ben órarend még nincs, és 3 óra időpontját továbbra sem tudom...

Elektro

Herceggel beültem egy másodéves bsc-s villanymérnököknek szóló elektronika előadásra. Úgy a bemutatkozást követő 5. mondatában a fickó olyan szavakat mondott egymás után, hogy egészen kétségbeestem. Aztán mégis megtaláltam a fonalat, és csudaérdekes lett az óra.
Ha január környékén nagyon unatkoznék, majd szóljatok már rám, hogy adjam be a jelentkezést villanymérnök bsc-re.

Összevissza

Olyan butaságokat álmodtam már megint.

Elkezdődött a suli, de a legelső órámra nem mentem be, mert olyan helyszín volt megadva, amiről még nem is hallottam. Valami 8. épület 8. terem... Persze a többiek se tudták, hogy hová kell menni. Ez egyébként egy olyan óra volt, ahol azonnal zh-val kellett kezdeni, és én nagyon aggódtam, hogy nem írtam meg az első zh-t, de ráadásul a másodikra sem készültem még fel. Aztán kiderült, hogy a zh-n elég már 1 pont is, hogy érvényes legyen.
Aztán volt órám este 8-tól, és mondtam anyának, hogy az épületet 22:20-kor bezárják, úgyhogy tovább biztos nem fog tartani az óra.
Az egyik fizikai órán öten voltunk, ebből jöttem rá, hogy milyen órán vagyok.
Volt egy matekos gyakorlat, amit a kelleténél jóval hamarabb befejeztünk, mert a tanárnak el kellett mennie, de kifelé menet még aggódva hozzátette, hogy a következő óra 3 hét múlva lesz, aztán a hosszú hétvégék miatt csak valamikor novemberben lesz, utána pedig már karácsonyig csak egyszer találkozunk, mert nem nagyon ér rá órát tartani.

Egy másik jelenetben pedig jöttem haza a vonaton, vagy épp a másik irányba mentem, már nem is tudom, mindenesetre nem volt nálam vonatjegy. Pontosabban volt, sokféle, régiek mind. Sokáig nézegettük a jegyeket az ellenőrrel, hogy nincs-e közte a megfelelő, pedig én már akkor tudtam, hogy elfelejtettem jegyet venni. Szerencsére nem kellett büntetést fizetnem, csak az ellenőrnél megvettem a jegyet. Volt nálam kb. 10 ezer forint, és rengeteget vacakoltam azon, hogy milyen címletekben is kéne kifizetnem az árat. Aztán elejtettem egy ezrest, és miközben kerestem, belenéztem egy cipőbe is (merthogy a mögöttem ülőnek kényelmesebb volt cipő nélkül aludnia a vonaton), és abban meg találtam egy másik ezrest. A végére csak sikerült megadnom az összeget.

Tegnap meg még valami olyasmit is álmodtam, hogy a belgyógyászaton dolgoztam, valami ápolóféleségként.

Utolsó napok

Jó volt ez a nyár. Voltunk sokat - de nem eleget - kirándulni. Zenéltünk is sokat - de talán szintén nem eleget. Persze nincs mindenre idő, ráadásul jön a suli, és még annyira se lesz. Ja hogy suli... tanultam én fizikát, meg matekot is, cserkész becsszóra mondom, de nem volt elég ez a nyár, mély lesz nekem ez a víz. Majd kapálózom, ahogy tudok, amíg meg nem tanulok benne úszni rendesen.

Addig van még néhány nap, hétvégén költözés, jövőhéten megpróbálok hozzájutni a diplomámhoz, meg ha már ott vagyok, be is iratkozom. Terveim szerint sokáig nem jövök haza, remélem az erősítőm is felkerül hamar, különben szomorú leszek.

Kéne egy kutya.

Gitárbaj 2012

Tök jó volt. Tényleg.
Mármint én nagyon jól éreztem magam, és ezt köszönöm mindenkinek, akivel együtt zenélhettem, és akik társaságában gyakorlatilag életemben először állhattam ki színpadra "zenészként". Jó srácok ezek, mind.
A közönségnek is van mit megköszönni, még akkor is, ha a többségük a szüleink voltak, és akkor is, ha nem jöttek el azok, akikre vártam.

Valójában kicsit összezavarodtam most.
Nem tudom, kinek vagyok fontos.
Azt hiszem, tévedtem.
Azt hiszem, csalódtam.
Azt hiszem, másokra jobban számíthatok.
Nem akarok hátat fordítani.

Gyakorlat

Azért jó fizikát tanulni, mert ki tudom számolni, hogy mennyi vizet töltsek a literes palackba, hogy a mélyhűtőben is épen maradjon minden. Persze ezt azzal a bizonyos ránézéses módszerrel is meg lehetne oldani, de akkor minek tanultam meg a hozzá való képletet?

Egy vadász tanyáján

Csötörtök reggel érkeztünk Pécsre. Az állomáson már várt a nagybátyám. Kóvályogtunk még egy kicsit, aztán felmentünk a hegyre és megérkeztünk hozzá.

Ő valami őrféle. Egy nagy régi gyártelepen lakik, már nagyon régóta nem gyártanak ott semmit, az épületek többsége egy romhalmaz. A területet erdő veszi körül. Néha betévednek a szarvasok, néhol a fák kérge teljesen le van hántva, máshol az ágak vannak letörve. Előfordul arra vaddisznó, róka, nyúl, meg még borz is. Rengeteg az odaszokott cinke és a csuszka.

Van négy kutyája. A legidősebb, Marci, kis tömzsi kutya, már szinte szélesebb, mint hosszabb, és nagyon nehézkesen rakja a lábait egymás után. Próbál menni a többiekkel, de öt méternyi futás után már lassítania kell.
Van egy másik idősebb kutya, Vicok, ő is kistermetű, okosfejű eb, talán ő a legnyugodtabb, legbékésebb.
Aztán ott van Jakab, a hat éves magyar vizsla, igazi vadászhoz illő kutya. Kicsit fura a fejformája, mintha a falcsontján hátrafelé lenne egy taraj. Nem is nagyon szereti, ha a fejét simogaták, ahhoz a tarajhoz érve inkább elkapja a fejét. Egyébként szereti a simogatást, folyton a fenekét dugja az ember kezéhez. Bár vagy két számmal nagyobb bőre van, mint kéne, nagyon jó erőben van, a többi kiskutyához képest hatalmas, a marjánál kb. 80 centi lehet. Kissé ijesztő, amikor nagy lendülettel közeledik, és ugat, mint a bolond, de valójában barátságos.
A negyedik kutya egy alig három hónapos németjuhász kölyök, Luca. Most próbálgatja a fogait, folyton Vicok fülét harapná, vagy a vizsla fülét, csak azt nem éri föl. Olyankor a tokájánál lévő bőrredőt próbálja elkapni, vagy a lábát. Játékos kutya, a nagybátyám még nem kezdte el a tanítását, de remélem elsőnek leszoktatja a harapásról, mert az ember kezét-bokáját is szívesen csipkedi. Én is hazahoztam tőle két apró kis horzsolást.

A nagybátyám nemrégiben belefogott az állattartásba. Vannak tyúkjai és fürjei. A ház mellett egy elkerített részen 6 malac lakik. A malacok lakhelye olyan, mintha a miskolci Vadasparkban lennének: aljnövényzet nélküli talaj, sok fa, kényelmes dagonyázóhely és egy otthonos ól. Van négy csüngőhasú malac: Manci, Manci, Emese és Győző. Emese fehér színű, talán két barna folttal és rózsaszín orral. A többiek feketék.
Lakik velük két vadmalac: az idősebbik, Géza, és a féléves Sanyi.
Géza inkább csak a nagybátyámmal barátságos, az unokatesómmel szemben kissé agresszívebb, és az volt az érzésem, hogy különösebben engem sem kedvel.
Sanyi egy elképesztően bájos vadmalac. Barátságos az emberekkel, szereti ha megvakarják a hasát, és nagyon szívesen téblábol a ház körül, neki ugyanis néha szabad kijönnie, olyankor pedig lelegeli a ház másik oldalán növő szőlőt és paradicsomot. Persze húst is kap néha, a jó zsíros husit bátran elveszi Luca elől. Ha meg nem figyel rá senki, bemegy a házba, felborítja a kajaillatú zacskót és diadalittasan kihozza és elrágcsája a száraz kakaóscsigát.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha vaddisznót fogok simogatni...

Ebéd után, amikor már az unokatesóm is ott volt, elmentünk megnézni egy vadászházat. Mostanában lett átalakítva vendégházzá. Az étkezőben csodaszépen faragott faasztal van, körülötte a falon kitömött állatok: egy szarvasnak és egy termetes vaddisznónak a feje, ill. egy mormota a sarokban. A szobákhoz vezető folyosó végén egy siketfajd és egy nyírfajd áll a sok szarvas és őzkoponya között.
Innen egy forráshoz mentünk. Az erdőben láttunk egy fiatal őzbakot, kecses ugrásokkal tűnt el. Nem messze tőle egy suta is elbújt a fák között.

Visszamentünk a házhoz, és előkerültek a puskák. Tudtam, hogy egy vadászhoz jövök, tudtam, hogy van puskája, de hogy ennyi féle-fajta fegyvere legyen... Volt kis kézifegyvere, egy sörétes puska, egy távcsöves puska, meg egy nagyobb, amibe golyós töltény kellett, meg ott volt az unokatesóm légpuskája.
Nekem még soha nem volt a kezemben fegyver, talán közelről sem láttam még, féltem is tőle inkább. Aztán rávettek, hogy próbáljam ki. A sörétes puskán megmutatták, hogy kell megtartani, hogy kell célozni. Szerencsére ez nem az a visszarúgós fajta volt. 50 méterre volt egy fatuskó, azon egy vízzel töltött sörösdoboz, azt kellett eltalálni. Az első három alkalommal mellélőttem. Aztán negyedszerre sikerült. Aztán hatodszorra megint. És hetedszerre is.

Egyszer aztán, épp a lőszert akartam berakni a puskába, amikor az unokatesóm állt mellettem, és a nagy távcsöves puskával célzott. Azt hittem, nincs benne lőszer, korábban nem volt. Aztán eldördült. Nem számítottam a lövésre, ezért kicsit megijedtem, de igazán csak akkor, amikor felfogtam, hogy a bal fülemet egy hatalmas lökéshullám érte, és csak iszonyatos sípolást hallok. Hirtelen mindkét kezemmel odakaptam a bal fülemhez, és csak annyit tudtam mondani, hogy "nem hallok, nem hallok!", és tudtam, hogy amit mondok, csak a jobb fülemmel hallom. Aztán pár másodperc múlva a sípolás csendesedett, és újra érzékeltem a bal fülemmel is. Nagyon megijedtem. Mikor tudtam, hogy nem lesz baj, remegő kézzel próbáltam visszarakni a lőszert a kezemben lévő puskába, de azzal már nem találtam célba.

A játékot abbahagytuk, aztán nemsokára el is indultunk, még megnéztük az unokatesóm családjának másik felét (anyai oldalát), akik nagyon szimpatikusak voltak. Még nem is találkoztam velük ezelőtt.
Innen kimentünk a vasútállomásra, visszamentünk Pestre, ma pedig reggel hazajöttünk.

Bice

Jövök haza a buszon, aztán mikor le akarnék szállni, a jobb térdemben érzem a zsibbadást, aztán be is dagadt, meg ráállni se nagyon tudok. De nem történt vele semmi, tényleg, semmi!
Így megyek Pestre, aztán Pécsre, aztán haza.

Gyanús, hogy a tavalyi spanyol nyaralás előtt is a jobb térdemmel mentem orvoshoz, de az legalább szalaghúzódás volt, és tudtam is, hogy miért van.

De ez?!

Olimpia

Az Olimpia az a rendezvény, amire az élsportolók általában a legjobban vágynak. Már az is nagy dicsőség, ha valaki kijut oda, az egész ország / nemzet büszke a csapatra, ami képviseli kisebb nagyobb hazáját.

Amikor elkezdődnek a Játékok, a szurkolók is az élre törnek, és hatalmas lelkesedéssel bíztatják a sportolóikat.

Aztán amikor a versenyző célba ér, a vélemények megoszlanak.

Vannak versenyzők, akiktől érmet várnak, akár aranyat is. Másoktól nem várnak el olyan sokat. Ha sikere van, akkor az egekbe emelik, de ha nem ér el nagy eredményt, akkor csak megköszönik neki a szereplést, és a neve már el is tűnik a névsorban.

Miért?
Ha van egy sportoló, akitől érmet várnak, de pl. "csak" 5. lesz, az miért baj? Annak miért nem lehet örülni? A riporter miért azzal kezdi az interjút, hogy
- Mi volt a probléma, mi történt veled a verseny során, amiért csak az ötödik helyen értél célba?
Miért nem kezdik azzal, hogy
- Gratulálunk, bejutni egy olimpiai döntőbe fantasztikus teljesítmény! Köszönjük, hogy büszkék lehetünk Rád!

Nem értem ezt a magyar logikát. Ezek a sportolók emberek, hatalmas nyomás, óriási elvárások súlya nehezedik rájuk. És nem lehet mindenki súlyemelő.

Lányos

Már mindjárt 21 éves leszek, és már mindenki olyan komoly felnőtt ember a közelemben, hogy dolgoznak, meg nyaralnak, meg annyi mindent csinálnak, hogy muszáj volt ma ünnepelni. 

Nem tudom, az ilyen 21 éves lányok miket szoktak kapni szülinapra, de például ruhát, könyvet, ékszert, vagy dísztárgyakat...

Az Anyukám azt mondta, találjam ki, mit is szeretnék, aztán valahogy arról lett szó, hogy kapok egy karórát. Valami értékeset, valami elegánsat, valami nagyon szépet. Szét is néztünk a városban, volt is olyan, ami nagyon tetszett, de ezek ilyen drága órák, meg szépek tényleg, de félteném én nagyon, nem is merném hordani.

Úgyhogy inkább megkértem Anyát, hogy mi lenne ha gitáralkatrészt kérnék, így lett aztán új húrkészletem és kábelem. 

Aztán jöttek a fiúk lányok, és nem kaptam se könyvet, se apróságokat, hanem egy F-16 Fighting Falcon repülőgépmodellt. Olyan igazi modellt, olyan összerakós-kifestős-matricázós félét. A barkácsolás idejére pedig kaptam Hercegtől egy hajlított végű csipeszt, amit kár, hogy vissza kell adnom, mert boncolásokhoz abszolút praktikus lehet. Na nem mintha biofizikán annyira nagy szükségem lenne rá... 

Arra jutottam, hogy ezek nem túl lányos dolgok, de mennyivel jobbak már! Sokkal!

Ijedés van

Most komolyan, kell ez nekem?

Egyébként hétszáz.

Sóstózoo

Pénteken Anyával elmentünk Nyíregyházára az állatkertbe. Láttunk
Fókashowt.
Hatalmas, 60 éves szárazföldi teknősöket, akik nagyon jófejek voltak.
Der Zápát, többet is.
Pelikánokat, amik rámorogtak a többiektől elcsatangoló bájos kis mocsári víziantiloplányra, akit még meg is tudtam simogatni. Nem is ijedt meg, ott maradt mellettünk. Gyönyörű szemük van ezeknek a patás állatoknak.
Nagyon unatkozó, szomorú orángutánt.
Zsiráfokat, akik már vízszintesre legelték a fák lekonyuló ágait. Az egyik zsiráf többször is bemutatta terpesztudományát, mindezt néhány földön heverő szalmaszálért. Anya véleménye: "Jó ez a zsiráf, szép állat, csak nem túl praktikus."
Egy zebracsikó foganásának kezdetét.
A katták összebújva, összegömbölyödve aludtak.
Egy gerezakölyök folyamatosan az anyját piszkálta, valami ilyesmi jelenetet láttunk: - de anyaaaaa játszál már velem máár, úgy unatkozoom léécccii... - hagyjál máááár....
A ragadozó macskák szinte mind aludtak, vagy pihentek. A fehér tigris pedig egy gyönyörű állat, már majdnem olyan szép, mint a fekete oroszlán, kár hogy olyan nincs.

Érdekes egyébként, hogy az emberek hogy mennek az állatkertbe, hogy viszonyulnak az állatokhoz, és hogy viselkednek velük.
Ezek az állatok többnyire biztonságban vannak. Itt nem fogják orvvadászok legyilkolni őket, és nem lesz belőlük kaja. Az meg egy másik dolog, hogy a látogatók veszélyeztethetik őket, mert mondjuk kaját adnak nekik, vagy bedobnak valamit a vizükbe/ ketrecükbe.
Azt vettem észre, és persze ez nem új tapasztalat, eddig is ezt láttam, de mindig elgondolkozom ezen, hogy az emberek nagy része ezeket az állatokat látványosságnak, házi kedvencnek, cukiságoknak, bolti áruknak tartják. Legszívesebben az összeset megfogdosnák, megetetnék, hazavinnék.
Én pedig, ahogy sétálok az állatok között, folyamatosan azon gondolkozom, mennyire veszélyes lehet odakinn a vadonban. Ha nem lennének ezek a vastag rácsok és üvegfalak.... 


Az állatkert egyébként jó móka, a gyerekeknek nagyon tetszik, és nyilván a felnőtteknek is, de ezek az állatok ott olyanok, mint a piaci áruk: melyik a legszebb, melyik a legédesebb, melyiket lehet megsimogatni. Pedig ezek az állatok azt érdemelnék, hogy múzeumi értékként tekintsünk rájuk. Ezek az állatok akár békés növényevők, akár vad ragadozók, nem a mieink. Tiszteletben kéne tartani őket.

Ha van egy 2 méter széles pad arra maximum két idegen ember ül le. Nyilván nem fog valaki a másik ölébe ülni, ha nem ismerik egymást, és már ahhoz is bátorság kell, hogy a buszon idegen mellé üljünk.
Ezekhez az állatokhoz viszont úgy mennek oda, mintha kisgyerek lenne az óvodában: jaj de édes, hagy vegyem ölbe. Ez a kíváncsi reakció egy gyerektől érthető lenne. De a felnőttek is olyan bután tudnak viselkedni.

Az emberek valamiért mindig azokat az állatokat tartják érdekesnek, akik aktívak. Mert ügyesen ugrik a fán, mert épp eszik, mert épp birkózik a társával. A sárban dagonyázó, sarokba kucorodó, alvó állatok nem érdekesek. Pedig az összes állatra különleges teremtményként kéne tekinteni. Meg kellene nekik adni a tiszteletet azzal, hogy nem piszkáljuk őket, nem kiabálunk rájuk, nem kell az üveget kocogtatni, a nagymacskáknak nem kell ciccogni, hogy odajöjjön, és az orángutánt nem kell hangosan dicsérni fantasztikus ügyességéért, amiért odaült a társa mellé. Azt hiszem, az emberek ostobák. Azt hiszik, ezek az állatok csak arra vannak, hogy mi megnézhessük őket. Az már eszükbe sem jut, hogy mennyire intelligensek és lenyűgözőek tudnak lenni. Milyen nagyszerű, ahogy egyes fajok csoportokat alkotnak, mások magányosan élnek, és mégis összetartoznak, mert valahogy megértik egymást, megismerik egymást, és ki kell vívniuk a rangjukat és a másik bizalmát. Olyan dolgokra is képesek, amire mi nem. Mi pedig alig ismerjük őket. Az evolúció csúcsa mégis hogy el van telve magától...

Ennyit nem ér

Tegnap volt a diplomaosztó. Most elmondhatnám, hogy milyen hosszú volt, hogy milyen unalmas volt, hogy milyen meleg volt, és milyen tömeg volt, de nem teszem, mert nem voltam ott. Miért vennék át egy olyan diplomát, amire nem vagyok büszke?

GP

Vannak nagyon bosszantó dolgok, pl. amikor tegnap este egészen kiábrándultan és ijedten próbáltam elmondani Hercegnek a véleményem, hogy mennyire idegesít, hogy senkiben nincs igény a próbára, de még csak a szikráját sem látni ennek, és ők valószínűleg tök nyugodtan ülnek a babérjaikon, én pedig hogy a viharba álljak ki színpadra olyan emberrel, akit még életemben nem láttam. Erre ma reggel azt látom, hogy egyesek, pl. ilyen ismeretlen idegenek távolba révedő tekintettel kérdezik, hogy igazából mikor is lesz ez a bármi, amire már legalább 2 hónapja készülnünk kellene és egyébként folyamatos vacakolás megy a dátumon, de ott a szeme előtt. Hát komolyan, akit ennyire nem érdekel az egész, az minek vállal el bármit?
Persze akinek nem inge, ne vegye magára. De ez az ing most úgy tűnik, nagyon sok emberre jó.
Remélem azért lesz belőle valami.

De cuki ^^

Megmondta

"Odamenjetekálljálmeg!"

Felvi

Na jó, akkor most felvettek, csak kicsit összezavarodtam, hogy mi a fenéért megyek oda, mit akarok én ott?

Heccet

Amikor anno elkezdtek terjedni a mobiltelefonok, akkor Anya rendszeresen összezavarodott a magukban beszélő emberektől. Aztán megszoktuk a látványt, rászoktunk mi is. Aztán megjelentek a headsetek, amik már nem azért vannak, hogy lehessen vele vezetni, hanem azért, hogy mindkét kézzel a legnagyobb lelkesedéssel lehessen gesztikulálni, miközben mindenki hülyének néz.

Satriani

Valójában én ezt a Satriani lényt nem szeretem, ő egy ufo, mondjuk nem azonosítatlan, nem repül és nem tárgy, de kopasz és napszemüveges és csúnya, és borzalmas ahogy el van ájulva a saját tehetségétől, ami kimerül egy 2 és fél órás szólóban. Unalmas egy alak.

Az utolsó dolgozat

Azt álmodtam, hogy az utolsó gimis évben, bioszból év végi jegyként egy éppen csak kettest kaptam. Aztán volt lehetőségem javítani, közben persze elvégeztem a három éves egyetemet, túl voltam a záróvizsgán, és remegő térdekkel mentem be megírni az utolsó bioszdogát, ami miatt akár meg is buktathatnának.

Koordináta

- Egyébként van más koordináta rendszer, mint ez a derékszögű? Mindig mindenki csak ezt emlegeti, még sose hallottam másféléről.
- Van, pl. a gömbi koordináta rendszer, vagy a henger koordináta rendszer. De ezek normálisan nem fordulnak elő, csak ha olyan hülyeségeket tanulsz, mint pl. fizika.

Nem kell

Az anyukám nagyon szomorú, amiért nem megyek el a diplomaosztóra. De tényleg nem megyek.

Piac

Mikor pici voltam, Anya mindig kivitt magával a piacra. Utáltam piacra járni, mert Anya nem tudta mindig fogni a kezem, egymás mellett pedig nem fértünk el a sok embertől, és én néha lemaradtam, ott volt a sok láb, és köztük próbáltam megkeresni az Anyáét, és mindig úgy féltem, hogy elvesztem.
Most pedig, "felnőttként" megint, vagy inkább még mindig utálom a piacot. Rengeteg ott az ember, megy mindenki amerre lát, egymásnak mennek, fellöknek, összeszorítanak, hozzámérnek, és ez őket mért nem zavarja? Vannak a lassú idős nénik és a kövér nénik akiktől nem lehet elférni, a rég látott ismerősök akik a szűk út közepén állnak le beszélgetni, a veszekedők, a sokáig válogatók, és azok a gyönyörűszép kardvirágok, amikkel szemben egy idős néni beszélget, miközben a szája tele van a parizeres szendvicsével és ezt nem szégyenli megmutatni.

Kissé zavaros

Az Avas felé közlekedő 32-es buszon elöl: "32  Avas kilátó". Ez így jó.
A buszon a belső kijelzőn:
"32   10:35" -> 11:20-kor
"Repülőtér"  -> ennek a busznak a másik végállomása a Gömöri pályaudvar, a járatnak köze nincs a repülőtérhez
"Végállomás / 8" -> még jó messze jártunk a végállomástól, ráadásul a 8-as busz a másik végállomásnál áll meg. Bár a 8-as a reptéren és a gömörinél is megáll, nem tudom akkor ez melyik végállomás akart lenni.

Fuv

Arra gondoltam, hogy újra meg kéne tanulnom fuvolázni, csak kéne venni a tüdőmbe a térfogat. Téééérfogaaat. Romlott lisztből. Nem finom, de azér' sok.

Új lakás

Szóval hazajöttem arra, hogy befejeződött a lakásfelújítás, Anya szobájával nem tud betelni a szemem, az én szobám nem változott sokat, a konyha pedig szintén baromi jó lett. Rengeteg pakolnivaló van még hátra, megint ki kell dobnom a fél életemet.

Diploma

Felsőfokú végzettség: okleveles biológus.

Zv-1

Oké, holnap zv, most este 9 van, és még nincs pánik, valami baj van...

Zv előtt

Ha nem tudnám hogy van még egy egész napom, akkor most nagyon pánikolnék. Így csak kicsit.

Mészárlás

Sose voltam az akciófilmek és lövöldözős játékok híve, de mióta túl vagyok a szakdogavédésen, a napom fénypontját jelenti, amikor lehet lövöldözni és lemészárolni mindenkit és szanaszét repkednek a cafatok.

Felvételi

Ez egy vicc volt, már ami az én "faggatásomat" illeti. Tőlem kérdeztek kettőt és köszönték szépen, mások benn voltak negyed órát is. Azt se kérdezték meg, mi közöm van ehhez?
Úgy tűnik, most már nem csak azon sértődöm meg, ha alulbecsülnek, hanem azon is, ha túl hamar lezavarnak. I have no idea what i'm doing. 

Nem jó

Ezt hívják úgy, hogy beleőszülni és belebetegedni. Szó szerint.

Védés

De volt.

Védés

Aggódom. Aggódom. Aggódom. Félek. Aggódom. Nincs miért.

A szekrény titkai

Lesz most nálunk ilyen felújítás, talán már írtam is. Ez pedig együtt jár azzal, hogy nagyon sok cuccot át kell nézni és rá kell jönni, hogy minek ez ide?
Az üveges szekrényemben találtam:

- a tejfogaim (díszdobozban!). Sajnos nincs meg az összes, mert tudom, hogy volt olyan, amit lenyeltem, meg amit kivertek. Meg ami a strandon esett ki...
- a teljes alsó-felső fogsorom gipszből, még a fogszab előttről
- a teljes alsó-felső fogsorom gipszből, a fogszab utánról
- a kivehetős fogszabályzóm
- az epeköveim (!?!?!?) (díszdobozban?!?!?!)
- egy kiszáradt rák (ez kivételesen nem daganat) egy kövön csücsül, azt hiszem Horvátországban élt.
- kövek (sótömbök) a parajdi sóbányából
- egy doboznyi gumikesztyű boncoláshoz, műtétekhez, kémiai kísérletekhez
- valamint rengeteg gyertya/mécses, ill. állat- és emberfigurák
- belépőjegyek koncertekre és színházi előadásokra, karszalagok koncertekre
- ballagási meghívó, tablóképek, a hermanos szalag

Azt hiszem vannak dolgok, amik nem fognak visszakerülni.

Köztöszt

Annyira de annyira dühös vagyok, amiért az elmúlt 3 évben mindig de mindig elrontottam az őszi félévem, a tavasziban pedig mindig teljesítettem a köztöszthöz szükséges kredites átlagot. Pedig soha nem mentem még 4-es alá. Pedig elsőre megcsináltam mindkét szigorlatot. Pedig 3 év alatt  fogom elvégezni a 4 éves BSc-t. Jóesetben. Mert még mindig mindent elbukhatok a szakdogavédésen és záróvizsgán.

Ezt a képet azért kapjátok, hogy belássátok végre, fölösleges engem annyira dicsérgetni. Nem hiszek nektek. (A H.átl. oszlop nem is az, aminek látszik.)

Fölösleg

A lakásfelújítás arra jó, hogy az ember átnézze a cuccait és megszabaduljon a középsulis 4 évétől.

3Bartók

Azt reméltem, valami összefűzött előadás lesz, de nem, egy 3 és fél órás műsor volt: A kékszakállú herceg vára - A fából faragott királyfi - A csodálatos mandarin.
Tudom, nagy parasztság úgy elmenni egy zenés táncos színházi előadásra, hogy az alapsztorit nem ismerjük, de mentségemre legyen szólva indulás előtt 5 perccel a kékszekállút megtaláltam az operás könyvünkben.
Valamiért meggyőződésem volt, hogy a kékszakállúval kezdenek. Gyanús is volt a történet, aztán az 1 órás műsor első negyed órája után ezt a lehetőséget kizártam. Még fél óra kellett ahhoz, hogy rájöjjek a helyes válaszra, aztán herceggel megszavaztuk a Pinokkiót. Vagy mit, fakirályfit.
A mandarinos sztorinál biztos voltam benne, hogy ez nem az amit Bartók kitalált, ez inkább valami new york-i feldolgozás, és hogy az a narancssárga ruhás Buddha hogy került oda, az végképp rejtély. Aztán ma megnéztem, hogy miről is kellett volna szólnia ezeknek a daraboknak, és hát a fene gondolta volna, ez mégis az volt!
Ami pedig a kékszakállút illeti... Ott legalább tényleg tudtam hogy mi történik, hogy kit hogy hívnak, hogy melyik ajtó mögött minek kéne lennie. De az ének részére nem számítottam. Persze, opera, tudom, de
- "Áddideákulcsót!" - "Nemádom!" - "Nyisdkiazajtót" - "Nemnyitom!" - erről szól a szövegkönyv nagy része, de valami borzasztó vernyákolásként. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy vagy énekeljenek és legyen szép dallama, vagy beszéljenek. Azt sem értem, hogy az egyházi "énekek" miért csak a prímet ismerik.
Vannak azok a zenék, amik nagyon jók - egészen addig, amíg az énekes ki nem nyitja a száját. Ezért nem hallgatok Iron Maident, és ezért nem járok Operába. Úgy érzem kicsit erős lett a példa. De komolyan, sosem fogom megérteni, hogy mi az, ami ebben megtetszik az embereknek.
Miután mindennek elhordtam a tegnapi előadást, azt azért elárulnám, hogy összességében nagyon tetszett. Pedig úgy tudtam, hogy nem szeretem a táncot, a balettet, de lehet hogy mégis. A díszletben pedig külön tetszett, ahogy kihasználták. Szép volt, tényleg, érdemes volt elmenni. Ami meg az operát illeti... még péntek este a Toscának adok egy esélyt.

Hosszú éjszaka

A tegnapi álmomban Heroes-oztam élőben. Emberek voltak beöltözve lényeknek, és külön kitalált szabályok alapján kellett feladatokat teljesíteni és harcolni.

Ma meg szülinapot ünnepeltünk:  D és P voltak szülinaposok, D-nek kifejezetten meglepetés volt, nem is értette, hogy került oda az a sok ember, akik egy része ráadásul miatta ment oda. P pedig rengeteg ajándékot kapott, aki cserébe szintén megajándékozta őket. Sok ember összegyűlt. Ott volt pl. B, aki elmesélte, hogy meg szeretne venni egy üzletet. Aztán később senki sem találta őt, viszont megtaláltuk a kabátját. Mindenki azt hitte, hogy B-t elrabolták vagy kirabolták vagy fene tudja. Később megtaláltuk a táskáját is, és megvolt mindene, ezért reméltük, hogy nincs nagy baj. Azért én igen csak aggódtam, egészen addig, amíg meg nem láttam egy elég feltűnő üzletet, ahol B is ott volt. Hol máshol lett volna, hiszen meg akarta venni. De az éjszaka közepén, a cuccai nélkül?

Aztán az álmom későbbi részében rengeteget mászkáltam Budapesten. Például kolis lettem, ami valahol délen volt, talán inkább Budán, de erre úgysem emlékszem már. Nekem viszont volt valami elintézni valóm Pest északi részén, egy könyvet akartam venni, de nem tudtam se a címét, se az üzlet nevét, ahol lehetne kapni. Azt is csak nagyjából tudtam, hogy hová kéne menni, persze nem találtam. Aztán egy vadidegen lány segített, de akkor sem találtam meg rögtön a helyet. Ráadásul késő volt már, sötét volt, olyan este 10 körül lehetett, és azon aggódtam, hogy nekem vissza kell jutnom a koliba, de mindjárt elmegy az utolsó metró. A koli egyébként egy hatalmas narancssárga épület volt, ami kívülről inkább egy raktáráruháznak tűnt. Volt egy hatalmas mosdóhelység benne, ami fiúknak lányoknak közös volt, és a vécék ajtaja átlátszó volt.

Álmodtam még olyat is, hogy Anyával utaztunk villamoson, a Petőfi hídon mentünk át Buda felé. Ez a híd viszont úgy nézett ki, hogy mellette futott egy vasúti felüljáró, ami a valóságban ott van az Avas alján azon az oldalon, ami Tapolca felé visz. Szóval volt ez a furcsa Petőfi-híd, és a villamos hátuljából kiabálták az emberek, hogy álljunk meg, mert valaki kiszakadt. Vagy valami ilyesmi. Aztán kiderült, hogy nem a villamos indult el úgy, hogy kilógott egy ember, hanem baleset volt a vasúti felüljárón. Ott állt egy vonat, rászakadva egy csomó faág, és ott ült benne valaki, kissé hiányos testtel. Ezt nem részletezném, egyrészt mert nem valami bizalomgerjesztő, másrészt meg nem is láttam az álomban, csak elképzeltem. Egyébként azért mentünk át Budára, hogy bemenjünk egy művészellátóba, nem tudom miért. De az nem volt nyitva, úgyhogy vissza akartam menni a Pesti oldalra. Ekkorra Anya nem tudom hova lett. Ahogy a hídhoz értem, valamin nagyon elgondolkoztam, és elkanyarodtam egy lépcsősorhoz, ami csigavonalban haladt lefelé, közvetlenül bele a Dunába. Volt ott egy társaság, akik a korláton ültek és azon viccelődtek, hogy le kéne csúszni de nem mernek, én meg gondoltam rajtam ne múljon, belelöktem őket a vízbe. Nagyon tetszett nekik a dolog, pedig a víz nagyon hideg volt. Aztán visszamentem a lépcsőn és felébredtem.

Szóval még sem olyan nagy igazság, hogy a jövőt álmodjuk meg, mert ezek megtörtént események kissé - nagyon - átalakított verziói.

What I actually do

Vannak ezek a poszterek, mostanában egyesek saját magukról is készítenek ilyet. Na nekem ilyenem nincs, de ha lenne, akkor bele kellene rakni a mai outfitemet: jobbkézben gitár, táskában kiserősítő, bal kézben az anat praktikum.

Index

Nagyon remélem, hogy Neptun isten nálunk is eltörli az index intézményét.

Abszolutórium

Már nem is emlékszem, mikor sírtam utoljára boldogságból és megkönnyebbülésből. 

Kész vagyok az összes tárgyammal.

Álmaink cipői

Hogy képes egy nő ilyet felvenni? Hogy lehet valaki annyira irreális, hogy ilyeneket találjon ki? Ki az aki ezt komolyan szépnek látja?

Oh, jeeeeeez.

Buszok

A buszvezetői bunkóság csúcsa, amikor
- lehurrog egy felszállni próbáló nőt, csak azért, mert nem vette észre a zöld anjtónyitó gombot, ezért a söfőr kénylen volt arrébbrakni a kezért és kinyitni neki az ajtót
- rákiabál egy idős nénire, hogy takarodjon már beljebb az ajtóból mert nem lehet bezárni tőle
- még villog és sípol az ajtózárást jelző bigyó, amikor már nyomja a gázpedált
- és majdnem odazár 2 embert, akik még éppen szeretnének felszállni a buszra.

Egyébként az sem mellékes, hogy milyen buszok járnak itt Budapesten. Valamelyik nap egy szokásos régi Ikaruson utaztam egészen közel a söfőrfülkéhez, és azt láttam, hogy a sebességmérő mutatója a 0 és a 120 között teljesen random módon ugrál. Többnyire legalább 60-kmph-t mutat, a 120-on néha tartósan megpihen, aztán ha a busz megáll, megpróbál visszatérni a 0-hoz.
Azt  hiszem erről még nem írtam, hogy lett most itt a városban egy új Mercedes busz. Na ez azt tudja, hogy nem csuklik (olyan változatot legalább is még nem láttam) és fantasztikus fotocellás ajtaja van. Ebben az lenne az okosság, hogy csak akkor záródik az ajtó, hogyha senki lóg ki az ajtón. Csakhogy, ez a busz kicsit érzékenyebb annál, mint ami pl. a Combinokon van. A villamoson, ha a nagy tömegbe még egy ember bepréselődik és érzékien hozzásimul a többi ajtóban álló emberhez, az ajtó még akkor is képes becsukódni. (Azért volt már olyan, hogy plusz egy-két percet azért álltunk a megállóban, mert kilógtak az emberek.) Szóval van ez a busz, van neki zseniális fotocellás ajtaja, amihez viszont legalább 10 centire mindenkinek el kell távolodnia az ajtótól, és elég kellemetlen, amikor ezt a buszt berakják az 5-ös vonalára, amin a Blaha és a Keleti között hatalmas tömeg szokott lenni. Úgyhogy marad a percekig tartó várakozás a megállóban, hogy az utasok próbáljanak már tömörödni, közben pedig hallgathatjuk a busz borzalmas hangon sípoló jelzőrendszerét.

Titok

Tulajdonképpen nem azért nem árulom el a felvételimet senkinek, mert gonosz vagyok, vagy mert babonás lennék, hanem egyszerűen csak mert félek.

Kételyek

A termvédet mindjárt megpróbálom mégegyszer, végül is csak a diplomám múlik rajta.
Ebben a félévben 2 vizsgám volt, az egyiken megbuktam, a másikon ötöst kaptam. Cserébe ma az immungyakos 4-esemért külön gratulált nekem a tanár. Egyébként még evolbióból is megbukhatok. Ott csücsül az indexem a genetika tanszéken és senki nem tudja, milyen jegy fog belekerülni. És semmi nem zárja ki, hogy 1-es lesz. Semmi.

Az meg külön pluszpont az életemnek, hogy kerestünk egy képet egy bizonyos illetőről, és még Herceg volt zavarban, hogy még sosem látta, pedig én sem.
Hát igen, én sem láttam, pedig mi van, ha a tükörben őt látom, csak nem ismerem fel?

Hímek a XXI. században

a satnya kis pálcikalábaikat női cipőkre kéne szögezni tűsaroknak

szemük nincs, mert eltakarja a hajuk

fültágítót hordanak, és piercing van az orrukban szemükben szájukban

fenekük nincs, ha mégis akkor az legalább 30 centire lóg a combuk közepéig

Láttam ma egy vékony alkatú, női ruhákat és rózsaszín táskát viselő, lányos hajú, lapos mellkasú, férfikezű, borotvált férfiarcú illetőt. Az arcvonásai férfiasak voltak, de ettől függetlenül egészen csinos volt. 

El kéne dönteni, hogy ki miféle jónép akar lenni, mert ennél még a hosszúnyakú, saját magukat verő, tányérajkú, szögezettfejű afrikai törzsek is szebbek.

Hogy kell?

Hogy kell állva játszani a gitáron úgy, hogy ne törjön le a kezem?
Fáj. Nagyon.

Vége. Legyen. Már.

Már tényleg elhittem, hogy ebben az évben 2 vizsgám lesz, amit az első héten letudok, de nem, mert szerdán nekem feltétlenül meg kellett buknom, nyilván, mert ez az én stílusom, ismerünk már jól.

fuck-this-shit

Szóval remélem a mai vizsgán ötöst kapok, a jövő héten meg megpróbálom még egyszer azt a másikat.
Aztán még van egy tárgy, amiről még semmit sem lehet tudni, van néhány egészen rejtélyes időpont az etr-ben, de senki nem tudja miért, vagy hogy kinek kell feljelentkeznie, és mikor fogjuk megtudni, hogy egyáltalán kapunk-e jegyet. Ugye, én se értem ezt amit az imént leírtam, de legalább a maradék 144 ember se érti. A tanárnak meg derogál válaszolni arra a milliónyi kérdésre és hozzászólásra amit az ő édeskedves fórumán voltunk szívesek feltenni, mert ő aztán megmondta, hogy se e-mailben sem az etr-es kurzusfórumon ő ztán nem válaszol. És akkor még milyen finoman fogalmaztam.

És még az a bonyodalom a szakdogám körül... komolyan kezdem azt érezni, hogy valaki vagy valami nagyon nem akarja, hogy idén végezzek.

Utolsó

Ezen a héten megírtam az utolsó BSc-s jegyzőkönyvem, az utolsó BSc-s zh-m, benn voltam az utolsó BSc-s előadásomon és leadtam a szakdolgozatomat, a témavezetőm nélkül.

HuzatVonat

Amikor tegnap kiértem a Tiszaira, azt láttam, hogy a rengeteg ember egy része a kijelzőket nézi, ahol a volnatok 3 órás késését próbálják értelmezni, a másik része meg a sorban áll és próbál jegyet venni vagy nem venni, vagy legalább megtudni, hogy hogy fog eljutni oda, ahová kéne. 

A pésztárosnéni azt mondta, 17.35-kor indul egy gyors vonat, az normálisan indul, de Pestig számítsak 120 perc késésre. Abban a pillanatban, hogy kiléptünk az állomás ajtaján, megjelent a semmiből egy ic, amire rengetegsok ember akart mind felszállni. Fél 5 volt, az akkor aktuális ic a táblára ki sem volt írva, az emberek egymást kérdezgették, hogy ez most akkor melyik vonat. A fél kettes, az volt. Amire én nem szálltam fel.

Ez egyébként nem volt hülye döntés. A Saúlyhely felől jövő gyors a szokásos 10 helyett kicsit több, mint 20 percet késett, de aztán 7, HÉT! kocsit csatoltak még elé (a rutintalanoknak mondom: általában 3 kocsit szoktak hozzárakni, ha nagy tömeg van, akkor egyet). Szóval az a néhány ember, aki nem szállt fel az ic-re, az kényelmesen elhelyezkedett ebben a +hét kocsiban, és valamikor 6 óra előtt el is indultunk. 

A vonat Hatvanig a szokásos úton ment, ott viszont tett egy kerülőt Újszász felé. Amikor megérkeztünk Pestre, 10 óra elmúlt már pár vagy tíz perccel, összevissza kb.4-4,5 óra után megérkeztünk.

Ez így soknak tűnik, mert nyilván az, de én közben átnéztem és jegyzetet készítettem a hétfő reggeli zh-hoz és megírtam a szakdogám absztraktját magyarul és angolul. Tök jó volt.

Nightwish - Budapest, Papp László Sportaréna, 2012.

Arra gondoltam, ideje lenne elmesélnem, hogy milyen volt a Nightwish koncert.
Az előzenekarokról lemaradtunk, az Eklipse-t sajnálom, őket szívesen meghallgattam volna, de a másik zenekarra - bármi is legyen a nevük - nem vágytam, mert egy nő az énekese aki pont úgy visít, mint az IronMaiden, amit nem bírok meghallgatni.

Az állóhelyeken voltunk, a hang és fényemberek jobb oldalán. Rengeteg ember állt előttem, úgyhogy a zenekart csak néha láttam, viszont volt felettük egy színes szélesvásznú kivetítő, ahol mindenféle szép (mozgó)képek úszkáltak.
Azt az egész világot, ami az Imaginaerum dalok köré építettek, valahogy pont így képzeltem el, pedig azelőtt még az albumborítót sem láttam. Nagyon jól bántak a színekkel, a világítással, a tűzzel, a tűzijátékkal, és a hangokkal. Az igazán jól esett, hogy Anette-nek élőben is olyan szép telt hangja van, mint az albumokon, és a régi dalokhoz is illik a hangja.
Egyébként még pozitív élmény, hogy az emberek körülöttünk józanok voltak, nem ugráltak, nem pattogtak, nem lökdöstek - kivéve egy lányt, aki nagyon részeg volt és nagyon imádta a zenét és nagyon hajladozott, és egyszercsak véletlenül képen törölte a mögötte álló fickót, de szerencsére a józan barátnője megpróbálta visszafogni.

1. Taikatalvi
2. Storytime
3. Wish I had an Angel
4. Amaranth
5. Scaretale
6. Slow, Love, Slow
7. I want my tears back
8. Come cover me
9. The crowl, the owl and the dove
10. The Islander
11. Nemo
12. Last of the Wilds
13. Planet Hell
14. Ghost River
15. Dead to the World
16. Over the hills and far away
17. Finlandia
18. Song of myself
19. Last Ride of the Day

A következő állomás az Evanescence koncert és a G3.

Aluljáró

Valamint arra jöttem rá, hogy két undorító állatfaj van az emberiségben: az egyik a csöves, a másik a punk, és a kettő között csak annyi a különbség, hogy utóbbi ezt direkt csinálja.*

* aki nem hiszi, az a Blaha aluljáróban járjon utána

Sok séta

Hosszú nap volt.
Így pont három héttel a leadási határidő előtt befejeztem a szakdogámat (?!), nagyon remélem hogy a konzulenseim nem íratják át velem az egészet.
Délután voltam a Keletiben, aztán a Blahától elsétáltam a Petőfi hídig a körút északi oldalán egy utcával beljebb, és csuda érdekes dolgokat találtam. Például jártam a Rökk Szilárd (?!) utcában, ahol találtam két kung.fu iskolát (?!), egy Mikulást egy ablakban (?!) és egy keresztutcát Kis Salétrom (?!) névre keresztelve. Később voltak még olyanok, hogy Lőrinc pap tere, meg Mária utca, ott volt egy templom, volt néhány tök jó játszótér, néhány SOTE-klinika, ilyenek. Aztán a CET orrához értem, onnan meg már hazafelé. Utána még elkísértem Herceget a Baross utcába, ahonnan hazasétáltam.
Aztán megtudtam, hogy mégis legyen aznap este valami, úgyhogy kiültünk a Feneketlen-tóhoz néhány lánnyal, akik közül csak T-t ismertem, a többiek pedig mind biológusok és alsóbb évesek és kedvesek voltak. Utána a lányok nagy része hazament, mi pedig T-vel elsétáltunk a tótól a Móriczig, onnan a Szabadság-hídig, onnan a Kálvin-térig, onnan végig a Ráday utcán a Boráros térig, onnan a két híd közötti füves-fás parkig, ahonnan nagyon szép a Duna. Ott beszélgettünk további időket, aztán elindultunk a mester utcai villamosmegállóhoz, ott elköszöntünk és éjfélkor hazaértem.
Sok séta. Ez volt tegnap.